Bús-Fekete László

A budapesti Műegyetem építészmérnöki szakán tanult, de tanulmányait abbahagyta, újságíró lett. 1914-től jelentek meg versei és elbeszélései. 1916-tól a Színházi Élet munkatársa, 1917-től szerkesztőinek egyike volt, emellett regényeket, színdarabokat, elbeszéléseket és filmforgatókönyveket írt. Sikeres színpadi szerző volt, számos operett-librettó fűződik nevéhez. 1921-től tíz éven át az Andrássy úti Színház szerzője.

1940-ben az USA-ba emigrált, ahol folytatta írói munkásságát. Több művét – filmeket, tv-játékokat – feleségével, Fagyas Máriával közösen írta. Később Németországba költözött feleségével, és 1963-ban látogatott Magyarországra. 1951. augusztus 20. és 1979. július 31. között a Szabad Európa Rádió munkatársaként dolgozott. Rádiós álneve nem volt.

1956-ban a Szabad Európa Rádió élő New York-i ENSZ-közvetítéseinek tolmácsa.

Információk

Név

Bús-Fekete László 
Álnév

 

Született

Kecskemét, 1896. január 29.

Elhunyt

Los Angeles, 1971. július 25.

Foglalkozása

író, színműíró

Műsorújság

Tekintse meg a Szabad Európa Rádió műsorrendjét 1956. október 19. és november 12. között.
Megtekintem