Ifjúság hangja

1956. október 22. 10:10 ● 27:53

Szakmáry Károly
00:00 00:00

A műsor leirata

Szignál

Itt az Ifjúság hangja! Jó napot kívánunk, magyar fiatalok! Az Ifjúság hangjának politikai félóráját közvetítjük.

Szignál

Kedves fiúk és lányok! A mai politikai félóránkban először ifjúsági híradónkat halljátok. Egy külföldi magyar egyetemi hallgató mondja el, hogyan kapott ösztöndíjat a világ leghíresebb egyetemén, az Oxford University-n.

Ez után a Pártos nyelvlecke című politikai sanzonunkat adja elő Toldi Marcell.

Végül Cseke László szokásos heti filmtanácsadóját, illetve Hangya Jani vidám heti krónikáját közvetítjük.

Lányok-fiúk! Hasznos hallgatást, jó szórakozást!

Szignál

Először ifjúsági híradónkat közvetítjük a szabad világból.

Szignál

A nyugati országokban ezekben a napokban nyílnak meg az egyetemek kapui, várják a tudományra szomjas fiatalokat. A külföldön élő magyar tanulóifjúság is készülődik már az új tanévre. Az utazásokat, a nyaralást befejezik, a nyári gyakornokok abbahagyják a munkát, és minden diák igyekszik vissza egyetemi városába, ki Heidelbergbe, ki Utrechtbe, a szerencsésebbek Párizsba vagy Oxfordba. Épp egy ilyen szerencsés ifjú látogatott el ma hozzánk, Kövesdi György. Elbeszélése talán mindnyájunknak érdekes lehet. Hát be is mutatom vendégünket.

Kövesdi György egyetemi hallgató.

Igen, és jelenleg európai körúton van, mielőtt a világhírű oxfordi egyetemre jelentkezne. Kérlek, Gyurka, kezd el beszámolódat!

Nehéz dolog világos képet adni életemről és tanulmányaimról, főképp, ha azt várjátok tőlem, hogy Oxfordról beszéljek. Hogy rögtön eloszlassak minden félreértést, hangsúlyozom: még sohasem voltam Angliában, nemhogy Oxfordban. Első oxfordi évemet most fogom kezdeni.

Hát akkor milyen alapon kaptál ösztöndíjat?

Nyugat-Ausztráliában, Perthben 5 éven át tanultam filozófiát és ókori történelmet.

Nyugat-Ausztráliában? Na ne!

Mi van ezen csodálkoznivaló? A normannok meg a polinéziai szigetvilág lakói évszázadokkal ezelőtt több ezer kilométert hajókáztak. Hát mért ne utazzon a XX. század embere is?

Na de hogy kerültél Ausztráliába?

Hogy szép sorjában menjünk, az előzményeket is elmondom. 1948-ban beadtam kérvényemet a pesti Pázmány Péter Tudományegyetemre. Elutasítottak. Úgy látszik, osztályidegennek számítottam, mert apám mérnök volt, én meg a tatai piaristáknál végeztem. Mivel azonban határozott szándékom volt filozófiát tanulni, bátyámmal együtt külföldre menekültem. Beiratkoztam az innsbrucki egyetemre. Közben szüleim is Ausztriába jöttek, családom aztán elhatározta, hogy kivándorolunk Ausztráliába, ahol apámnak jól fizetett állást ajánlottak fel.

És te ott rögtön tanulni tudtál?

Nem. Kezdetben természetesen anyagi gondjaink voltak. Bátyámmal együtt a Perth melletti Woorolooban dolgoztam egy kórházban. A konyhán segédkeztünk, meg a folyosót söpörtük.

Bocsáss meg, hogy közbeszólok, de értesülésem szerint az ausztráliai kivándorlásra jelentkezőknek szerződést kell aláírniuk, amely szerint két évre kötelezik magukat, hogy az állami munkahivatal által adott munkát elvállalják.

Ez igaz, de csak részben. A munkaszerződést valóban nekem is alá kellett írnom, de ez a gyakorlatban úgy festett, hogy magam kereshettem munkát. Ha találtam, bejelentettem a helyi munkahivatalnál, és ezt beleszámították a szerződésben előírt két év törlesztésébe. Munkakényszerről vagy a munkahely önkényes kijelöléséről tehát szó sincs.

