Nemzetközi sajtószemle

Nemzetközi sajtószemlét közvetítünk. Most nagy német lapok kommentárjait ismertetjük a nemzetközi helyzetről, amelynek egyik fő problémája éppen Magyarország.

A Münchner Merkurban Alfons Dalma, a lap közismert külpolitikai vezércikkírója értelmetlen pániknak minősíti az izgalmat, amely az utóbbi napokban a Szovjetunió fenyegetései nyomán a világot eltöltötte. A vezércikk először is a következőket állapítja meg:
Tény, hogy a Szovjetunió ezekben a napokban olyan célokat tartott szem előtt, amelyeknek semmi közük egy világháború kirobbantásához. A Magyarország ellen megsemmisítő támadással bizonytalanná vált kelet-európai hatalmi területének akarta betömi egy rését. Diplomáciájának fenyegető élessége Angliával és Franciaországgal szemben arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet, és kihasználja azt az egyébként is elterjedt véleményt, hogy Magyarország tragédiája és az egyiptomi eset lényegében azonos volna. A Nyugatot azért bombázta jegyzékekkel, hogy politikailag eltakarja szemei elől a keleti blokkot. Ezen felül Bulganyin és Sepilov éles nyilatkozatai jelentették a minimumot, amit a Szovjetuniónak meg kellett tennie, hogyha nem akarta feladni évek óta folytatott és oly sok előnyt hozó politikáját, amellyel Ázsia és az arabok ügyvédjének tolta fel magát. Mivel a Nyugat egyre erősebben követel tetteket a magyar kérdésben, a szovjet fenyegetések megfélemlítésül is szolgáltak.
A Münchner Merkur vezércikke ezután részletesen kifejti, hogy a Szovjetunió valóságban csak ígért, de ténylegesen segítséget Egyiptomnak nem adott. Ha Moszkva beváltotta volna fenyegetéseit, Amerika kénytelen lett volna Anglia és Franciaország mellé állni, Moszkva azonban nem akar összekapni Washingtonnal, és világháborút kirobbantani. Tudja, hogy az Egyesült Államoknak atomfegyverekkel kellene harcolniuk, és épp ezért az általános kavarodásból nem tudna igazán hasznot húzni. A vezércikk ezután a közel-keleti kérdés további sorsát mérlegeli, s így emeli ki a Magyarország és Egyiptom esete közti óriási különbséget:
Mennyire örülnénk, ha a szovjet Magyarországon néhány légitámadás után csak Debrecen városát és környékét foglalta volna el, mielőtt engedelmeskedik az ENSZ fegyverszüneti felhívásának, és tárgyalni kezd az ország kilenctized részén uralkodó szabad budapesti kormánnyal. Újra meg újra tiltakoznunk kell, hogy Magyarország tragédiáját a rossz egyiptomi rablóhistóriával hasonlítsák össze. Vagy mondjuk meg durva egyszerűséggel, hogy lehet a gyilkosságot, amit egy óriástermetű rabló az egyik utcasarkon egy gyermeken követ el, avval igazolni, hogy hiszen ugyanakkor az utca másik oldalán néhány csirkefogó összeverekszik, és ezáltal esetleg zavarba hozza a rendőrséget.
A Münchner Merkur vezércikke a végén ismét felteszi a kérdést:
És mi lesz Magyarországgal? Egyiptomban lassanként felülkerekedik az Egyesült Nemzetek Szövetségének akarata. De mi lesz Magyarországból, amely jelenleg teljesen ki van szolgáltatva a totális terrornak, megsemmisítik, kioltják, és mégis még mindig küzd. Nagyobb hatalom ellen jobban harcol, mint Nasszer ezredes egész hadserege. A világháborús pánik az utóbbi napokban ismét ennek a tragikus Magyarországnak az elárulását jelentette. Mialatt a begyulladt emberek nyakra-főre vásárolnak, nem gondolnak a szabadságharcosokra, akik a saját bőrüket viszik a vásárra. Miután Franciaország és Anglia alávetik magukat az ENSZ döntésének, miért nem irányítják Moszkva ellen ugyanolyan szenvedélyességgel és makacssággal felháborodásuk ágyúit mindazok, akik eddig azon a nézeten voltak, hogy a közel-keleti konfliktust ugyanúgy kell tekinteni, mint a magyarországi borzalmat. Miért nem követelik pontosan ugyanazt a Szovjetuniótól, beszüntetni a tüzet, csapatokat kivonni, beengedni az ENSZ rendőrcsapatait? Nekünk mindannyiunknak egy emberként kellene ezt követelnünk. Már csak elvből is. Mert a Szovjetunió e nélkül nem fog engedni. Nem fog engedni, ha nem fenyegetik meg, mint ahogy ő tette erősebb hatalmak tényleges beavatkozásával. Ebben különbözik éppen Londontól és Párizstól.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung első oldalán olvasható külpolitikai kommentár ugyancsak az egyiptomi és a magyar kérdés kapcsolatával foglalkozik. Megállapítja, hogy a Szuezi-csatornánál jelenleg az angolok és franciák vannak előnyben, viszont Nasszer most már nem tarthat igényt az oroszok úgynevezett önkénteseinek segítségére. Az egymásba bonyolódott érdekek zűrzavarában a lap szerint India miniszterelnöke, Nehru tisztázta a fogalmakat:
Hétfőn megbélyegezte a magyar szabadságharc eltiprását és kijelentette, hogy a békés koegzisztencia öt alapelve, amelyet a szovjet meghirdetett, most jelentés nélkül, puszta szavak sorának bizonyult. Ezt a nyilatkozatot kiegészítette a szerdán éjjel Bulganyinhoz intézett személyes levele. Ebben a Nagy-Britanniához és Franciaországhoz intézett orosz figyelmeztetést felelőtlennek minősítette és kijelentette, hogy ez föltette a koronát a nagyhatalmak eddigi ostobaságaira. Bulganyinnak erre adott válaszában csak a már túlságosan ismert frázisok olvashatók. De ha azt akarjuk, hogy a világba újra visszatérjen a nyugalom és a biztonság, minden oldalon ócskavasként ki kell dobni a frázisokat. Arról van szó, hogy az ember erkölcsi és értelmes lénynek tartja-e magát, aki nem teszi másnak, amit nem akar, hogy más tegye őneki. Ha a hatalmak akarják, most itt lenne a ragyogó alkalom, hogy Közép-Európában és az ázsiai-afrikai térségben ennek példáját mutassák. De bizonyára még sok türelem és erőfeszítés kell ahhoz, hogy erre rá lehessen bírni őket.

