22:00 óra. Hírszolgálat

1956. november 06. 22:00 ● 16:04

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja, a 16, 19, 25 és 41 méteres rövidhullámon.
A pontos idő 22 óra. Híreket mondunk.

A világsajtó közli a még egyre jelentkező szabadság adók híreit a folyamatban lévő harcokról. Közlik a szabadság adók felhívásait is, amelyekben segítséget kérnek az orvtámadással Magyarországra zúdult szovjet csapatok ellen. A szabadság adók jelentéseiből kitűnik, hogy Budapesten és a főváros környékén, valamint a Dunántúl több pontján az ellenállás még folyamatban van.
A nyugati sajtóirodák és a világsajtó megdöbbenéssel számol be a szovjet csapatok barbár kegyetlenkedéseiről. A nyugati hírügynökségek jelentései szerint a szovjet csapatok több helyen tűz alá vették a kórházakat is. Cinikusnak nevezik a sajtójelentések azt, hogy amíg a szabadságharcosok vére hull, addig a Kádár-féle szovjetbérenc kormány rádiója tánczenét játszik.

A nyugati rádióállomások idézték a pécsi kommunista adó felhívását, amelyből kiderül, hogy a rend még nem állt helyre a dél-dunántúli városokban. A kommunisták újabb és újabb fegyverletételi felhívásokat intéznek a város dolgozóihoz, valamint a mecseki és a komlói bányászokhoz.
Egy budapesti hír szerint Matteotti, az Olasz Szocialista Párt főtitkára, aki a fővárosban tartózkodik, elutasította azt a szovjet ajánlatot, amely szabad kiutazást biztosított volna Magyarországról. Matteotti kijelentette, hogy nem hajlandó addig elhagyni Budapestet, amíg az ott tartózkodó 14 olasz újságírónak szabad mozgást nem biztosítanak.

Franciaország és Nyugat-Németország ma este közös nyilatkozatban szögezte le, hogy felháborodással figyeli a magyar nép ellen alkalmazott szovjet megtorlást. A Párizsban tartózkodó Adenauer nyugatnémet kancellár és Mollet francia miniszterelnök a tárgyalásaikról kiadott közleményben mély megdöbbenésüket fejezik ki a szovjet csapatok magyarországi orvtámadása miatt.
Martino olasz külügyminiszter ma délután a képviselőházban nagy beszédet mondott, amelyben élesen elítélte a szovjet csapatok magyarországi rémtetteit. Martino leszögezte, hogy a magyar szabadságharc nem ellenforradalom, hanem egy egész nemzet harca a szabadságáért és függetlenségéért. Az olasz külügyminiszter azt javasolta, hogy az ENSZ ugyanolyan nemzetközi rendőrséget állítson fel és küldjön Magyarországra, mint amilyennek szervezése most a Szuezi-csatorna területére folyamatban van. Ez a nemzetközi rendőrség addig maradna Magyarországon, amíg a szovjet csapatok kivonulása után a rend helyreáll. Amikor az olasz külügyminiszter a magyar mártírokról beszélt, a parlament tagjai - beleértve a kommunistákkal eddig szövetségben volt baloldali szocialistákat is - felálltak a helyükről, és többperces néma csenddel adóztak a szabadságharc mártírjainak.

Szuhravardi pakisztáni miniszterelnök felszólította Bulganyin szovjet miniszterelnököt, hogy álljon el az erőszak további alkalmazásától Magyarországon. A pakisztáni kormány utasította az ENSZ-nél működő állandó delegátusát, hogy ebben az értelemben nyújtson be javaslatot az ENSZ rendkívüli közgyűlésén. A pakisztáni javaslat a fegyverszünet azonnali elrendelését követeli. Ezt követően az idegen katonai erőket azonnal vonják vissza Magyarországról. Végül a világszervezet rendőri erői vonuljanak be az országba a rend és a törvényesség betartásának biztosítására. Végezetül az ENSZ felügyelete mellett általános választásokat tartanának Magyarországon. A pakisztáni javaslat szerint csak szabad választásokról lehet szó, amelyek lehetővé tennék a magyar nép számára, hogy saját maga határozza meg azt a kormányformát, amelyet a leghelyesebbnek tart az ország vezetésére.

