Rendkívüli kommentár

A harc áll, a csoda folytatódik, a magyar nép minden nap, minden órában újra meg újra lenyűgözi a világot. A népgyilkos fegyverek mögött megzúzódó klikk pedig reggeltől esti üvöltöz: "Hagyjátok abba a harcot! Vegyétek fel a munkát! Bízzatok a kormányban! Áruljátok el testvéreiteket!" Hangjuk az utolsó órákban bizonyos fokig módosult: többet rimánkodnak, ígérnek, és kevesebbet fenyegetőznek, mert látniok kell, hogy a fenyegetőzésnek ellenkező hatása van, a nép annál jobban és okosabban védi életét és pusztítja az ellenséget. A nyálazás most elsősorban a vasutasok ellen irányul: Vegyék fel a munkát! Takarítsák ki a pályaudvarokat! Fűtsék be a vonatokat! Indítsák meg azonnal a közlekedést! A közlekedés megindítása valóban életbevágóan fontos - elsősorban az oroszoknak! Van-e épelméjű ember Magyarországon, aki elhiszi, hogy a magyar vasutak most mindenekelőtt gyógyszert, élelmiszert, építőanyagot akarnak szállítani, amikor az állomások nagy része szovjet fegyverek tüzében áll, vagy orosz megszállás alatt van. A nép ellen felvonultatott hitvány ellenségnek utánpótlásra van szüksége, lőszer kell neki, ennivaló, ruhanemű, újabb meg újabb csapatok - ezeknek a szállításáról akar gondoskodni elsősorban a vasutasokat megtéveszteni, beugratni akaró rendszer. Ígérhet, mondhat, amit akar, erről a nyomorult klikkről mindenki tudja, hogy önállóan mukkanni sem mer, minden szavát, minden lépését a szovjet hadsereg politikai rendőrsége írja elő, hitele, hatása nulla.
Jajveszékel, hogy a határokon a világ minden részéből érkező adományok várnak elszállításra, csak a magyar vasutasokon múlik, hogy a magyar sebesültek kötszert kapjanak, az éhezők gyötrelme enyhüljön és a fenyegető tél elől födél alá lehessen bújni. Tudatosan, átlátszóan hazudik. Ki hiszi el, hogy a Szovjetunió által megígért alamizsna már ott van a határon, hogy a Mongol Népköztársaság által megígért búza már megjárta a fél földtekét, és csak a magyar vasutasokon múlik, hogy nem tud bejutni Budapestre?
Ha ennek a klikknek és Magyarországon ma parancsoló szovjet hadvezetőségnek egy pillanatig is szándékában volna, hogy segítsen a magyar népen, azt azonnal, akadálytalanul megtehetné. A segítség ott van a nyugati határon. Kedves hallgatóim, engedjék el a számokat! Ezek a számok folyton változnak, növekednek. A nyugati segítőkészség nem blöfföl mázsákkal és tonnákkal, nem gondolt arra, hogy összeírja, hány vonat élelmiszert, gyógyszert, ruhaneműt gyűjtött össze és indított útnak Magyarország felé. Ez a segítőanyag ott van Bécsben, ott van az osztrák határon, útban van Magyarország felé - igaz, hogy mióta a szovjet hadsereg páncélfüggönyt vont Magyarország köré, bizonyos mértékig megtorpant. A nyugat nem a szovjet hadsereget akarja ellátni kötszerrel, gyógyszerrel, élelmiszerrel, hanem a szabadságharcos magyar népet! Ez a segítőanyag azonnal elindulhatna Budapestre, ha a magyarországi szovjet klikk és a szovjet hadvezetőség engedné. Még csak arra se várna, hogy a vasutakat rendbe hozzák. Legalább az utakat tennék szabaddá! A teherautók százai indulnának nyomban. Ha a magyar vasutasok tudnák, hogy ez a segítőanyag teljes egészében nyomban a sebesültek és rászorulók kezébe jut, nem kellene őket biztatni a munka felvételére. Órák alatt szabaddá tennék az utat, és roboghatnának a vonatok az ország minden részébe, enyhülne a fájdalom, megmenekülnének életek, de a szovjet bábok nem ezt akarják. Hazudnak, csalnak most is, méltók ahhoz a hadsereghez, amelynek árnyékában megbújtnak, ahhoz a hadvezetéshez, amely ma is árulással, hazudozással harcol, és nehézágyúit, repülőgépei tüzét védtelen magyar városokra és falvakra zúdítja.
Minden perc, amellyel hátráltatják a nyugati segítséget, feleslegesen kiontott vért és felejthetetlen szenvedést jelent. A felelősségre vonás nem marad el.