08:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 21. 08:00 ● 04:37

00:00 00:00

A műsor leirata

Tárogató

Most a szabad Magyarország hangjának Hírszolgálata következik.

Varsó. Tegnap este bizonyossá vált a lengyel fővárosban, hogy Gomulka felülkerekedett a hatalomért folyó harcban. Hivatalosan még nem tették közzé, de a Központi Bizottság képviselője egy tömeggyűlésen bejelentette, hogy Gomulka a párt első-titkára, azaz máris átvette a tisztséget Ochabtól. Varsó lakossága tegnap este a rádiókészülékek mellett ült, hogy meghallgassa Gomulka beszédét a Központi Bizottság előtt. Gomulka 2 órás beszámolója a hír szerint nagy hatást váltott ki a Központi Bizottság tagjai körében. A lengyel kommunista vezető kijelentette, hogy a szocializmusnak több útja van és párhuzamba állította a jugoszláv és a szovjet rendszert. „Minden országnak megvan a joga a függetlenségre – mondotta Gomulka – és ezt a függetlenséget másoknak tiszteletben kell tartani. A különböző országok szocialista pártjai közötti kapcsolatok nem vezethetnek bonyodalmakra és a nézeteltéréseket baráti vitában kell rendezni.” Gomulka szerint a lengyelek minden eszközzel meg fogják akadályozni azt, hogy letérítsék őket a demokratizálás útjáról. A lengyel kommunista vezető foglalkozott a szovjet-lengyel viszonnyal is, hangoztatván, hogy a vitás kérdéseket nyugodt és békés légkörben kell rendezni. A szovjet-lengyel kapcsolatoknak az egyenlőségen és a függetlenségen kell alapulni, és a két ország közti barátságnak nem szabad meggyengülni. Az országban jelenleg különböző áramlatok vannak, az állapotok demokratizálására irányuló mozgalom azonban mindent elsöprő erővel áttöri az akadályokat – mondotta Gomulka. Megállapította, hogy a párt vezetői nem mindig állottak ennek az egészséges mozgalomnak az élén. A demokratizálási folyamatot a jövőben a kommunista pártnak kell vezetnie a nemzeti front többi pártjaival való egyetértésben. A pártnak mindenek előtt egy bizottságot kell kiküldenie azok ügyeinek tisztázására, akiket börtönbe vetettek az elmúlt esztendőben. Sok esetben a nemzetközi provokáció rejlik az ügyek egy része mögött és a börtönbe vetett polgárokat olyan bűntettekkel vádolták meg, amit sohasem követtek el. A másik feladat az új választások kiírása az új törvény alapján, ami lehetővé teszi a népnek, hogy ne csak szavazzon, hanem választhasson is a különböző jelöltek között. Gomulka ezután a kormány mezőgazdasági politikájáról beszélt. Rámutatott arra, hogy az egyéni gazdálkodók az egész vonalon, de különösen az állattenyésztésben messze felülmúlják a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok teljesítményeit. Nem lehet a termelőszövetkezeti mozgalom kiterjesztéséről beszélni – mondotta továbbá – mert ez teljes mértékben az egyéni gazdálkodók szabad elhatározásától függ. A gazdasági helyzetről szólva rámutatott arra, hogy a lengyel kőszéntermelés az elmúlt években erősen visszaesett, ami az elhibázott gazdaságpolitika következménye. A munkásság körében sok vonatkozásban nagy türelmetlenség tapasztalható. Sok üzem termelését hátráltatja a nyersanyaghiány. Ennek nyomán olyan helyzet állott elő, hogy béremelésekről egyelőre nem lehet szó. Gomulka végül hangoztatta, hogy a poznani felkelés kellőképpen megvilágította, milyen legyen a párt politikája. A poznani munkásság nem a nép igazi országa ellen tüntetett és a felkelés mögött nem a külföldi ügynökségek munkáját kell keresni. A felkelést a hazugságokra, a kormányzatnak a bérekkel való szemfényvesztő játékára kell visszavezetni. A munkás tömegek bizalmának elvesztése a kormányzásra való jogcím elvesztésével ér fel – mondotta Gomulka.

Belgrád. A román kormány- és pártküldöttség hivatalos látogatásra Jugoszláviába érkezett. Fogadásán megjelent Tito államelnök, valamint a jugoszláv politikai élet több vezetője.

Szófia. A bolgár rádió közölte, hogy a parlamentet november 1-jére összehívták. A bulgáriai Sztálinváros nevét törlik és visszaállítják régi elnevezését, azaz a jövőben ismét Várnának kell nevezni.

Kairó. Krishna Menon, India ENSZ-küldött New York-ból való hazatérő útján Nasszerral tanácskozott az egyiptomi fővárosban. Távozásakor némi bizakodással nyilatkozott a szuezi kérdés várható fejleményeiről, de részleteket nem közölt a Nasszerral folytatott megbeszéléseiről.

Kedves hallgatóink! Híreink közlését befejeztük. Legközelebb 9 órakor mondunk híreket.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.

Információk

Adásba került1956-10-21 08:00
Hossz0:04:37
Cím08:00 óra. Hírszolgálat
Műsor letöltése MP3