Szemtanúk beszámolói

Kedves Hallgatóink! Itt ül a Szabad Európa Rádió mikrofonja előtt hat budapesti fiatalember, mégpedig a VIII. kerületből. A hat fiatalember neve, illetve beceneve, mert valódi nevüket otthoni hozzátartozóikra való tekintettel nem akarják használni: Ruczki, Gyufa, Hosszú, Jancsi, Guci és Oszi. Ez a hat fiatalember most el fogja mondani Önöknek, és el fogja mondani nekünk is, hogy hogyan is folyt le az a heroikus küzdelem, a szabadságharc Budapesten, a VIII. kerületben, ahol ők harcoltak. A hat fiatalember között, talán megkérem először is Jancsit, hogy adja elő azt, amit ő látott, hallott és tapasztalt.

- 24-én reggel munkába menet nem jött a villamos, reggel hat órakor, ködös idő volt. Az emberek csoportba verődve álltak a villamosmegállóknál. Én, mivel fiatalember vagyok, az álldogálásnak nem voltam híve, és mivel olyan gyanús zajokat hallottam, puskaropogást, fegyverzörgést, elindultam gyalog Budapest, azaz Boráros tér felé.
- Megbocsát egy pillanatra. Megkérdezném azt, hogy mi a foglalkozásod, és hová óhajtottál menni?
- Gépkocsiszerelő és -vezető vagyok. Elindulva a munkahelyem felé, betértem a Határ úton az egyik barátomhoz, XY-hoz, és ő értesített már az éjjeli fejleményekről. Ő maga részt vett a tüntetésben, majd az első fegyveres megmozdulásban, erre megkértem őt, hogy vezessen be engem a körútig, mivel az ő aláfestése szerint már harcok dúltak.
- Mondd! Az első felkelést, mit mondott ő, hol történt, hol volt, a Rádió előtt?
- Ő attól a pillanattól kezdve vett részt a felkelésben, amikor egy tömeg fegyvertelenül megindult a stúdió felé. A stúdióhoz érve az ÁVH a stúdió épületéből a fegyvertelen tömegre tüzelt, és ott több sebesült és halott lett. És erre indult meg a stúdió ellen az a küzdelem, amelyik a következő napokban még tartott.
- És honnan szereztek fegyvert a felkelők az első pillanatban?
- A tüntető tömeg közt részt vettek a rendőrség és a honvédség különböző alakulatainak tisztjei, és azoktól vették el a fegyvereket.
- Értem. Most éppen Guci jelentkezett, aki valószínűleg részleteket tud erről a dologról.
- Én ott voltam az első félórában a tűzharc megnyitásánál. Budáról hallottam a lövések zaját, és azonnal átsiettem a Szabadság hídon a Kálvin térre. Akkor már állt a harc, az ÁVH bent, be volt szorítva a Magyar Rádió épületébe. A civilek ekkor még fegyvertelenül álltak, és ekkor adta ki egy szőke csepeli munkás a jelszót, hogy fegyvert kell adni a nép kezébe. És erre három teherautó elindult, csepeli fiúkkal megrakva, és körülbelül fél óra, egy óra múlva visszajöttek fegyverrel és lőszerrel.
- Igen. Tessék, tessék.
- Az előbb említett barátunk, a Romparknak egy volt művezetője vezette az egyik ilyen gépkocsit a Soroksári úton lévő fegyvergyárban, és ott - ismerve a helyi körülményeket - a felkelők kezére adta az ottan lévő fegyverraktárnak a tervrajzát.
- Tessék, szabad a neved, mondd meg a neved. Hosszú, igen.
- Bementünk a rendőrségre, és onnan szereztük a fegyvert. Amikor meglátták a tömeget, nem tudtak ellenállni, sőt még a rendőrök is velünk voltak, és szívesen adták nekünk a fegyvert, és azt szétosztogattuk a tömegnek.
- Igen, szóval a rendőrök, megállapíthatjuk, a rendőrök és a magyar honvédség tagjai nagyon szépen viselkedtek.
- 23-án...
- Tessék.