Drees holland miniszterelnök a parlamentben nyilatkozott a magyar menekültek támogatásáról. A holland miniszterelnök közölte a törvényhozókkal, hogy kormánya egyelőre nem szakítja meg diplomáciai kapcsolatait a Szovjetunióval és a szovjet blokk országaival. A holland hatóságok ugyanakkor megszakítanak minden olyan kulturális kapcsolatot, amelyek mögött kommunista kormányok vagy kommunista hatóságok állanak.

A nemzetközi jogászbizottság a nemzetközi ügyvédszövetséggel karöltve lépéseket tesz a szabad világ országainak kormányainál, hogy ne ismerjék el a magyarországi szovjet bérenckormányt.

A világ minden szabad országában fokozódik a közvélemény elkeseredése és tiltakozása a szovjet haderő magyarországi hadjárata ellen. Brüsszelben, Amszterdamban, Hágában, Luxemburgban és Németország úgyszólván valamennyi nagyobb városában a főiskolások tüntető felvonulásokat tartottak. Amszterdamban felháborodott munkások a tüntetés ellen tiltakozó néhány kommunistát bedobták a legközelebbi csatornába, ahonnan a rendőröknek kellett őket kihalászni.
Rotterdamban dokkmunkások megtagadták a szovjet hajók szállítmányának be-, illetve kirakását.
A holland kikötőváros rakodómunkásai tiltakozó felvonulást rendeztek. A rendőrség riasztólövésekkel tudta csak a tüntető tömeget szétoszlatni.
Koppenhágában a tüntetők megrohanták az egyik kommunista lap kiadóhivatalát, és összetörték a hivatal ablakait. A dán parlament valamennyi nem kommunista tagja a magyar események miatti tiltakozásképpen elutasította a szovjet nagykövetség meghívását az októberi szovjet forradalom évfordulóján rendezett fogadásra.

Nyugat-Németországban ma minden középületen félárbocra engedték a nemzeti lobogókat, hogy megemlékezzenek a magyar szabadságharc hőseiről. Nyugat-Berlinben tegnap több mint százezer ember gyűlt össze és tüntetett a magyar szabadságharc mellett. A tüntetők egy része azután az övezethatáron lévő Brandenburgi Kapuhoz vonult.

Luxemburg lakossága kedden este tömegtüntetést rendezett a szovjet követség előtt. A felháborodott tömeg a követség kertjében bútorokból máglyát rakott és azt felgyújtotta.

Franciaország közvéleménye méltatlankodva utasítja el a Szovjetunió árulását Magyarország ellen. A tüntetések tegnap estétől kezdve egymást érik mind Párizsban, mind pedig a vidéki városokban. Munkások, diákok és az értelmiségi osztály tagjai egyaránt részt vesznek a felvonulásokon, mindenfelé felhangzik a kiáltás: Szovjet gyilkosok! A felbőszült tömeg több esetben a kommunista lapok épülete elé vonult, és bezúzta azok ablakait. A Francia Szocialista Párt élesen elítélte a franciaországi kommunisták magatartását Magyarországgal kapcsolatban. A Francia Szocialista Párt méltatlankodva utasítja vissza a kommunistáknak azt az állítását, mintha a francia munkások helyeselnék a Szovjetunió eljárását Magyarországon. Ebből egy szó sem igaz - hangoztatja a szocialisták felhívása. Nincs egyetlen francia munkás sem, aki helyeselni tudná a szovjet gengszterek gyáva támadását. Minden francia munkás, aki méltó erre a névre, a magyar munkások pártján áll, akik szabadságukért harcolnak. A Francia Szocialista Párt felhívja azokat a munkásokat, akik kommunista szakszervezetek tagjai, hogy lépjenek ki ezekből a szakszervezetekből, és ezzel tegyenek tanúbizonyságot arról, hogy nem hajlandók együttműködni azokkal a szolgalelkű szörnyekkel, akik képesek voltak helyeselni mindazt a borzalmat, amelyet a szovjet csapatok a mártírlelkű magyarokkal szemben elkövettek.
A Francia Szocialista Párt egy másik felhívást is kibocsátott, amelyben hangsúlyozza, hogy egész Franciaország munkásosztálya ünnepélyesen elítéli a szovjet kormány beavatkozását a magyar nép belső ügyeibe. A szovjet kormány eljárása példa nélkül áll a történelemben. A szovjet rendszer sohasem tud megszabadulni azoktól a gyűlöletes bűnöktől, amelyeket népek és egyes emberek ellen a múltban is elkövetett. A felhívás végül szabadságot követel Magyarország számára.
A Force Quvriére nevű szakszervezet az egész ország munkásságához felszólítást intézett azzal, hogy a munkásság holnap a gyárakban tüntessen a Szovjetunió eljárása ellen. Tartsanak minden gyárban 15 perces szünetet a magyar mártírok tiszteletére. Az L'Humanité épülete ma is a tegnap esti tüntetés nyomait viseli. A felháborodott tüntetők betörték a kommunista lap épületének ablakait és ajtót, közben kiáltozták: "Le a szovjet gyilkosokkal! Szabadságot Magyarországnak!"
Francois Mauriac, a Nobel-díjas francia író, aki eddig tagja volt a szovjet-francia barátsági társaságnak, ma levélben bejelentette, hogy kilép a társaság tagjai közül. A francia szellemi élet munkásai: tanárok, írók, tudósok, művészek és mások, köztük szélsőbaloldaliak is, nyilatkozatot írtak alá, amelyben tiltakoznak Magyarország megtámadása ellen.
A párizsi városházán félárbocra eresztették a francia trikolort a magyar áldozatokért való gyász jeléül. Egész Franciaországban folytatják az orvosszerek és ruhaneműk gyűjtését a magyarországi ínségesek számára. Párizs városi tanácsa tízmillió frankot adományozott a magyarországi segítség céljaira.

