Nemzetközi Sajtószemle

Kedves hallgatóink! Svájci levelezőnk jelenti, hogy a zürichi sajtóban nagy jelentőségű cikk látott napvilágot. A világszerte nagy népszerűségnek és tekintélynek örvendő Die Weltwoche nagynevű publicistája, Lorenz Stucki figyelemre méltó vezércikkben foglalkozik a magyar kérdéssel. A cikk nem csak a napi aktualitás szemszögéből vizsgálja a magyar helyzetet, hanem olyan mélyreható megállapításokra jut, hogy írása szinte nem is közírói, hanem történetírói alkotás. A cikk címe "A hit, amely hegyeket mozdít". Lorenz Stucki cikkét most Vasvári Gergely tolmácsolásában ismertetjük meg hallgatóinkkal.
Íme a cikk:
A magyarok harcának győzelme a világ minden tisztességes emberének mélységes csodálatát érdemelte meg és váltotta ki. De nem csak a győzelem tette ezt. A magyarok hősiessége és a szabadságért való gondolkodás nélküli harc akkor sem lett volna kevésbé nagyszerű, ha Moszkvában az utolsó pillanatban nem a józan ész kerekedik felül, hanem Magyarország katonai legázolását határozták volna el. A magyar nép forradalma azonban győzött. Ez minden valószínűség szerint belátható időn belül maga után vonja azt is, hogy a totalitárius szovjet rendszer szolgaságában sínylődő Kelet-Európa felszabadul. Ennek a ténynek az egész emberiség számára irtózatosan nagy jelentősége van. Megkímél bennünket elképzelhetetlenül sok jövőbeli veszedelemtől, szenvedéstől és áldozattól, és éppen ezért álmélkodva, lelkesedve és csodálkozva állunk itt, és köszönetet mondunk a magyarságnak.
Lorenz Stucki, a Die Weltwoche cikkírója ezután így folytatja:
Amit a magyarok értünk tettek, annak az értékét nem lehet aranyban kifejezni. És amikor köszönetet mondunk nékik, jól tesszük, ha egyszersmind alaposan elszégyelljük magunkat. Mert mi, a szabad világ, a szabadságnak ehhez a győzelméhez semmivel sem járultunk hozzá. Ez a kicsiny nép, amely még csak 10 millió sincsen, egyedül vitte véghez azt, amit a szabad világ még csak lehetségesnek sem tartott, nem beszélve arról, hogy véghezvitelét még csak meg sem kísérelte. A magyarok a világtörténelem legiszonyatosabb hatalmának adtak olyan halálos döfést, amely - meglátjuk -, a Szovjetunióra nézve következményekkel jár, végzetes következményekkel. Hogy ez megtörtént, az hihetetlen csoda, és mi, akik álmélkodva állunk e csoda előtt, kíséreljük most meg ennek a csodának az értelmét valamiképpen felismerni. Nem történt semmi természetfölötti dolog. De oly dolgok, amelyeket mi, úgynevezett realisták mint fantazmagóriát egyszerűen félre szoktunk tolni, Magyarországon most tényleges és nagyszabású valósággá váltak. Személyes és nemzeti hősiesség, a készség arra, hogy a szabadságról ne csak beszéljenek, hanem az életüket is kockára vessék érte, a bátorság, hogy egy óriási túlerővel szemben is harcoljanak, és mindenek felett a rendíthetetlen hit abban, hogy a lélek ereje győzedelmeskedhetik a reális erőtényezők, szervezetek és fegyverek fölött is, mindez együttvéve jelenti azt, ami Magyarországon csodát művelt és győzött.
Ezeket írja Lorenz Stucki, a svájci Die Weltwoche vezércikkírója, a világszerte ismert közíró.
