Csonka Emil (Vasvári Gergely, Tüske Péter, Hangya Jani)

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen megkezdett tanulmányait Bolognában fejezte be, majd magyar irodalomból szerzett doktorátust.

1944-ben a nyilas/hungarista Összetartás újságírója és a Nyilaskeresztes Párt ifjúsági vezetője volt. A háború vége előtt a nyilasok többségével ő is elhagyta az országot. Előbb Ausztriában, később Münchenben élt. 1951. szeptember 12-étől haláláig a Szabad Európa Rádió belső munkatársa.

1956-ban a Nagy Imre szerepét kritikusan szemlélő rádiós munkatársak közé tartozott. A forradalom alatt több mint ötven műsorát – kommentárok, széljegyzetek, beszámolók, összefoglalók, riportok – közvetítette a rádió. 1974-ben a Szabad Európa Rádió Mindszenty bíboros amerikai útjáról szóló részletes és rendszeres beszámolójának készítője volt. Rádiós álnevei: Vasvári Gergely, Hangya Jani, Tüske Péter.

Az 1962 májusában megindult Új Európa című külpolitikai és kulturális szemlét röviddel indulása után átvette és haláláig, mint felelős szerkesztő és kiadó jegyezte. A RIAS TV (Berlin) munkatársa volt. Történettudományi publikációiban az újkori magyar történelem, főként a huszadik századi Magyarország története foglalkoztatta. Írásai jelentek meg saját folyóiratán kívül a Katolikus Szemlében, az Új Hungáriában, a Kanadai Magyarságban, valamint német és osztrák lapokban.

Információk

Név

Csonka Emil 
Álnév

Vasvári Gergely, Tüske Péter, Hangya Jani 

Született

Szombathely, 1923. július 5.

Elhunyt

München, 1982. október 16.

Foglalkozása

újságíró, történész  

Műsorújság

Tekintse meg a Szabad Európa Rádió műsorrendjét 1956. október 19. és november 12. között.
Megtekintem