Az olasz kereszténydemokrata párt központi igazgatósága határozatban tiltakozott a szovjet hadseregnek a magyar nép ellen alkalmazott terrortámadása ellen. Az olasz kereszténydemokrata párt határozatában rámutat arra, hogy a magyar szabadságharc mögött ott állott az egész magyar nép. Ez a megmozdulás bizonyítja, hogy a kommunista terror minden ember számára elviselhetetlen. Az a mód, ahogy a kommunisták mások függetlenségét legázolják, arról tanúskodik, hogy a kommunista rendszer nemcsak megveti az emberi jogokat, de a népek közötti érintkezés formáit is olyan mélyre le akarja süllyeszteni, amilyen az emberiség legsötétebb, legbarbárabb korában sem volt - hangzik az olasz kereszténydemokrata párt központi igazgatóságának határozata.
Giacomo bíboros, Bologna érseke a magyar szabadságharc szovjet vérbefojtása nyomán gyászszertartást rendelt el egyházmegyéinek valamennyi templomában. Politikai megfigyelők rámutatnak arra, hogy a bolognai tartomány az ország kommunista fellegvárának számít. Ha most Bolognában és környékén szintén tömegtüntetésre kerül sor a magyarországi szovjet orvtámadás miatt, ez azt bizonyítja, hogy nemcsak a kommunistákkal szövetségben lévő baloldali szocialisták, hanem a kommunisták jelentős része is elítéli a szovjet csapatok által rendezett magyarországi vérfürdőt.

A nagy New York-i társadalmi szervezetek csütörtökön tömeggyűlést rendeznek a magyarországi szovjet terror elleni tiltakozásként. A tömeggyűlést az International Rescue Committee kezdeményezte. Részt vállalt a rendezésben a Közép-európai Származású Polgárok Szövetsége és számos más társadalmi egyesület is. A tömeggyűlésen, amely a Madison Square Gardenban lesz, felszólal Kéthly Anna is, a Nagy Imre kormány államminisztere. A tömeggyűlés színhelyéül szolgáló csarnok 40 ezer férőhellyel rendelkezik. A rendezőség szerint azonban a csarnok kicsi lesz a résztvevők befogadására. A New York-i egyetemek és főiskolák diáksága máris bejelentette, hogy tízezres tömegben vonul fel a tiltakozó gyűlésekre. Az amerikai televíziós állomások a gyűlés lefolyását közvetítik az amerikai nép tízmillióinak.