Te, de csak nem azt akarod mondani, hogy egyetemi tanulmányaid is beszámították a munkaszerződésbe?

Nem, ezt nem, de viszont munkám mellett tudtam tanulni.

Esti tagozaton?

Nem, rendesen. Mint már mondtam fél évet a Wooroloo-i kórházban dolgoztam, majd beköltöztem Perthbe, ahol 1951-től kezdve egyetemre jártam. Közben vállaltam munkát is. Egy ideig esténként mosogattam az egyik nagyvendéglőben, majd az egyetemi virágkertészetben dolgoztam. Mikor a munkaszerződésem 1952 nyarán lejért, nem hagytam abba a munkát. Láttam, hogy tanulmányaimat nem akadályozza, meg aztán a sok ausztrál diák is dolgozott. Ez ott természetes. 1953 nyarán egy hűsítőital-gyárba kerültem, és nagyon jól kerestem. Ausztráliában tudvalévőleg 36-40 órás a munkahét, én viszont csak 20 órát töltöttem a hűsítő italok körében. Ezért 9 fontot, tehát körülbelül 25 dollárt kaptam, ami ott óriási megélhetés, és közben volt időm persze a tanulásra is.

Légy szíves ismertesd tanulmányaidat kissé!

Éppen most akartam rátérni. Szakom, mint tudjátok, a filozófia és ókori történelem. Az egyetemi év Ausztráliában trimeszterekre tagolódik, de az év egészet alkot, mert év végén nagy vizsgák vannak. Rendszerint minden tárgyból kétszer 3 órás írásbeli. Az egyik évben például, ha jól emlékszem, a filozófiából 3 órás írásbelim volt. Descartes, Spinoza és Leibniz bölcseletéről, és a másik 3 óra Locke, Berkeley, Jung és Kant filozófiájáról.

Mondd, kérlek, ott messze Ausztráliában milyen irányzatot követnek a filozófusok?

Hát amilyent akarnak. Ott senkinek se jut eszébe, hogy előírja a bölcselőknek, mit kell kigondolniuk. Tulajdonképpen minden irányzatnak akad képviselője, de az angol empirista hagyományoknak megfelelően az új pozitivisták vannak többségben. Félek azonban, hogy ez a téma nem túlságosan érdekes.

Igen, én is jobban szeretném, ha inkább életed alakulását ismertetnéd tovább, mert ne haragudj, de még mindig nem mondtad meg, miképpen jutottál az oxfordi ösztöndíjhoz?

Ja, igen. Azt még elmondom. Az év végi vizsgákon általában megálltam a helyemet, és így 1953 telén ért ez a kitüntetés, hogy a perthi egyetem úgynevezett Convocation díját, Convocation Prize-t megkaptam. Ez növelte tekintélyemet, no meg pénztárcám tartalmát is. A következő években rendületlenül tanultam tovább, professzor Austin kedvence lettem, feladatokat kaptam, és az angol filozófiai folyóirat, az Analysis is közölte néhány cikkemet. Honours évemben már könnyű volt. Tanulmányi csoportot vezettem, és fölvettek az oxfordi ösztöndíjak jelöltjei közé. Hogy elegendő pénzem legyen a 20 ezer kilométeres útra meg egy kis európai utazásra, az utóbbi időben a Sheer and World nevű könyvkiadó vállalat perthi üzletházában dolgoztam. Karácsony táján aztán biztossá vált az oxfordi ösztöndíj, mert egyik tanulmányom elérte a kívánt színvonalat. Júliusban szálltam Fremantle-ben hajóra, és július 31-én értem Marseille-be.

És most utazol Oxfordba.

Igen. Voltam Rómában, Firenzében, jártam Tirolban, megmásztam egy-két hegyet, és most Párizs érintésével itt vagyok. Holnapután már jelentkezem a Balliol College-be. Hogy ott mi vár rám még nem tudom, de ha mindszentekkor ismét erre járok, talán elmondhatok már néhány érdekességet nektek.

