Vasvári Gergely összefoglalója

Szignál

Kedves hallgatóink, most rövid összefoglaló áttekintést adunk a ma egy hete megindult harc főbb fordulatairól. Felolvassuk Vasvári Gergely cikkét.

Szignál

Ezekben az órákban van, kedves hallgatóink, kereken egy hete, hogy meghirdették a statáriumot. Kereken egy hete, hogy a magyar kormány a szovjet beavatkozást kérte. Ezen a héten megfordult hazánk és egész Kelet-Európa sorsa, és a magyar nép fordította meg, egyedül, a maga erejéből, a maga elszántságával és hősiességével. A hősi harcnak, az elmúlt hétnek sok részlete ma még ismeretlen, de nem ismeretlen a harc jelene és jövője. Hazánk szabad lesz, és valóban demokratikus, igazán magyar szabad életet épít, és népünk ma az elsők közé tartozik a földkerekség népei között.
És hogyan tört darabokra az egész átkos rendszer, a hazugságnak ez az iszonyatos kínai fala, amely népünket elválasztotta az emberi élettől! Hogy hazudott a moszkovita klikk az első pillanattól az utolsóig!
Ma egy hete, mint tudjuk, éppen ezekben az órákban, amikor Budapest népe mindenre elszánt hősiességgel kiment a barikádokra, félelmetes szavakkal hirdette a kormány a statáriumot: "Akit fegyverrel a kézben találunk, halál fia!" - harsogott a felhívás, és mindenkit fegyverrel a kézben találtak, de a kéz nem remegett. Mindenki fegyvert fogott a statárium után még inkább, mint annak előtte. Mert senkit sem rémített meg többé a hajdan oly félelmetes rendszer, mert mindenki érezte, hogy most az egész nemzet harcol. A rendszer első megfélemlítési kísérlete, a statárium nem sikerült. És amikor a fenyegetés csődöt mondott, akkor jött a kegyelem, akkor amnesztiát hirdettek. "Aki délután két óráig leteszi a fegyvert, nem történik bántódása" - kiáltozta kétségbeesetten a Kossuth Rádió. És senki sem tette le a fegyvert. A harcosokban Mindszenty lelke élt. Mindszentyé, akinek ugyancsak hónapok óta ígérték a kegyelmet és a válasz mindig az volt, hogy: "Nekem nem kegyelem kell, hanem igazság." És ezért és így harcolt Budapest népe is az elmúlt szerdán. Senkinek sem kellett a meghirdetett kegyelem, mert a szabadságot senki sem akarta feláldozni a hitvány és hazug rendszer úgynevezett kegyelmének. És ekkor, a még működő hazugságmasina újabb lelket mérgező felhívást bocsátott ki, meghosszabbította az amnesztiát. Nem délután kettőig, délután hat óráig. Újabb négy órán keresztül akarták pányvába fogni az ifjúság lelkét, megfélemlíteni az anyákat, gyermekeket, ifjú katonákat és harcosokat. Mennyi gonoszság és mennyi blöff, mennyi hazugság ömlött a nép felé, amikor hat óra előtt percenként szólalt meg a Kossuth adó: "Még négy perc. Aki leteszi a fegyvert, megmenti életét. Még három perc, még két perc, még egy perc. Lejár az amnesztia. Aki nem adja meg magát, halál fia. Még egy perc, még fél perc" - mondotta félelmetesen a hang, pedig talán maga a rendszer remegett legjobban, hisz tudta, hogy nincs ereje, blöfföl, amikor fenyeget. De tudta a nép is. És miközben az egész ország remegve várta mi fog történni, amikor az egész világ ámulva figyelte, hogy az iszonyatos világhatalom és mindenre elszánt ügynöksége nem tudja letiporni a harcot, akkor a szabadsághősök új harcra készülődtek és arcába nevettek a rendszernek, amikor az mennydörögve sivította a fülekbe, hogy még egy perc.

