08:23 óra. Hírszolgálat

1956. november 05. 8:23 ● 09:08

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a 13, 16, 19, 25 és 31 méteres rövidhullámon. Kedves hallgatóink! A pontos idő 8 óra 23 perc. Híreket mondunk.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az elmúlt éjszaka tartott ülésén határozati javaslatot fogadott el, amelynek értelmében az ENSZ felszólítja a Szovjetuniót, hogy haladéktalanul hagyjon fel Magyarország ellen irányuló fegyveres támadásával és vonja ki csapatait az egész ország területéről. A közgyűlés 50 szavazattal, 8 ellenében fogadta el az ezzel kapcsolatos határozati javaslatot. Mind a 8 nemleges szavazatot kommunista vezetés alatt álló országok képviselői adták le. A szavazástól tartózkodó 15 ország javarészben az afrikai és ázsiai országok képviselőiből tevődik össze, akiket minden bizonnyal az késztetett erre az állásfoglalásra, hogy az egyiptomi angol-francia közbelépés a nyugati tábor ellen hangolta őket. Nem változtatott ez azonban azon a tényen, hogy a határozati javaslat óriási szótöbbséggel elfogadott határozat rangjára emelkedett. Ennek értelmében az ENSZ Közgyűlés felkéri Hammarskjöld főtitkárt, hogy kijelölt képviselőin keresztül gondoskodjék a magyarországi helyzet mielőbbi, és a helyszínen történő megvizsgálásáról. Ezt megejtve, a lehető legrövidebb időn belül terjesszen jelentés a közgyűlés elé a szovjet visszaélések megszüntetését szolgáló megoldásról. A határozati javaslat elfogadása előtt, francia indítványra némiképpen módosították. A francia képviselő azt kívánta, hogy a szöveget úgy egészítsék ki, hogy világosan kitűnjék az idegen beavatkozás ténye. A következő teendő az volt, hogy az ENSZ Közgyűlés felszólította a szovjet és a magyarországi kormányt, hogy biztosítsa a Hammarskjöld főtitkár által kijelölt megfigyelők mozgási szabadságát Magyarországon.

A nyugati hírszolgálati irodák bécsi tudósítói a legutóbbi 24 óra magyarországi eseményeit a következőkben foglalják össze. A szovjet hadsereg tényleges katonai diktatúrát létesített Magyarországon. A szovjet csapatok által kormányként a magyar népre erőszakolt kommunista csoport azt állítja, hogy a szovjet erők megtörték a kommunistaellenes szabadságharc ellenállását. Ugyanakkor kiáltványokban hangoztatják, hogy sikerül majd a rendet néhány napon belül helyreállítani. A budapesti rádió egyre-másra közli a szolnoki szovjet katonai parancsnok úgynevezett első számú rendeletét, amely azzal fenyegetőzik, hogy mindenkit a szovjet rögtönítélő bíróság elé állítanak, aki ma délutánig nem teszi le a fegyvert. A bécsi tudósítók ezekben a közleményekben teljes bizonyságát látják annak, hogy a budapesti rádió kommunista ellenőrzés alá került, és hogy mögötte csupán a szovjet szuronyokra és harckocsikra támaszkodó bábkormány és hatóságok állnak. A szovjet csapatok által előretolt kommunista árulók akarva, nem akarva elárulják, hogy semmi gyökerük sincs az országban - jelentik a továbbiakban a nyugati hírszolgálati ügynökségek. Mi sem jellemzőbb erre, mint felhívásuknak az a része, amelyben felszólítják a kommunista rendszer követőit, hagyják el óvóhelyeiket, és csatlakozzanak a szovjet szuronyokra támaszkodó bábkormányhoz. E felhívásukat szembetűnő ellentmondásként nyomon követi a szolnoki szovjet katonai főparancsnok említett első számú rendelete, amely az éjszakai órákra kimenési tilalmat rendelt el. Bécsi vélemény szerint a magyarországi szovjet katonai diktatúra távol áll attól, hogy megszilárdulásáról lehetne beszélni. A helyzet kaotikus, a szabadságharc tényleges elfojtásáról egyelőre szó sincs, annak ellenére, hogy amerikai hivatalos kormánykörök véleménye szerint a szovjet kormány legalább 12-20 hadosztályt vetett be a magyarországi szabadságharc elnyomására.

Eisenhower elnök a Bulganyin szovjet miniszterelnöknek küldött üzenetével kapcsolatban a következő nyilatkozatot tette az amerikai felsőházban. Meg kell állapítanom, hogy a világ közvéleménye, amely néhány nappal ezelőtt még megkönnyebbüléssel vette a hírt, hogy a Szovjetunió kivonni szándékszik csapatait Magyarországról, ugyanolyan mértékben megdöbbent és felháborodott, a magyar népet, és Magyarország kormányát ért szovjet támadás felett. A nap folyamán tárgyaltam Dulles külügyminiszterrel betegágya mellett, majd a külügyminisztérium más vezetőivel, a központi tájékoztatásügyi hivatal vezetőivel, és a Fehér Ház vezető tisztviselőivel. Megvitattuk, milyen módok és eszközök állanak az Egyesült Államok rendelkezésére a következő célok elérésére. A szovjet csapatok kivonása Magyarországról. Magyarország érvényesíthesse önrendelkezési jogát kormányformája megválasztásában. A két pontba foglalt cél elérésére sürgős üzenetet küldtem Bulganyin miniszterelnöknek - mondotta Eisenhower elnök az amerikai felsőházban.

