14:00 óra. Hírszolgálat

1956. november 08. 14:00 ● 13:12

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja, a 13, 16, 19 és 25 méteres rövidhullámon.
A pontos idő 14 óra. Most híreket mondunk.

Az ENSZ közgyűlése ma délután fél ötkor foglalkozik a szovjet csapatok magyarországi beavatkozásával. A közgyűlés eredetileg tegnap estére tűzte ki a magyarországi helyzet vitáját, amit azonban a közel-keleti kérdés megvizsgálásának elhúzódása miatt mára kellett halasztani. A mai ülésen 23 nemzet küldötte iratkozott fel a vitában való részvételre. Valószínű azonban, hogy délutánig további nemzetek küldöttei is bejelentik felszólalásukat a vitába. Az ENSZ Közgyűlésen vasárnap ötven szavazattal nyolc ellenében határozatot fogadott el, amelyben elítéli a szovjet csapatok magyarországi beavatkozását, követeli az idegen csapatok visszavonását magyar földről, és ENSZ-megfigyelők beengedését kívánja Magyarországra. A Kádár-féle szovjetbérenc csoport az elmúlt éjszaka tiltakozott az ENSZ főtitkáránál a magyar ügy tárgyalása miatt a világszervezet fóruma előtt. A tiltakozást azzal indokolták, hogy a szovjet csapatok beavatkozása magyar belügy. Az ENSZ közgyűlése valószínűleg fontolóra veszi Dixon angol küldött javaslatát, hogy az ENSZ tagállamai ne ismerjék el a magyarországi Quisling-kormányt. Az ENSZ-delegátusok közül tegnap többen megbeszéléseket folytattak a magyar vita előkészítésére. A pakisztáni ENSZ-küldött javaslattervezetet juttatott el a társdelegációkhoz, amelyben ENSZ biztonsági alakulatok mielőbbi kiküldését sürgeti Magyarországra. Az olasz delegáció ugyancsak azon fáradozik, hogy a világszervezet azonnal küldjön ki nemzetközi karhatalmat Magyarországra.

A Magyarországról érkezett jelentések hírül adják, hogy a szabadságharcosok az ország számos pontján továbbra is harcban állnak a szovjet agresszorokkal. A szabadságharcosok egyik adója ma reggel újabb felhívást sugárzott, hogy a fegyvert nem teszik le, és a harc az utolsó töltényig tovább folyik. A szabadságharcos adó közölte, hogy a szovjet csapatok embertelen eszközöket alkalmaznak, és gyújtóbombákkal lövik az állásokat. A szovjet csapatok veszteségei rendkívül súlyosak. A ma reggeli magyarországi rádióadásokból kitűnik, hogy a szabadságharcosok ellenállása tovább folyik Szigetvár és Nagykanizsa térségében is, valamint Zalaegerszeg, Pécs és Komló környékén, a Mátra és a Bükk erdőségeiben. A Bakony térségében az ellenállók fokozták tevékenységüket.

Budapesten továbbra is súlyos harcok dúlnak a nyolcadik kerületben, Külső-Kőbányán, Nagytétényben és Budafokon. Nagytétény és Budafok körzetében a szovjet légierők bombázókat vetettek be. A szabadságharcosok az ország több pontján utak keresztezésénél és csomópontoknál megbénítják a szovjet csapatok forgalmát, és zavarják azok utánpótlását. Cegléd, Kiskunhalas, Pécs, Nagykanizsa, Új-Szeged, Szolnok és Miskolc városaiban a szovjet csapatok barbár fellépése következtében súlyos épületkárok keletkeztek. A szovjet erők nehézfegyverekkel házakat és lakásokat döntöttek romba. A jugoszláv-magyar határ mentén számos ponton nagyobb szabadságharcos csoportok tevékenykednek. A muraszombati határszakasz mentén a harcok megerősödtek. Más jelentések szerint Budapesten súlyos harcok folynak a Vár környékén, ahol a honvédség tüzérség támogatásával áll ellen a szovjet csapatok ismételt támadásainak. Szovjet alakulatok a csepeli gépkocsigyárban lévő szabadságharcosok ellen akna- és géppuskatámadást intéztek, eddig azonban nem sikerült megtörniük az ellenállást. Súlyos utcai harcokra került sor a budapesti francia és egyiptomi követség környékén. A követségi épületek megsérültek. Harcok folynak a Hadik laktanyánál is, amely teljesen romokban hever. A főváros nagy részében nincs vízszolgáltatás. A Ganz Vagongyárban szintén áll a harc, a gyár nagy része elpusztult.