Nem egy perc, egy hét következett! Egy egész hét hősi harca és mindig a moszkovita klikk volt az, amely engedett. Még egy perc: és még egy engedmény. Még egy perc: és újabb hazugság. Még egy perc: a hazugság visszavonása. És percek múlva újabb hazugság, újabb beismerés.
Csütörtökön, amikor a harc harmadik éjszakája következett, este 10 órára tűztek ki újabb "amnesztiát". Most már - mondották - ez az utolsó. "Ennek már nincs meghosszabbítása. Este tíz óra, aki addig nem adja meg magát, el fog pusztulni." A hazugságrádió mikrofonja elé cipeltek olyat, aki a szabadságharc ügyének ellensége volt. Odaálltak olyanok, akik az ügy barátaiként jelentkeztek. Fenyegettek és hízelegtek. És akár fenyegetés, akár hízelgés, a refrén mindig ugyanaz volt: "Iszonyú percek következnek, este tízig adjátok meg magatokat, iszonyú percek következnek. Ez az utolsó!"
Dehogy volt utolsó! Éppen olyan blöff volt, éppen olyan üres fenyegetés, mint a többi. Már másnap újra fújták a meghosszabbított amnesztiát, és fokról fokra igyekeztek engedni. Iszonyú volt, igen, az áldozat, amelyre a nép vállalkozott, de példa nélkül álló, ha évszázadokra tekintünk is vissza. Példa nélkül álló volt a mindenre elszánt hősiesség, amely véres napok után sem csökkent, hanem történelemformáló erővel tovább harcolt. Mert örökre el akarta tüntetni a múltat és mindenki úgy gondolkodott, hogy az eddigi életnél, ennél a lassan ölő, gyilkos életnél a halál is jobb.
De nem halál jött, hanem győzelem!

Az első kormányt, Nagy Imre első, szerdai kormányát, amelynek nevében a statárium megjelent, elsöpörte a forradalom. Hírek kergették egymást. A kormány Gödöllőre menekült. Nagy Imre az oroszok fogságában van. Gerő Ernőt kibuktatták a főtitkári székből. Gerő Ernő újra élesen támadja Nagy Imrét, és a moszkovita klikk a végsőkig való kegyetlenkedéssel akarja letiporni a harcot. És mi volt Nagy Imre szerepe? Az ő nevével jelent meg a statárium. Ő hívta be az oroszokat? Ha nem ő, miért vállalja? Miért nem nyilatkozik? Miért nem állítja le a vérengzést? Az ő nevével kezdődött a tüntetés! Miért nem áll hát a nép ügye mellé?
Mindezek találgatások voltak, aggályok, kételyek s mindebben ma sem látunk még tisztán. De bizonyos volt, hogy az a garnitúra, amely Nagy körül állt, Rákosi régi barátaiból állott. Bizonyos volt, hogy az orosz tankok asszonyokra és gyermekekre lőttek. Bizonyos volt, hogy nincs megállás, hogy a nemzet utolsó kétségbeesett erőfeszítéssel is folytatja a harcot. Mert az már nem tüntetés volt, nem puccs, nem felkelés, hanem háború, magyar-orosz háború; nagy, egyetemes szabadságharc. A diákok és munkások fegyvert kaptak a magyar katonáktól, akiknek idegen szabású egyenruhája alatt magyar szív dobogott. Nem csak fegyvert hoztak, jöttek maguk is, egész kötelékek, újabb ezredek, végül az egész hadsereg. Vasárnap jelentette be a kormányelnök a tűzszünetet. A nemzet ekkor is taktikától félt. És valóban, titkos erők ekkor is újabb harcokat provokáltak. Pesten a szovjet csapatok továbbra is támadták a szabadságharcosok állásait és ez a fordulat, a tűzszünet utáni újabb csatakezdés, ez a megcsalatás sem tétette le a hősökkel a fegyvert.

Tegnap Nagy Imre újabb szűkebb kabinetet jelentett be. Bejelentették több párt engedélyezését és megígérték a szovjet csapatok kivonását. Moszkva is nyilatkozott immáron. Keddről szerdára virradó éjjel kereken egy héttel azután, hogy Budapesten elszabadult az áradat, nem a felkelők voltak azok, akik megadták magukat, hanem Moszkva volt az, aki kapitulált. A Kreml mindenható urai bejelentették, hogy a varsói paktum államai területéről nemsokára kivonják csapataikat. Csodálatos harc volt, iszonyú áldozat és végleges győzelem. Európa népei közül felkelt a mi kicsiny népünk, tízmillió a kétszázmillióval szemben és erkölcsi erőnk, áldozatkész tiszta harcunk győzedelmeskedett. Egy hétig tartott. Felejthetetlen, csodálatos hét volt. Történelmet író hét nagyszerű nap.

Kedves hallgatóink, Vasvári Gergely írását olvastuk fel a hét napról.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!