21:00 óra. Hírszolgálat

1956. november 10. 21:00 ● 10:58

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja! Bejelentjük, hogy a 16 méteres rövidhullámon adásunkat most befejezzük. Műsorunkat tovább folytatjuk a 19, 25 és 49 méteres rövidhullámon, valamint 10 perc múlva a 31 méteres rövidhullámon is.
A pontos idő 21 óra. Most híreket mondunk.

Az ENSZ rendkívüli közgyűlése ma délutáni ülésén egy amerikai javaslat felett szavazott, amely azt indítványozta, hogy minősítsék sürgősnek a magyar ügy tárgyalását, és ennek megfelelően tegyék át az ügyet a hétfőn kezdődő rendes közgyűlés napirendjére. A közgyűlés 53 szavazattal foglalt állás az amerikai javaslat mellett. Kilencen, a kommunista blokk országai a javaslat ellen szavaztak, 8 tagállam pedig tartózkodott a szavazástól. az ENSZ rendkívüli közgyűlése az éjszaka határozatot fogadott el, amely a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok azonnali visszavonását és szabad választások megtartását követeli, az ENSZ felügyelete alatt. A határozati javaslatot öt hatalom küldöttei együttesen terjesztették elő. Olaszország és Pakisztán megbízottai tették meg a kezdeményező lépéseket a határozati javaslat beterjesztésére. A határozat rámutat arra, hogy a Szovjetunió nem hajtotta végre a közgyűlés néhány nap előtt hozott döntését, és a szovjet csapatok folytatják a szabadságáért harcoló magyar nép elnyomását. A határozat felhívja Hammarskjöld főtitkárt, hogy jelöljön ki bizottságot a magyarországi helyzet kivizsgálására.
A javaslatot nagy szótöbbséggel fogadták el. 48 ország szavazta meg a javaslatot, ellene csupán a Szovjetunió, a szovjet tömb országai, valamint Jugoszlávia és India szavaztak. Az arab-ázsiai államok többsége tartózkodott a szavazástól. Ugyanígy járt el Haiti, Finnország és a semleges Ausztria. Argentína felhívta az Egyesült Nemzetek Szervezetét, szólítsa fel a tagállamokat diplomáciai kapcsolataik megszakítására a Szovjetunióval, ha a szovjet kormány nem vonja vissza csapatait Magyarországról. Az ENSZ rendkívüli közgyűlése azután egy amerikai javaslatról szavazott, amely felhívja a Szovjetuniót, hogy ne gördítsen akadályokat a nélkülöző magyar népnek küldött külföldi adományok beengedése elé. Végül egy osztrák határozati javaslatról szavaztak. Ennek értelmében az ENSZ felhívja valamennyi tagállamát, hogy minden erejével siessen a szükséget szenvedő magyar nép megsegítésére. Mind az amerikai, mind az osztrák javaslatot túlnyomó többséggel fogadták el.

Martino olasz külügyminiszter New Yorkba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ rendes közgyűlésén, amely a jövő hét elején kezdődik. A külügyminiszter elutazása előtt újságíróknak kijelentette, hogy Olaszország minden erőfeszítést megtesz, hogy a Szovjetunió visszavonja csapatait Magyarországról, ahogy azt az ENSZ-ben elfogadott határozat kívánja. Ha a Szovjetunió nem ad megfelelő garanciákat arra, hogy szabad választásokat tartsanak Magyarországon, akkor nemzetközi rendőrség küldésére lesz szükség. Martino külügyminiszter így folytatta: "A magyarországi rendkívüli súlyos és tragikus események azt bizonyítják, hogy a Nyugatnak szüksége van együttes védelmi intézkedésekre a béke fenntartása és a népek haladásának biztosítása érdekében. Ezért a nyugati államoknak erősíteniök kell együttműködésüket."

A Magyarországról érkező jelentések arra utalnak, hogy a Kádár-csoport törekvései a normális helyzetnek legalább bizonyos mértékű helyreállítására igen nagy nehézségekbe ütköznek. Budapesten és a vidéken egymást követik a lakossághoz intézett felhívások, hogy mindenki foglalja el lakóhelyét. A rendszer rádióadásokban fordul a helyi munkás- és forradalmi tanácsokhoz, valamint az üzemek munkástanácsaihoz a munka megkezdése érdekében. Az üzemekre bízták a munkások élelmiszeradagjainak kiosztását, hogy a munkásságot ezzel is a munka felvételére szorítsák. A felhívások ellenére még mindig sok helyen szünetel a munka, vagy csak szűk keretek között kezdődött meg. A bányászok és a vasutasok jó része nem jelentkezett munkahelyén. A Budapestről érkező jelentések összeütközésekről számolnak be a szovjet csapatok és a szabadságharcosok között. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a fegyelem megbomlott a Vörös Hadseregben. A szovjet parancsnokok nem tartják együtt a kötelékeket, a katonák fosztogatnak és kegyetlenkednek a lakossággal. A város belsejében tüzek pusztítanak, amelyek a szovjet csapatok foszforos bombáitól keletkeztek. A város külső peremén a szovjet egységek több helyen nehézfegyverrel lövik a szabadságharcosok állásait. A szovjet járőrök az élelmiszer-szállítmányokat sem engedik be a városba. A budai oldalon a szabadságharcosok egy része a hegyekbe vonult vissza. Csepelen a szovjet parancsnokság nehézfegyvereket vetett be a munkáscsoportok ellen, amelyek elsáncolták magukat az üzemekben. A fővárosban a közlekedés azokban a kerületekben is megszűnt, ahol a harcok véget értek. A fegyelmetlenül lövöldöző szovjet katonákkal szemben ugyanis senki sincs biztonságban. A budapesti szovjet kolónia nagy részét repülőgépen elszállították a magyar fővárosból.

