A magyar olimpiai csapat feladatairól

A magyar olimpiai csapat feladatairól beszél Nótárius.

A magyar olimpikonok ezúttal szinte észrevétlenül utaztak el Budapestről. Az 1956-os Melbourne-i olimpiai játékon a részvételünk az utolsó pillanatban bizonytalanná vált. Az országnak fontos elfoglaltsága támadt, szabadságharcát vívta az elnyomatás ellen. Ezekben az órákban természetesen nem juthatott több figyelem az olimpiai útnak, és magában elég beszédes a tény, hogy a valóban történelmi körülmények ellenére elintéződött sportolóink útja. Az elintézés a szovjet csapatok legújabb pusztításai miatt még szegényebbé vált Magyarországon a közvélemény helyeslésével találkozott. A magyar társadalom az olimpiai út mostani engedélyezésével voltaképpen elismerését és megbecsülését fejezte ki sportolóinknak az elmúlt években betöltött szerepért. Nem vitás ugyanis, hogy a sport nálunk az utóbbi időben nem egyszerű testedzés volt, nem egyszerű fizikai vetélkedés. Sokkal több ennél. A sport sehol sem külön elzárt terület. Mindenütt a közösségi élet szerves része. Adottságaink, képességeink ezen a téren több évtizede közismertek és becsültek világszerte. Mégis az utóbbi években aratták a magyar versenyzők minden idők legnagyobb sportsikereit. A politikai körülmények szerepe ezeknek az eredményeknek elérésében közismert. Nem a kommunista rendszer által helyeselt, hanem az ország viszonyait jellemző politikai körülmények játszottak ezekben az eredményekben szerepet. A sport aréna nálunk valójában politikai fórummá változott. A Duna bal partján a Parlamentet megtömték engedelmes párthivatalnokokkal. A Népstadiont nem tudták megtölteni százezer párthívővel. A közönség állásfoglalása a nemzetközi mérkőzéseken félreérthetetlen volt. A Népstadionbeli tüntetések például újra és újra felidézték a másfajta tüntetések emlékét. Ezek a jelenetek nem engedték elfelejteni a tiltakozás ízét. A sportsiker örökösen a nemzeti erényekre és képességekre emlékeztetett, és erősítette öntudatunkat. Ébren tartotta, élesztette, amit a kommunista rendszer elaltatni kívánt. A nemzet kiszorult a Parlamentből, kiszorult a kormányból. Csakhogy ezzel még nem tűnt el és nem semmisült meg. Ez azóta elég csattanósan bebizonyosodott. A nemzet törekvései sokféleképpen jelentkezhetnek és jelentkeznek. A rendszer a nemzeti sportbefolyás növekedését nem akadályozhatta meg, ha már a politika területén ki is sajátította a hatalmat, a társadalmi együttérzés és együttműködés súlya ezen a ponton viszonylagos nyíltsággal érződött. A sport sok tekintetben helyettesítette nálunk a szervezeti működés egészét, és hazánk tisztán felfogható életjele volt. Bizonyság arról, hogy a nemzet a legmostohább körülmények között is befolyásra törekszik a kiaknázható területen. Az elnyomatás éveiben a magyar sportnak ritka, kivételes szerep jutott. A versenyzők és a közönség a lehetőséget gyorsan felismerte, azzal jól élt. A sport révén hazánk nyugati kapcsolatainak egy része is fennmaradt. Éveken át éppen a sportkapcsolat jelentette a szabad levegő magyarországi beáramlásának egyetlen lehetőségét. A nyugati világban is felfigyeltek rá, milyen hatalmas nemzeti mozgató erővé vált a sport Magyarországon. Versenyzőink a kommunizmus által engedélyezett nyelven adtak hírt a megszállt országról. Ez volt a magyar sportolók többletteljesítményének, páratlan küzdőképességének háttere is. A Melbourne-i olimpiára induló csapat felkészülésére nyilvánvalóan nagy hatást gyakorolt az egész magyar szabadságharc. Ennek ellenére bízunk abban, hogy a most kínálkozó alkalmat, az idegfáradtságot legyőzve éppúgy kihasználják, mint az elmúlt évek lehetőségeit. A nemzet ereje, fegyelme, küzdőképessége most már más téren is kifejeződött, de ez nem jelentheti régi sikereink folytatásának feladását. Mindnyájan azt reméljük, hogy versenyzőink az ausztráliai útról már rendezett, nyugodt, teljesen szabad, mindenképpen független, önálló országba térnek haza, és a születő új Magyarországot, az 1956-os olimpián méltóan képviselik.

A magyar olimpiai csapat feladatáról beszélt Nótárius.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!