- Én még 23-án, amikor csak egy egyszerű tüntetésnek indult a dolog, akkor részt vettem, mivel a gyárból kiküldtek engem, mivel motorom volt, hogy nézzem meg, hogy hova fejlődött az a 14 pont, amit az egyetemisták kértek a magyar nép nevében. A Bem-szobornak a megkoszorúzásán, és a Bem-szoborral szemben van egy nagy laktanya, aminek a honvédsége ott volt, és a Pálffy laktanyában a honvédség teljesen a nép mellé állt, és éljeneztek, és örültek annak, hogy végre a magyar nép megmozdult. És már akkor lehetett látni, hogy a honvédségnek nagy része egész biztos a fölkelők mellett fog lenni.
- Igen, láttátok, hogy a honvédség tagjai is részt vesznek ebben a fölkelésben. Tessék.
- A Szabad Nép székháza előtt, amikor ott volt a tömeg, és követelte, hogy a 14 pontot nyomják ki, akkor behatoltunk a Szabad Nép székházába, de a tömeg kiabált, hogy rendőrök jöttek. A rendőrök körülvették a Szabad Nép székházat, elkezdtük a rendőröket fújolni, és amikor kijöttünk, a rendőrök elmentek.
- Ekkor még nem volt fegyver a kezetekben?
- Nem volt. Ekkor még fegyvertelenek voltunk. Fegyvertelenek voltunk, a rendőröknél fegyver volt, és senkinél nem volt fegyver, és elmentek, megéljeneztük a magyar rendőrséget, éreztük, hogy ők is magyarok, és ők is velünk vannak.
-Igen, most volt egy rádióadás még annak idején, Gerőék idejében, amire emlékszem, melyben azt mondták, hogy fosztogattak, és egyenesen a kantinba mentek felkelők, ahelyett, hogy a telefonvonalakat vágták volna el. Erről mit tudtok? Tessék.
- Én ott voltam az egyik szabad... a Nemzetinél, és ott volt egy ilyen eset, hogy egy ilyen kirakat betört, és saját szememmel szemtanúja voltam, hogy a kirakatba benne lévő dolgokat a szabadságharcosok és saját magam is fogtuk a dolgokat, és hát beraktuk az üzlet belsejébe, és hát erről szó se lehetett, hogy valaki ilyenen gondolkozott volna, hogy fosztogasson.
-Ha megengeditek, még Hosszúhoz fordulok, mert Hosszú ott volt személyesen a Szabad Népnél, és most erről van szó.
- Fiatal gyerek, aki már két napja harcolt, éhes volt, fáradt volt, és az egyik kis boltból szőlőfürtök lógtak ki. Nagyon megkívánták, és már az egyik hozzá akart nyúlni, persze ezt nem is vehettük volna lopásnak, hát éhesek voltak, és a szabadságért harcoltak. Akkor a másik azt mondta: gyere, menjünk innen, menjünk inkább be, kapunk egy kis meleg ételt, ez is a miénk, nem lopunk magunktól.
- Hát én tudok egy egész más esetet, ez már szombat, jobban mondva 27-én történt. A Rákóczi úton mentem végig, és a Rákóczi útnak a fölső részén, ott a Keleti pályaudvarnál van egy hatalmas sportüzlet, aminek a kirakata teljesen be volt törve, és az üzletbe, mivel akkor a forradalom ötödik napja vagy negyedik napja tartott, teli voltak bőrkabátokkal és komoly, értékes holmikkal, ami egy kirakatban volt. Üveg nem volt benne, le volt minden takarva papírral és nagyobb tárgyakkal, és senki nem nyúlt hozzá, mivel ez már négy napja volt, tehát az nem lehet igaz, hogy fosztogattak volna, meg éjjel is nyitva volt, és senki nem vitt el semmit.
- Tessék, Oszi beszél.
- A legkonkrétabb példa, hogy komoly értékeket sem vittek el, így be volt törve egy aranyüzlet, az órák ott voltak a kirakatban, és senki nem nyúlt hozzá.
