Küzdő egyház

Szignál

Kedves hallgatóink! Küzdő egyház című műsorunkat közvetítjük. Ebben a műsorszámunkban hétről hétre ismertetjük az egyház álláspontját a mindennapi egyházpolitikai, társadalmi, gazdasági, kulturális és valláserkölcsi eseményekkel kapcsolatban.

Szignál

Mai közvetítésünkben előbb Károly atya foglalkozik a magyarországi egyházpolitika legújabb eseményeivel, és felveti a kérdést: mennyiben terheli felelősség a békepapokat múltbeli tevékenységükért?

Kedves hallgatóim! Legutóbbi előadásunk során megvizsgáltuk a békepapi mozgalom felelős vezetőinek legszembetűnőbb bűncselekményeit. Sorra vettük Horváth Richárd igazságtalan támadását a Vatikán ellen, Beresztóczy Miklós, Babocsa Endre sok esetben minősíthetetlen rágalmait a Magyar Püspöki Kar, illetve annak vezetői, Mindszenthy bíboros és Grősz kalocsai érsek ellen. Kiegészítésképpen fűzzünk a mondottakhoz néhány jellegzetes támadást a hírhedt Grősz-per idejéből. A békepapok éppen úgy tisztában voltak a Grősz érsek ellen indított, és megrendezett kirakatper tartalmával és céljával, mint a magyar nép, a magyar papság minden józan fia. A békepapok is tudták, hogy Grősz érsek sohasem foglalkozott politikával, nem szervezett összeesküvést, nem kereste a kapcsolatot Titóval, nem valutázott. Ennek ellenére, amikor az érseket lefogták, és ártatlanul elítélték, Beresztóczy, Horváth Richárddal egyetemben országjárásra indult; az egyes vármegyékben rendőri segédlettel összeterelték a papokat, hogy megalakítsák a helyi békepapi bizottságot, és elítéljék Grősz érseket. Álljuk meg egy pillanatra ennél az országos akciónál, és hallgassuk meg mit mondott Beresztóczy például a Veszprém megyei katolikus papok békebizottságának alakuló gyűlésén.
"Amikor a Grősz-per tárgyalásának eseményeire visszagondolok és megelevenedik szemem előtt a tárgyi bizonyítékok hatalmas sora, és visszacsengenek fülembe a vallomások, akkor megdöbben a szívem, a lelkem, mert azt kell látnom: sem a főpásztori dísz, sem a szerzetesi ruha nem adta meg azt a szilárdságot, hogy ebben az országban minden pap a béke megvalósításán dolgozzék. Az összeesküvés célja volt egy intervenciós beavatkozás esetén terrorcselekményekre való felkészülés. Így, teljesen világosan látjuk és megértjük, miért voltak hát egyes főpásztoraink a stockholmi aláírás ellen is. Kaptunk ijesztgetéseket, idéztek fejünkre kánonokat, amelyek azonban csak olyan egyesülésben való részvételt tiltanak, amely hit ellenes, sőt államellenes. Ilyen esetben tehát nem mi, hanem maguk az összeesküvők tekinthetik magukat kiközösítetteknek, mert államellenes szervezkedésben vettek részt. Megdöbbentő az a kettősség, ami megnyilatkozott a magyar katolikus egyházpolitikában. Délelőtt aláírták a megállapodást, délután pedig az összeesküvőkkel tárgyaltak. Egyik oldalon óriási pénzbeáramlások történtek, a másik oldalon a hívek keserves fillérei estek áldozatul nem egyházias célokra."
Az elhangzott támadás után, mellyel Beresztóczyék Grősz érsek ellen izgattak, biztatván a kalocsai érsek híveit és papjait is, hogy ítéljék el főpásztorukat, újra csak az egyházi törvénykönyv ötödik könyvének harmadik fejezetére utalunk, mely azokat a bűnös cselekedeteket tartalmazza, amelyeket Beresztóczy és társai ismételten elkövettek. Ezekért a bűnökért a 2331. számú törvény 2. pontja egyházi büntetést követel. Ennek ellenére Beresztóczy a legutóbbi budapesti papi békegyűlésen majdnem cinikusan igyekezett ezek fölött a súlyos bűnök fölött átsiklani mondván:
"Amikor a múltban, talán néha élesen kritika alá vettük egyes paptársaink apolitikus magatartását, soha nem a gyűlölködés, vagy személyi ellentét vezetett minket. Szinte rákényszerített erre a kritikára az egyházi oldalon is tapasztalható merevség, előítélettel telt vádaskodás, és mindezekben nem az ellenünk irányuló bántási szándék, hanem egyházunk érdekeinek is kockázata, a nem egyszer híveink sorsát is súlyosan veszélyeztető felelőtlenség."
Így hangzik Beresztóczy önkritikája múltban elkövetett súlyos és igazságtalan támadások, az egyház hű papok denunciálása után. Mennyi cinizmus kell ahhoz, hogy a püspökök és egyház hű papok bátor magatartását a papi békemozgalom vezetője még ma is felelőtlennek bélyegezze. Mintha Krisztus apostolainak nem az evangélium és az egyház védelme lenne a feladata, hanem az a sorozatos árulás és gyalázkodás, melyet a békepapok lelkiismeretlenül elkövettek. Ma az önkritika korában beszél így Beresztóczy, amikor a kommunisták is kezdik szégyelleni múltjukat. Egymás után tagadják meg és ítélik el a múltban elkövetett hibáikat. Ma beszél így Beresztóczy, amikor az önkritika kommunista vonalon addig megy, hogy a halottakat is kiássák, és dísztemetést rendeznek számukra. Amikor a sztálini terror kiszolgálói mellüket verik, és nyíltan bevallják: tévedtünk!
„Magam is nehéz válságon estem át mostanában - írja Darvas, a Szabad Népben, majd felteszi a kérdést - merre találtam kiutat?” És így válaszol: „Ebben az elhatározásban, kegyetlenül mondd ki, amiben tévedtél! Nem önmagadhoz, nem is az eszméhez, csak tévedéseidhez leszel hűtlen.” A békepapok ajkáról miért nem hangzik el ilyen kijelentés? Horváth Richárd, Beresztóczy, Babocsa, Makk Béla, Csípánfalvi Alfonz miért nem nyilatkoztak még, hogy sajnálják a múltban elkövetett bűnös tevékenységüket? Tudom kedves hallgatóim, Beresztóczyt sokan sajnálják. Gyászos tevékenységét azzal magyarázzák, hogy a börtönben nagyon megkínozták. Megfélemlítették és ezzel kényszerítették a szomorú szerep eljátszására. Hosszú ideig mi is így vélekedtünk Beresztóczyról. Sőt Horváth Richárdról és Babocsa Endréről sem tételeztük fel, hogy annyi gonoszság és rosszakarat van bennünk, mint amennyit nyilatkozataikból kiolvastunk. Most azonban látjuk, hogy jóakaratú feltevésünkben tévedtünk. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a sztálini idők terrorcselekményeit maguk a kommunisták is elítélik. A bűnösök önkritikát gyakorolnak. Az üldözöttek elégtételt követelnek. De se Beresztóczy, se Horváth Richárd, se Babocsa, se Makk Béla, senki, de senki a békapapok közül eddig még nem gyakorolt önkritikát, és nem ítélte el a múltban tett kijelentéseit. A békepapok közül eddig senki se vallotta be, hogy a Vatikán ellen irányuló támadásai a Magyar Püspöki Kar gyalázását, ártatlan papok denunciálását, Grősz érsek és Mindszenthy bíboros nyílt rágalmazását a sztálini terror hatására hajtotta végre. Hogyan lehetséges, hogy csak a békepapok hallgatnak? Még mindig hallgatnak, pedig a rendszer a Mindszenthy és a Grősz-per bíráit is menesztette. Az ávósok közül, akik a terrorcselekményeket végrehajtották, néhányat már lefogtak. A békepapok azonban még mindig hallgatnak! Pedig nyugodtan beszélhetnének. Bátran megmondhatnák, hogy a békepapi mozgalom kezdettől fogva a Rákosi által vezetett sztálini egyházüldöző politika szerve volt. Nyugodtan megmondhatnák, hogy az ÁVO kényszerítette ki belőlük a bűnös és súlyosan elítélendő nyilatkozatokat. Ezzel egyikük sem ártana magának. Sőt! Könnyítene helyzetén. A békepapok hallgatnak. És hallgatásuk azt bizonyítja, hogy a múltban megfontoltan, felelősségük teljes tudatában cselekedtek, nyilatkoztak, fordultak szemben az egyházzal, álltak a kommunizmus szolgálatába, és szilárd elhatározásuk, hogy a rendszert a jövőben is kiszolgálják. Hallgatásuk azt bizonyítja, hogy valóban szakadárok, amint azt a Vatikán lapja, az Osservatore Romano annak idején megállapította.

