Nemzetközi hír- és helyzetmagyarázat

Nemzetközi hír- és helyzetmagyarázatunk következik. A legutóbbi hetek és napok drámai eseményeinek egyik következménye a szovjet eddigi külpolitikájának összeomlása. Erről szól Sebők Tibor írása.

Kedves hallgatóink, a sztálini birodalom megrendült. Ez ma világszerte az általános vélemény. A moszkvai politika már egy bizonyos idő óta elvesztette biztonságát. A társdiktátorok nem tudtak megegyezni sem abban, mit tartsanak meg a sztálini hagyatékból, sem abban, hogyan tartsák azt meg. Tíz diktátor beszélt bele a külpolitika és a nemzetközi kommunista propaganda irányításába, frakciók alakultak ki a Kremlben. A legfelsőbb vezetés kapkodása, amely az egész szovjet külügyminisztériumi és pártapparátust is megfertőzte, végül is olyan súlyos diplomáciai és politikai hibákat idézett elő, amelyek most már jóvá nem tehetők. Most öt olyan alapvető hibáról szólunk, amelyek a legérzékenyebb pontokon kezdték ki a sztálini impériumot és a világkommunizmus hódító terveit.
Kedves hallgatóink, a moszkvai kommunista társdiktátorok első végzetes ballépése az a titkos körlevél volt, amelyet Tito ellen küldöztek széjjel a népi demokráciák kommunista pártvezetőihez. A levél a titoizmustól akarta eltiltani az alárendelt lakájszervezeteket és a jugoszláv rendszert, amellyel nyíltan ölelkeztek, titokban valósággal újra kitaszították a kommunista közösségből. A körlevél csak annyiban különbözött az 1948-as sztálini kiátkozástól, hogy négyszemközt, titokban és enyhébb szövegezéssel ítélkezett Tito és rendszere felett. Ilyen atomtöltésű levelet azonban nem lehet úgy felrobbantani, hogy a füstje ne legyen látható. Tito tudomást szerzett róla, és a legnagyobb erővel reagált. Hruscsov Brioni szigetén és a Krímben végül is kénytelen volt meghátrálni a jugoszláv államfővel szemben. A Tito-ellenes körlevél meg akarta állítani a népi demokráciák elszakadási mozdulatát. Most Moszkva a krími ideológiai fegyverletétellel valósággal kitárta a kapukat a népi demokráciák előtt, hogy Titóhoz közeledhessenek. A népi demokráciában függetlenséget és egyenjogúságot követelő erők ezzel minden eddiginél nagyobb támogatást kaptak.
A Jugoszlávia elszigetelésére irányuló kísérlettel egyidejűen a szovjet vezetőség a Távol-Keleten, Pekingben ugyancsak teljesen elhibázott és értelmetlen akcióba kezdett. Miközben meg akarta akadályozni az európai, belgrádi ellenközpont kialakulását, ugyanakkor meg akarta gyengíteni a már kialakult távol-keleti pekingi kommunista központot is. Úgy látszik, a Moszkvában erőre kapott sztálinista szárny Mao függetlenségének megnyirbálásával akarta Belgrádot is visszaszorítani. Olyan kísérlet volt ez, amellyel Sztálin idején egyszer már csaknem szakadásig vitték a dolgot Maóval. Mikojan Pekingben a kínai pártkongresszus legnagyobb nyilvánossága előtt bejelentette a szovjet kommunista párt vezetési igényét. Felszólította vörös Kínát, hogy a szovjet oroszok útját kövesse. A kínai önérzetet és Mao tekintélyét sértő formában felhánytorgatta a szovjet gazdasági és technikai segítséget, és mintegy ennek fejében benyújtotta az ideológiai számlát; a moszkvai vezetés elismerését követelte. Szavaiból kihangzott, hogy vörös Kína kommunista vezetői Moszkva szerint még burzsoá befolyás alatt állanak, a Sztálin-kultusz felszámolásában nem járnak el helyesen. A Vörös-Kína szorosabb együttműködését sürgette a Szovjetunióval, ami a kommunista nyelvhasználatban a szorosabb alárendeltséget jelenti. Minden valószínűség szerint Mikojánnak ez a fellépése is hozzájárult ahhoz, hogy Mao Ce-tung azon nyomban a lengyel kommunista párt ott időző küldöttjét a lengyel függetlenségi törekvések erőteljes érvényesítésére biztatta.
Kedves hallgatóink, ennek a két alapvető hibának, amelyben a szovjet kommunista párt és a kommunista államvezetés testvériesen osztozott, közvetlen következménye volt a lengyelországi nagy fordulat. A lengyel belső helyzet amúgy is cselekvésre kényszerítette a varsói kormányt. Tito és Mao biztatása megadta nekik a szükséges hátvédet. Szembeszegültek Moszkvával, és a belső biztonságukat elvesztett moszkvai társdiktátorok erre olyan lépést tettek, amely harmadik, szinte világtörténelmi jelentőségű hibának bizonyult. A Hruscsov-küldöttség Varsóba repült. Felvonultatta a szovjet tábornagyokat és Rokosszovszkij hadosztályait. Ezzel akarta a helyszínen betörni a moszkvai igába a lengyel pártot és kormányt. Ismét rosszul kalkuláltak. A szovjet hadsereg, mint a moszkvai imperializmus hatalmi eszköze, súlyos tekintély-csorbát szenvedett. A tábornagyoknak meg kellett hátrálniok a varsói munkások előtt. Rokosszovszkijt kitették a Politbüróból. Witaszewskit, a lengyel hadsereg katonai-politikai osztályának áruló vezetőjét, aki a szovjet hadosztályokkal együtt katonai puccsra készült, Gomulkáék és a lengyel tiszti kar eltávolították. A szovjet beavatkozás kirobbantotta az eddig mesterségesen lefojtott szovjetellenes érzéseket. Varsó utcáin a tömeg kórusban kiáltotta: "Ki a szovjet hadsereggel, küldjék haza Rokosszovszkijt!". És utána a leglázítóbb jelszót: "Katin, Katin, Katin!" Ez alkalommal történt meg 1944 óta először, hogy nyilvánosan Varsó utcáin a tízezernél több lengyel tiszt lemészárlását számon kérték a Szovjetuniótól. És a balsikerű kísérlet után Hruscsov, aki öklét rázva hagyta ott Gomulkát, néhány nappal később kénytelen volt telefonon fuvolázva bocsánatot kérni tőle, bejelentve a szovjet csapatok végleges visszavonását.
Ez történt Lengyelországban. És amikor az izgalom egyre jobban átcsapott a többi rab országokba, a Kreml újra improvizált, és újra rosszul improvizált. Meg akarta erősíteni Kelet-Németországban a recsegő-ropogó kommunista rendszert. Ulbrichtot, a keletnémet sztálinista Rákosit akarta megerősíteni. Erre azt az utat választotta, hogy minden eddiginél nyersebb és merevebb formában most küldte el hetek óta késlekedő válaszát Adenauer nyugatnémet kancellár jegyzékére. Adenauer reálpolitikus, és bölcs ajánlatot tett Moszkvának a német egység békés megvalósítására. A Kreml visszalökte ezt az ajánlatot és széttépte genfi kötelezettségeit. Ezzel egyszerre hívta ki maga ellen a világ közvéleményét, és a robbanásig elkeseredett keletnémet munkásságot.

