17:00 óra. Hírszolgálat

1956. november 01. 17:00 ● 09:48

00:00 00:00

A műsor leirata

Tárogató

Kedves hallgatóink! Tárogatónk 17 órát jelzett.

Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

Mikojan szovjet helyettes miniszterelnök és Szuszlov ma elutazott Budapestről és visszarepült Moszkvába. A budapesti rádió egyik riportjából kitűnik, hogy Mikojan és Szuszlov Kádár Jánossal és Nagy Imrével a szovjet csapatok kivonásáról tárgyalt. Mikojan és Szuszlov a tárgyalás után szovjet harckocsiba szállt, és páncélos karaván kíséretével ment ki a repülőtérre.
Bejelentették, hogy a Külügyminisztérium vezetését Nagy Imre miniszterelnök veszi át. A lépést azzal indokolták, hogy Nagy Imre személye alkalmas a Varsói Szerződéssel kapcsolatos, és a szovjet csapatok kivonulására irányuló tárgyalások sürgős lebonyolítására.

A Dunántúli Nemzeti Tanács Győrött tartott ülésén úgy határozott, hogy szilárdan kitart a sztrájk mellett. Ezzel is bizonyságát akarja adni, hogy a Dunántúl munkássága a leghatározottabb formában végigviszi a forradalmat, és megőrzi annak elért vívmányait. A munkát csak azzal a feltétellel kezdik meg, ha ellenőrizhetően megindult az országban a szovjet csapatok kivonulása. A kivonásra legyen diplomáciai garancia is. A sztrájk folytatása mellett foglalt állást Dunapentele, Tatabánya, Székesfehérvár, Mátra, Dorog, Oroszlány, a dél-zalai Olajmezők és Győr munkássága is.

Tovább folyik a pártok szervezkedése. A volt Nemzeti Parasztpárt, amely szintén szervezkedésbe fogott, nevét Petőfi Pártra változtatta. A párt vezetősége kijelentette, hogy csak azokat fogadja be tagjai sorában, akik a zsarnokság évei alatt tanúbizonyságot tettek magyarságukról és emberségükről.
Megalakult a Keresztény Front is, amelynek az a célja, hogy egyesítse a keresztény politikai csoportosulásokat és pártokat. A Keresztény Front ideiglenes vezetősége holnap tartja első ülését.
A magyar forradalmi ifjúság szintén pártot alakít.

A vidéki nemzeti tanácsok rádiói változatlanul szoros kapcsolatot tartanak fenn, és közösen tájékoztatják egymást határozataikról és a helyzet alakulásáról. A Dunántúli Forradalmi Tanács felszólította a Nagy-kormányt, hogy a Magyarországon tartózkodó szovjet állampolgárok a lehető legrövidebb időn belül hagyják el az ország területét. A Dunántúli Nemzeti Tanács rádión utasította a határőrséget, hogy a nyugati magyar követségek által kiállított vízumokat ne fogadja el. Az ország területére csak azokat engedhetik be, akiknek beutazásához Győrben előzetesen hozzájárulnak. A külföldi kommunista lapok tudósítói további intézkedésig nem léphetnek az ország területére.

Kéthly Anna, az új szociáldemokrata párt elnöke Révész András kíséretében ma Bécsbe utazott, hogy találkozzék a külföldi szocialista pártok vezetőivel a Szocialista Internacionálé bécsi ülésén.

A News Chronicle tudósítója jelenti Budapestről, hogy a szociáldemokraták mindaddig ellenzik a részvételt a kormányban, amíg a szovjet csapatok az ország területén vannak.

Budapest romos utcáin szótlan tömeg nézi az orosz csapatok kivonulását. Elképesztő volt látni a teherautókat - írja a News Chronicle tudósítója - amelyek törött bútorokat, gyerekkocsikat, sőt madárkalitkákat vittek. A szovjet katonák laktanyáikból kivonultak. Az egész látvány olyan volt, mint egy vert hadsereg visszavonulása.

A Budapestre érkezett Mindszenty hercegprímásról írva a tudósító megállapítja, hogy a prímást 17 ávós és ávósnő rendőrkutyákkal őrizte házi fogságának ideje alatt, de amikor a szabadságharcosok kiszabadították, egyikük sem állt ellen.

Genfből jelentik, hogy a svájci protestáns egyházak genfi központja összeköttetésbe lépett Budapesttel. Tudomására jutott, hogy a magyarországi református egyházi zsinat ma tárgyalja Ravasz László és Enyedy Andor eltávolított református püspökök visszahozatalát a püspöki székbe.

