Reflektor

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítjük. Mai Reflektorunk címe ugyanaz, mint a tegnapié: Veszélyben a forradalom!

Szignál

Hallottátok-e, olvastátok-e azokat a rajongó hozsannákat, amelyeket - a legszebb Rákosi-évek iskolapéldája szerint - a budapesti kormány címeztet magának? Hallottátok-e, olvastátok-e őket, magyarok? Az foglaltatik e levelekben, hogy azaz országló klikk, amelyet igazában a szovjet szurony parancsolt össze és hamisított össze, mert hiszen az sem tudható, kinek a neve hiteles és nem hiteles e kihívó, arcpirító listán, a béke, a függetlenség és a jogrend kormánya. Nyilván azé a békéé, amely a főváros utcáin még csak az imént mészároltatott le mintegy 15 ezer jó magyart, és amely, minden ellenkező állításukkal szemben, még ma hajnalban is nehéz szovjet aknavetőkkel és páncélosokkal lövette a Mária Terézia laktanyát, halomra torlaszolván benne az elsáncolt szabadságharcosok holttetemét.
Célirányos országlás az, hogy a lemészárolt vértanúk teste így feltornyosul. Mert a holt mártírok tetemdombjaira lehet majd állítani a békekormány miniszteri fotőjeit, és ilyenképpen a nemzet sorsának intézése a kellő magasságból történhetik. Amint célirányos az is, hogy ez a kormány teljesen független. Annyira független, hogy nem kötik az elavult, évezredes erények, erkölcsök, és ezért feszélyezetlenül útjukra indíthatta idegen zsoldosait és ÁVH-s vérebeit, akik - ugyancsak teljes függetlenségben - még a gyermekeket is halomra öldösték, ha úgy kívánta, mint Miskolcon is, a honérdek. Az sem megvetendő, hogy a kormány a jogrend kormánya. Ezt mindjárt saját személyében garantálja Münnich Ferenc belügyminiszter, aki - mint a spanyol polgárháború Rákosi-brigádjának intendánsa - némely hónapokat ült a gondjaira bízott hadi készletek leltári hiánya miatt. Ugyancsak saját személyében biztosítja a jogrendet Kossa miniszter úr is, aki a kizsákmányoló kapitalista korszakban keletkezett anyagi hiányosságait oly előnyösen pótolta az elhagyott javak Kormánybiztosságánál felhalmozott értékekből. Nem kevésbé saját személyében biztosítja Janza Károly hadügyminiszter, aki 1945-ben és 1946-ban a Soltész-féle betörőbanda beltagjaként a váci fegyházban törlesztett egy kicsit a büntető igazságszolgáltatással szemben keletkezett adósságából. Hogy azután Király Béla vezérőrnagy és hét társa holttestén át, Farkas Mihály famulusaként, egyszeriben tábornok és most honvédelmünk legfőbb ura legyen.
Ez a megfejelt együttes íratja magáról, hogy a béke, a függetlenség és a jogrend kormánya. Egyben nemzeti és magyar. Jól értsük meg: nemzeti és magyar! Az a kormány, amely 72 órával elébb múlhatatlan háláját fejezte ki a szovjet felszabadítóknak nagylelkű segítségükért, tehát az összes halottakért, az összes özvegyekért és az összes árvákért. Megköszönte, hogy holtakká váltak, és megköszönte, hogy özvegyek, árvák maradnak. Eh, beszéljünk csak nyíltan. Az új rendszert, az új demokráciát, amelyet nem ők vívtak ki, de amelyhez kényszerűleg és agyafúrtan csatlakoztak, Nagy Imre nevével akarják fémjeleztetni. Ezen a néven súlyos terhek vannak, betáblázta őket az idő. A nemzet nem felejtette még, hogy 11 évvel ezelőtt Nagy Imre, mint a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés Moszkvából hazaszármazott elnöke, egyetlen tömör mondatban fogalmazta meg a népi demokrácia egész programját. Így hangzott: "Kommunistaellenesnek lenni annyit jelent, mint elárulni a hazát!"
