Népi németekhez szóló műsor

Kedves hallgatóink, népi németekhez szóló műsorunkat közvetítjük. Egyik Nyugat-Németországban élő vezetőjük írását olvassuk fel, melynek címe: A német lutherizmus Magyarországon a XIX. században.

Kedves hallgatóink! Egyik korábbi előadásunkban megemlékeztünk már a nyugat-németországi könyvpiac legújabb magyar tárgyú könyvéről, melynek címe: A német lutherizmus Magyarországon, szerzője pedig Friedrich Spiegel-Schmidt evangélikus lelkész és Heinrich Heimler honfitársunk. Mindketten Magyarországon születtek és nőttek fel, ott is kezdték el közéleti tevékenységüket, amelyet a szomorú emlékű kitelepítés után Nyugat-Németországba került honfitársaink körében folytatnak. Mai előadásunkban folytatjuk a jelentős mű ismertetését. Kiragadjuk annak legérdekesebb fejezetét, A magyarországi lutherizmusról általában, különös tekintettel a német lutherizmus fejlődésére a XIX. században.

A magyar Országgyűlés határozata, amely II. József türelmi rendeletét törvényerőre emelte, döntő jelentőségű a lutheránus egyház magyarországi fejlődését illetőleg. Ezzel a törvénnyel korlátozták a városi evangélikus gyülekezetek privilégiumait, és bekapcsolták ezeket a gyülekezeteket a zsinati szervezeten felépülő nagy evangélikus egyházba. Később a városi gyülekezetek minden kiváltságát megszüntették, és egyenrangú félként vettek részt a zsinatokon. Abban az időben erősödött meg Magyarországon a nemzeti gondolat, akkor indult el a nacionalizmus fejlődése. A lutherizmus vezető csoportjai a nemzeti állameszme mellett foglaltak állást. Ennek az irányzatnak legszámottevőbb alakja, Zay Károly gróf volt, akinek családja az evangélikus egyház egyik legnagyobb pártfogójaként szerepelt, és 1839-től 1848-ig annak főgondnoka is volt.

Zay Károly gróf arra törekedett, hogy az evangélikus egyházat beillessze és alárendelje a kialakulóban lévő magyar nemzetnek. Ezt úgy kívánta elérni, hogy a reformátusokat egyesíti az evangélikusokkal, és a túlsúlyba került magyar elemekkel elősegíti majd a nemzetiségek elmagyarosodását. Lényeges lépést jelentett a cél felé az az intézkedése, amely a felsőbb iskolákban megkövetelte a magyar nyelv hivatalos oktatását. A liberális nemzeti eszmék előretörése a német fiatalság jó részét is magával ragadta. Elindult egy elmagyarosodási folyamat, amelynek a középiskolákban tevékenykedő német evangélikus diákegyletek sem tudtak útját állni. Lássuk, melyek ennek a fejlődésnek az okai.

Az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a német lutheránusoknak Magyarországon nem maradt más választásuk, mint vagy Ausztria mellett, vagy pedig a magyar nemzeti gondolat mellett síkraszállni. Abban az időben nemzeti öntudatról abban az értelemben, hogy a német birodalomhoz tartozónak vallották volna magukat a magyarországi német lutheránusok, szó sem lehetett. Különben is a magyarországi németség helyzete nemzeti vonatkozásban az 1830-as évekig semmivel se látszik veszélyeztetve. Nyelvét, irodalmát, kultúráját szabadon ápolhatta, megvoltak a maga írói, költői egyesületei, újságjai, színházai. Mindehhez hozzáadandó még az a körülmény, hogy a Habsburg-dinasztiában sokan a meglévő életforma hosszú időkre terjedő biztosítékát látták. Az 1830-as, ’40-es években bekövetkezett fordulat a német polgárságot ebben a nyugalmi állapotában teljesen felkészületlenül találta. Semmiféle kezdeményezés nem történt abban az irányban, hogy a megszokott Biedermeier-kor polgári életét a modern követelményeknek megfelelően átalakítsák. Csak a forradalom előtti években kezdett a német polgárság feleszmélni. A lutheránusok belátták, hogy a liberális nemzeti eszmék korában helyük a magyar protestánsok táborában keresendő. Az uralkodóházhoz fűződő kapcsolataik mindinkább meglazultak úgyannyira, hogy a ’48-as forradalomban a magyar protestánsokkal együtt harcolnak a szabadságért, a nemzeti állam gondolatának megvalósulásáért.

