Nemzetközi sajtószemle

1956. november 12. 15:16 ● 08:51

00:00 00:00

A műsor leirata

Nemzetközi sajtószemlét közvetítünk.

Először a vasárnapi svájci lapok néhány közleményét ismertetjük. A legnagyobb figyelmet a Der Bund vezércikke keltette. Többek között a következőket írja:

Szomorúan állapítjuk meg, hogy Magyarország még a legnagyobb véráldozat ellenére is egy-két ellenálló vidék kivételével ismét a szovjet hatalma alá került. Ismeretlen a Nagy-kormány sorsa, amely a varsói egyezményből kilépve a semlegességre akart áttérni. Helyébe új csatlós kormányt ültettek, ennek a titoista Kádár az elnöke, aki a sztálinista kormányrendszer alatt még sokkal többet szenvedett, mint maga Nagy Imre. Programjában furcsa módon számos olyan pont is szerepel, amit a felkelők követeltek. Teljesen elrontja azonban a helyzetét, hogy kormányprogramját az orosz segítségével akarja megoldani, ami a magyar nép szemében azt jelenti, hogy kitűzött céljai megvalósításában kizárólag Moszkva kegyétől függ. A magyar nép természetesen nem elégszik meg az ilyen kétes megoldásokkal, ezért segíti egy emberként a szabadságharcosokat. Ezért bénítja meg sztrájkjával az egész gazdasági életet. És ha a szovjet mégis erősebb, ezt csak leghatalmasabb szövetségesének, az éhségnek köszönheti.

A lap azután áttér a nyugati visszhang ismertetésére.

Nyugaton általános felháborodást keltett a magyar szabadságharc kegyetlen elnyomása. Nemcsak az oroszokat, de a nyugati kommunistákat is tettleg inzultálják, és a nép legnagyobb része mindenütt kész volna fegyvert fogni a szovjet ellen, és számos társadalmi szervezet követeli a Szovjetunióval és a csatlós országokkal való kapcsolatok azonnali megszakítását. Az úgynevezett békés együttélés politikája lehetetlennek bizonyult. Ma ott áll a világ, ahol a koreai háború kitörésénél állt. Nem hiábavaló hát, ha a nyugat megmutatja a Kreml urainak: nem tűri a Magyarországgal szemben használt utálatos erőszakot. Talán akkor észreveszi, hogy soha, sehol, egyetlen ország sem hagyja most már magára kényszeríteni a kommunista gazdasági és politikai rendszert, mert ez az elnyomáson alapszik. A nyugati ember borzadva ítéli el a szabadságáért harcoló nemzet legyilkolását. A Szovjetunió vezetői elképedve kérdik, hogy miért zavarja a békés együttélést, a koegzisztenciát a magyar nép elnyomása. Ezúttal elszámították magukat. Azt hitték, hogy egy ország, amely egyszer kommunistává vált, sohasem kerülhet már vissza a nyugati rendszerbe.

A Der Bund aztán így fejezi be vezércikkét:

Bár ilyen borzalmas gyilkosságsorozat után többé nem adhatunk kezet a szovjet képviselőinek, meg kell mondanunk a kommunista országok felé, miként gondolkozik róluk a nyugat, és itt az atombomba sem segíthet nekik.

Számos lap átveszi a Neue Zürcher Zeitung vezércikkét, amelynek címe: Az emberiesség nevében. A cikk drámai felhívás az illetékesekhez, hogy engedjenek utat a segítségnek. Lehet, hogy némileg hozzájárul ahhoz, hogy a szovjet és a Kádár-féle bábkormány nem sokkal a felhívás megjelenése után megnyitotta a határt az első Nemzetközi Vöröskeresztes vonat előtt. A Neue Zürcher Zeitung vezércikke megállapítja, hogy a magyar nép rettenetes sorsa az egész világ mély együttérzésére talál. Már a véres harcok első napján megkezdődött a segítő akció. Száz és ezer tonnaszámra gyűlt a gyógyszer, élelmiszer és ruhanemű a hirtelen felállított gyűjtőközpontokban. De most az oroszok elzárják a Magyarországra vezető utakat, így a segítség nem juthat el a szenvedőkhöz - írja a Neue Zürcher Zeitung egész sor másik svájci lapban is megjelent vezércikke. A továbbiakban elmondja, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt három módon is megkísérelte a segítségnyújtást. Egyrészt felhívta a harcolók figyelmét a genfi egyezményre, amely követeli a védtelenek megkímélését, tiltja a túszok szedését és a tömegmészárlást. Az első napokban a Nemzetközi Vöröskereszt megfigyelői szabadon működhettek. A vöröskereszt mindent elkövet, hogy a megfigyelők újra hozzákezdhessenek munkájukhoz Magyarországon, és teljesíthessék emberbaráti feladatukat. A Nemzetközi Vöröskereszt rádiója minduntalan sugározza felhívását, hogy az utcákon elhagyott sebesültek ezreit kórházba szállíthassák és ápolhassák. A Vöröskereszt harmadik nagy kezdeményezése abban áll, hogy minden eszközzel megkísérli a magyar-osztrák határon álló gyógyszer- és kötszerszállítmány továbbítását. A vöröskereszt már a moszkvai Külügyminisztériumtól is engedélyt kért, és csak a szovjet kormányon múlik, hogy továbbfolytatódik-e a szenvedés, vagy megkezdődik-e a segítés. Nemcsak tehergépkocsikon, dunai uszályokon és repülőúton is eljuthatnának a szállítmányok, sőt a vöröskereszt még Jugoszláviával és a csehszlovák kormánnyal is érintkezésbe lépett, hogy erről az oldalról is mielőbb eljuthasson a nyugati segítség. A svájci vezércikk végül a következőket mondja:

A svájci nép dobogó szívvel figyeli az eseményeket, és minél előbb segíteni szeretne a magyar nép nyomorán. Aggódva várjuk, hogy a megszállók és a bábkormány megengedik-e ezt a segítő szándékú munkát, hiszen a Nemzetközi Vöröskereszt mindenkin segíteni akar pártra és nemzetiségre való tekintet nélkül. Sok érték és élet pusztult el Magyarországon, de még mindig van sok élet és érték, amit meg lehet menteni. A sebesültek tízezrein, a hajléktalan éhezők százezrein kell és tudunk is segíteni. Utolsó felhívásunk a felelős kormányokhoz és hatóságokhoz, katonai parancsnokságokhoz ez, ne tétovázzanak tovább, engedjenek szabad utat a segítőkészségnek, és ne vonják fejükre a legsúlyosabb bűnt, amitől soha többé nem szabadulhatnak! Az emberiesség nevében szabad utat követelünk a segítségnek.

Így szól a Neue Zürcher Zeitung vezércikke, amely a tegnapi svájci lapok egész sorában megjelent, és úgy láttuk, nem volt hiábavaló.
Befejezésül egy amerikai napilap, a Boston Herald vezércikkéből idézünk. Arról szól, hogy milyen árat fizetett Moszkva a magyar szabadságharc leveréséért. Ismerteti a nyugati kommunistaellenes tüntetéseket, és a válságot, amely különféle kommunista pártok kebelében kitört. Aztán a következőket írja:

Kezd úgy feltűnni, hogy legalábbis a nyugati világban a Magyarországon elkövetett gaztettnek a kommunisták hithűségére még súlyosabb hatása lesz, mint az 1939-es becstelen Hitler-Sztálin paktumnak. Nagy kérdés azonban Ázsia és Afrika magatartása. Ezeket az életfontosságú területeket annyira megrázták a közép-keleti események, hogy a magyarországi dolgok teljes jelentőségét még nem fogták fel. A nyugati politikának egyik fő feladata, hogy ezt a jelentőséget megértesse velük. Meg kell próbálnunk megmutatni Kelet nemrég függetlenné vált nemzeteinek a magyar függetlenség és önrendelkezési jog elleni kommunista gonosztett teljes nagyságát. Gondoskodnunk kell arról, hogy a vörösek itt is megfizessék a teljes árat. Bizonyos, hogy az oroszok nem könnyen szánták rá magukat az akcióra. Szerencsejáték volt, kétségbeesett erőfeszítés. A játékban még veszthetnek. A mi érdekünk kétségtelenül az, hogy csökkentsük esélyeiket, amennyire csak tudjuk, Amerika szavával és minden más módon. Magyarország történetét a legszélesebb körben és olyan bőven kell terjesztenünk, amennyire ez emberileg csak lehetséges. Kell, hogy ezeket a lövéseket is meghallják szerte a világon - fejezi be cikkét a Boston Herald.

Nemzetközi sajtószemlét közvetítettünk. Itt a Szabad Európa Rádiója.

A svájci Neuer Zürcher Zeitung vasárnapi számának vezércikkét olvastuk fel.

Információk

Adásba került1956-11-12 15:16
Hossz0:08:51
CímNemzetközi sajtószemle
MűsorkategóriaNemzetközi sajtószemle
Ismétlések
1956-11-12 15:16
Műsor letöltése MP3