Ez a mondat, ez a tétel volt az elkövetkezendő esztendők elvi alapja. Ebből fejlődött ki az a szalámi-politika, amellyel Rákosi és együttese véres izlikké /?/ törte az ezeréves múltat, a nemzet szuverenitását és a személyi jogait. Utóbb, amikor a nép felkelt és vérét ontotta szabadságáért, Nagy Imre nevét láttuk az orosz légiókat közbelépésre felszólító kérés és a statáriális rendelet alján. Azt gondolja-e Nagy Imre, hogy mind e tehertételekkel még ezeket a Münnicheket, Kossákat, Janzákat és egyéb Sztálin-legényeket is elfogadja vele a nemzet? Vajon ezek továbbra is benne vannak nem az úgynevezett szűkebb, hanem a tágabb kabinetben? És ha benne, megnyugszanak-e abba a népmilliók, hogy azok országoljanak fölötte, akik hálás köszönetet rebegtek az ifjú generációknak, a színe-java magyarságnak ravatala felett? Hálás köszönetet hát nem a mártíroknak, de a gyilkosoknak!
Nos, ne kérdezzünk, hanem menjünk tovább. A béke, a függetlenség és a jogrend eme kormánya merész piruettel csatlakozott a győztes forradalomhoz. A miskolci gyermekeket, akiket ÁVH-s janicsárjaival lemészároltatott, ma már hősöknek nyilvánítja. Határozottan fejlődik móresünk. Ezelőtt hat év kellett ahhoz, hogy a halottakat kiássák a bitó alól, és díszsírhelyet nyissanak számukra. Ma hat nap is elég. Ha így haladunk, még utóbb előbb lesznek vértanúk, mint ahogy kivégzik őket.
De az igazi veszély nem abban van, ámbár ez is elég nagy veszély, hogy a zsarnokság beszüremlik a szabadságharcba. Hanem abban, hogy a Kossuth-címer alatt máris megkezdik az elnyomás intézményeinek szervezését. Elsősorban az új, demokratikus - ezt ők mondják, nem mi -, az új, demokratikus rendőrség megalakítását. Illetve már meg is kezdették. Olyanképpen, hogy az ÁVH Sztálin-legényeit, akiket a jó nép félrevezetésére maguk is banditáknak neveznek, nemzeti milicistáknak öltöztették át. Felkokárdázták, hazafiasították, és a megvadult ordas most szelídített háziállatként őrködik portánkon.
De ez csak a kezdet. Majd következnek a folytatások is. Azt a független, jogrendi, magyar és nemzeti békeminisztert, aki ez új, demokratikus rendőrség szervezését végzi, Münnich Ferencnek hívják. Eléggé friss-sütetű honfitárs, mert csak 1945-ben érkezett Rákosival, Gerővel, Péter Gáborral együtt a Vereckei-szoroson át. Mint szovjet alezredes. Ő állítja föl most, belügyminiszteri minőségében, ezt az új rendőrséget. Amint ők állították fel 1945-ben és hasonlóképpen a szovjet védelme alatt, a régi rendőrséget is. Emlékezhetünk rá, hogy csak ez foglalkoztatta, csak ez érdekelte őket, ehhez a szervezési joghoz ragaszkodtak tűzön-vízen át, az Andrássy úti pincék az övék, vagy ha nem, jöjjön a szovjet segítség és pusztuljon a nemzet. Megkapták, és mivel megkapták, éppen ezért pusztult a nemzet. Ezekben a pincékben őrölték meg pártjainkat, törvénykezői függetlenségünket, egyházunkat, szellemi önállóságunkat, lelkiismereti szabadságunkat, teljes szuverenitásunkat. Ez a moszkovita hordalék akkor is törpe kisebbség volt. De a pince elég volt arra, hogy véres masszává zúzza a nemzeti többséget. Ma már nem is törpe kisebbség, hanem mikroszkopikus kisebbség, súlya csak az idegen bajonettekkel mérhető. De ha a pincét megkapná, Pest-Buda 15 ezer ifjú gyermeket hiába áldozta életét, nem lenne értelme az özvegyi jajoknak és az árvák könnyeinek.
Azt mondottuk, azzal kezdettük: veszélyben a forradalom! Jól fogjátok fel ezt, győztes és gyászoló magyarok. A rendőrséget nem a statárium és a szovjet légiók békekormányának, hanem tinektek kell azonnal megszerveznetek. A forradalom legmegbízhatóbb, legjelesebb, a magyar szabadság legtörhetetlenebb katonáiból. Teremtsetek közös megállapodással, az egész ország területén kész helyzetet. Ezen a ponton dől el jövendőnk, rajtatok áll, hogy a magyar szabadság vérzik-e el az ő kínkamráikban, vagy az idegen zsarnokságot számolja-e fel a győzedelmes nép ereje.

Szignál

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítettük.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!