Szignál

Kedves hallgatóink! Küzdő egyház című műsorunkat közvetítjük. Műsorunk első felében Károly atya beszélt arról, mennyiben terheli felelősség a békepapokat eddigi tevékenységükért. Most János barát kommentárját hallják, amelynek címe: Mit várhatunk az egyháztól a mai körülmények között?

Magyar testvéreim! Hibás viselkedés az, amikor minden bajunk orvoslását az egyháztól várjuk. Jó azért tudnunk, hogy mit nyújthat nekünk, és mit nem. Annyit mindenesetre méltán elvárhatunk tőle, hogy ne csak szép szavakat hirdessen, hanem értse meg a Földön küzdő embert, és erősítse ingadozó elhatározásait. S ennek az óhajnak a katolikus egyház manapság nagyon is igyekszik megfelelni. Nem állíthatja senki, hogy az erősen megváltozott körülmények között ugyanazt a régi kenetes gyógyszert kínálgatja. Lássuk mármost életünk egy fontos kérdését! Rajta világosan észrevehetjük, milyen szoros kapcsolatot tart fenn az egyház tanítása a lelkek igényeivel. Példánk a családi életre, meg a házasságra vonatkozik. Fontos ügyek. Mind a kettőtől rengeteg függ a társadalom életében. Nos hát, az egyház gondosan számba veszi azokat a megfigyeléseket, amelyek a fejlettebb országokban a családi élet alakulása körül folynak. A friss adatok ugyanis sok dologra megtanítanak. Nagyon érdekes felfedezés például, hogy a rengeteg hiba ellenére is - legalább Európában -, a könnyelmű elválások nem fenyegetik többé veszedelmes mértékben a társadalom egészségét. A mai házasfelek sok szenvedést ismertek meg. Azután a megélhetésért végeztek kemény küzdelmet. E próbák alatt józanokká váltak. Ám elmondhatjuk-e erre a jelenségre, hogy az örvendetes átalakulás? A küzdelmes élet nyers és kíméletlen sodra, íme kiölte az emberekből az üres képzelődést. Józanokká lettek mindannyian, és a józanság érvényesült most, a házassági kötelék megszilárdulásában. Sajnos, így nem egészen beszélhetünk. Másfajta rákfene emészti titkosan a családi életet. Mi lehet ez a baj? Kezdjük azzal, hogy nem kielégítő és nem elég komoly az az érzület, amellyel ma a házasságot megkötik. Vagyis a férj és feleség kezdő lelkiállapota körül mutatkoznak hibák. Mind az általános gondolkodás, mind a nevelés, meg az egyéni érzés, hatalmasra fokozta a személyes érzelmi igényeket. Mindenki pajtást, bizalmas szórakoztató társat, kellemes magához illő vérmérsékletet áhít. És nem az a hiba, hogy ilyesmit kívánnak, hiszen a természetes hajlam erre utasít mindenkit. Inkább ott a nagy veszély, hogy csak ezt az érzelmi kielégülést óhajtják, és emellett más dologgal alig törődnek. Európának egyik legnagyobb társadalomkutatója hatalmas vizsgálatokat végzett a háború utáni családi életről. Tőle származik egy igen egyszerű fogalmazás. De ennek a fogalmazásnak a maga egyszerűségében is megdöbbentő a tartalma. Halljuk hogyan szól! "Család nincs többé. Csak férjek vannak meg feleségek. Néha gyermekekkel, máskor gyermekek nélkül. Apákat és anyákat azonban ne keressünk sehol!" Bizonyára érezzük ennek a tételnek minden kegyetlenségét, hiszen tudjuk, hogy a család egységes szervezet, benne mindenki sajátos szereppel és kötelességgel van fölruházva. És ennek a szerepnek kellene minden bizonnyal fölfogásban, szívekben, sőt a lelkiismeretben is az első helyet