A budapesti Kossuth téren lezajlott tüntetésről nyugati újságírók újabb részleteket jelentenek. A jelentések szerint a tömeg Nagy Imre és kormányának távozását követelte. Távozzék a gyilkosok kormánya - hangzottak a kiáltások. A tömeg főleg Münnich Ferenc belügyminiszter eltávolítását sürgette. A jelenlévők delegációt küldtek Nagy Imréhez, aki azonban a minisztertanács éppen folyó ülésére való hivatkozással megtagadta fogadásukat. A nyugati újságírók megállapítják jelentéseikben, hogy ez volt az első szabad tüntetés Budapesten a múlt csütörtöki véres események óta. A jelentések a továbbiakban arról számolnak be, hogy a munka a budapesti és környékbeli gyárakban továbbra is áll. A közlekedési vállalatok egyelőre még nem működnek. Az ország minden részéből a szovjet csapatok távozását sürgetik, így záros határidők megállapítását követelik, amelyet lejártáig az utolsó szovjet katonának is el kell hagynia az országot, illetőleg a megfelelő országrészt. A jelentések végül azt állapítják meg, hogy a szovjet páncélosokat és a gyalogságot a jelen szerint kivonták Budapestről. Ugyanakkor azonban egyes jelek szerint a szovjet hadsereg változatlanul tartja állásait a magyar főváros körül.

Gruson, a New York Times varsói tudósítója jelenti a lengyel fővárosból, hogy a varsói műegyetemen sok ezer diák tüntető gyűlést rendezett a magyar szabadságharcosok megünneplésére és a szovjet gyarmatosító politika elítélésére.

Hangen, a New York Times bukaresti tudósítója beszámol lapjának arról, hogy Romániában a magyar szabadságharcra tekintettel rendkívüli intézkedéseket léptettek életbe. A magyarlakta területekre román csapaterősítéseket küldtek. Gépfegyveres osztagok járják az utcákat Kolozsvárt, és sok más erdélyi városban. Temesvár, Arad Nagyvárad és Nagybánya körzetét tilos területnek nyilvánították külföldiek számára. Az amerikai újságíró jelentése szerint az erdélyi magyarság körében nagy a nyugtalanság. A romániai kommunista hatóságok attól tartanak, hogy a magyarországi események hatása megmutatkozik Erdélyben is. Hangen elmondja, megkérdezett egy magyar iparost, mi lesz a hatása a magyarországi változásoknak Romániában? Válasza ez volt: Várjon csak, a mi napunk is eljön. Egy másik amerikai lapjelentés szerint tüntetések voltak Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Nagyváradon.

Brüsszelben a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége újabb nyilatkozatban biztosította teljes szolidaritásáról a magyar nemzetet és a vasfüggöny mögötti dolgozókat. A nyilatkozat a legnagyobb elismerés hangján emlékezik meg a magyar munkások harcáról. Hangsúlyozza, hogy a nyugati demokráciáknak minden lehető segítséget meg kell adniok a vasfüggöny mögötti népeknek, hogy véglegesen kivívják szabadságukat.

Az ENSZ Biztonsági Tanács az izraeli támadás ügyét az ENSZ közgyűlése elé terjesztette, amely ma este rendkívüli ülést tart.
A legújabb közel-keleti jelentések szerint a brit és francia légierő gépei folytatták támadásaikat egyiptomi támaszpontok ellen. Egyes jelentések szerint a brit és francia haderő partraszállási előkészületeket tett egyiptomi terület ellen.

A francia hadügyminisztérium délben kiadott jelentésében közli, hogy tengeri és szárazföldi hadműveletek nem történtek a szuezi övezet ellen. Közölte még, hogy egybehangolt légi hadműveletet folytat négy egyiptomi repülőtér ellen.
Egy brit jelentés szerint brit kötelékek támadást intéztek egyiptomi repülőterek ellen. 14 egyiptomi repülőgép megsemmisült. Katonai megfigyelők szerint a brit hadműveletek arra irányulnak, hogy megbénítsák az egyiptomi légierő működését, és előkészítsék a szuezi övezet birtokba vételét. Egy kairói jelentés szerint egy brit és egy francia gép ma elsüllyesztett egy egyiptomi hadihajót a Szuezi-csatorna bejártánál.

Kairóban hivatalosan bejelentették, hogy az egyiptomi kormány megszakította diplomáciai kapcsolatát Nagy-Britanniával és Franciaországgal. A hivatalos jelentés hozzáfűzi, hogy Egyiptom fontolóra vette, az ENSZ-nél akkreditált képviselőjének visszahívását.

Brit forrásból származó értesülés szerint, Trevelyan brit nagykövet még kairói állomáshelyén tartózkodik. A kairói rádió felszólítást intézett az arab országokhoz, hogy állítsák le azonnal a Nagy-Britanniába és Franciaországba irányuló olajszállítmányaikat.

Nasszer egyiptomi államfő rádióbeszédet intézett az egyiptomi néphez. Azzal vádolta Franciaországot és Nagy-Britanniát, hogy Izraellel konspirál.
Lord Home, a brit államközösség ügyével foglalkozó tárca minisztere kijelentette, hogy Nasszer propagandanyilatkozatai nem fedik a valóságot.
Egy damaszkuszi szóvivő bejelentette, hogy a szíriai csapatok összeütköztek izraeli csapatokkal.

Kedves hallgatóink! Híreink közlését befejeztük. Legközelebb 18 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-01 17:00
Hossz0:09:48
Cím17:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3