Reflektor

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítjük. A szabadságharc diadaláról szól Reflektorunk.

Szignál

A budapesti kormányzatnak az a rendelete, amellyel csapatait a további mészárlás azonnali beszüntetésére utasította, a forradalmi nemzet már nem is valószerű, szinte nem is hihető diadalát jelenti. Képzeljük csak el, hogy mondjuk hat nappal ezelőtt, a véres szerdát megelőző órákban valaki felvetette volna a kérdést, mi történnék, ha egy kilencmilliós kis nép, hétrét görnyesztve a zsarnokság igájában, felkelne a despotizmus oly mérhetetlen karhatalma és egy kétszázmilliós birodalom már nem is elképzelhető ereje ellen? Bárhol hangzott volna el ez a kérdés, akár egyszerű kisemberek közt vagy egy tudós társaságban, akár laikusok előtt, vagy a taktika és stratégia mestereinek tanácsán, csak szánakozó mosoly és elhessegető kézlegyintés lehetett volna a válasz. Annál is inkább, mert néha a természet kis népeknek is lehetőséget nyújt arra, geográfiai és tájrajzi lehetőséget, hogy óriásokkal vegyék fel, és bizonyos ideig állhassák is a harcot. De ennek a kis népnek, a magyar népnek még ez a lehetőség sem adódott meg. Mégis, a hűvös értelem és a logika minden drámai bizonyosságával szemben fegyvert ragadott és megdöntvén a logika törvényszerűségeit, megbirkózván a lehetetlennel a semmiből alkotott új világot, győzött! Mert a tűzszüntető rendeletet nem hirtelen támadt bölcsességében, emberségében, magyarságában, honszerelmében fogalmazta meg a kormányzat, hanem azért, mert a nemzet történelmi, örök századévekre szóló hőstette, nem is hőstette, csudatette erre kényszerítette. Ne felejtsük, hogy ugyanaz az országló csoport, amely a tűzszüntető rendelet és az ezt követő intézkedések formájában most olajágat nyújt a magyar népmillióknak, rövid négy nappal ezelőtt még rászabadította ezekre a népmilliókra az idegen zsoldosokat, vérbe és gyászba borította az országot, rémdrámába illő jelenetezéssel váltogatta kegyelmi ajánlatait és fölkoncolási fenyegetéseit. Készen állott mindenre, hogy a hatalmat, a kényhatalmat tovább gyakorolhassa. Nem önmagától tört meg tehát. A vértanúk ezrei, az özvegyek és árvák tízezrei tanúskodnak és fognak tanúskodni mindenhol arról, hogy ezt a győzelmet a magyar nemzet nem kapta, hanem kiharcolta. Egy kis nép, kilencmillió láncba vert és kiszipolyozott magyar győzedelmeskedett egy elszánt tiránnia sötét hálózatával és ennek kegyúri hatalmával, a szovjet szuronyerdővel és páncélszörnyetegekkel szemben.

Az mondottuk, csudatett volt? Talán nem is csudatett. Csak halhatatlan és múlhatatlan bizonysága annak, hogy egy nemzet, ha egységes és céltudatos, ha meg nem bomlik és meg nem retten, elérhet mindent. El még a lehetetlent is! Győzött tehát a nép, győzött fegyverrel a kezében. De megnyerte-e a háborút? Mert nem elég diadalmaskodni a csatatéren, ez csak az út első stációja, meg kell nyerni a békét is. Tacitus mondotta - ha jól emlékszünk Tacitus - Hannibálnak: "Vincere scis, Hannibal; sed victoria uti nescis". Győzni tudsz, Hannibál, de a győzelmet kiaknázni nem tudod! Gondoljunk csak vissza az első világháborúra. A csatatéren diadalmaskodtak a nyugati nagyhatalmak, de a békét elveszítették. A magyar szabadságharc is diadalmaskodott, olyan feltételek mellett és olyan körülmények között, amilyen feltételek mellett és amilyen körülmények között nemzet még nem tette szabaddá magát soha. De most meg kell nyernie a békét is. És ezt a békét, ha az önkény hirtelen meghódolása nem ittasítja el, ha a győzelem mérhetetlen mivolta nem kápráztatja el, ha egységét és törhetetlenségét megőrzi a fegyverek elhallgatása után a harc második fázisára, a szabadság tényleges, igazi biztosítékainak kivívására is, mondjuk ezt a békét éppen úgy meg fogja nyerni, mint a háborút. Mert ha a katonai diadal, ha a hit és önfeláldozás diadala teljes is, a teljes győzelem még messze van. Nem abban a programban, amelyet a meghódoló kormányzat nevében Nagy Imre terjesztett elő, semmi esetre sem abban. Ez a program sok engedményt, lényeges változást hirdet meg. Így a bérkérdés rendezését, a nyugdíjak emelését, a fojtogató lakásprobléma enyhítését, holmi üzemi demokráciát és a falusi tatárjárás rendőri vonatkozásának felszámolását.

