Barangolás a nagyvilágban

1956. október 20. 23:35 ● 18:25

Nagy László
00:00 00:00

A műsor leirata

Zene

Kedves hallgatóink! Barangolás a nagyvilágban című műsorszámunk következik. Ebben a rovatunkban minden héten a szabad világ más-más tájaira visszük el hallgatóinkat.

Zene

Mai adásunkban Bácskai László beszámolóját hallják lisszaboni útjáról.

Zene

Egy régi legenda szerint Lisszabont az isteni eredetű Ulysses alapította. Sokan elhitték a város előkelő, de mesebeli származását, így Plinius, a római tudós, és a portugálok legnagyobb költője, Camoes is, de a valóság más. Föníciai kereskedők Krisztus előtt 12 évszázaddal jelentek meg a Tajo folyó torkolatánál, és itt a mai Lisszabon helyén helyezték biztonságba, nyugodt kikötőbe gályáikat. Várost építettek, és az Alis Ubbo nevet adták településüknek.

Alis Ubbo 6 évszázadon keresztül virágzott a ravasz föníciaiak jóvoltából, de ekkor a hódító görögök foglalták el. A görög uralmat római váltotta fel, a rómaiakat barbárok űzték el, majd mórok lettek a város urai. 8 évszázaddal ezelőtt született meg tulajdonképpen Portugália és fővárosa, Lisszabon. Az egykori Alis Ubbo, a Tajo parti biztos kikötő minden hódítás során megváltoztatta nevét, mint a csapodár asszony, aki egymás után veszi fel új férje nevét. Így lett belőle Alis Ubbo, Olisippo, majd Olisippone, aztán Lissabuana, de 8 évszázad óta a Tajo parti város hű Portugáliához és nevéhez. Igaz, hogy 200 esztendővel ezelőtt egy minden ellenségnél erősebb hatalom tört rá, a földrengés, és majdnem teljesen elpusztította. Voltaire szerint 30 ezer ember vesztette életét a katasztrófa során, és a szó legszorosabb értelmében nem maradt kő kövön. Ez a katasztrófa taszította Voltaire-t végérvényesen a pesszimisták táborába, és a lisszaboni földrengés egyetlen haszna a nagy francia bölcs Candide-ja, de még ez a remekmű sem kárpótolta por- és kőhalmazzá változott mesebeli városáért. De Lisszabon hamarosan újjáépült. Pombal márki zsenije és vasakarata csodálatos szépségű várost teremtett a romok helyén, és azóta Lisszabon mindig az urbanizmus úttörője, a modern, szép és hasznos építkezési stílus pionírja. Mindig szép volt a Tajo torkolatánál 7 dombon épült város, de naggyá csak az elmúlt 25 esztendő alatt lett. Az örökké kék ég alatt az Atlanti-óceán kereskedelmi útjainak gócpontjában szinte erkélyként hajol a végeláthatatlan tenger fölé, a megszelídített óceán, a megfékezett messzeség, a meghódított ismeretlen fölé. Járjunk hát egyet Lisszabonban! Kezdjük sétánkat a város központjában, a Rossio pályaudvar környékén.

A legnagyobb lisszaboni pályaudvar, a Rossio előtti téren vagyunk kedves hallgatóink. Utazási irodák, légiforgalmi társaságok, pénzváltó üzletek, szállodák, mozik, kávéházak és fényes üzletek szegélyezik ezt a csodás szépségű, pezsgő életű teret. Lisszabon legforgalmasabb, legközpontibb tere a Rossio, de mindjárt az első szempillantásra megláthatjuk, mennyire különbözik Európa többi fővárosától. Járdája arab mintájú fehér-fekete mozaik, a város színeinek kifejezője. De íme, egy szamárfogat súrolja a csilingelő villamoskocsit, mellettünk pedig egy csodálatos szépségű fiatal lány halad hatalmas kosárral a fején. Hullámzó, ringó járása a tengert juttatja eszünkbe. Aztán valami különleges illat tölti meg a levegőt, kávé, ananász és tengeri só keveréke ez a lisszaboni eget megtöltő parfüm. A pasztellkék, felhőtlen eget tölti be, amely szinte ráborul erre a sokszínű, furcsa formájú városra.
Szinte hihetetlen, hogy ennek a mai emberforgatagnak helyén valamikor békés legelő terült el, és Dinis király uralkodása idején a városi tanács perrel fenyegette az uralkodót, mert az vágóhidat és bódékat kívánt emelni a szabad térségen. Alig néhány évszázaddal ezelőtt a Rossio terén itatták meg lovaikat az uraságok, és közben a távoli India legújabb híreivel és pletykáival traktálták egymást. Csak akkor hagyták abba a beszélgetést, ha egy ringó járású mulatt táncosnő, vagy gyaloghintón közlekedő dáma haladt át a téren. Ma már mindebből csak a szépasszonyok maradtak meg, no meg természetesen a gavallérok. A teret teljesen beépítették Pombal márki városrendezői, tiszteletben tartva a régi Rossio formáit. Itt, ahol ma az aznap nyomtatott és repülőgépen érkezett New York-i, párizsi és londoni újságokat árulják a rikkancsok, ahol a város pezsgő életének szinte főütőere húzódik, ahol villamosok, autók, autóbuszok és vespák lármájában szinte csak kiabálva érthet szót az ember, valamikor az inkvizíció palotája emelkedett, ahonnan meztelen felsőtesttel, mezítláb indultak utolsó útjukra az elítélt zsidók és eretnekek. Az egykori inkvizíciós palota mellett áll az úgynevezett rózsaszín palota, ahonnan a spanyol uralmat lerázó forradalom indult el diadalmas útjára. Később a Rossio kávéházaiban a monarchia ellen konspiráltak a lisszaboni polgárok, majd a fiatal köztársaságot igyekeztek megdönteni. A tér közepén áll a Braganca-dinasztia katonakirályának, IV. Pedrónak emlékműve. A teret hivatalosan is átkeresztelték IV. Pedro térre, de erről a túl hivatalos útikalauzokon és térképeken kívül senki sem vesz tudomást. A Rossio úgy látszik, örökké Rossio marad. De most búcsúznunk kell kedves hallgatóink Lisszabon központjától, hogy mielőbb felkeressük a régi városrészek csendesebb és nyugodtabb szépségeit.

