Hírszolgálat

1956. november 04. 7:43 ● 02:23

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja! Hírszolgálatunk következik.

Nagy Imre miniszterelnök ma reggel 5 óra 20 perckor drámai bejelentést tett a budapesti rádióban. Bejelentése a következőképpen szólott.
"Itt Nagy Imre beszél. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével."
Fél órával Nagy Imre bejelentésének elhangzása után a budapesti rádió beolvasta a miniszterelnök Maléter Pál honvédelmi miniszterhez, Kovács István vezérkari főnökhöz, továbbá a katonai küldöttség tárgyalásra indult többi tagjához intézett felszólítását, hogy jöjjenek vissza haladéktalanul és vegyék át hivatalaik vezetését. A katonai bizottság tagjai tegnap este 10 órára mentek ki a szovjet hadsereg parancsnokság színhelyére, s addig még nem tértek vissza.
Egy nyugati sajtóiroda jelentése szerint, az amerikai kormány ma kora hajnalban kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását vasárnapra, hogy foglalkozzék a Magyarországon végrehajtott új szovjet támadásokkal.
A budapesti rádió bejelentette, hogy Nagy Imre miniszterelnök bejelentésére felhívja Hammarskjöld ENSZ-főtitkár figyelmét is.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap este folytatta a magyar vitát. Lodge amerikai ENSZ-küldött határozati javaslatot nyújtott be, hogy az ENSZ szólítsa fel a szovjet kormányt, tartózkodjék Magyarország belügyeibe való fegyveres beavatkozástól. A határozati javaslat azt a reményét fejezte ki, hogy a Szovjetunió a magyar kormánnyal történt megfelelő megállapodás alapján, haladéktalanul vonja vissza csapatait Magyarországból. A határozati javaslat kéri a Biztonsági Tanácsot, erősítse meg a magyar népnek azt a jogát, hogy nemzeti törekvéseinek megfelelő kormánya legyen, amely a magyar nép függetlenségét szavatolja.

Kedves hallgatóink, híreink közlését befejeztük.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magy... Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-04 7:43
Hossz0:02:23
CímHírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Ismétlések
1956-11-04 7:43
Műsor letöltése MP3