Műsorismertetés

1956. október 23. 19:11 ● 03:36

00:00 00:00

A műsor leirata

Kedves Hallgatóink! Most ismertetjük mai műsorunk hátralevő részét.

Műsorismertetésünk után, azaz öt perc múlva Az ifjúság hangjának műsora következik. A műsor keretében bemutatjuk Tüske Péter: Forrón szóró kávéfőző című szatíráját, utána Göre Gábor és kompániája áll a mikrofon mellé.
Nyugati lapszemle sorozatunkban a Le Figaro című párizsi újságot lapozzuk át 19 óra 45 perckor.
Miért harcol a lengyel munkásság, és miért hallgat a csepeli munkás? Erről szól Molnár József kommentárja 20 óra 10 perckor.
Mennyiben terheli felelősség a békepapokat eddigi tevékenységükért? A kérdésre Károly atya válaszol a Küzdő egyház adásában 20 óra 20 perckor. A műsor további részében János barát elmélkedik, mit várhatunk az egyháztól a mai körülmények között.
Modern amerikai komponisták fúvósokra írt kisebb műveit hallják 20 óra 40 perckor.
20 óra 50 perckor New Yorkból hallanak külpolitikai helyzetmagyarázatot. Téma: Moszkva veresége Lengyelországban. Ami Lengyelországban történt, az egyedül áll a Vasfüggöny mögötti népek történetében. Miért mondott csődöt a szovjet beavatkozási kísérlet? Miért nem tudták megfélemlíteni a reformok és a nemzeti függetlenség híveit? Milyen erők segítették győzelemre Gomulkáékat? Mi a lengyel siker titka? Hallgassák meg Janus kommentárját 21 óra 10 perckor!
21 óra 20 perckor széljegyzeteket olvasunk fel. Falusi hallgatóink számára továbbítunk műsort 21 óra 30 perckor. Az első részben Agrárius azt fejtegeti, hogy az országot a csődből elsősorban az egyéni parasztok támogatása vezetheti ki, a szovjet mintájú kolhozoknak el kell tűnniük, és helyükön a szabad szövetkezés nyugati rendszerét kell meghonosítani. A második részben János gazdával beszélgetünk a nyugati országok mezőgazdasági árpolitikájáról.
Katonapolitikai negyedórát közvetítünk 21 óra 45 perckor. Bell ezredes arról tart előadást, milyen mértékben befolyásolhatja a szovjet csatlósállamok belső átalakulása a katonai erőviszonyokat, illetve közvetett vagy közvetlen formában a világstratégiai helyzetet.
A 22 órás hírek után Gallicus reflektorát sugározzuk. Gallicus óvakodásra inti a magyar ifjúságot újdonsült barátaival szemben.
22 óra 20 perctől 23 óráig tánczenét játszunk.
A tánczene szünetében soron kívüli napihíradót közvetítünk 22 óra 35 perckor. Híradónkban Vasvári Gergely ismerteti a magyar diákság megmozdulásával kapcsolatos nyugati sajtóközleményeket és kommentárokat.
A 23 órás hírek után holnap reggeli és délelőtti műsorunkról adunk áttekintést.
23 óra 15 perckor Lássunk tisztán című rovatunkat hallják, Gedeon Sándor ismerteti Gomulka beszédéből azokat a részeket, amelyek a hazai párttagok számára különösen tanulságosak.[...]

Információk

Adásba került1956-10-23 19:11
Hossz0:03:36
CímMűsorismertetés
Megjegyzéscsonka [...]
Műsor letöltése MP3