- A közért előtt a felkelőknek nem volt cigarettájuk, és az egyik cigarettát vett magához. Akkor a másik odament hozzá, és azt mondta: tedd le a fegyvert, te nem vagy a mi emberünk. Szemen köpte, és a nép tolongása között mindenki ütötte, verte, elvették tőle a fegyvert, és hazaküldték. Még egy szál cigarettát se vettünk el.
- A fosztogatással kapcsolatban a Múzeum körúton, mivel igen heves harc dúlt, több kirakat betört, és az itten a kirakatban lévő tárgyakat is nemhogy elemelték volna, fosztogatták volna, hanem az üzletben biztonságba helyezték. Most szeretném egy pár szóval elmondani, hogy mint voltam szemtanúja annak a lelkesedésnek, amelyik a magyar népet magával ragadta a harcok folyamán. A Boráros térre érve, mivel Erzsébetről gyalog mentem, egy honvédségi gépkocsi húzott el mellettünk, akit fegyveres civil fiatalok megállítottak. A honvédségi gépkocsiban a sofőrön kívül egy hadtáp rang, hadtápfegyvernem jelzésű százados ült. Kiszállították a kocsiból, a kocsit megállítva, és kikutatták fegyver után, majd levéve a sapkájáról a régi orosz sugallta népköztársasági címert, visszaültették a kocsiba és továbbengedték. Ekkor az utcán megjelent egy csoport fegyveres fiatal, avval a jelszóval kiabálva, hogy mindenki a stúdióhoz és a Kálvin térre. Én magam a Kálvin térre igyekvő tömeg közé sodródva jutottam el a Múzeum körúthoz.
- Nagy sokaság volt, nagy csoportosulás volt?
- Az a csoport, amelyikkel én sodródtam, körülbelül állhatott 250-300 emberből, aminek a nagy százaléka fiatalokból, a lányokból és fiúkból állt.
- Igen. Na most mondd, ott már a Rádió előtt szintén nagy csoportosulást találtatok?
- Pontosan én nem mentem a Bródy Sándor utcába, hanem a fölszólítás után a Kálvin térre siettem, majd a Múzeum utca bejáratánál lévő két ÁVH-s kiégett gépkocsit, a tömeggel együtt egész az utcatorkolatba toltuk barikádként , mert megjelentek a Múzeum körút - Rákóczi út kereszteződésénél az első szovjet páncélosok.
- Ez mikor volt?
- Szerdán reggel 9 órakor.
- Szerdán reggel.
- A tömeg lent tolongott az utcákon, és minden pillanatot fölhasznált arra, hogy útját állja a szovjet páncélosoknak. A 49-es villamosok ott álltak lehúzott áramszedővel a körúton. A nép odarohant az egyik egész villamoskocsiból álló szerelvényhez, és azt egy emberként az úttestre döntötte tankakadályként, majd a Rákóczi út útkereszteződésében az egyik fiatal fölmászott egy indítókart szerezve a villamosra, és fölhúzva az áramfedőt elindította a villamost, és mozgás közben leugrott róla, és a szovjet páncélosoknak engedte. A szovjet páncélosok eközben odaértek a Múzeum utca torkolatához. Látva az előbbi cselekedetet, három fiatal magyar fiú, 14 évtől 19 éves korig lehettek, fölugrottak egy másik villamosszerelvényre, kezükben egy indítókarral, és az előbbi példa folyamán megpróbálták elindítani. De már idejük nem volt rá, mert az egyik szovjet páncélos tornyában lévő géppuskás meglátta ezt és rájuk lőtt. Egy közülük meghalt, kettő súlyosan megsebesült. A kapu alatt tartózkodó tömeg kirohant, és a sebesülteket, illetve halottakat a villamoskocsiról lehozta. Ekkor egy fiatal kalauznő, látva még az előbb lezajlott eseményeket, kivéve a halott fiúnak a kezéből az indítókart, fölment a villamosra és indítgatni kezdte. Sajnos a villamosnak a fékberendezése be volt szorulva, így azt elindítani nem tudta, aztán a tömeg kirohant, és ezt is fölborította. Általában a tömeg lent tartózkodva az utcákon, virágcserepektől kezdve minden olyant, ami keze ügyében akadt, dobált a tankokra, habár avval ártani nagyon nem tudott. Azok a fiatalok, akik velem együtt fegyvert ragadtak fel, fölmentünk a házak padlására, tetejére, és a nyitott páncélautókban lévő szovjet katonákra tüzeltünk.