A nyugatnémet képviselőház mai rendkívüli ülésén megbélyegezte a szovjet csapatok magyarországi agresszióját. Adenauer kancellár nyilatkozatot olvasott fel, amely szerint a jelenlegi magyarországi események senkit sem hagyhatnak érzéketlenül. A nyugatnémet kormány mindig ki fog állni a világ előtt azok mellett, akik szabadságukért és emberi jogaikért küzdenek. A kancellár után az egyes pártok vezérszónokai szólaltak fel, és megbélyegezték a magyarországi szovjet beavatkozást.

A portugál kormány közleményt hozott nyilvánosságra, amelyben felháborodással ítéli el a szovjet csapatok magyarországi orvtámadását. A portugál kormány minden lehető segítséget kilátásba helyez az agresszió áldozatává vált magyar népnek.

Erlander svéd miniszterelnök a képviselőházban bejelentette, hogy a kormány lemondja Hruscsov és Bulganyin látogatását. A svéd miniszterelnök bejelentette azt is, hogy értesülése szerint a dán és a norvég kormány is hasonlóan cselekszik majd. A svéd képviselőházban tegnap a pártok szónokai - a kommunistákat kivéve - kemény szavakkal bélyegezték meg a szovjet csapatok magyarországi agresszióját. A liberális párt elnöke többek között kijelentette, hogy az, ami Magyarországon történt, a legdurvább és legbecstelenebb vérengzés az emberiség történetében.

A stockholmi főiskolák diáksága az egyetem nagytermében gyűlést tartott, amelyen Tingsten és Johnson, híres svéd író méltóságteljes szavakkal ítélte el a szovjet csapatok magyarországi barbár merényletét. A gyűlés után több mint tízezer főnyi tömeg gyászfátyollal borított magyar zászlókkal és "Szabadságot Magyarországnak" feliratú táblákkal végigvonult Stockholm utcáin. A svéd szociáldemokrata párt központja a szakszervezetekkel együtt nyilatkozatot adott ki, amelyben ünnepélyesen megbélyegzi a Szovjetunió és az áruló magyarországi kommunista csoport magatartását. A svéd írók szövetsége határozatot hozott, amelyben üdvözlik a magyar nép szabadságharcát. A svéd írók hangoztatják, hogy egy régi európai kultúrnép szabaddá akarta magát tenni, és fegyvert ragadott szabadságáért, valamint az emberi jogokért. A svéd írószövetség kiáltványában hangoztatja, hogy a magyar szabadságharc brutális leverése a világtörténelem egyik leggaládabb cselekedete. A svéd írók felszólítják a világ valamennyi íróját, hogy együttesen tiltakozzanak a magyar szabadság érdekében.

A brit munkásmozgalom, amely az angol ellenzéki munkáspártot és a 8 millió tagot számláló szakszervezeti kongresszust képviseli, elhatározta, felkéri a Szovjetunió londoni nagykövetét, hogy fogadja megbeszélésre a mozgalom küldöttségét. A küldöttség a londoni szovjet nagykövettel a magyarországi helyzetet kívánja megvitatni.

Az ENSZ New York-i központjában nagy sietséggel dolgozzák ki azokat a terveket, amelyeknek célja a világszervezet nemzetközi rendőri karhatalmának kiküldése a Szuezi-csatorna övezetébe. Az ENSZ akciójának útjába továbbra is nagy akadályok tornyosulnak. Izrael - legalábbis egyelőre - elutasítja csapatainak visszavonását egyiptomi területről. A brit és a francia kormány sem hajlandó csapatait kivonni a Szuezi-csatorna övezetéből mindaddig, amíg az ENSZ rendőri nemzetközi karhatalma meg nem érkezik Egyiptomba.
Az ENSZ rendkívüli közgyűlése tegnap este jóváhagyta Hammarskjöld főtitkár tervét a nemzetközi rendőri erők kiküldésére, amelyeknek az lenne a feladata, hogy betartassák a fegyverszünetet a Közel-Keleten, és ellenőrizzék az idegen csapatok visszavonását Egyiptom területéről. A közgyűlés elfogadott egy másik határozati javaslatot is, amely a brit és a francia, valamint az izraeli csapatokat felszólítja az egyiptomi területről való kivonulásra.