megkapnia. Ám erről szó sincs. A személyes kapcsolat kellemessége minden más tekintetet háttérbe szorít. És ezért az emberek a zavaros életviszonyok kísértéseivel szemben roppant gyöngék. Nagylelkűen belenyugszanak, hogyha a másik érzelmeiben nincs kielégítve, hát keressen jobb megoldást. A szabadság és az elnézés mind a két részen egyformán túlzott. Készséggel elfogadják a mai házastársak a fölbonthatatlanságot, de könnyelműen intézik el a hűség követelményeit. A hiba gyökere kétségkívül a szívekben van. Valljuk be azonban, hogy sok helyütt maga a munka megszervezése, a hivatalos lekötöttség és az ott jelentkező körülmények elősegítik ezt a beteges elferdülést. A férfiak és nők közös foglalkoztatásából származik, hogy a pajtáskodás és a bizalmaskodás nem azok között alakul ki, akik egymás mellett a lakás, vagy megélhetés nehéz kérdésein törik a fejüket. És hát ezekre tud-e valami jobban ajánlani az egyház? Vagy megértő bölcsességgel csak azt teszi, hogy kijelenti: ez a viselkedés csakugyan megmásíthatatlan vágyból ered, változtatni nem tudunk rajta, legföljebb arra ügyeljünk, hogy bizonyos határokat semmiképp ne lépjünk túl. Bizony nem így szól az egyház ítélete. Igyekszik inkább elmélyíteni a házasság lényeges, alapvető, gonddal őrizendő tulajdonságának, a hűségnek tudatát. Nemcsak az a hűség, amelyik a házastárs természet adta fontos jogát tiszteletben tartja, a lelki ragaszkodás is fontos. Nem titok persze, hogy a hűség magasztos értelmezése sokat kíván a mai gyenge emberektől. Ezért vegyük komolyan a házasságra való lelki előkészülést. Kényszerrel és unszolással itt semmire sem megyünk. Az a fontos, hogy az érdekeltek maguk elfogadják a keresztény házassági eszményt. Véssék be jól a szívükbe, hogy a legszebb életfeladat a hittel áthatott, lelkileg összeforrott családi közösség megteremtése. És ezt az elszántságot támogatja hatalmas segítséggel a házasság szentségi jellege. Mit is mond ez a szentségi vonás? Azt, hogy a férj és feleség nemcsak egymásé, hanem ugyanakkor Krisztuséi. Helyesebben: Krisztussal egyesülve lesznek egymáséi. És ez a sokszor figyelemre alig méltatott titokzatos kapcsolat még azt is hirdeti, hogyha az emberi szálak egyszer lazulnak is, a másik kapocs nem gyöngülhet. Hiszen, e mély értelmű egyesülés éppen azt adja tudtunkra, hogy az emberi lények Krisztussal összeforrva, a csalódások, bajok, sőt bűnök és szenvedések ellenére is megváltó hősiességgel és lemondással a világ megszentelésén munkálkodhatik. A házastársaknak pedig, éppen azon a kis világ megszentelésén kell fáradozniuk, amelyet házasságukkal megalkottak. Ha mind a ketten ennek a lelki kapcsolatnak vágyával indulnak el a szentség erejében, az egység közöttük bizonyára mindenkor meglesz. És a hűség példája aztán, az egész társadalom lelki megújulásához fog majd elvezetni.

Szignál

Kedves hallgatóink! Küzdő egyház című műsorunkat közvetítettük. Műsorunk első felében Károly atya foglalkozott a jelenlegi magyar egyházpolitikai helyzet legújabb eseményeivel, és felvetette a kérdést: mennyiben terheli felelősség a békepapokat eddig tevékenységükért? Befejezésül pedig, János barát kommentárját közvetítettük.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Szünetjel