- Most mondd, hány páncélost sikerült elpusztítani ott, vagy sikerült-e egyáltalán elpusztítani páncélost?
- Egy páncélost sikerült harcképtelenné tenni, akinek a villamost nekiengedtük. A többi páncélosba sajnos, mivel csak gyalogsági fegyvereink, azaz puska és géppisztolyunk volt, csak a legénységben tudtunk kárt tenni.
- Értem. Hány páncélos volt körülbelül ott ezen a részen?
- Ezen a szakaszon, a Kálvin tértől a Rákóczi út kereszteződéséig a Múzeum körúton körülbelül 20-25 páncélos mozgott állandóan mind a két oldalon, időnként a tömeg és a felkelők közé lőve, ha fölfedezték.
- Most csak géppuskával lőttek ebben az időben, vagy már lőttek nehézágyúkkal is?
- Ágyúkkal is lőttek, a Múzeum utcánál a stúdió felé, majd pedig a múzeum épületére, ahonnan a felkelők kezében lévő golyószóróból is tüzeltek.
- Most mit tudtok ezzel kapcsolatban a Múzeum, a Nemzeti Múzeumnak a kigyulladásáról? Senki, ezt nem látta senki? Tessék.
- Körülbelül 200 tagú felkelőcsoport szorult be a Nemzeti Múzeumba, és az ÁVH úgy igyekezett őket kifüstölni, hogy fölgyújtották a Múzeumot. A tűzoltóság kivonult, főleg a Múzeumnak a Múzeum utca felőli oldala égett, tehát a könyvtár előtt sértetlen maradt hosszú ideig. Mikor a tűzoltóság oltani kezdte a tüzet, az ÁVH a tűzoltókra is tüzet nyitott.
-Tessék.
- Mivel szemtanúja voltam a Múzeum körúti harcoknak, mivel a Múzeum körút egyik házának padlásán, egyik felkelő harcoló csoportnak a tagja voltam, a kigyulladásnak az okát én abban látom, hogy a szovjet páncélosokra tüzelő felkelőcsoportok a múzeum épületéből magukra hívták a figyelmet, és erre a Múzeum utca torkolatánál megálló 3-4 páncélos az ágyúkból tüzet nyitott a múzeum épületére. Az ágyúlövedékektől a padláson és egyéb helyeken tárolt gyúlékonyabb anyagok tüzet kaptak, és így lassan a Múzeum épülete égni kezdett.
- Tessék. Ki akar szólni? Tessék, Jancsi szól.
- A kisebb csoportok, mivel nem voltak elegendő lőszerrel fölszerelve, a délután folyamán nem tudtak tovább jönni, és így az utcán tolongó tömeg közé vegyülve megindultak lőszert keresni, illetve otthonaik felé, mivel már egy éjjel, egy nappal vagy egy nappal harcoltak.
- Egy éjjel, egy nap, ugye?
- Egy éjjel, egy nap.- Igen. A szovjet páncélosok legénysége a felkelők elszántságától megijedve időnként ebben az utcán tolongó tömegbe, melyik nem riadva meg a fegyverropogástól lenn tartózkodott, közé lőtt. Így amíg én ott tartózkodtam a Múzeum körúton reggeltől egészen az est folyamáig, két fiatal civil halottat, tehát aki nem fegyverrel a kézben halt meg, láttam, egy 17 éves kislányt és egy 15 éves fiatal fiút. És legalább 5-6 sebesültet, akit saját kézzel szállítottam el egy honvédségi gépkocsin, akik szintén csak abban vettek részt a harcban, hogy lent tartózkodtak az utcán fegyvertelenül.
Gyufa beszél.