A magyarországi tragikus események éppen olyan mély részvétet és megdöbbenést váltottak ki a hivatalos vatikáni körökben, mint a világ összes szabad országaiban. A Vatikáni Rádió a világ minden nyelvén sugárzott adásaiban foglalkozott a szovjet csapatok orvtámadásával, és olyan éles hangon ítélte el a szovjet fegyveres erők galád támadását, amilyenre még nem volt példa a Vatikáni Rádió történetében. A Vatikáni Rádió hangoztatta, hogy az egész magyar nép, mint egy ember szállt szembe heroikus küzdelmében az elnyomók ellen, és a magyar nép szava áthallatszott a vasfüggönyön, amelyet az elnyomó azért állítottak fel, hogy ezt elhallgattassák. A legutóbbi megrázó események nyomán arra a következtetésre kell jutni, hogy a vasfüggöny újból leereszkedik, és újra elkülöníti Magyarország népét a szabad világtól. Ennek ellenére azonban az a véráldozat, amelyet a magyar nép az elmúlt napokban hozott, rákerült a történelem na..., napjaira. Függetlenül attól, hogy mit hoz a jövendő a magyar nép részére, az elmúlt napok eseményei már most bemutatták az egész világ előtt a kommunizmus igazi arcát. A szovjet ágyúk, amelyek a fővárosra ontották a tüzet, egyidejűleg az egész kommunista rendszer bukását hirdetik.
A kommunizmusnak nincs más szava csak ágyúik dübörgése - mondja a Vatikáni Rádió.

Az egész szabad világ közvéleményében egymást követik a legkülönbözőbb tiltakozások a szovjet fegyveres erők brutális magyarországi beavatkozása miatt. A tiltakozások sokasága miatt azokról részletesen nem tudunk beszámolni, csupán néhánynak ismertetésére szorítkozhatunk.
New Yorkban több mint tízezer főből álló tömeg vonult fel a szovjet ENSZ-delegáció székháza elé, hogy felháborodását fejezze ki az alattomos és brutális szovjet támadás miatt.

Koppenhágában erős rendőri karhatalmi alakulatok csak nehézségek árán tudtak megakadályozni több ezer tüntetőt abban, hogy meg ne ostromolják a szovjet követségi épületet. A tüntetők táblákat vittek magukkal, amelyeken a következő felírások voltak olvashatók: "Szabadságot Magyarországnak! El a kezekkel Magyarországról!" "Az Oroszok hagyják el Magyarországot!"
Nyugat-Európa más városaiban is tüntetésekre került sor a vasárnapi ünnep ellenére a szovjet külképviseletek előtt.

Hágában fiatalok vonultak fel a szovjet nagykövetség elé, s annak ablakait betörték. A tüntetőket a rendőrségnek kellett szétoszlatnia. Hágában fiatalok vonultak fel a szovjet nagykövetség elé, s annak ablakait betörték. A tüntetőket a rendőrségnek kellett szétoszlatnia.

Bonnban ugyancsak tüntetésre került sor a szovjet nagykövetség előtt. A tüntetők egy 15 méter hosszú feliratot vittek "Moszkva Magyarország gyilkosa".
Svájc számos városában a legkülönbözőbb egyesületek rendeztek tiltakozó gyűléseket a szovjet orvtámadás miatt.

Helmer osztrák belügyminiszter, az ENSZ genfi menekültügyi főbiztosságától segítséget kért, hogy Ausztria támogatást nyújthasson az országba érkezett magyar menekültek tömegeinek. Helmer távirata szerint az elmúlt hét alatt Ausztriába 10 ezer menekült érkezett Magyarországról. Az osztrák határ menti hatóságok az elmúlt éjszaka 5 ezerre becsülték azoknak a számát, akik ezen felül, a vasárnapi nap folyamán osztrák területen kerestek menedéket.

A kelet-németországi kommunista államvédelmi hatóságok lefoglalták a kelet berlini magyar követségi épületet, valamint a magyar külkereskedelmi hivatal székházát. A beérkezett jelentések szerint egyidejűleg letartóztatták a követség személyzetéből alakított forradalmi bizottságot.

Kedves hallgatóink, híreink közlését befejeztük.

Itt a Szabad Európa Rádiója.

Információk

Adásba került1956-11-05 8:23
Hossz0:09:08
Cím08:23 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3