06:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 24. 6:00 ● 10:05

00:00 00:00

A műsor leirata

Kedves Hallgatóink, néhány másodperc múlva, 6 órakor megszólal tárogatónk hangja: "Szól a kakas már, majd megvirrad már."

Tárogató

Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

Budapest. A tegnapi tüntetések során, Budapest utcáin összetűzésekre került sor a tüntetők és a rendfenntartó közegek között - jelentették hivatalosan az éjfél utáni órákban. A budapesti közlés szerint az összetűzéseknek emberáldozatai vannak. A jelentés közelebbről nem jelöli meg, hogy csupán sebesülések, avagy halálesetek is történtek. Bécsben és más nyugati fővárosokban tegnap estétől nem tudtak telefon-összeköttetést teremteni a magyar fővárossal.
Budapest. A főváros lakossága tegnap hatalmas tömegtüntetést rendezett Bem József szobra előtt. A tüntetést eredetileg a budapesti egyetemek ifjúsága határozta el. A belügyminiszter még a délelőtti órákban utcai gyűlési és felvonulási tilalmat rendelt el, és több órán át bizonytalan volt a helyzet, hogy a tüntetést vagy nem tartják meg, vagy a tömegek a hatóságok akarata és rendelkezése ellenére is felvonulnak. A belügyminiszter végül is közvetlenül a tüntetésre kitűzött időpont előtt feloldotta a gyűlési és felvonulási tilalmat. Már a kora délutáni órákban nemzeti színű lobogók alatt piros-fehér-zöld kokárdás fiatalok meneteltek a budapesti Bem-szobor felé. Először csak sok ezren voltak, később azonban munkások, katonák, járókelők, középiskolás diákok és kalauzok csatlakoztak hozzájuk, és a hatalmas emberfolyam tízezrekké nőtt. Az utcák jelszavaktól zengtek. A tömeg Nagy Imrének a kormány élére való visszatérését és a szovjet csapatok távozását követelte Magyarországról. Sokan a sajtószabadságot és a szabad választásokat követelő jelszavakat kiáltoztak. Más csoportok Rákosi Mátyás bíróság elé állítását kívánták. Amerre a hatalmas menet elvonult, kinyíltak a házak ablakai, és a lakosság lelkesen éltette a nemzeti színű zászlókkal felvonuló munkásokat és diákokat.
Gerő Ernő Jugoszláviából hazatérve a demokrácia fejlesztését ígérte, de azt is hangoztatta, hogy ez alatt szocialista és nem polgári demokráciát ért. Támadta és ellenséges elemeknek nevezte azokat, akik rágalmakat szórnak a Szovjetunióra, és lazítani akarják a szovjet-magyar kapcsolatokat. Szemen szedett valótlanságnak nevezte azt a vádat, hogy a magyar függetlenséget a Szovjetunióval szemben kell megvédeni.
Tegnap a késő esti órákban összehívták a kommunista párt központi vezetőségét. A nap folyamán három különböző bejelentés történt a központi vezetőség ülésének időpontjáról.
Az első jelentés arról szólt, hogy a központi vezetőség tagjai október 31-én ülnek össze. Röviddel azután a budapesti rádió azt jelentette, hogy az előző közlés téves volt, az ülést a legközelebbi napokban tartják meg. Ezt követte azután a rendkívüli hírként közölt kijelentés, hogy a központi vezetőség azonnal összeül.

Varsó. Egyelőre meg nem erősített hírek szerint Hruscsov és Gomulka tegnap több telefonbeszélgetést folytatott. Hruscsov közölte a lengyelországi párt első titkárával, hogy egyet ért meghirdetett politikájával, és hogy a lengyelországi szovjet csapatmozdulatok leállítását rendelte el.
A meg nem erősített hírek szerint Hruscsov közölte továbbá, hogy a moszkvai Pravda visszavonja a lengyel sajtó elleni támadást. Hruscsov szerencsét kívánt Gomulkának első titkárrá történt megválasztásával kapcsolatban. A jelentés szerint Hruscsov merőben más, sokkal barátságosabb hangon beszélt, mint legutóbbi varsói látogatása során.

