A reformáció emlékünnepe

Zene

Kedves Hallgatóink, most következő adásunkban a reformáció emlékünnepéről emlékezünk meg.

Zene

Nincs itt az ideje, nem megfelelő az alkalom, hogy emlékünnepeket üljünk. Az ország vérben áll, lángban, lázban ég. Rettenetesek a fájásaink, de tudjuk, hogy azok nem a betegség, hanem a születés jelei. Egy nemzet újjászületéséé, mely kicsiny nép, de mint annyiszor történelme során, ismét bizonyságot tett amellett, hogy kicsiny nép is tud nagy nemzet lenni. Csoda történt Magyarországon, és a világ ámulattal és hódolattal áll e csoda előtt.
Mégis, a rettenetes viaskodások kellős közepette, amelyben soha nem látott egységben, bátorsággal és bölcsességgel küzd a nemzet, amikor esemény eseményt követve gyors döntéseket követel, meg kell állanunk egy pillanatra, hogy elgondolkozzunk: miképpen következhetett be a csoda? Hogyan volt lehetséges, hogy a meggyötört kicsiny magyarság győzelmesen tudott szembeszállani egy világhatalommal, annak egész erkölcsiségével, istentelenségével, hazugságaival, hitványságával? Hogyan lehetséges az, hogy először a világtörténelem során egy nemzet, fejedelem, hadvezér, apostol nélkül egységesen, a halált megvető bátorsággal és az életet igenlő bölcsességgel képes megvívni szabadságharcát? A magyar forradalom tüzeinek fényénél kell ma emlékeznünk a reformáció emlékünnepére, mert a protestantizmus egyike a legmagyarabb és legerősebb történelmi erőinknek, amely századok mélyéből felfakadva vitte maga is a tűzvonal első sorába azt a magyar ifjúságot, amelynek hosszú esztendőkön át azt szajkózták, hogy nincs Isten.
A protestálás szó tiltakozást jelent. Tiltakozást minden ellen, ami igaztalan, ami elnyomó, ami hitvány, ami Istennel, az Ő törvényeivel és parancsaival szemben áll. De a magyar protestantizmusnak sajátos magyar arculata van. Annak idején nemcsak az egyházi szimónia, a római egyház más hibái és hiányosságai ellen indult, hogy megreformálja azokat magyar földön, hanem megindult, hogy a rettenetes küzdelemben, az idegen zsarnokság ellen közel vigye Istenéhez nyelvében is a magyar népet. A katolikus és a protestáns kereszténység, a magyarság és az európaiság nagy hármas tétele így forrott örök egységbe a XVI. és XVII. század folyamán. Egymást kiegészítve, egymással egyesülve teremtve meg az új kor magyarjának lelki habitusát.
Ne feledjük! A magyar protestantizmus nem volt öncélú felekezeti mozgalom. Magyarnak és protestánsnak lenni minden időkben egyet jelentett. A kettősség egyensúlyban tartotta egymást, és a mérleg aszerint billent, hogy a nemzetnek elsősorban kereszténységre vagy magyarságra volt-e szüksége.
Nagy hasonlóságokat találhatunk történelmünkben.
A legkatolikusabb fejedelem, II. Rákóczi Ferenc mögött a protestáns Erdély sorakozott fel a nagy szabadságharcban és a magyarországi katolikusokkal együtt küzdött a Szűz Máriás lobogó alatt. A protestantizmus szólalt meg az 1848-49-es szabadságharcban is. És ma, amikor a hercegprímás szelleme magyar és férfiúi példaadásra adott és ad erőt a nemzetnek a küzdelemre, vállvetve küzdenek katolikus magyar testvéreikkel a magyar protestánsok is.
És most, a fegyveres és politikai harcok kellős közepén gondoljunk a magyar protestantizmus két nagy tanítására és példájára, amelyek mélységesen a magyar lélekben gyökerezve irányították századokon át nemzetünk magatartását nehéz és küzdelmes életútjain.
