Könyvszemle

Kedves hallgatóink, rövid könyvszemlénk következik. Mai adásunkban ismertetjük Georges Adam fiatal francia író Caesar vére című regényét. Majd szólunk Andre Coutard francia ezredes 1940, avagy az elszalasztott alkalmak háborúja című történelmi művéről. Végezetül pedig megemlékezünk Jan Mens holland író Rembrandt szomorú élete című regényes életrajzáról.

Szignál

Georges Adam fiatal francia író most megjelent regénye, amelynek címe Caesar vére, két ok miatt is Balzac emlékét idézi tudatunkba. Először azért, mert Georges Adam anyai ágon dédunokája Balzacnak, másodszor, mert művében a dédatya írói módszereinek, emberalakításának és stílusának hatását meglehetősen érezzük. A regény egy bírói tévedés története. A fő alak, akit sógornőjének megmérgezésével vádolnak, és életfogytiglani fogházra ítélnek, a jellemtelen, gátlásnélküli, és egyben gyenge ember típusa. Előnyére csupán azt írhatjuk, hogy a valóságban nem ő ölte meg a sógornőt, noha annak végrendeletét hamis végrendeletre cserélte ki. A sógornő végzetes tévedés áldozata, amennyiben megitta az egereknek szánt mérget. A bírói tévedés évek múlva kiderül, és az elítélt fiatalember szabadlábra került. A regény címe Caesar vére kissé erőltetetten jelképes és nem nagyon illik a cselekményre. Caesar vére általában az igazságtalanul kiontott vért, és átvitt értelemben az igazságtalanul elítélt ember sorsát akarja jelképezni. A regényben azonban nem folyik vér, és mondanom sem kell, hogy az elítélt fiatalemberben semmi caesari sincsen. De címnek ettől a homályos szimbólumától eltekintve a Balzac dédunoka érdekes, színes regényt írt. Ha nem is remekmű, de egy kezdő író tollából komoly reményekre jogosító alkotás. Emberábrázolása eredeti tehetségre vall, és a Balzaci örökség a társadalomrajzon is megérzik. Balzaci benne az is, hogy az egész cselekmény pénz és örökség körül forog. A kritika elismeréssel fogadta Georges Adam művét, amely a párizsi Gallimard kiadóvállalatnál jelent meg.

Szignál

A II. világháború katonai eseményeiről az elmúlt 10 év során számos történelmi mű jelent meg. A két szembenálló hatalmi tábor politikai és katonai vezetői emlékirataikban olykor nem minden részrehajlás nélkül ismertették a nagy katonai események előkészületeit, lefolyását, és sok esetben kitértek a harcvezetés bírálatára is. Ezek a művek nem egy esetben szerzőik önigazolását is tartalmazzák. Abban azonban valamennyien egyetértenek, hogy a harmickilenc-negyvenben, tehát a világháború első szakaszában, a szoros értelemben vett francia-német mérkőzés hónapjaiban a francia hadvezetőség gyenge, habozó magatartást tanúsított, és vezérkar hibái adják magyarázatát az 1940-es katasztrófának, amelyet a június havában megkötött fegyverszünet pecsételt meg. Legújabban egy kiváló francia katonai szakíró Andre Coutard ezredes szentelt, egy minden tekintetben figyelemreméltó művet a háború eme szakaszának. Könyvének ezt a címet adta: 1940, avagy az elszalasztott alkalmak háborúja. Coutard könyörtelen kritikával elemzi a francia hadvezetőség mulasztásait és tévedéseit. Legérdekesebb fejezete az, amelyben konkrét számadatokra támaszkodva kimutatja, hogy a francia haderő 1940-ben technikai felszerelés és fegyverzet dolgában, semmiképpen sem állt alatta a győztes német hadseregnek. A hitlerista légierők fölénye puszta blöff volt. A híres német páncélos hadosztályok ereje sem múlta felül a francia páncélos haderőt. A Siegfried vonal a Maginot vonalhoz viszonyítva, női szalon spanyolfalához volt hasonló. A francia tüzérség is fölvehette a versenyt a németekkel. A francia haditengerészet pedig összehasonlíthatatlanul hatalmasabb volt ellenfelénél. Hogyan magyarázható mégis, hogy ennek ellenére a francia összeomlás oly villámgyorsan következett be. A szerző Andre Coutard ezredes szerint, nem a hadianyag hiánya, vagy a fogyatékossága, hanem a vezérkari agyvelők szürkeállományának fogyatékossága idézte elő a katasztrófát. Coutard ezredes könyve, amely egy francia tisztnél különösen tiszteletreméltó tárgyilagossággal rántja le a leplet a francia hadvezetés végzetes hibáiról, mindvégig érdekes, sőt izgalmas olvasmány, mely egyben megvilágításba helyezi az 1940 májusában és júniusában lejátszódott katonai eseményeket.

Szignál

Az idén ünneplik minden idők egyik legnagyobb festője van Rijn Rembrandt születésének háromszázötvenedik évfordulóját. E nevezetes dátum méltó megünnepléseként jelent meg a nyugati könyvpiacon Jan Mans holland író Rembrandt szomorú élete című regényes életrajza. Sok mindent megtudunk ebből a könyvből Rembrandt életéről. Apja, a leideni asztalos, tudóst akart nevelni fiából, és kétségbeesett, hogy csak művész lesz. Megtudjuk azt is, hogy az első 100 aranyat olyan képért kapta, amelyet másodmagával festett. Érdekes és színesen írja le Mans a nagy festő szerelmeinek történetét. Első és egyetlen nagy szerelme felesége Saskia volt. A boldog házasságra azonban árnyékot vetett, hogy első három gyermekük egymás után halt meg, alig pár hónapos korban. Végre a negyedik, egy Titusz nevű fiúcska életbe maradt. Néhány évre Titusz születése után Saskia betegedett meg, és rövid szenvedés után követte a sírba három kisgyermekét. Halála előtt úgy végrendelkezett, hogy egész vagyonát férjére hagyja azzal a feltétellel, hogy nem vesz más asszonyt feleségül. Rembrandt felesége halála után elvesztette munkakedvét. Csak fiával és annak szép fiatal dajkájában Henrickje-ben talált vigasztalást. Annyira megszerette a dajkát, hogy feleségül akarta venni, de nem tehette a végrendelet miatt. Szép háza, a benne lévő műtárgyakkal, és a hozzátartozó birtokkal felesége nevén volt, házasság esetén mindenét elvesztette volna. Így tehát együtt élt Hendrickje-vel, aki egy kislánnyal ajándékozta meg, a nélkül, hogy a kapcsolatot törvényesíthették volna. Bár Rembrandt ebben az időben festette legszebb mesterműveit, nem tudta azokat értékesíteni, mert a gazdag polgárok erkölcstelennek mondott életmódja miatt elfordultak tőle. Végül is dobra került egész vagyona, még festményei is. Rembrandtot egész életében nyomon követte a halál. Hendrickje is meghalt fiatalon, majd Titusz fia szállt sírba. Szegényen, elhagyottan élt törvénytelen kislányával, Kornéliával. Mikor egy évvel fia halála után a nagy művész is elköltözött az élők sorából, egyedül Kornélia követte koporsóját. Ilyen szegényen és nyomorultan halt meg a valamikor ünnepelt művész, Hollandia legnagyobb festője. Így írta le Jan Mans Rembrandt sikerekben gazdag, de a valóságban igazán szomorú életét.

Szignál

Kedves hallgatóink, rövid könyvszemlénket hallották.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!