22:00 óra. Hírszolgálat

1956. november 01. 22:00 ● 10:09

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja, a 16, 19, 25 és 41 méteres rövidhullámon. Kedves Hallgatóink!
Pontos időjelzést adunk. Tárogatónk 22 órát jelez.

Tárogató

Kedves Hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

Budapesten hivatalos közleményt adtak ki, amely szerint Nagy Imre miniszterelnök és megbízott külügyminiszter fontos bejelentést tett a budapesti szovjet nagykövetnek. Nagy Imre Andropov nagykövetet a délelőtt folyamán magához kérette, és közölte vele, hogy a kormány hiteles értesülése szerint újabb szovjet katonai alakulatok érkeztek Magyarországra. Követelte ezeknek a csapatoknak azonnali visszavonását. Nagy Imre a budapesti közlemény szerint kijelentette a szovjet nagykövetnek, hogy a magyar kormány a Varsói Szerződést azonnal felmondja. Egyidejűleg a kormány kinyilatkoztatja Magyarország semlegességét. A kormány az ország semlegességének védelmére az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordul, és kéri a négy nagyhatalom segítségét. A szovjet nagykövet Nagy Imre tiltakozását tudomásul vette, és megígérte, hogy kormányától haladéktalanul választ kér. A budapesti közlemény szerint a miniszterelnök a magyar fővárosban akkreditált valamennyi diplomáciai képviselet vezetőjét tájékoztatta a közte és a szovjet nagykövet között lefolyt találkozóról. Nagy Imre ugyanakkor táviratilag értesítette az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárát az eseményekről és a magyar kormány elhatározásáról. A közlemény szerint a miniszterelnök megkérte Hammarskjöld főtitkárt, hogy a kérdés tárgyalását soron kívül tűzze ki az ENSZ most megnyíló közgyűlésének napirendjén.

Nagy Imre miniszterelnök és megbízott külügyminiszter röviddel 8 óra előtt a következő rádióbeszédet intézte a Szabad Kossuth Rádió hullámhosszán át az ország lakosságához.
"Magyarország népe! A magyar nemzeti kormány, a magyar nép és a történelem előtti mély felelősségérzettől áthatva, a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét. A magyar nép a függetlenség és az egyenjogúság alapján, valamint az ENSZ Alapokmánya szellemének megfelelően igaz barátságban kíván élni szomszédaival, a Szovjetunióval és a világ valamennyi népével. Nemzeti forradalma vívmányainak megszilárdítását és továbbfejlesztését óhajtja anélkül, hogy bármelyik hatalmai csoportosuláshoz csatlakoznék. A magyar nép évszázados álma valósul meg ezzel" – mondotta Nagy Imre. "A forradalmi harc, amelyet a magyar múlt és a jelen hősei vívtak, végre győzelemre vitte a szabadság, a függetlenség ügyét. Ez a küzdelem tette lehetővé, hogy népünk államközi kapcsolataiban érvényesítse alapvető nemzeti érdekét, a semlegességet. Felhívással fordulunk szomszédainkhoz, a közeli és távoli országokhoz, hogy tartsák tiszteletben népünk megmásíthatatlan elhatározását. Most valóban igaz az a szó, hogy népünk olyan egységes ebben az elhatározásban, mint történelme során talán még soha. Magyarország dolgozó milliói, védjétek és erősítsétek forradalmi elszántsággal, önfeláldozó munkával, a rend megszilárdításával hazánkat, a szabad, független, demokratikus és semleges Magyarországot" – mondotta rádióbeszédében Nagy Imre.

Losonczy Géza helyettes miniszterelnök a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy a szovjet csapatok bevonulása magyar területre folytatódik. Beavatott helyen hozzátették – jelenti az egyik nyugati hírügynökség tudósítója –, hogy két páncélos divízió felvonulását figyelték meg. Andropov szovjet nagykövet azt mondotta Nagy Imre miniszterelnöknek, hogy csupán a szovjet csapatok átcsoportosításáról van szó, és azoknak nincs szándékukban, hogy támadjanak.
Nyugati távirati irodák magyarországi tudósítói is megerősítették a hírt, hogy észak-kelet felől ma délelőtt újabb szovjet csapatok érkeztek Magyarországra. Mint a jelentések megállapították, három órán át folyt ma reggel a szovjet alakulatok felvonulása a határon át. Páncélosok, ágyúk és teherautók érkeztek Záhonyon át Csap felől Magyarországra. Ugyanakkor az országban állomásozó szovjet alakulatok folytatták mozdulataikat Budapest környékén, ahol a város körül gyűrűt létesítenek.