Ezután így folytatja:
A magyarok győztek, és ne gondolja senki, hogy azért győztek, mert a Kreml urait talán erkölcsi skrupulusok gátolták abban, hogy további vérontás szerzői legyenek. Nem. Sokkal inkább arról van szó, hogy őket magukat is elképzelhetetlen mértékben meglepte az a tény, hogy a lelki erőtényezők, amelyeket a marxizmus mint a politika tényezőit mindenkor figyelmen kívül hagyott, elsőrangú világpolitikai jelentőségre tettek szert. Moszkvát ez a tény éppen úgy meglepte, mint a nyugati világot. Mielőtt Moszkva a lelkierőnek erre a csodálatos mértékére rádöbbent, az első napokban nem habozott parancsot adni páncélosainak, hogy lőjenek a diákokra és a munkásokra. De visszahőkölt, amikor látta a felkelők határozottságát és ügyük igazába vetett hallatlan hitét. A magyar nép csodálatra méltó, fegyelmezett egysége és a hadsereg csatlakozása Moszkvát két rossz közötti választás elé állította. Két kockázat között kellett választania. Az egyik katonai megoldás lett volna, a másik politikai. A katonai megoldás abból állt volna, hogy a felkelést a szovjet birodalom egész erejével letiporják. Ez egyértelmű lett volna a magyar nép kiirtásával. A Baltikumon és Ázsiában Sztálin véghez vitt ilyen népirtásokat, de ez mindenesetre csak a háttérben történhetett meg és nem a világközvélemény reflektorainak fényében. Sztálin utódai most véres hatalmi harcban állanak egymással. Egyik a másiktól tartván egyik sem tehette meg ellenfelének azt a szívességet, hogy egy ilyen, az egész országot kompromittáló vérengző politikát útjára indítson. Ez volt az egyik ok, amiért az oroszok megtorpantak. A másik ok az, hogy tartaniuk kellett magában a szovjet hadseregben kitörő zendüléstől is. Hiszen számos szovjet katona átállt a magyarokhoz, több alakulat pedig kikerülte azt, hogy forradalmárokra lőjön. A harmadik ok az volt, hogy a magyar szabadságharcosokat semmiféle politikai és propagandamanőverrel sem lehetett rábírni arra, hogy legalábbis egy nemzeti kommunista megoldásba egyezzenek bele. Mindennek következtében a Kremlben vetélkedő ellenfelek eltekintettek attól, hogy vérbe fojtsák a magyar felkelést. Hogy erre az elhatározásra jutottak, az a fentieken kívül, helyesebben még azok előtt, elsősorban a magyar nép mérhetetlen nagy lelkierejének köszönhető. Csakis ez a félreérthetetlenül döntő erővé vált elhatározás bírt [...]. A Kremlben ez azt jelentheti, hogy a mérsékelt szárny valószínűleg győzedelmeskedik a sztálinisták és az expanzionisták felett. Ez a harc Moszkvában már hónapok óta folyt. De végül is csak Magyarország demokratikus felkelése kényszerítette a szovjet hatalom birtokosait arra, hogy döntéseket hozzanak.
A Die Weltwoche vezércikke ezután így folytatódik:
A következmények még szinte beláthatatlanok. Még ha közbejött is az egyiptomi háború, akkor is kétségen kívül áll, hogy a közép-keleti események bár nagy jelentőségűek, a magyarországi és moszkvai fejlemények azonban világtörténeti jelentőségűek. A magyar példa felvillanyozólag hat az összes többi elnyomott népre. Az Ulbricht-rendszer Kelet-Németországban végéhez közeledik, ha Magyarországnak sikerül Moszkvát megpuhítania. És akkor, ha nem is túlságosan hamar, de a lehetséges dolgok birodalmába tartozik majd a német egység megteremtése is. A magyar szabadságharc által kikényszerített moszkvai döntés oda vezethet, hogy a Szovjetunió feladja világuralomra való törekvését. Ha feladja Kelet-Európát, az annyit jelent, hogy visszavonul saját határai mögé. Ebben az esetben a Szovjetunió a világforradalmi, imperialista szocializmusról áttér az orosz nemzeti kommunizmusra. Ezen az alapon állva liberalizálhatja egész belső rendszerét és politikai realitás lesz az igazi koegzisztencia, amely eddig csak üres propagandajelszó volt. Mindez a jövő perspektívája. Bizonyos, hogy mindez nem szédületes gyorsasággal következik be, de az sem vitás, hogy ilyen nagy horderejű fejlődések kibontakozásához időre van szükség. A fejlődés iránya azonban ma már világosan látható. És ne felejtsük, a magyar nép az, amely a döntést hozó kockát elvetette. És éppen ezért ennek az évszázadnak a népei között a díszhely ma már a magyar népet illeti meg.

Kedves hallgatóink! A Die Weltwoche című világszerte elterjedt svájci lap vezércikkét hallották. A cikk szerzője Lorenz Stucki. Magyarul tolmácsolta Vasvári Gergely.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!