Külföldi újságírók helyszíni tudósításai Budapestről

Szignál

Kedves Hallgatóink! Svédország nagy napilapjai is elküldték tudósítóikat Magyarországra, ezeknek tudósításait ismertetjük.

A legtekintélyesebb svéd újság, a Dagens Nyheter riportere Budapestről telefonon adta le mindazt, amit látott. A következőket írja néhány nappal ezelőtt: "A régi jól ismert Margit-hídon át egy szomorú és elpusztított Budapestre érkeztem. Ez nem az a Budapest volt, amelyet néhány évvel ezelőtt láttam. Az utcák néptelenek. Az emberek alig mutatkoznak az utcákon és a sötétedés után egyáltalában nem látni senkit. A városban elszórtan még mindig géppuskatűz lármája hallatszik. Ha az utcák üresek is, mégis valami ünnepélyes hangulat terjed bennük. Majdnem minden ablakban gyertyák égnek. Mit ünnepelnek, a győzelmet, a szabadságot vagy talán a gyászolókat siratja a gyertyák lángja? Rengeteg a halott ma Budapesten, rengeteg gyertyát kell érettük égetni. A telefon-összeköttetés külfölddel bizonytalan. Két óra óta várok, hogy ezt a riportomat leadhassam. Szerencsére a Margitszigeten szállásoltak el, itt csönd és béke uralkodik. Először a Parlament elé mentem. A szemközti házból egy öregasszony oda mutat a Kossuth-szobor mellé és elmeséli, hogy ezen a helyen áldozta fel életét egy 12 éves kisfiú. Derekára kézigránátokat kötött és alávetette magát egy orosz tanknak. Tegnap jöttem be az országba Sopronon keresztül. Ott valóban a lélek forradalma játszódott le. Sopronban mindenki dolgozik, hogy segítsen a külföldről érkező gyógyszereket és élelmiszert Budapestre továbbítani. Budapest azonban végtelen szomorú és tragikus látványt nyújt. Oroszokat egyáltalán nem láttam, még a Soprontól Budapestre terjedő utamon sem. Pedig még itt vannak. Nem Budapesten benn, hanem közvetlen mögötte. Az orosz csapatok és az orosz páncélosok visszavonultak a környékbeli kaszárnyák falai mögé. A fiatal magyar szabadságharcosok büszkén és győzedelem ittasan nevetnek, ha az oroszok iránt érdeklődöm. De vajon miért nem jön ki a nép az utcára, ha az oroszok már tegnap este valóban kiürítették Budapestet? Miért nem táncol a nép Budapesten a győzelem örömében? Miért sötétek az ablakok, amelyekben csak a gyertyák lángja ég? Mert nem hiszik el, hogy győztek." - írja a svéd újságíró.
Egy másik svéd újság, az Expressen tudósítója, Gunnar Nilsson ugyancsak telefonon kapott riportjában azt írja, hogy nem látni boldog és tüntető-örvendő embereket Budapesten. A riport címe: A város szabad, de csak káosz és rémület van benne. A svéd újságíró többek között a következőket írja: "Budapest végre megszabadult az orosz megszállóktól. Tíz nap után Budapest szabadon lélegezhet. Mégse látni valami örömujjongást, mert az emberek tudják, hogy az oroszok csak néhány kilométerre húzódtak el a fővárostól. Ha örömet nem is tapasztalni, annál nagyobb a gyűlölet minden ellen, ami orosz és kommunista. A szállodámtól egy kődobásnyira éppen most döntöttek le egy orosz szobrot és odafent a Gellért-hegy tetején éppen most dolgoznak a munkások, hogy lebontsák a gyűlölt orosz emlékművet. Budapest rémséges képet nyújt. Az Üllői úton én magam láttam 13 felrobbant orosz tankot. Egy fiatal felkelő tört németséggel kérdi tőlem, akarok-e még többet látni? Bevisz az egyik mellékutcába, ahol még három kiégett tankroncs hever az úton. Az ágyúlövések által okozott károk borzalmasak. A Ferenc körúton egész házblokkok hevernek romokban. Ezen a környéken nincs egyetlen ép ház sem. Majd minden házon egy fekete zászló függ. Azt jelenti, hogy ennek a háznak is volt hősi halottja vagy áldozata. A politikai rendőrség központja közelében még mindig veszélyes járni. Aknák és az útszélen heverő kézigránátok robbannak ezen a környéken. Egy amerikai újságíró kollégámmal autózom a városban. Kocsinkon amerikai és svéd zászló lobog. Amerre megyünk, mindenütt megéljeneznek bennünket. Egy idősebb munkás odajön az autónkhoz és az ablakon bekiabál: "Irtsátok ki a kommunistákat!" Akikkel csak beszélünk, mindenki az iránt érdeklődik, hogy mi a külföld véleménye. "Reméljük nem sikerül a kommunistáknak elhitetni a nyugati világgal, hogy Budapesten egy fasiszta felkelés történt. Írják meg, kérem, hogy itt az egész magyar nép a forradalom mögött áll!" - kiáltják felém többen is. Egy idősebb entellektüelnek látszó férfi kérdi tőlem: "Miért nem segít bennünket a külföld?" A Sztálin téren egészen fiatal fiúk géppisztollyal a kezükben állnak őrt. Mindenkit igazolnak, aki erre megy, sőt kissé túl komolyan veszik a dolgot. Amint átmegyünk a Sztálin téren, 20 méterenként újból és újból elő kell venni svéd útlevelemet. Az ellátás Budapesten katasztrofális. Minden élelmiszerüzlet előtt hatalmas sorok állnak. Az emberek az utcán sietve visznek egy fél kenyeret, egy fej káposztát vagy sárgarépát és úgy szorongatják, mintha aranykincset találtak volna. Általános sztrájk van, senki sem dolgozik. Az iskolákat bezárták. Csak az élelmiszerüzletek tartanak nyitva. A kevés vendéglőben, ahol lehet valami élelmiszert kapni, sorban állnak az emberek. Alkoholt nem szolgálnak ki."