- Arról nem is kell beszélni, hogy amikor csütörtökön a rádió bejelentette azt, hogy meddig szabad kimenni az utcára, mivel kijárási tilalom volt, és az, hogy ha három vagy négy embernél több ember tartózkodik együtt csoportosan, azokra az arra jövő orosz, illetve a kormánypárti fegyveres erők tüzelni fognak. A tömeg ennek ellenére lenn tartózkodott az utcán, sőt a kimenési tilalmon túl még egész besötétedésig, szóval nem hátrált meg attól és nem ijedt meg attól, hogy őket ijesztgetik avval, hogy tüzelni fognak rájuk. Beszélgettek, és a kapuk alatt és tereken, és ahol meg lehetett állni, vagy közértek előtt, amikor ennivalóért álltak sorba. Mindenütt ott voltak, és tárgyalták az eseményeket, és ezek között is nagyon sok olyan ember esett áldozatul ennek a forradalomnak és ennek a hősi harcnak, akik nem is, nem fegyverrel a kézben haltak meg, hanem csupán annak az áldozatai lettek, hogy a kormánypárt és az orosz gépkocsik, illetve erők látták, hogy hárman-négyen együtt vannak, közéjük lőttek.
- Igen. Na most még azt szeretném ezzel kapcsolatban megkérdezni, hogy a lakosság mennyire adott hitelt azoknak a rádió-híreszteléseknek, amelyeket Gerő-féle kormány adott ki még annak idején, az első-második éjszakán, és amelyben állandóban bejelentették, hogy itt és ott megadta magát egy nagyobb felkelőcsoport, a Lánchídnál 120 fő?
- Ennek, hogy úgy mondjam, nagy része nem hír, mert látták azt, hogy akárhogy mondják azt, hogy például nem lesz lövöldözés, és fegyverszünetet hirdettek, annak ellenére hát a város egész területén lehetett hallani a lövöldözést. Tehát már a rádiónak a mondása meg volt cáfolva. De mi, akik nem tudtak értesülni egyes dolgokról, azok úgy vették, hát nem tudjuk, mi van velük. Nem valószínű, hogy megadták volna magukat, mert akkor miért kezdtek egy órája harcolni.
- Tessék, most Hosszú következik:
- Egy volt az egész magyar nemzet. Amerre jártunk, öleltek-csókoltak minket, ezt nem lehet ezt leírni. De mi is olyanok voltunk, amilyennek igazi magyar fiataloknak kellett lenni. Tudtuk, hogy az Üllői úton pincében vannak a gyerekek, nincs ennivalójuk, elmentünk a legnagyobb harcokba és tejeskannákat hoztunk, szétosztottuk a pincékbe a gyerekeknek, hogy legyen mit enniük. Ezeket a sok hálákat, ezeket nem lehet leírni, azokat az ölelő szavakat, azokat a buzdításokat, amit a magyaroktól kaptunk, azt nem lehet elmondani, azt csak érezni kell. Igazi magyar ember érzi is.
- A nép már azért sem hitt a rádióban elhangzott uszításoknak és hazug leleplezéseknek, mert az egész budapesti nép egyöntetűleg részt vett ebben a harcokban. Kevés olyan család volt, amelyiknek a hozzátartozója: fia, lánya vagy apja, családfője ne vett volna részt aktívan ebben a harcban. És nagyon jól meg voltak arról győződve, hogy ezek amíg az utolsó csepp vérükig vagy az utolsó lőszerükig nem adják meg magukat. És ezért nem hittek ezeknek a híreszteléseknek, és buzdították aktívan, meleg ételt főztek, és mindenféleképpen támogatták azokat, akik fegyverrel harcoltak.