Jó, feltétlenül gyere, várunk! És még csak annyit ifjú hallgatóinknak, hogy Kövesdi György, Ausztráliába kivándorolt barátunk számolt be életéről és tanulmányairól, amelynek elismeréseképpen ösztöndíjat kapott Oxfordba. Mi is gratulálunk elért eredményeihez, és szívből kívánjuk neki, hogy a volt kis tatai gimnazista továbbra is sikerrel haladjon előre, fusson be a tudományos hírnév szent nagy óceánjába.

Szignál

Ifjúsági híradónk hangzott el a szabad világból.

És most Toldi Marcell énekli el az ifjúság hangjának azt az új és nehezen érthető politikai sanzonját, amelynek címe Pártos nyelvlecke. Hadd mondjuk meg, hogy a sanzon szövegét Vér Károly a Szabad Nép című pártos napilap egyik cikkének alapos tanulmányozása alapján írta. De most már halljuk a dalt!

A fater s a muter ma így szól tihozzátok:
Na gyertek, tanuljunk, sokat kell tudni srácok!
Az öreg apátok funkcionárius,
hát megmondja a gyus,
hogy lesz egy frász goldarius.

Tudni kell srácok, hogy almás az egész,
itt a melósok fizetése kevés,
tehát az ember nagy dolga rég,
hogy a gyár helyett a pártba lép.

Különben srácok játszik ám a blamó,
ha az ember nem pártkörökbe való,
akkor a bolynak nem jár egy deci rum,
legföljebb kétheti szeminárium.

Hát srácok lássátok, ezért nevel apátok,
hogy nagyon, de nagyon szeressétek a pártot,
mert akkor tavaszkor nem játszik a flamo,
de leesik a cucc, a pártos élet nagyon jó!

Mert ha nincs munka, sikítunk eleget,
hiszen miértünk van itt minden keret.
Tiszta kezünkre nem esik folt,
pláne úgy, ha funkcióba volt.

Nektek srácok már jó a származástok,
mivel titkár a jó öreg apátok.
Nektek nem kell tehát félni a hazát,
én majd megvédem a sarki igazát.

A félszet, a majrét itt elveszíti bátran,
s a cuccot, a szajrét legomboljuk vidáman.
Megdobjuk a mackót, mit fölszaszerolunk,
és mégse szorulunk, mert miniszter a haverunk.

Ám nagyon, de nagyon vigyázzatok ti srácok,
a sarzsit, s a Marcit óvjátok, mint apátok,
mert [...], ha bejő minden bajt ez tanul,
és ellenségeink, majd megtanítnak magyarul.

Toldi Marcell énekelte a Pártos nyelvlecke című Vér Károly sanzont.
És most folytatjuk ifjúsági műsorunkat.

Szignál

Nézd meg!
Ne nézd meg!

Cseke László heti filmtanácsadója következik.

Szignál

A hirdetések azt mondják, hogy Hannibál tanár úr címmel ismét új művészi magyar film került a mozilátogató közönség elé. Nézd meg!

Igen, nézd meg a Móra Ferenc novellájából, illetve hasonló című novellájának alapötletéből készített új magyar alkotást, amely Fábri Zoltán, Gyenes István és Szász Péter eléggé jóakaratú átdolgozása! Sajnos meg kell állapítanunk, hogy nem egészen jóakaratú, az átdolgozók ugyanis nem tudtak végleges [...] sokszor ostorozott kommunista csökevénnyel, hogy a jelen egy-két szatirikus és maliciózus élű meglátását ne vetítsék vissza a Móra Ferenc-i múltba. Így történhetett meg, hogy Hannibál latin tanár úr, illetve Nyúl Béla üldözött latin tanár úr viselt dolgaiba egy kissé napjainkban divatos látásmód is belekeveredett. Móra Ferenc még bájos és kedves szatírát írt, a forgatókönyv átdolgozói viszont éles bírálatot gyakoroltak a múlt iskolarendszeréről. Ezt egészen diszkréten tették, inkább csak a jelenetek túléledésével operáltak, és éppen ezért elnézőek lehetünk, nem kell nagyon megrónunk őket. Ez az oka, hogy ítéletünk: Nézd meg!

