Molnár József

Kereskedelmi érettségi után magántisztviselőként bankokban dolgozott. 1945-ben belépett a Nemzeti Parasztpártba, ahol a propagandaosztályt vezette, majd a nagy-budapesti szervezet főtitkára lett. 1947 tavaszán kilépett a pártból.

1948-ban Svájcba emigrált. A Nyugati Hírnök, az Új Magyar Út újságírója, 1950-ben a Látóhatár munkatársa, annak egyik elindítója volt, 1957-től egyik szerkesztője lett. 1952 februárjától Augsburgban az amerikai hadsereg sajtócsoportjánál dolgozott. 1953-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol munkásként és a Szabad Európa Rádió külső munkatársaként dolgozott. 1955-től a Német Szövetségi Köztársaságba költözött, ahol a SZER müncheni szerkesztőségének belső munkatársa volt 1955. január 27-étől 1957. április 30-áig.

A SZER Magyar Osztályának azon csoportjához tartozott, akik Nagy Imre működését bizakodva nézték az 1956-os eseményeket megelőzően. 1956. október 25-én a munkás és értelmiségi fiatalokat szólította meg a rádió hullámhosszán, október 26-án az amnesztiarendelet kihirdetését kommentálta, október 27-én pedig a forradalmi tanácsok és az üzemi munkástanácsok felállításával kapcsolatban beszélt. Október 30-án a kezdődő sztrájkot kommentálva kijelentette, hogy ezzel a munkásság a forradalom ügye mellé állt. Az 1956. november 4-i délutáni műsorban hatodmagával a Budapest ellen intézett szovjet támadás eseményeiről szóló műsor szerkesztésében vett részt. November 12-én azon szovjet vádak ellen tiltakozott, hogy a budapesti események fehérterrorrá fajultak volna. 1957. március 19-én felmondó levelet írt a SZER tizenkét további magyar munkatársával együtt.

Több mint három évtizeden át, 1958 és 1989 között az Új Látóhatár felelős kiadója volt. 1961 őszén Münchenben nyomdát alapított, amelyet 1983 tavaszáig vezetett, mint annak tulajdonosa. Írói tevékenysége során Tótfalusi Kis Miklós életével foglalkozott az 1970-es évektől. A rendszerváltozást követően több jelentős magyarországi kitüntetésben részesült.