Rendkívüli kommentár

Kedves hallgatóink! Az új kormányról szól most következő kommentárunk.

A forradalom megszülte első kormányát. Mert az az együttes, amely eddig vezette az ügyeket, a kisepert múlt kormánya volt. A Münnichek, Janzák, Kossák, Czottnerek, Erdeiek és Bognárok csak a történelem torz fintoraként maradhattak hatalmon azután is, hogy a felkelő nép száműzte őket. Sok-sok ezren haltak meg azért, hogy a népi demokrácia nyomorult éveinek e konok haszonélvezői eltakarodjanak végül az ország éléről. E vértanúk áldozatát és emlékét csúfolta meg a megszálló erő, amikor szuronyaival mégis nekik juttatta a bársonyszékeket. Távoztak tehát. Nem tudjuk, hová távoztak. De minél messzebb, annál helyesebb.
Az új kormány-együttes, ugyancsak Nagy Imrével az élen, 12 tagból áll és szemmel láthatólag pártközi kompromisszum eredményeképpen jött létre. Persze, mint minden kompromisszumot, ezt az egyezséget is könnyedén lehetne bírálni. Ezt azonban időszerűtlennek és értelmetlennek tartjuk. A lényeges az, hogy az új kabinet elhatározó lépést jelent előre a forradalom céljai felé vezető úton. Néhány folttalan név, gáncstalan jellem, kitűnő szellem szinte kézzel fogható biztosíték arra, hogy a szabadságküzdelmünk vívmányai nem sikkadnak el.
Mondjuk, nem akarunk bírálni. Annyit azonban megjegyzünk, hogy az új együttes megszületésének van egy vigasztalan mozzanata. Az tudniillik, hogy a kormányt az úgynevezett Elnöki Tanács nevezte ki. Ennek az intézménynek változatlanul Dobi István az elnöke és Révai József az alelnöke. Tagjainak sorában ilyen neveket lelünk: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Rusznyák István, Barcs Sándor, Andics Erzsébet, Kovács István és így tovább. Tehát a közel 10 éves vérfürdő főrendezői és e főrendezők lakájai. A diadalmas forradalom korszakában, ha formálisan is, az nevezi ki a magyar kormányt, aki a Mindszenty-tárgyaláson ülnökölt és lelkendezve megszavazta a hercegprímás életfogytiglani börtönbüntetését. Ez az erkölcsbotránnyal is felérő szépséghiba szemléletes bizonysága annak, milyen sürgős szükség lenne a múlt Augiász-istállójának azonnali és könyörtelen kitakarítására.
Ez a kormány természetesen átmeneti jellegű. Nem is lehet más, hiszen egyedül a majd szabadon megnyilatkozó népakarat dönthet végérvényesen afelől, hogy kiket kíván az ország élére. A népakarat azonban csak független hazában nyilatkozhatik meg. Függetlenség pedig megszállott földön nincs, el sem képzelhető. Ezért az új együttes első történelmi kötelessége kiharcolni a szovjet kötelékek végleges távozását földünkről. Nem tudjuk, hogy az elvonulás technikai keresztülvitele mennyi időt igényel. A kormánynak azonban oda kell hatnia, hogy ez az időhatár a minimumra szorítódjék.
A másik elodázhatatlan feladat a választások időpontjának kitűzése és e választások módozatainak megállapítása. A lényeg nem csupán az, hogy a népakarat szabadon érvényesülhessen, hanem az is, hogy aktív és passzív, vagyis jelölési és választási szabadság alakjában érvényesülhessen. Senkinek sem lehet joga arra, hogy a népakaratnak e korlátlan megnyilvánulási lehetőségét csökkentse. A nemzet a szabadságharc folyamán tündöklő bizonyságát szolgáltatta politikai érettségének. A vívmányok, amelyekért harcol, a haladó demokrácia vívmányai. Miután egy évtizeden keresztül nem illette meg semmi szó, most őt illeti meg minden szó.
Az új kormány két legfontosabb kötelessége tehát: a szovjet csapatok elvonultatása és a választások lebonyolítása. Alapvető joga viszont, hogy a forradalom eredményeit megvédelmezze a bujtogatókkal szemben. Ha az a tény, hogy a diadalmas szabadságharc élén a múlt kormánya ügyködött, némileg meg is magyarázta a szenvedélyek elfajulását, most már minden egyéni akció, minden kilengés, minden provokáció végzetes bűn a nemzettel szemben. Szabadságunkról és függetlenségünkről van szó, amelyet az anarchia elveszejthet. Az új kormány már a forradalom kormánya. Cselekedjék tehát a forradalom lelkierejével, bölcsességével és erejével.

A kormányalakulással kapcsolatban hangzott el rövid kommentárunk.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!