Felhívás!

1956. november 08. 12:27 ● 02:22

00:00 00:00

A műsor leirata

Figyelem, figyelem! Most technikai tanácsokat adunk.

Bebizonyosodott, amatőr rádiósok gyakorlata alapján, hogy napközben 40 méteres, éjszaka a 80 és 40 méter közötti sáv a legmegfelelőbb rövidhullámú vételre, 550 kilométer távolságig, ami megfelel például a Budapest-München közötti távolságnak. Valóban számos rádióamatőr elért már 700 kilométernyi távolságot úgy vételben, mint adásban a 40 és 80 méteres hullámhosszokon, napközben és az éjszaka folyamán is. Rádióamatőrök úgy találták, hogy a vízszintes és függőleges antennák egyaránt igen hasznosnak bizonyultak ilyen távolságon belül, és egészen meglepő az a tény, hogy nincs szükség nagyon hosszú leadó antennákra ahhoz, hogy feltűnően jó eredményt érhessenek el. Ugyanakkor azonban kis erejű rövidhullámú adók semmiképpen se használják a 40 méteres hullámhosszon a 7100 és 7400 kilociklus közötti sávot, mivel a nagy erejű kereskedelmi adók elnyomják őket ezeken a frekvenciákon.
Ismétlem: Ugyanakkor azonban kis erejű rövidhullámú adók semmiképpen se használják a 40 méteres hullámhosszon a 7100 és 7400 kilociklus közötti sávot, mivel a nagy erejű kereskedelmi adók elnyomják őket ezeken a frekvenciákon. Éjszaka sokan nagy érdeklődéssel keresik a 80 és 40 méterek közötti adásokat, illetve 4000 és 7100 kilociklusok között, mivel éjszaka folyamán közepes távolságokra ezek a hullámhosszok a legmegfelelőbbek. Sokan nagyon jól tudják fogni napközben a 8000 kilociklus körül működő leadóállomásokat, és itt meg kell jegyeznünk, hogy ez a vételi lehetőség egész éven át fennáll.

Technikai tanácsokat közöltünk.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-08 12:27
Hossz0:02:22
CímFelhívás!
MűsorkategóriaFelhívás
Ismétlések
1956-11-08 12:27
Műsor letöltése MP3