És az említetteken kívül az elnézés oka még az is, hogy a Móra Ferenc-i mondanivaló átdolgozói valóban átdolgozóknak nevezik magukat, azaz külön mondanivalójukat nem kívánták azonosítani Móra Ferenc szellemével. És ez már önmagában is haladás. Becsületes szándékra mutat. Tehát a Hannibál tanár úr című filmet: Nézd meg!

Budapesten a Felszabadulás, a Művész, az Uránia, a Dózsa, az újpesti Alkotmány, a kispesti Hunyadi, és az Építők Rózsa Ferenc kultúrháza vetíti háromnegyed hatkor és este nyolckor. Vidéken a miskolci, a szombathelyi, a debreceni, a szekszárdi, a pécsi és az egri filmszínházak mutatták be a Hannibál tanár úr című filmet. Nézd meg!

A hét másik bemutatója egy színes szovjet film, amelynek címe Kátya nem hátrál. Ezt elhisszük? Véleményünk szerint csak a magyar mozilátogató közönség fog hátrálni. Szóval: Ne nézd meg!

Egyébként a Kátya nem hátrál című film minden ellenkező híresztelés ellenére ezúttal nem valami partizán csetepatéról szól, hanem egy fiatal szovjet karmesternőről. A hölgy a hangversenydobogót akarja elfoglalni igen tiszteletreméltó okokból, mert tehetséges, és persze így kerül összeütközésbe a társadalom maradi nézeteket valló többségével. A téma nem is rossz. Rossz csak az, hogy a harc Kátya és társadalom között végtelenül vontatottan halad a kibontakozás felé, és hogy a film hangtechnikája és zenéje nem nyújt kárpótlást a történet unalmáért. Ezért ítéletünk: Ne nézd meg!

Bár tudjuk, vannak, akik fűtött helyiség híján a moziban szeretik kipihenni a szocializmus napi fáradalmait, ezeknek a film kellő alkalmat nyújt a pihenésre. Ilyenformán azt is mondhatnánk, hogy: Nézd meg, ne nézd meg!

Egyébként a Kátya nem hátrál című színes szovjet filmet Budapesten a Corvin, vidéken a debreceni és a kapuvári mozi vetíti. Nézd meg, ne nézd meg!

A Vörös Csillag és a Szikra mozi délelőttönként az Emberek fehérben című francia orvos-filmet tartja műsorán. Nézd meg!

Nem azért, mintha ez a francia film a francia filmgyártás kitűnő alkotásai közé tartozna, hanem egyszerűen csak azért, mert egy sajnos otthon már-már idegen, nagyon emberi és őszinte világ mindennapi hőseinek természetes magatartásáról ad képet a magyar nézőknek. Különben az Emberek fehérben című film az orvosi hivatástudat, és a tiszta szerelem igen régi, igen egyszerű, mégis mindig megkapó témáját viszi vászonra. Nézd meg!

Két orvos főszereplője a francia filmgyártás két jól ismert neve, Jeanne Moreau és Raymond Péllégrin. Nézd meg!

Az Ugocsa moziban futó Ernst Thälmann című magyarul beszélő, színes, német filmből múlt heti adásunkban már részletesen elmondtuk véleményünket. Így itt most csak annyi álljon mementóként: Ne nézd meg!

Ezzel szemben: Nézd meg, ne nézd meg!

Igen. Nézd meg, ne nézd meg a Karinthy Frigyes művéből készült Tanár úr kérem című új magyar filmet, amely ezen a héten a budafoki Attilában, a csepeli Táncsicsban, a Dunában, az újpesti Fényben, a rákospalotai József Attilában, valamint a Puskinban délelőtt van műsoron. A film nem jó, sőt majdnem azt mondhatnánk, hogy rossz és unalmas. Karinthy Frigyesnek pesti szellemességekre és szójátékokra épített humorát igazán a legjobb akarattal sem lehet a vetítővásznon visszaadni. A filmben van egy-két sikerült jelenet, például az, amelyben Fröhlich tanár úr hosszú perceknek tűnő másodpercekig keresi noteszében a következő felelő nevét, egészében azonban Mamcserov Frigyes rendezése tempótlan és sokkal szegényesebb, mint Karinthy, aki olvasva mégiscsak érdekesebb. A filmnek csak egy erénye van. Az, hogy nem politizál, nem óhajtja a tegnap Karinthy-ját a mai iskola körüli harcokba belekeverni, és ez már valami. Ítéletünk ezért így hangzik: Nézd meg, ne nézd meg!