A Magyar Távirati Iroda által az esti órákban kiadott egyik jelentés ugyancsak szovjet csapatmozdulatokról számol be Kelet-Magyarországon. A jelentés szerint az elmúlt éjszaka szovjet csapatok vonultak át Debrecenen. Az alakulatok a feltevések szerint Szolnok irányában haladtak tovább.

Mindszenty József hercegprímás üzenetét közvetítette ma este a budapesti rádió: "Hosszú fogság után szólok a magyar haza valamennyi gyermekéhez" – mondotta Mindszenty bíboros. "Senkivel szemben nincs gyűlölet szívemben. Csodálatra méltó hősiesség szabadítja meg most a hazát. A világtörténelemben páratlan ez a szabadságharc. Fiataljaink minden dicsőséget megérdemelnek. Hála és imádság az áldozatokért. Honvédségünk, munkásságunk, földműves népünk példát mutatott az összetartó hazaszeretetben. Az ország helyzete rendkívül súlyos. Napok óta hiányzik az élet folytatásának minden közös feltétele. A legsürgősebben meg kell találnunk a kibontakozást."
A hercegprímás hozzátette, hogy most tájékozódik, és két napon belül személyes szózatot intéz a nemzethez a kibontakozás útjáról.

Nyíregyházi értesülés szerint ma délelőtt Debrecen térségében egy fegyveres banda megtámadott és megsemmisített három gyógyszerrel és kötszerrel megrakott tehergépkocsit. A tettesek minden valószínűség szerint a szétugratott ávósok soraiból kerültek ki.

Prágában figyelmet keltett, hogy Csehszlovákiában két nap óta zavarják a varsói rádió adásait. A varsói rádió hallgatása Csehszlovákia több vidékén szinte lehetetlen. A lakosság körében az a meggyőződés, hogy a zavarás kapcsolatban áll a magyarországi eseményekkel. Varsó tudvalevőleg következetesen kifejezte rokonszenvét a magyarországi változások iránt, míg Prága változatlanul a régi, csökönyös politikai vonalat követi.

A pekingi rádió a közép-európai eseményekkel foglalkozva hangsúlyozta, hogy Vörös Kína álláspontja szerint Magyarországnak és Lengyelországnak demokrácia, függetlenség és egyenlőség megteremtésére irányuló kívánsága teljes mértékben jogosult. A pekingi rádió azonban hozzáfűzte, hogy különbséget kell tenni a két nép tömegeinek jogos kívánságai és a reakciós elemek összeesküvő tevékenysége között. Nemzetközi diplomáciai körökben megállapítják, hogy a rádió közlése az első hivatalos pekingi állásfoglalás a magyarországi események megindulása óta.

Helmer osztrák belügyminiszter intézkedéseket tett, hogy a gyógyszer és egyéb segélyküldemények a határon át zavartalanul eljuthassanak magyar területre. Az osztrák belügyminiszter bejelentette azt is, hogy az átkelőhelyeken újabban érvénybe léptetett biztonsági rendelkezések nem befolyásolják azt, hogy az osztrák területre érkező magyarok politikai menedékjogot kapjanak Ausztriába. Az osztrák parlament megemlékezett a magyar nép szabadságharcáról, és azokról, akik életüket áldozták ebben a harcban. A képviselőház elnöke azt a kívánságát fejezte ki, hogy a magyar népre a megpróbáltatások után boldog napok virradjanak. Valamennyi demokratikus párt szónoka kifejezte szolidaritását a magyar néppel.

Washingtonban, vezető kormánykörökben a sajtó képviselői előtt úgy nyilatkoztak, hogy az Egyesült Államok kormánya minden bizonnyal több millió dolláros segélyben részesíti Magyarországot, mihelyt bebizonyosodott, hogy az ország ismét független.

A kanadai Autómunkások Szövetsége felkérte a Szabad Európa Rádiót, tolmácsolja Magyarország felé, hogy a kanadai munkásság a legnagyobb csodálattal tekint a magyar szabadságharc eddig kivívott eredményeire. Közölje egyúttal a magyar munkássággal, hogy a kanadai munkások nagy tömegekben vonultak fel mindazokon a helyeken, ahol vért lehetett felajánlani a magyarországi szabadságharc áldozatai számára.

Kedves Hallgatóink, híreink közlését ezzel befejeztük. Legközelebb 23 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-01 22:00
Hossz0:10:09
Cím22:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3