Az első, a türelmesség másokkal szemben. Nemcsak arra akarunk emlékeztetni, hogy a vallásháború közepén az erdélyi magyar protestantizmus volt az, amely Tordán az egész világon elsőnek mondotta ki és iktatta törvénybe a lelkiismereti, azaz a vallásszabadságot, hogy az erdélyi protestáns fejedelmek és főurak nyomattatták ki az első román nyelvű Bibliát, hogy az esett és műveletlen román nép a maga nyelvén ismerhesse meg Krisztus tanait, hanem ezen messze túlmenő lelki és szellemi nagysággal maga Bethlen Gábor fejedelem rendelte el, hogy a róla elnevezett enyedi főoskolán a protestáns tanítók, ahogy az abban az időben az ott működő európai hírnevű professzorokat nevezték: a jezsuiták jeles módszerei szerint tanítsák az ifjúságot. A huszita dúlások után Cseh- és Morvaországban a papjaikat vesztett néphez magyar református papok siettek, és míg meg nem tanulták a nép nyelvét, magyarul hirdették a szószékről Isten igéjét.
Nem sorolunk fel további adatokat. A magyar protestantizmus lelki és nemzeti tartalmának megismeréséhez ez is elég.
A másik örökletes és útmutató jellemvonása a bölcsesség, a tényleges helyzet felismerése, a számottevés tehetsége. Amikor az ellenreformáció korában az addig győzelmes magyar protestantizmus a védelem bástyái közé kellett, hogy vonuljon: bölcsen és messzelátóan építette ki állásait. A magyar sajátosság egy másik, kiváló erőforrását vette igénybe, az önkormányzatot. Amikor az egyház egyetemét érte támadás, amikor szakadatlanul érték a jogtalanságok, amikor létéről vagy nemlétéről volt szó, amikor vezetőit bebörtönözték, gályákra hurcolták, amikor lelkipásztorait törvénybe ütköző módon akadályozták meg teendőik elvégzésében, a magyar protestáns egyház a maga rendtartásában megteremtette az önkormányzatot és a legkisebb egyházi szerveket, az egyes parókiákat ruházta fel olyan jogkörrel, amely különben csak püspökeit illette volna meg. Így vált a magyar protestáns egyház ellenfelével szemben ezerfejű hidrává, amelyet minden erőfeszítése ellenére sem tudott leküzdeni.
Mindkettő nagy példa a mi számunkra, a mai magyar szabadságharc számára. A reformáció emlékünnepe így válik mai nagy reformációnk példaképévé és útmutatójává. Parancsai a következők: vállvetve küzdeni mindenkivel, aki magyar, mindenkivel szemben, aki a magyarságra tör! A jelszó: ne bántsd a magyart! A másik parancs: légy türelmes mindenkivel szemben, aki igaz utakat jár! A harmadik parancs: légy bölcs! Ma, amikor a magyar szabadságharc még nem fejeződött be, gondoljunk a magyar protestantizmus által történelmünk folyamán példaadó eredménnyel megvalósított kis önkormányzati közületekre, mert mai küzdelmünkben is csak ezek szállhatnak szembe bizakodó reménnyel és biztonsággal az ellenséges központi hatalommal szemben.
Nyolc nappal ezelőtt még a 74. zsoltár szavait morzsoltuk: "Szent helyedet lángba borították, neved hajlékát földig megfertőztették. Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé és nincs közöttünk, aki tudná, meddig tart ez. De Isten kettéhasította a tengert az ő erejével és összetörte a cethalak fejeit a vizekben." Ma hálaadó ének zendül ajkunkon, mert velünk van az Úr. A reformáció emlékünnepét világra szóló nemzeti szabadságharcunk lángja világítja meg, s teszi fénylő útmutatónkká.

Zene

Kedves Hallgatóink, a magyar reformáció emlékünnepéről emlékeztünk meg.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!