- Már most sokan jelentkeztek beszédre, de először Gyufa jelentkezett, a VIII. kerületből van ő is.- Hát ez annyira együtt tartott az egész magyar nép, már annál is visszajött, hogy a rádiónak nem adott hitelt, mivel hosszú éveken keresztül a Magyar Rádió nem csinált mást, csak hazudott a magyar népnek. Tehát egy ilyen 2-3 nap alatt persze, hogy nem fogunk hinni annak a rádiónak, ami tíz éven keresztül hazudott. Tehát ilyen 1-2 napos dolgok, akkor gondolván azt, hogy biztos most is hazudni fog, a magyar nép nem adott hitelt a rádiónak, és együtt volt a fölkelőkkel. Volt, aki aktívan, volt, aki passzívan, de mindenki a felkelőknek a pártján állt.
- Köszönöm szépen. Hosszú akar beszélni.
- Még egy nagyon fontos dolgot meg akarok cáfolni. Azt mondták, hogy mi a vöröskeresztes kocsikra lőttünk. Hát ez nem igaz, a vöröskeresztes kocsikat az Üllői úton, ha keresztülmentek, igazoltattuk őket, és bizony rájöttünk, hogy az egyik kocsi nem sebesülteket szállított, hanem lőszert. Az ávósoknak vitték a lőszert. Nem sokat teketóriáztunk, aki nincs velünk, az ellenünk van. Azokat, akik abban voltak, azt lelőttük.
- Na mostan az ávósokról hát nem lehet elég elítélően beszélni, de azt hiszem, van egypár, van egypár élményetek, amit ezzel kapcsolatban el tudnátok mondani. Hogyan viselkedtek az ávósok, az ÁVH tagjai?
- Hát, azok az ávósok, akiket mint besorozott honvédek az ávós alakulataihoz soroztak be, mivel 20 évtől kezdve mindenkinek katonának kellett lenni három évig, és nem volt megszabva az, hogy ki ahova szeretne, oda menjen, és esetleg ávóhoz került, azok úgy viselkedtek, hogy a nagy része azok rögtön amikor látták, hogy a fölkelők megindultak, akkor a fegyvert odaadták a fölkelőknek, a parolinjukat letépték, és úgy, hogy őrájuk ne is lehessen azt mondani, hogy ávósok, elmentek haza, nem törődve avval, hogy esetleg haditörvényszéken őket ezért azonnal ki fogják végezni. Szóval ávósok azok csak a....
- Ez a kék ÁVO, ez a kék. Most a zöld ÁVO-ról, tessék.
- A zöld ÁVO, mint ismeretes, a határőrségi feladatokat látta el. 29-én Hegyeshalomnál, amikor kötszerért jelentkeztem Budapestről gépkocsimmal, ezekkel a zöld ÁVO-s egységekkel találkoztam a hegyeshalomi határőrségen. Ennek a határőrségnek a parancsnoka egy zöld ÁVH-s főhadnagy volt, és bizony kormánypárti volt, tehát oroszpárti volt. És az igazoltatások során bizony azokat, akik avval voltak gyanúsak, hogy a felkelőknek viszik a kötszert, illetve felkelőket akarnak, és sebesültet, felkelőket vagy segítségért akarnak nyugatra jönni, azt nem engedték át, így énelőttem is lecsukták a sorompót, és visszairányítottak. Csak gyalogosan tudtam szökni, a határtól arrább átjönni.
- Na most még valamit meg akartam kérdezni ezzel kapcsolatban. Ti kaptatok valaha életetekben katonai kiképzést? Tudtátok, hogy...?
- Nem kaptunk, de egy óra alatt az embernek mikor kezébe adták a fegyvert, a hazaszeretet hívott, és rögtön megtanultuk azt, hogy hogy kell bánni a fegyverrel, amikor a hazának a szabadságáról van szó.
- Én magam katona voltam, de tisztában vagyok körülbelül avval, hogy hogy folyt a kiképzés Magyarországon. Már az úttörő gyerekektől kezdve megkezdték a céllövő szakkörök alakítását, általában magyar fiatalságból orosz janicsárokat akartak nevelni. Tehát maguk az oroszok által kormányzott kormány kezdeményezte és folytatta a fegyveres kiképzést egész fiatal kortól kezdve. Tehát azok a fiatalok, akik harcoltak, a fegyverkezelést, ha nem is ezzel az irányzattal, de az oroszoktól tanulták.
Szeretnék az oroszok aljasságáról elmondani egy példát.
