Kőrösi-Krizsán Sándor (Gedeon Sándor, Krasznai Sándor)

Az első világháborúban katonatisztként orosz hadifogságba esett. Csatlakozott a bolsevik párthoz, és a Komintern megbízottjaként Romániában pártmunkát végzett. A Kommunisták Romániai Pártjának egyik alapítója (1921), melyben vezető tisztségeket viselt. 1928 és 1932 között a Brassói Lapok munkatársaként dolgozott, majd a brassói Népújság szerkesztője volt 1936-ig. Később Budapestre költözött. A Pester Lloyd munkatársa, a Magyar Nemzet és a Magyar Távirati Iroda berlini tudósítója volt.

1945-től végleg Németországban telepedett le. 1945 és 1951 között a hamburgi brit katonai kormányzat foglalkoztatta. A Szabad Európa Rádió belső munkatársaként 1951. szeptember 3. és 1965. december 31. között dolgozott, nyugdíjazását követően 1968-ig a rádió külső munkatársa maradt. Rádiós álneve: Gedeon Sándor, Krasznai Sándor.

Az 1956-os forradalmi események idején a Nagy Imrét bizalmatlanul szemlélő rádiós munkatársak köréhez tartozott. Ő szerkesztette a Lássunk tisztán! című műsort. Az 1956. november 4-ei délutáni műsorban hatodmagával felváltva kommentálta a Budapest ellen intézett szovjet támadás eseményeit.

Információk

Név

Kőrösi-Krizsán Sándor
Álnév

Gedeon Sándor, Krasznai Sándor

Született

Nagybánya, 1896. február 27.

Elhunyt

München, 1970. szeptember 28.

Foglalkozása

újságíró, közíró, rádiós szerkesztő

Műsorújság

Tekintse meg a Szabad Európa Rádió műsorrendjét 1956. október 19. és november 12. között.
Megtekintem