A pártoktól független Salzburger Nachrichten vezércikksorozatot kezdett arról, hogy a magyarországi felkelés és a szovjet páncélosok győzelme kikerülhetetlenül a bolsevizmus pusztulásához fog vezetni. A mostani első cikk rendkívül éles szavakkal jellemzi és ismerteti a szovjet alávaló eljárását. A végén Kádár szerepét veszi vizsgálat alá, és a következőket írja:
Ez a Kádár, aki antisztálinista volt, most odaadja magát Moszkvának saját nemzete hóhérjául. Ezek mind antisztálinisták éppúgy, mint a sztálinisták azt tartják legfőbb és első kötelességüknek, hogy fenntartsák a kommunista rendszert és együttműködjenek a Szovjetunióval, mint a világkommunizmus messze legerősebb hatalmával. Az oroszok kivonulhatnak ebből vagy abból a kommunista országból, a kommunista rendszer azonban diktatúrájával, terroruralmával, az elnyomással, jogtalansággal megmarad. Az állítólagos Moszkvától való elszakadás és a szovjet csapatok elvonulása nem jelent mást, minthogy a Szovjetunió amikor egyik, vagy másik kommunista ország nacionalista kívánságait teljesíti, ugyanakkor megtalálja a módját, hogy a kommunizmus szociális, ideológiai és politikai tartalmát megőrizze, és továbbra is hatalmon tartsa. Ha a Kádároknak és Gomulkáknak választaniok kellene a kommunista kényuralom fenntartása és népeik igazi szabadsága közt, még mindig a Szovjetunióban látnák azt az utolsó mentőlehetőséget, hogy fenntartsák szovjet bajonettek és páncélosok nélkül tarthatatlan diktatúrájukat.

Nemzetközi sajtószemlét közvetítettünk.