A Reuter hírszolgálati iroda belgrádi jelentése szerint a szovjet politbüro delegációt küldött Budapestre, amely repülőgépen már meg is érkezett a magyar fővárosba. A küldöttség tárgyalásokat kíván folytatni. A delegáció összetétele nem ismeretes. A hírszolgálati iroda értesülése szerint a jugoszláv fővárosban valószínűnek tartják, hogy a moszkvai politbüro küldöttsége új embereket kíván a Vörös Hadsereg által behelyezett rendszer élére állítani.

A New York Times bécsi tudósítója is úgy értesült, hogy szovjet küldöttség érkezett Budapestre. A küldöttség vezető szovjet kommunistákból áll. A tudósító hozzáteszi, hogy Kádár János a jelek szerint elvesztette Moszkva bizalmát. Nem tudta rábírni a munkásokat a sztrájk megszüntetésére. Nem sikerült helyreállítani a rendet, és a lakosság részéről semmi támogatásban nem részesül.

A Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága rendelkezést hozott a téeszekkel kapcsolatban. A rendelkezésről kiadott közlemény elmondja, hogy egyes téeszek, különösen azok, ahol a vezetés nem volt megfelelő, úgy határoztak, hogy feloszlanak és a kolhoztagok az egyéni gazdálkodás útjára térnek. A Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottság ezzel kapcsolatban azt kívánja, hogy minden szövetkezetben zárszámadást készítsenek. Ennek elkészülte után a szövetkezetek tagjai szabadon választhatnak, hogy milyen gazdálkodási formát akarnak követni.
Mint Bécsből jelentik, a Nemzetközi Vöröskereszt megbízottai ma délelőtt kísérletet tettek arra, hogy küldeményeikkel a magyar határt Sopronnál átlépjék. A vöröskeresztes konvoj tizenkét járműből állott. Részben betegszállító kocsik, másrészt teherautók és gépkocsik voltak a konvojban. A vöröskeresztes vezetők azonban nem tudták rábeszélni a szovjet határőröket, hogy beengedjék a küldeményt Magyarországra. Két nappal ezelőtt a Dán Vöröskereszt is megpróbálta átlépni a magyar határt szállítmányával. Ez Németkeresztúrnál történt. A magyarországi kommunisták azzal utasították el a dánok próbálkozását, hogy az országnak ebben a részében semmiben sincs hiány. A vöröskeresztes szállítmányok vezetői elhatározták, hogy nem hagyják abba próbálkozásaikat, hanem további kísérleteket tesznek szállítmányuk továbbítására Magyarország területére.

A Svéd Jogászok Szövetsége feliratot szerkesztett és átadta Unden svéd külügyminiszternek azzal, hogy továbbítsa az ENSZ Közgyűléséhez. A svéd jogászok szervezete a következő tényekre mutat rá:
"A Szovjetunió fegyveres erői ezekben a napokban kíméletlen harcot folytatnak magyar földön, és az egész magyar lakosság létét fenyegetik. Felmerül továbbá az a veszély, hogyha a katonai hadműveletek véget is érnek Magyarországon, a lakosság igen nagy részét a megtorlás címén üldözni fogják, és létében fenyegetik. Ennél fogva kifejezetten az Egyesült Nemzetek Szervezete hatáskörébe tartozik, hogy különböző intézkedésekkel elejébe vágjon minden ilyen fejleménynek. Az ENSZ-nek elsősorban és legsürgősebben az a kötelessége, hogy helyszíni tapasztalatai alapján véleményt alkosson a jelenlegi katonai műveletek végső céljáról. Legfőképpen azonban arról, hogy milyen nagy annak a veszélye, hogy a szovjet fellépés a magyar nép léte ellen tör. Ennek megállapítása végett szükségesnek látszik, hogy az ENSZ haladéktalanul felszólítsa a szovjet kormányt, adjon magyarázatot a Magyarországon bevetett fegyveres erőinek cselekedeteire, különös tekintettel az ENSZ által elfogadott megállapodásra, amelyhez a Szovjetunió is hozzájárult, és amely elítélte egész népek, illetve népcsoportok legyilkolását."
A Svéd Jogászok Szövetsége a továbbiakban felkéri Unden külügyminisztert, vizsgálja meg, milyen lehetőségei vannak a svéd kormánynak arra, hogy esetleg a többi északi ország kormányaival való együttműködésben az ENSZ Közgyűlés napirendjére tűzesse a magyarországi nemzetgyilkosság feltartóztatásának feladatát.

Bejelentették, hogy Eisenhower elnök nem utazik el arra az öthatalmi konferenciára, amelynek megtartását a súlyos nemzetközi helyzetre való tekintettel Svájc javasolta. Eisenhower elnök a svájci kormányhoz intézett üzenetében hangoztatja, hogy Amerika a nagyhatalmak kormányfői értekezlete helyett inkább az ENSZ keretében törekszik a nemzetközi válság megoldására. Eisenhower elnök a svájci kormánynak intézett üzenetében nyitva hagyja a lehetőséget egy nagyhatalmi kormányfői értekezlet megtartására abban az esetben, ha az ENSZ keretében történő erőfeszítések nem vezetnének eredményre.

Híreink közlését befejeztük. Legközelebb 22 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-10 21:00
Hossz0:10:58
Cím21:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3