A forradalom leverése után Magyarországot megszállták az osztrák csapatok, katonai közigazgatást állítottak fel, sőt az egyházat is megfosztották önkormányzatától. Az egyházi vezetők helyébe, akik részt vettek a forradalomban, új, az udvar számára megbízható vezetőket rendeltek. Így került a dunántúli német evangélikusok élére a soproni származású Leopold Wohlmuth, szuperintendens adminisztrátor. Az egyházi alapítványokat, iskolákat és közigazgatást állami ellenőrzés alá helyezték. Ez az erőszakos intézkedés minden valamirevaló protestánsban nagy visszatetszést keltett. Szabadságukban érezték magukat megtámadva a protestánsok, aminek az lett a következménye, hogy azoktól a vezetőktől, akik a kormánnyal a megbékélést keresték, elfordultak. Bécsben nem értették meg, hogy lehet az, hogy a magyarországi protestánsok és velük együtt a lutheránusok is, ami német területen addig ismeretlen jelenség volt, függetleníteni akarják magukat az államtól. Ez a felfogás az államhatalommal egybefonódott lutherizmus alaptörvényeivel ellentmondott. A németországi lutheránusok nem értették meg, miért ellenezték a magyar protestánsok azt a császári tervezetet, amely 1859-ben a monarchia egyházainak külön alkotmányt, az egyesületnek pedig nagyobb szabadságot biztosított.

A magyarországi lutherizmus legkiválóbb vezetője abban az időben Moritz Kolbenhayer, soproni lelkész és költő volt. Egyszerű cipszer iparos családból származott. Tanulmányai elvégzése után Eperjesen lett lelkész, és később Kiss János szuperintendens halála után Sopronba került. A fiatal Kolbenheyer a liberális nemzeti eszmék rajongója volt. Amikor a liberális fiatalság Pesten és Bécsben a sajtószabadságot követelte, híres beszédet mondott a szabad szóról. Ezért a prédikációjáért szabadságvesztésre ítélték, amiből 3 hónapot töltött ki. A büntetés ellenére is Kolbenheyer azon a véleményen volt, hogy a császári alkotmánytervezetet a protestáns egyházak kormányzatát illetőleg el kell fogadni.

A soproni szuperintendens felfogása az állam és az egyház viszonyáról Schleiermacher szellemében alakult ki, az egyház fogalmát közösségi értelemben vette, hivatkozván az 1791. 26. törvénycikkre. Eszerint az egyházi hatalom a hívek kezében van, akik a tanítást és a kormányzat módját maguk döntik el, ez azonban nem veszélyeztetheti az állam belső függetlenségét, mert az egyház jogi ellenőrzése, valamint anyagi javainak kezelése az állam felügyeleti hatáskörébe tartozik.

Egészen új jelenség volt a nemzetiségi kérdés. Addig a különböző nemzetiségi csoportok ugyanazon evangélikus egyház kebelében éltek, saját nyelvükön végezték az istentiszteletet. A nemzeti gondolat előretörése komolyan veszélyeztette a német kisebbség létét. Felmerült a gondolat, vajon nem volna-e jobb a németeket pártfogó Habsburg-ház javára bizonyos engedményeket tenni. Kolbenheyer a német hívek egy részével az engedmények mellett foglalt állást. Amikor szavazásra került a sor, a gyülekezetek véleménye nagyon megoszlott.

Sopron a terv ellen szavazott, ami Kolbenheyert élete végéig elszomorította. Ebben a küzdelemben veszítette el a német lutherizmus városi híveinek jó részét. Később, amikor 1868-ban biztosították a vallásszabadságot, Steinacker Edmund látott hozzá az új törvény szellemében a német kisebbség megszervezéséhez. Eredményes munkájáról egyik soron következő előadásunkban beszélünk majd.

Kedves hallgatóink, népi németekhez szóló műsorunkat közvetítettük. Egyik Nyugat-Németországban élő vezetőjük írását olvastuk fel a magyarországi német lutherizmusról a XIX. században.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.