Itt álljunk meg egy pillanatra, és jól értsük meg, miről van szó: nem a mezőgazdasági termelés és értékesítés szabadságának visszaállításáról, ami a falu alapvető követelése, hanem a terroreszközök felfüggesztésének ígéretéről. A senyvesztő kórt nem orvosolni, csupán szépségtapasszal leragasztani ígéri a budapesti hatalom. Amint ígéri a fiatal nemzedékek sorvasztó nyomorának enyhítését, némi közigazgatási önkormányzatot, az Államvédelmi Hivatalnak új rendőralakulatra való helyettesítését, a megszálló kötelékek elvonultatását Magyarországról és - a nemzeti regényesség kedvéért - még Kossuth-címert is. Ám a vértanúk százai és ezrei nem ezért a felemás engedményekért, nem ezért a kozmetikázásért áldozták életüket. S valószínűtlen az is, hogy e mártírok emlékével összeférne, ha reformok aprópénzével az fizethetné ki az ezer sebből vérző nemzetet, aki a maga tőrével és zsoldosai tőrével e sebeket ejtette. Azzal kezdettük, hogy a háború után a békét is meg kell nyerni. Nincs kétség benne, hogy a magyar barikádok hősei, a szabadságharc héroszai bölcs öntudattal felfogták ezt. Alig hangzott el ugyanis Nagy Imre beszéde, a magyar bányászság a Győri Szabad Rádión keresztül megadta az egyedül lehetséges és az egyedül méltó választ: nem elég! Nem fájdalomcsillapító szerekre, nem átmeneti megoldásokra, nem ravaszdi koncessziókra, hanem megdönthetetlen biztosítékokra és végleges elrendezésekre van szükség. Az első feltétel, hogy a szovjet csapatok, fehér zászlóval, azonnal kezdjék meg a kivonulást Magyarországról. A második alapfeltétel pedig, hogy a magyar államrend kérdését a nemzet szabad választásokon dönthesse el. E választásokon indulhat minden párt. Tehát indulhat a kommunista párt is. Majd a nép megmondja, mit akar, kit akar és kit, milyen mértékben akar. Addig pedig, amíg ez megtörténik, alakítson Nagy Imre a diadalmas forradalom képviselőivel együtt közös kormányt!

Úgy van, ez a megoldás! A nép nem azért hullatta vérét, halottaival élén nem azért verekedte magát minden nemzetek elé, nem azért valósította meg a történelem legvalószerűtlenebb csudáját, hogy ajánljanak és engedményezzenek neki, hanem, hogy törvénykezzék és ő rendelkezzék. Ne a diadalmas nemzetnek szabják a feltételeket, de ez a diadalmas nemzet szabja meg a feltételeket! Hódító csizmáktól mentes, független Magyarország és önkénytől mentes, szuverén magyarság: ezért haltak meg, és csak ezért haltak meg vértanúk.

Ezért mondottuk, a diadal minden lázának ellenére, hogy csak az első stációt értük el. A háborút már megnyertük, a békét még nem. Az önkény már vesztett, mi még nem győztünk. De az a nép, amely megvalósította a barikádokon a lehetetlen, megvalósítja majd e lehetetlent a béke nagyszerű mezején is.

Szignál

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítettük.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!