- Na.
- Kilőttünk az Üllői úton egy tankot, és a tank égett, de még persze nem robbant föl. Mindnyájan kiadták a jelszót, hogy ha kinyílik a fedele, ne lőj. Kinyílott a fedele, vártuk, hogy a fehér zászló jelenjen meg, kihajolt egy orosz, és kidobott egy kézigránátot. Ezt kétszer megcsinálta, és pedig közben állandóan jobban és jobban égett a tankja, de ő azt az utasításunkat mi, hogy megadják magukat, nem lőttünk, erre használta föl. Aztán a végén már nem bírták tartani magukat, megjelent a fehér zászló. A fehér zászlót kidugta az orosz, és vele együtt ő is kibújt, és akkor a géppisztolyából egy sorozatot adott le közénk. A mellettem lévő fiút épp nyakon lőtte. A másik, aki a vezető volt, a csodával határos módon beugrott az egyik kapu alá, pedig arra is tüzeltek, de nem érték a golyók. A vezetőink bementek, és átöltöztették más ruhába, pedig mi szét akartuk tépni, de megkértek minket, hogy ne bántsuk, mert megadta magát. Az oroszt aztán átöltöztették más ruhába és elvitték. Azt mondták, hogy ő is mellénk állt.
- Most van még valami mondanivalótok? Akinek van, tessék.
- Én egy ugyanilyen szemtanúja voltam, szintén a Nemzetinél történt ez az eset. Az oroszok, körülbelül három orosz kiszállt a tankból, és magyar zászlót lobogtatott. És abban a pillanatban látta a nép, hogy hát a nép mellé állt. És ugyanakkor természetesen a nép örült, háláját fejezte ki avval, hogy hát a fölkelők mellé állt. És abban a pillanatban, hogy odament a tömeg ölelkezni, minden, az az egyik épületből egy ávós...
- EMKE tetejéről.
- Az EMKE tetejéről közéjük lőtt a tömegnek, és ott is áldozata lett.
- Én az orosz, azaz szovjet páncélosokra kikötött magyar zászlóról a következőket tudom. A Soroksári úton egy nagyobb csoport szovjet páncélos állt magyar zászlókkal a toronyban, és a fölnyitott toronyban orosz tisztekkel. A népnek szállított élelmiszeres kocsikkal elmenve közöttük megálltunk, és megkérdeztük tőlük, hogy miért vannak itt. És ők azt mondták, hogy azt a parancsot várják, hogy a népet fölvéve amennyi ráfér a tankra, a Parlament elé vonuljanak. De később megtudtuk, hogy a szabadságharcosok tönkretéve a szovjet páncélos hadosztályok után jövő tartálykocsikat, ezek a kocsik egész nap harcban résztvevén, üzemanyaggal kifogytak, és üzemanyag-hiány kénytelenek voltak állással vesztegelni, félve a népnek a pusztító erejű csapásaitól, kitűzték a magyar zászlót, hogy háboríthatatlanul állhassanak.
- Tessék. Guci jelentkezett és akar valamit mondani.
- Én is beszéltem egy orosz tiszttel a Szabadság híd lábánál, és ez körülbelül péntek délelőtt történt. Mire odaértem, már két orosz tankra ki volt tűzve a magyar zászló, és a középsőn kihajolt a toronyból egy tiszt, és mikrofonon beszélt, tehát rádión kapta a parancsokat. És többen odamentünk, oroszul beszéltünk vele, megmagyaráztuk, hogy ez nem fasiszta ellenforradalom, ahogy nekik beállították, ez a magyar nép szabadságharca. És ha tüzelnek a felkelőkre, akkor az egész magyar népet lövik. Ő azt mondta: neki, ő szereti a magyarokat, és semmi baja nem volt a magyar néppel, ő csak azért jött ide, mert parancsot kapott.
- Ugye bár rengeteg mondanivalótok volna nyilvánvalóan, a lényeget, és amit el akartatok mondani, azt elmondottátok. Köszönöm szépen mindnyájatoknak ezt a beszámolót.