Rendkívüli munkásműsor

1956. október 27. 23:15 ● 04:53

Molnár József
00:00 00:00

A műsor leirata

A magyar munkássághoz szóló rendkívüli műsorunkban Molnár József arról beszél, miért maradtak ki a szociáldemokraták az új kormányból.

Kedves Munkáshallgatóim! A mai nap folyamán nyilvánosságra hozott kormánylista legfeltűnőbb vonása, hogy a miniszterek legnagyobb része a sztálini korszakban súlyosan kompromittált egyén, alig van új ember közöttük, de talán még ennél is lényegesebb, hogy a volt szociáldemokraták közül senkit sem sikerült megnyerni az új kormány támogatására. Szabadságharcunk megindulása óta Nagy Imre és a hatalmát vesztett tömegek nélkül maradt párt maroknyi opportunista vezetősége állandóan azt hangoztatta, hogy egy széles népi alapokra helyezett kormányt fog létrehozni, amelyben helyet kapnak mindazok az erők, amelyek a magyar nép bizalmát élvezik. Az új kormánylistán egyetlen olyan ember szerepel, aki semmi körülmények között sem mondható kommunistának, vagy társutasnak, és ez Kovács Béla. Rajta kívül mindenki vagy a kommunista párt tagja, vagy a kommunista párt szekértolója volt. Ez hát a széles nemzeti összefogás kormánya, amely előtt a magyar szabadságharcnak meg kellene hajolnia és letennie a fegyvert. A magyar munkásság e kormánylista hallatára, ha akadt volna még kétkedő soraiban, meggyőződhetett arról, hogy a szovjet szuronyokat segítségül hívó új vezetők nem csak elárulták a magyar népet, a magyar szabadságharc szent ügyét, hanem már első ígéretüket sem tartották be. Azt ígérték, hogy széles alapokra helyezett nemzeti kormányt hoznak össze. Nos ez az új kormány széles kommunista alapon áll. Annak a pártnak az alapján, amelynek talán ma még van egy maroknyi vezetője, de nincsen egyetlen tagja sem. Abból a pártból állították össze a kormánylistát, amely mögött egyetlen becsületes magyar munkás sem áll. És ezzel a kormánylistával és a gyilkos szovjet szuronyok segítségével szeretnék megszerezni a magyar munkásság támogatását. Nemhogy a magyar munkásság támogatását nem szerezték meg, de még a volt szociáldemokrata vezetők közül azokét sem, akik az utóbbi időben Rákosi leváltása után, szerencsétlenül és áruló módra támogatták Gerő-Hegedüs kormányzatát. Ez a kormánylista azt bizonyítja, hogy a közel 100 esztendős múltra visszatekintő Szociáldemokrata Párt volt vezetői és tagjai nem támogatják Nagy Imrét. Ez súlyos kötelezettséget ró mindazokra a magyar munkásokra, akik a múltban a Szociáldemokrata Párt tagjai voltak, és még ma is szociáldemokratának vallják magukat. Ez azt jelenti, hogy a volt szociáldemokrata munkásoknak azok mellett a munkások mellett a helyük, akik ezekben az órákban még mindig fegyverrel a kezükben, még mindig harcolnak a szovjet önkény hazánkat ért galád, szovjet támadás és a kommunista árulás ellen. A szociáldemokrata munkások nem vállalhatnak közösséget a kommunistákkal. Nem vehetnek részt az olyan munkás és forradalmi tanácsban, amelyet az áruló kommunista vezetők és a kormány létrehoznak. Az a kötelességük, hogy ezekben a tanácsokban felvegyék a harcot azok ellen, akik ezekben az órákban hátba akarják támadni szabadságharcosainkat, és az áruló kommunisták hatalmát akarják alátámasztani. Egyetlen becsületes, volt szociáldemokrata munkás és pártfunkcionárius sem nézheti ezekben az órákban tétlenül, hogy az a párt, amely erőszakkal megsemmisítette a Szociáldemokrata Pártot, amely elrabolta a munkásság jogait, amely éhségbe, nyomorba döntötte a magyar dolgozók millióit, és amely a világtörténelem legcsúfosabb árulását követte el egy szabadságáért küzdő hősi nép ellen, ismét megkísérelhesse, láncokat rakni a magyar dolgozók kezére. A volt szociáldemokraták nincsenek a kormányban. A volt szociáldemokraták nem támogatják az áruló kommunista kormányt. A volt szociáldemokraták a szabadságharcosok oldalán állanak, és tovább folytatják fegyverrel, vagy fegyver nélkül a harcot az ország szabadságáért, függetlenségéért, amelyért legjobb fiaink vére hull ezekben az órákban.

Molnár József beszélt a volt szociáldemokrata munkásokhoz.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-27 23:15
Hossz0:04:53
CímRendkívüli munkásműsor
MűsorkategóriaMunkásműsor
Ismétlések
1956-10-27 23:15
SzerkesztőMolnár József
Műsor letöltése MP3