És ezzel búcsúzunk is fiúk, lányok. Viszont hallásra a jövő héten!

Szignál

Cseke László heti filmtanácsadója hangzott el.

Szignál

És befejezésül a bors és paprika műsorában Hangya Jani következik.

Hangya Jani az a barátunk, aki pesti srác lévén nem tett lakatot a nyelvére. Ami a szívén, az a száján is. A kommunistákról minden héten alaposan leszedi a keresztvizet, és ahol csak teheti, borsot tör az elvtársak orra alá. Figyelem, most maga Hangya Jani üdvözli barátait és elmondja véleményét ellenségeinkről. Először belép Hangya Jani zenéje: azután maga Hangya Jani.

Szignál

Adj Isten srácok! Hát hogy vagytok, fiúk, lányok? Mi újság van arra tifelétek? Hát újság van, az igaz, a teremburáját neki. Annyi van, hogy lapáttal lehetne szórni össze-vissza. Hát itt van például ugye most ez a Petőfi-ügy. Na nem, nem, nem arra gondolok, hogy a Petőfit rehabilitálták, ámbár hiszen őt is rehabilitálhatták volna, mert ő se követett el semmit, és nem írt egy sort se a Tito ellen. Hanem a Petőfi-ügyön azt értem, hogy A kutyák dala, meg A farkasok dala. Tudjátok, ő írta ezt a két verset, amit március 15-én mindig együtt szoktunk szavalni. Na és hát, ha a Petőfi Sándor ma élne, és ha már rehabilitálták volna, és ha már a börtönből is kijöhetett volna, nahát, akkor most újra megírhatná A kutyák dalát, meg A farkasok dalát. A főszereplő lenne a Farkas Mihály meg az ÁVO, mert tudjátok, tisztára úgy fest dolog, hogy a kopók most elkapták a farkasokat, a Farkas Mihályt meg a fiát, most a rendőrkutyák a farkasokat marcangolják, és az ÁVO pincéjében az Internacionálé helyett egymás képébe üvöltik a kutyák dalát meg a farkasok dalát. Szép kis móka lehet, srácok, tisztára olyan az egész, mint amikor a hóhért akasztják. Na de hát azért vettem elő most a hurokra került farkasok ügyét, mert nekünk, ifiknek tudjátok, hát nekünk ez házi ügyünk, hiszen emlékeztek még, mindig az a kövér Farkas Mihály dumált a fiataloknak, ő volt az ifjúsági felelős, ő prédikálta nekünk az erkölcsöket, és őt rakták meg a komcsik ifjúsági eszményképnek. A fene a gusztusukat. A „Farkas Mihály rézágyúja fel van virágozva” - ezt kellett énekelni, a fene a pofájukat, ezt a pacákot istenítették nekünk. Most meg lám, a veséjébe taposnak. Most hegyezik ki a körmét az ÁVH-n, ájvéhá, nem szeretnék a bőribe lenni, most megkapja azt, amit ő csinált másokkal, mert elfelejtette, amit a hittanba tanítottak, hogy amit nem akarsz, hogy neked cselekedjenek, azt te se cselekedd másnak. Hát aztán most pont azt kapja az öreg Farkas meg a fia, amit ők adogattak másoknak, és Isten ne vegye bűnömül, srácok, én egy cseppet se sajnálom őket, pedig nem vagyok vérszomjas ember, akarom mondani, vérszomjas gyerek. De azért ezeknek, gönnolom. Na aztán hát kérdezzük csak meg mostan a többi zsarut, a zsernyákokat, a hekusokat, a jagellókat, a kíbereket, az összes ávós pribéket, hogy hát hogy is érzik magukat a bőrükben? Hát érdemes volt kegyetlenkedni? Érdemes volt akkoriban úgy ugrálni a szemétdombon, mintha az ő uraskodásuknak sose lenne vége, mi? Most aztán ők érzik a csengőfrászt, most őket fogdossák össze az egykori kollegáik, aztán hiába jajgatnak, hogy