Minden városnak megvan a maga színe. Zágráb fehér, Firenze okkersárga, míg Lisszabon, legalábbis az öreg városrész, rózsaszín. Találunk itt ugyan zöld, fehér, sárga, sőt piros falakat is, de mégis a rózsaszín az uralkodó. Az öreg városnegyed, Alfama és Muraria, Lisszabon legszegényebb, legnépiesebb és legszebb része. A régi Tabánra emlékeztető kacskaringós utcák, parányi terek, düledező, repedt falú, muskátlis ablakú házak jellemzik az öreg Lisszabont. Alvó macskák, maszatos utcagyerekek, fejükön kosarat tartó asszonyok, ráérő, beszélgető férfiak lakják ezeket az arab hódítás idejéből maradt falak tövében épült utcákat. A levegőben az olajban sült szardíniai illata és a bánatos népdal, a fado hangja keveredik valami olyan csodálatos vegyületté, amelyet az egész világon csak itt, Lisszabon öreg városrészében, Alfamaban vagy Murariaban találhatunk. De adjuk át a szót világcsavargó munkatársunknak, hadd mondja el, mit látott az öreg Lisszabonban.

Zene

Kedves hallgatóink, talán a júniusi éjszaka a legalkalmasabb időpont Lisszabon öreg városrészének megismerésére. A szentek tiszteletére rendezett tűzijátékok hangja és fénye mellett az utcákon és apró tereken rendezett bálok porfelhőjében, a kocsmák hangos vidámságában, a szokottnál is erősebb szardíniaillatban, a földre szórt bazsalikom- és rozmaringszirmokon járva kell megismerni az öreg és örök Lisszabont. A Szent Vince tiszteletére rendezett ünnepségekkel kezdődik a júniusi vidámság, Vince napján, mikor az Afrikában mártírhalált halt szent földi maradványait a legenda szerint két holló bárkán hazahozta. Azóta a bárkát húzó két fekete holló Lisszabon címere, és Szent Vince a város védőszentje. De Szent Pedro, Szent János és főleg Szent Antal népszerűsége még Szent Vincéét is felülmúlja. Hiába nevezik a világ minden táján páduainak Szent Antalt, Lisszabonban minden 3 éves gyerek tudja, hogy a nagy szent itt Lisszabonban a szép székesegyház árnyékában látta meg a napvilágot, és vitte véghez első csodáját. Szent Antal születési helye fölött templomot emeltek a lisszaboni polgárok, de az 1755-ös földrengés ezt a templomot is elpusztította. Jellemző a lisszaboniak Szent Antal tiszteletére, hogy a katasztrófa utáni első újjáépített rom Szent Antal temploma volt. Ez a Szent Antal tisztelet a nagy egyházi doktor halála napján kezdődött. A legenda szerint a szent halálának bekövetkezése pillanatában maguktól megkondultak a lisszaboni harangok, és sehol a világon nem siratták meg olyan őszinte könnyekkel, mint ezen a Castelo falától a Tajo partjáig terjedő hegyoldalon, Alfamában, a legszegényebb, de legfestőibb lisszaboni városrészben.

Zene

De talán térjünk vissza a jelenbe. Kedves hallgatóink, meg sem kíséreljük felsorolni az öreg városnegyed híres épületeit, az arab hódítás idejéből való palota és erődítmény maradványait, inkább talán kiülünk a Szent Luca őrtorony szőlő- és rózsalugasától árnyékos teraszára, és innen csodáljuk Alfama kacskaringós utcáit, galambturbékolástól hangos templomtornyait, a hajóktól és piros vásznú vitorlásoktól tarka Tajo folyót.