Az újság egy másik riportere Sopronban jár. Elmondja, hogy Soprontól öt kilométernyire a szovjet tankok derékig a sárba ragadtak, nem tudnak tovább menni, de nem csak a feneketlen sár miatt, hanem azért is, mert nincs olaj a tankokban. Ezen a vidéken nincs az orosz katonáknak ennivalójuk és kitűzték a fehér zászlót ágyúikra, de senki sem törődik velük. Kinek is jutna eszébe, hogy ennivalót adjon az ellenségnek, amikor Budapesten éheznek a magyarok? A gimnázium tornatermében csomagolják az Ausztria felől érkezett segítő csomagokat. Minden Budapestre megy.
A Göteborgs-Posten munkatársa egy norvég vöröskeresztes delegátussal csinált interjút. A norvég most tért vissza Budapestről. Neve: Wilhelm Böe. A következőket mondotta: "A kórházakban megállapítottam, hogy százával fekszenek magyarok, köztük sok gyermek is, akiknek sebesülését dumdum golyók okozták. Hogy ki használta a dumdum golyókat, nem tudom megállapítani, tény az, hogy a súlyos sebeket szenvedett sebesültek csaknem kivétel nélkül a magyarok köréből kerültek ki. Egyetlen kommunista rendőrt vagy orosz katonát sem láttam dumdum golyó sebesüléssel." A norvég vöröskeresztes kiküldött még elmondotta, hogy Budapesten nagyon bizonytalan a helyzet és a vöröskeresztes küldöttségeknek is nehézségei voltak, annyira ideges és nyugtalan a hangulat. "Sajnos - mondotta - nincs semmi garancia arra, hogy az általunk szállított gyógyszereket és élelmiszereket valóban azok kapják, akik rászorultak. Nincs kizárva, hogy az oroszok és a kommunisták rá tudták tenni a kezüket néhány küldeményre. Mindenesetre a kórházi alkalmazottakkal folytatott beszélgetésekből azt a határozott benyomást kaptam, hogy a vöröskeresztes segítség nagy áldást jelentett. Amikor Magyaróváron egy orvost megkérdeztem, hogy mire van szükség, ezt mondta: 'Tízévi elnyomatás után küldjetek könyveket, amiből a magyar fiatalok megtanulhatják, mi az igazi demokrácia.'"
A Daily Herald, az angol munkáspárt lapja, cikket írt a napokban, amelynek címe: Harc a föld alatti foglyokért. "A magyar szabadságharcosok kétségbeesetten ássák fel az ÁVH székházának környékét és pincéjét, hogy kimentsenek politikai foglyokat a föld alól - írja a Daily Herald riportere. - Ezek a foglyok a székház alá vannak bezárva három emelet mélységben. Amikor a felkelők kézre kerítették az épületet, csak 60 embert találtak benne. De tudják, hogy 400-nak kell ott lennie. Felfedeztek egy óriási titkos földalatti helyiséget. Ide menekülhettek az ávósok, saját politikai foglyaik közé. Betonfal, vas- és acélajtók állják el az utat és így a felkelők eddig nem tudták kibontani. Se barátaikhoz, se az ávósokhoz nem tudtak eddig eljutni. Kopogást hallottak és egy hang oroszul azt mondta, hogy 130-an vannak a pincében. A szabadságharcosok hegesztőmunkásokat hívtak segítségül. Mögöttük gépfegyveres magyar katonák állnak. Két esztendő előtt, amikor a székházat építették, készültek el ezek a pincék. Most keresik a munkásokat, akik ott dolgoztak, mert a fal nem enged. Az egyik munkás, aki ott dolgozott, azt mondta, hogy az ávósok egyetlen munkásnak sem engedték meg, hogy három napnál tovább dolgozzon és kiismerje a pincét."
Most még a Washington Post tudósítását közöljük a nyugati határvidékről. Az amerikai újságíró a következőket jelenti: "Boldogok vagyunk és nem félünk senkitől - mondja nekem egy magyar gyári munkás a Nickelsdorfból Budapestre vezető nagy országúton. Boldog, mert tudja, hogy a szabadságért küzdő nemzet nagy diadalt aratott az oroszok felett. Az ide érkező jelentések szerint a munkások megfogadták, hogy addig sztrájkolnak, amíg az utolsó szovjet egység el nem hagyja a magyar területet." A Washington Post tudósítója ezután elmondja, hogy a magyarok milyen büszkék és boldogok, mert abban a tudatban élnek, hogy rendkívüli tetteket vittek végbe. "Ez így is volt. Valóban rendkívüli volt, amit a magyar nép művelt. Most hallom éppen - írja az amerikai újságíró -, hogy Komáromban lelkes tüntetők darabokra törték a szovjet katonák gránitból faragott emlékművét."

Szignál

Kedves Hallgatóink! Külföldi újságírók helyszíni tudósításait hallották a magyar eseményekről.

Zene

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Szünetjel