ők csak parancsot hajtottak végre, pedig kérem-kérem, én most az egyszer elismerem, hogy ezeknek a pasasoknak igazuk van. Igazuk bizony, mert az úgy van, hogy a Farkas Mihály fia azt csinálta, amit az apja parancsolt. Az apja azt csinálta, amit a Rákosi parancsolt, a Rákosi azt csinálta, amit Moszkva parancsolt, és így tovább fölfelé és lefelé. És a kisebb ávós pribékek is csak hűségesen szolgálták a kommunista rendszert, aztán most ugyanez a rendszer teszi meg nekünk a szívességet, hogy ő maga elintézi azokat, akik olyan hülyék voltak, hogy engedelmeskedtek az ő parancsainak. Látjátok srácok, ezt mondjátok meg otthon minden zsarunak, akivel tudtok bizalmasan beszélni, hogy ne hagyjanak magukkal kitolni, és ne kövessék vakon a felső parancsokat, ha azok a nép ellen irányulnak, mert ez egy olyan piszok rendszer, hogy ebbe még zsiványbecsület sincsen. A Rákosi Mátyás is ugye az első osztályú vonaton hagyta el az országot, és 40 vagon vitte utána a szajrét, és most valami orosz nyaralóhelyen sütteti a hasát a nappal. Azok a marha palik pedig, akik a Mátyás minden szemrebbenésére hajlandók voltak a népet molesztálni, azok itt maradtak, és most találgathatják, hogy holnap kapják el a göncüket, vagy holnapután. Azért mondom én, hogyha én hekus lennék a komcsi rendszerbe, hát én ahol csak lehet, nem teljesíteném a parancsot, hanem inkább a néppel haverkodnék. Aztán ahol csak tudnám, behunynám az egyik szememet, hogy az a szegény szerencsétlen munkás hadd vigye a maga kis szajréját, ha a családjának akar ennivalót szerezni, mert a nép hálás és megjegyzi, ha valaki a bajába segített neki. De a komcsi rendszer, ezt most már a vak is láthatja, hálátlan kutya. Még azokat is megharapja, akik minden parancsát teljesítették. Hát ezt tanulja meg minden ávós a Farkas Mihály meg a fiacskája ügyéből. Ami pedig minket illet, a magyar srácokat, hát srácok igaz, hogy nem szép öröm a káröröm, de én azért nem tagadom, nekem bizsereg a szívem egy kicsit, amikor látom, hogy a komcsik most már egymást noszogatják. Rájuk jár a rúd most alaposan, lám-lám, az Isten nem ver bottal, most egymással vereti agyon őket. Hát, hiszen van esze az Istennek, van esze, erre még én is azt mondom, srácok, hogy: Harasó, harasó! Az ám, klassz dolog ez. Ez a bibap dolog. Pipec kis ügy ez, most rajtuk van a sor, a kommunista kutyák ugatják a kommunista farkasokat, és én nem sajnálom se azt, aki vert, se azt, akit vernek, mert utálom mind a kettőt, mert az egyik kutya, a másik eb! Na, hát szevasztok, srácok! Viszlát!

Szignál

Hangya Jani heti krónikáját közvetítettük.

És ezzel, lányok és fiúk, az ifjúság hangjának mai műsora véget ért. A programot szerkesztette: Vér Károly.

Közreműködött: Cseke László, Vasvári Gergely, Kövesdi György és Simon Györgyi.

Beszélt: Lónyai Mária és Takács Tibor

És én, Hangya Jani.

Szignál

Az Ifjúság hangjának politikai félóráját közvetítettük.

Szignál

Magyar fiatalok, a viszont hallásra!

Szignál

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-22 10:10
Hossz0:27:53
CímIfjúság hangja
MűsorkategóriaIsmeretterjesztő
SzerkesztőSzakmáry Károly
Megjegyzés[...] nem érthető
Műsor letöltése MP3