Ben Gurion izraeli miniszterelnök tegnap a parlamentben kijelentette, hogy kormánya nem kíván együttműködni az ENSZ nemzetközi karhatalmi haderejével, és nem egyezik bele abba, hogy idegen csapatok állomásozzanak az Izrael által elfoglalt területeken. Hammarskjöld főtitkár Ben Gurion bejelentéseire válaszolva kilátásba helyezte, hogy amennyiben az izraeli csapatok nem vonulnak vissza a fegyverszüneti vonalra, az ENSZ közgyűlése, illetve a Biztonsági Tanács hatásos rendszabályokat hoz majd ennek kikényszerítésére. Egyiptomi jelentések szerint a harcok szórványosan tegnap is folytatódtak Port-Szaíd város területén és környékén. Mint ismeretes, a fegyverszünet tegnap éjszaka egy órakor lépett életbe. Kairón át érkezett jelentések szerint fennáll a veszélye annak, hogy újabb összecsapásokra kerül sor a városban. Port-Szaíd felett fekete füstfellegek láthatók. A brit és a francia katonaság, hír szerint, nagy erőfeszítéseket tesz a rend helyreállítására és az életnek a megszokott mederbe való visszaterelésére. A víz- és villamosáram-szolgáltatás még szünetel a városban.

Az amerikai demokrata párt a törvényhozás mindkét házában megszerezte a többséget. A demokraták a képviselőházban eddig 229 mandátumot szereztek, szemben a köztársaságiak 220 mandátumával. 6 mandátum sorsa még nem dőlt el. A Szenátusban 49 demokrata párti törvényhozó foglal helyet, míg a republikánusokra 46 mandátum esett, egy mandátum sorsa pedig még nem dőlt el.

Poznanból érkező hír szerint a lengyel titkosrendőrség több tagja egy nyílt levélben a titkosrendőrség azonnali feloszlatását követelte. A nyílt levél hangsúlyozza, hogy az eddigi titkosrendőrség helyett, amely az elnyomás fegyvere volt, egy teljesen új szervezetet kell létrehozni.
A lengyel parlamentben törvénytervezetet nyújtottak be egy új tervbizottság felállítására és az eddigi állami gazdasági tervbizottság megszüntetésére. Az új tervbizottság dolgozza majd ki a lengyel kormány gazdaságpolitikájának alapelveit, és azokat előterjeszti a minisztertanácsnak.

Az észak-vietnami kommunista kormány a varsói kommunisták példáját követve bejelentette, hogy szabadon engedik a Sztálin-rezsim alatt bebörtönzött politikai foglyokat. Az észak-vietnami kormány ígéretet tett továbbá arra is, hogy tiszteletben tartják a vallásszabadságot.

Siroky csehszlovákiai kommunista miniszterelnök tegnap kijelentette, hogy a kommunista uralkodó osztály a vasököl politikáját alkalmazná a nép ellen, ha a jelenlegi kommunista rendszer megváltoztatására törekedne. Siroky fenyegetései az októberi forradalom évfordulójára rendezett ünnepségen és a szovjet-csehszlovák barátság hónapjának megnyitásán hangzottak el a csehszlovák nép ellen. Prágai megfigyelők körében általános az a vélemény, hogy a legújabb világpolitikai fejlemények nagy idegességet keltettek az országban. A csehszlovákiai kommunista vezetők az egyiptomi eseményekkel akarják a nép figyelmét elterelni a szovjet csapatok magyarországi agressziójáról.

Ezzel, kedves Hallgatóink, híreink közlését befejeztük. Legközelebb 15 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-08 14:00
Hossz0:13:12
Cím14:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3