A Nemzetközi Kivándorlási Bizottság felszólította a nyugat-európai kormányokat, hogy azonnal teremtsenek otthont és megélhetési lehetőséget a szovjet terror elől menekülő magyar lakosságnak. A nemzetközi bizottság felszólítására néhány órán belül hat európai kormány máris eleget tett. Svédország bejelentette, hogy hajlandó 1200 menekült befogadására, Svájc 2000, Belgium 4000, Hollandia 1000 menekültet fogad be. A francia kormány bejelentette, hogy hajlandó otthont és menedéket nyújtani minden magyar menekültnek. A görög kormány ugyanakkor közölte a Nemzetközi Menekültügyi Bizottsággal, hogy élelmiszerrel támogatja a magyar menekülteket.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja! Folytatjuk híreinket.

Az angol és a francia kormány utasította Egyiptom csapatait, hogy éjfélig szüntessék be a harcot, ha nem éri őket újabb támadás az egyiptomi haderő részéről. Az angol és a francia kormány erről értesítette Hammarskjöldöt, az ENSZ főtitkárát. A két kormány bejelentette azt is, hogy beszünteti hadműveleteit a szuezi övezetben, ha megfelelő nemzetközi rendőri erőt küld ki az ENSZ a szuezi övezetbe.
Hammarskjöld bejelentette, hogy Egyiptom és Izrael feltétel nélkül elfogadta az ENSZ fegyverszüneti ajánlatát. Bejelentette azt is, hogy eddig hat állam: Kanada, Kolumbia, Dánia, Norvégia, Svédország és Pakisztán ajánlotta fel, hogy csapatokat bocsát az ENSZ rendelkezésére a Szuezi övezetben.

Eden miniszterelnök az angol alsóházban ma délután ismertette a kormány fegyvernyugvási döntését. Egyúttal ismertette azt a levelet is, amelyet Bulganyin fenyegető hangú levelére a szovjet miniszterelnöknek küldött. Eden evvel rámutatott arra, hogy különösen hangzanak az angol csapatok állítólagos egyiptomi barbarizmusáról szóló szovjet vádak egy olyan időpontban, amikor szovjet csapatok hadműveleteket folytatnak Magyarországon. Az angol és francia haderő által okozott egyiptomi veszteségek aligha hasonlíthatóak össze a magyar nép veszteségeivel. Felszólalt az angol alsóház ülésén Gaitskell, a munkáspárti ellenzék vezére is. Sürgette a kormányt, hogy mielőbb vonja ki csapatait Egyiptomból. A Munkáspárt nem fogadhatja el azt a hipokrita elméletet, hogy a Szovjetunió az angolok egyiptomi támadása után jogot nyert Magyarország megtámadására, a magyar nép elnyomására. A magyar tragédia és a nemzetközi helyzet ezzel kapcsolatos veszélyes alakulása azonban új figyelmeztetésül kell, hogy szolgáljon a nyugati nagyhatalmaknak: vessenek véget a közöttük a szuezi kérdésben fennálló ellentétekben. Ha Anglia és Franciaország visszavonja haderejét Egyiptomból, ezzel ismét megnyílik az út a nyugati hatalmak egysége és barátsága felé, és akkor Anglia ismét abban az erkölcsi helyzetben lesz, hogy az ENSZ nagy többségével egyetértésben a magyar kérdéssel foglalkozzék. Az ENSZ közgyűlés egyébként valószínűleg a ma éjjeli órákban összeül, hogy a Szuezi-csatornába küldendő nemzetközi rendőrségről tárgyaljon. Lehetségesnek tartják, hogy a közgyűlésen ismét felvetik a magyar problémákat.

Megkezdődött az elnökválasztás az Egyesült Államokban. A választáson, mint ismeretes, a szavazók nem közvetlenül szavaznak a jelöltekre, hanem elektorok útján. Az első három kerületből már megérkezett a szavazás eredménye. Dél-Karolina és Boufor kerületében Eisenhower 12 szavazatot kapott, Stevenson hármat. Massachusetts állam Mount Washington városában Eisenhowerre 22 szavazatot adott le, Stevensonra négyet. Kansas állam Leavendorf kerületében Eisenhower 59 szavazatot kapott, Stevenson, a Demokrata Párt jelöltje 38-at. Ennek a kerületnek az eredménye még nem végleges. Az elnökkel egyidejűen újraválasztják a kongresszusi tagok egy részét is.

Kedves Hallgatóink, híreink közlését ezzel befejeztük. Legközelebb 23 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-06 22:00
Hossz0:16:04
Cím22:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3