Kedves hallgatóink! Ezt a négy hibát követte el Moszkva ötödik és legvégzetesebb politikai hibája és bűne: a szovjet csapatok bevetése Magyarországon a magyar néppel szemben. Még Sztálin sem merte ezt megtenni sem Perzsiában, sem Jugoszláviában. Az új szovjet politika Ázsiában és Afrikában azzal akarta lábát megvetni, hogy mint a gyarmatosítás ellensége lépett fel. Azt igyekezett elhitetni a fiatal színes népekkel, hogy a kommunista blokkon belül az egyes nemzetek úgy élnek, mint egy nagy békés család. Demokratikusabban mint a nyugati népek, megelégedettebben mint a nyugati munkások, és természetesen felszabadultan a kolonializmus zsarnoksága alól. A magyarországi véres harcok elsöpörték ezt az egész kommunista politikai és propaganda tákolmányt. Kiderült, hogy a szovjet hatalom jelképe nem a békés sarló és kalapács, hanem a véres tank. Kiderült, hogy Moszkva kolonializmusa és imperializmusa sokkal rosszabb és kegyetlenebb, mint a régi, már rég felszámolt nyugati kolonializmus volt. A szovjet külpolitika nagy fáradtsággal felépített üvegháza összedőlt, és valószínűleg maga alá temeti a társdiktátorok egy részét is.

Kedves hallgatóink! Nemzetközi hír- és helyzetmagyarázatunk hangzott el. Felolvastuk Sebők Tibor írását a sztálini birodalom megrendüléséről.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!