Szinte egyöntetű zajjá olvad az alfamai utca lármája, és csak néha tarkítja ezt a lármát egy-egy hajó kürtje vagy autó dudája. Az alfamai utca szívbemarkolóan festői. Maszatos utcagyerekek, kóbor macskák, éneklő, gitározó fiatalok, apró, barna színű teherhordó szamarak jelentik az életet és a mozgást, míg a házak előtti padkán a napon sütkérező aggastyánok és a halászok hálóit örökké foltozgató öregasszonyok az elmúlást. Az alfamai házaknak nincs titka a járókelők számára. A nyitott ajtókon belátni az alfamaiak mindennapi életébe, örömeibe, bánatába. Csak néha-néha, szinte váratlanul bukkan fel az alfamai Tabán öreg házai között egy-egy rózsaszín falú palota, büszke, címeres kapuval, de ezek az ünneprontó paloták legtöbbször lakatlanok. Csak egy-két idegen vagy művész, vagy ritkább esetben Alfamába halálosan szerelmes portugál lakja ezeket a rózsaszín palotákat, de az igazi élet az utcán zajlik.

Zene

Muraria még Alfamanál is festőibb, helyesebben nem annyira festői, mint megindító. Muraria a fado hazája. Mi ez a fado? Szomorú témájú bánatos népdal, a szerelem, tegyük hozzá a reménytelen szerelem, az elmúlás és a halál dala. Rengeteg ostoba operettszöveget összeírtak a körúti librettisták, de a sületlenség teteje azt állítani, hogy vígan dudál a portugál, a portugál ugyanis még a rím kedvéért sem dudál, hanem énekel, méghozzá szívbemarkolóan szomorúan dalokat. A magyar nép sírva vigadásánál is mélyebb, szomorúbb a portugál népdal. De átadjuk a szót riporterünknek, aki elvitte mikrofonját az egyik murariai fado-kocsmába, és a dal minden elméleti értékezésnél jobban elmondja, mi is tulajdonképpen ez a szomorú nóta, a fado.

Kedves hallgatóink! Néhány pillanat múlva meghallják az egyik legszebb portugál fadót, a kétségtelenül legszebb és legjobb fado-énekesnő, Amalia Rodrigues ajkairól.

Zene

Nem hagyhatjuk el Lisszabont anélkül, hogy a Tajoról, a város gazdaságát, hírességét, sőt magát születését létrehozó folyóról ne beszélnénk. A Tajo folyó Lisszabon szeretője. Féltékeny szerető, mert mindenütt jelen van. A város 7 dombjáról, erődjeiről, palotáról vagy kunyhóiról nézzük a tájat, ez a féltékeny folyó-szerető mindenütt ott van. De nemcsak féltékeny szerető a Tajo, kegyetlen is. Nemegyszer elárasztotta a várost, de különben gyengéden, szerelmesen simogatja hullámaival Lisszabon partjait. No és ne feledjük el, hogy nagylelkű, bőkezű szerető, Lisszabont nemcsak Európa egyik legszebb kikötőjével ajándékozta meg, de az ezzel járó hatalmas gazdagsággal is. Mindenekfölött azonban hű szerető, mert elvesztvén a várost kétségbeesésében a tengerbe veti magát. A Tajo folyó nélkül Lisszabon nem lett volna soha a mai szép, gazdag, szomorú dalú, de boldog város. Minden a Tajo jegyében folyik. Innen a gazdagság, a szépség, és ha csak kimondjuk a folyó nevét, számtalan természeti szépség, gyönyörű épület, élén a Belém tornyával juttatja eszünkbe Lisszabon és a Tajo együvé tartozását. Búcsúzóul még csak a modern Lisszabonról fogunk néhány szót mondani.

Aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy gyakran utazhatik Lisszabonba, azt minden alkalommal szinte meghökkenti a város újabb fejlődése. Minden gyorsan fejlődő városnak megvan az úgynevezett kamaszkora, a fejlődési betegsége. Egyetlen kivétel Lisszabon. Lisszabon már 200 évvel ezelőtt túljutott a bakfisidőn, és ma már szinte örökké fiatal, virágzó leányként éli sors rendelte életét. 3 ezer éves eredete ellenére Lisszabon fiatal. Az öreg kövek, a régi emlékek csak nemesi oklevélként szolgálnak. A ruha, a pompázó kertek és a város lelke mindig megújul. Az elmúlt 25 esztendő alatt hihetetlen mértékben fejlődött, modernizálódott a város, de az okos városrendezési tervek, a jó ízlés, a régi és az új békés harmóniája csak még szebbé, vonzóbbá tette Európa balkonját, virág díszítette kerttel szegélyezett legnyugatibb fővárosát, a végeláthatatlan óceán, az ismeretlen felé tekintő Lisszabont.

Zene

Kedves hallgatóink! Barangolás a nagyvilágban című műsorunkban Bácskai László riportját hallották Portugália fővárosáról, Lisszabonról.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.

Információk

Adásba került1956-10-20 23:35
Hossz0:18:25
CímBarangolás a nagyvilágban
MűsorkategóriaIsmeretterjesztő
Ismétlések
1956-10-20 23:35
SzerkesztőNagy László
Műsor letöltése MP3