Varsó. A lengyel parlament megkezdte ülésszakát. Az ülés megnyitása előtt Gomulka és a politikai, valamint a Központi Bizottság több tagja megbeszélésre ült össze a Varsóban tartózkodó jugoszláv parlamenti delegációval. A parlament üléseit nagy érdeklődés előzte meg a lengyel fővárosban. A képviselőház diplomata és újságíró páholyai zsúfolásig megteltek. Az ülésszak napirendjén szerepel a választójogi reform, valamint az ország gazdasági életének javítására tett több törvényjavaslat. Az ülés megnyitása után egy képviselő javaslatot terjesztett a ház elé, amelyben a jelenlegi politikai helyzet megvitatását indítványozta. Arra kérte a kormányt: tájékoztassa részletesen a házat a legutóbbi napok eseményeiről. Indoklásában hangsúlyozta, hogy ezek a napok rendkívüli jelentőséggel bírnak a lengyel átalakulás folyamatában. A képviselő az indítványt elfogadta. A varsói rádió jelentése szerint Cyrankiewicz miniszterelnök ma délelőtt nyilatkozik a helyzetről. Lengyelországban egyébként folytatódnak a gyűlések és tüntetések. Ezeken a demokratizálás folytatását, a visszatartó erők felszámolását, az ártatlanul elítéltek rehabilitálását követelték. A tüntetések sok helyen szovjetellenes jelleget öltöttek. Boroszlóban a tömegek fölvonultak a szovjet-lengyel társaság épülete elé és leszaggatták a szovjet zászlókat. Egyes helyeken a Lengyelországon állomásozó szovjet csapatok távozását követelték. Poznanban a varsói rádió jelentése szerint több százezer ember gyűlt össze. Loga-Sowinski, a lengyel Politbüro újonnan beválasztott tagja Poznanba repült, hogy részt vegyen a tömeggyűlésen. Magával vitte Gomulka levelét a poznani dolgozókhoz. Gomulka felhívást intézett a lengyel néphez, amelyben azt hangoztatta, hogy az ország lakosságának szembe kell szállnia minden olyan provokációval, amely a szovjet-lengyel barátság gyöngítését célozza és a demokratizálás lelassítását eredményezheti. Ígéretet tett arra, hogy a kormány és a párt nem hagyja magát eltéríttetni a demokratizálás útjáról. Kapcsolatainkat a Szovjetunióval és a többi szocialista állammal - mondotta Gomulka a kölcsönös bizalom, a jogegyenlőség és egymás segítésének alapjaira építjük. Ennek kereteiben minden állam teljes szuverenitással és függetlenség kell rendelkezzék. A varsói rádió bejelentette, hogy a Politbüro felmentette állásából Witaszewski helyettes hadügyminiszter, és helyére Spychalski tábornokot, Gomulka tábornok egyik közvetlen munkatársát nevezte ki. Spychalski lett a hadsereg Politbürojának főnöke is. Bejelentették azt is, hogy az államügyészség elrendelte a poznani perekben emelt vádak felülvizsgálását. Javasolta egyúttal, hogy a bíróság engedje szabadon mindazokat az őrizetbe vett személyeket, akiket nem gyilkossággal, vagy rablással vádolnak.

Berlin. Politikai megfigyelők szerint Kelet-Németország kommunista köreiben nyugtalanság észlelhető a lengyelországi eseményekkel kapcsolatban. A kelet-német lapok és a rádió továbbra is hallgatásba burkolózik, a párt Központi Bizottsága azonban hétfő óta szinte megszakítás nélkül tanácskozik. A kelet-német törvényhozás eredetileg mára kitűzött ülését minden magyarázat nélkül a jövő hétre halasztották.

Bonn. A Szovjetunió válaszolt a nyugat-német kormánynak a német egység ügyében küldött jegyzékére. A szovjet jegyzék ismét azt hangoztatja, hogy a német egység csak a nyugat-német kormány és a kelet-német közti kommunisták tárgyalások eredményeképpen jöhet létre. A jegyzék szerint az össznémet választások kiírására jelenleg nincsenek meg a feltételek. A Németország keleti határa mentén létesített, demilitarizált övezetre vonatkozó javaslatról azt írja a szovjet kormány, hogy az bizonyos körülmények között érdeklődésre tarthat számot. A szovjet válasz végül felhívja a német kormányt, nyilatkozzék, hajlandó-e szerződést kötni a Szovjetunióval és a többi kelet-európai országgal, amelyben az érdekelt hatalmak kölcsönösen lemondanának az erőszak használatáról. A nyugat-német kormány még nem foglalt állást a szovjet válaszjegyzékkel kapcsolatban. A kereszténydemokrata párt sajtószolgálata csak azt a megjegyzést fűzi hozzá, hogy az úgynevezett Sztálin ellenes éra sem hozott változást a Szovjetunió Németországgal szemben folytatott politikájában.

Párizs. Mollet francia miniszterelnök a francia nemzetgyűlés külpolitikai vitáján mondott beszédében közölte, hogy a letartóztatott algériai nacionalista vezetőket már régóta körözi a rendőrség. Hangsúlyozta, hogy Franciaország békében és barátságban kíván élni Tunisszal és Marokkóval, erre azonban csak a teljes kölcsönösség alapján van lehetőség. Mollet bejelentette, hogy a francia kormány visszahívta kairói nagykövetét és a biztonsági Tanács elé terjeszti az Egyiptomból Algériába irányuló fegyvercsempészés ügyét. A külpolitikai vita befejezésével Mollet felvetette a bizalmi kérdést. A szavazást csütörtökön tartják meg.

Kedves Hallgatóink, híreink közlését befejeztük. Legközelebb 7 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-24 6:00
Hossz0:10:05
Cím06:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3