Találkozás érdekes emberekkel - Idegenből haza

Szignál

Kedves hallgatóink! Bús Fekete László beszél. Idegenből haza.

Szignál

Találkozás érdekes emberekkel című rovatunkban beszéljünk ma Eva Peronról. 60 mérföldnyire Milánótól, a Comoi-tó partján van egy kisváros, Cernobbio a neve. Szép, festői, híres kis város, de nem reneszánsz képeiről, vagy tornyairól nevezetes, hanem egy szállodája miatt van az úti könyvekben három csillaggal megjelölve. A szálló neve: Villa D’Este. A XV. században egy kardinális palotája volt, ma azonban a hotelművészet minden rafinériájával berendezett szállodát csináltak belőle élelmes vállalkozók. És Cernobbio lakói éppen olyan büszkék a hoteljukra, mint a pizzaiak a ferde toronyra, vagy a milánóiak a dómra. Egyszer egy nyáron pár hetet töltöttem a Villa D’Estében. Angol, amerikai, svájci, francia, olasz és dél-amerikai vendégei közül kettőt soha nem fogok elfelejteni. Az egyiknek Pancho volt a neve, a másiknak Eva Peron. Panchot a hotellakók röviden ’A Kölöknek’ hívták. Amíg a többi apróság szülők és nagyszülők társaságában hancúrozott a hallban, vagy turkált a strand homokvárai között, Pancho egy szigorú szemű, fiatal nevelőkisasszonyon kívül semmiféle rokont, vagy ismerőst nem nevezhetett a sajátjának. A 7 éves Kölök olyan önálló volt, mint egy 60 éves bankár, vagy egy híres törpe artista. Lefoglalt asztala volt a vendéglőben és ebéd alatt a biciklijén, amely a széke mellett állt, az asztalok között vágtatott végig a vendégsereg hangtalan fölháborodásától kísérve. Legtöbbször egy fehér hajú angol diplomata leveses tányérja mellett állt meg és indította el a biciklije csengőjét. Este a külső terasz táncnégyszögét választotta ki cirkuszi mutatványai porondjául. A táncoló párok közt siklott keresztül a biciklijén. Mondanom se kell, a vendégek gyűlölték Panchót. Velük ellentétben a pincérsereg lelkesedett érte és nem volt hajlandó rendre utasítani. Pancho ugyanis személyesen adott borravalót mindenkinek és az olasz bankóktól duzzadó nadrágzsebéből 5 ezer lírás bankjegyeket nyomott csöpp kezével a pincérek markába. A hangja éles volt és recsegő. Párnák tetején trónolt az asztala mellett és a főpincérnek egyetlen szóba sűrítve, harsogva adta tudtára, hogy mit akar. Sajt, gyümölcs, tuttifrutti fagylalt – így rendelt vacsorát. A menüit ugyanis maga állította össze és a nevelőkisasszony régen feladta a vitatkozást 7 éves kenyéradójával. Például, csak valóságos … birkózó mérkőzés után tudta naponta Panchót éjfél felé ágyba cipelni. Talán kicsit igazságtalan is vagyok, amikor Panchót ilyen neveletlen, elviselhetetlen kölyöknek festem le. Alapjában véve nagyon szomorú és nagyon elhagyott kisgyerek volt. Napokig tartó ügyeskedés után el tudtam érni, hogy szóba álljon velem és barátságába fogadjon, persze nem ingyen, a barátságát meg kellett venni. Nem pénzért, az több volt neki, mint nekem, hanem bélyegekért. Pancho lelkes bélyeggyűjtő volt. Én viszont naponta sok távoli országból érkező levelet kaptam. Egy este, amikor Rosita, így hívták a nevelőkisasszonyát, éppen birkózott Panchóval a portás pultja előtt, az éjjeli portás egy expressz levelet adott át nekem. Rosita szeme megakadt a levél tarka bélyegjein és Pancho felé fordult:

Pancho, ha feljössz velem az emeletre és szófogadó gyerek módjára lefekszel, a gentleman neked adja a bélyegeket a borítékról.

Rosita egy könyörgő pillantást küldött el felém és Pancho szakértő szemmel megvizsgálta a bélyegeket és úgy döntött, hogy akarja őket. Odaadtam neki a borítékot és a gyerek vágtatva elindult a lépcsőkön a lakosztálya felé. Így kezdődött a barátságunk, nem csak Panchóval, de Rositával is. Valahányszor a nő nem bírt a gyerekkel, én egy magyar, amerikai, svéd, vagy egyiptomi bélyeggel a kisasszony segítségére siettem és rábeszéltem Panchót a lefekvésre. Rosita mindig nagyon hálás volt az intervenciómért. Félre ne értsenek, semmiféle romantikus barátság nem fejlődött ki köztem és a lány között, Rosita ugyanis ekkor már halálos szerelmes volt egy atléta termetű, fekete bőrű fiatal olaszba, akit Riccinek hívtak. A másik nevére nem is emlékszem. Egy olcsó kisszobában lakott, az ablakai a garázsra néztek, de a legfeltűnőbb és a legjobban szabott sportkabátokat viselte, nem beszélve tenyérnyi úszónadrágjairól. Bronz színűre lesült, hibátlan alakjával úgy festett a strandon, mint egy artista az erő és szépségnek elkeresztelt szoborszámból valamelyik orfeum színpadán. Büszke római orra volt, és versenyautója, egy ezüst Bugatti, amelyet halált megvető bátorsággal hajtott a szűk olasz utcákon. Amikor én a hotelba érkeztem, Rosita és Ricci barátsága már a forrponton volt. Mindössze az volt a baj, hogy Rosita egy pillanatra sem tudott Pancho közeléből elkerülni. Végre, a szerelmesek nagy boldogságára, egy kábel érkezett Montevidioból, hogy Pancho apja útban van Cernobbio felé és estére megérkezik a hotelba. Ez szombat reggel történt és délelőtt 10-kor egy tökéletesen szabott zsakettban szembejött velem Ricci a hotel hallban. Miért visel ez zsakettet fürdőnadrág helyett délelőtt 10-kor, a forró nyári napsütésben? – kérdeztem magamtól. Hirtelen az jutott az eszembe, hogy talán a két szerelmes, Rosita és Ricci a lány első szabadnapját arra fogja felhasználni, hogy megesküdnek egymással. Elmentem sétálni. Egy órakor délután jöttem csak vissza a hotelba és a hall ekkor már zsúfolva volt estélyi ruhás hölgyekkel és zsakettes férfiakkal. Autó, autó után gördült a bejárat elé, a küszöbön egy monoklis ősz úr, kezében egy listával fogadta az érkezőket. A vendég az ősz úr fülébe súgta a nevét, aki belenézett a listájába és értelmetlen szavakat súgott vissza az érkezőknek. Szónok asztal, 9-es asztal, 16-os asztal. Kezdett érdekelni, hogy mi megy itt végbe és a fotografáló gépemmel a kezemben a bejárat küszöbére merészkedtem. A monoklis úr azonnal rám támadt és harsogó olasz cirádába kezdett. A beszéd lényege az volt, hogy azonnal tűnjek el a fényképezőgépemmel a küszöbről. A vitánkra a hoteligazgató csatlakozott hozzánk és bocsánatkérő hangon magyarázkodott:

Madame Peron érkezik Milánóból, uram. A kánikulai meleg miatt itt ad ebédet a vendégeinek. Az ősz úr a bankett rendezője és az ellen tiltakozik, hogy ön itt felvételeket készít.

Én tiszteletteljesen visszavonultam és utat engedtem Riccinek, aki ekkor az ősz úr mellé lépett, a fülébe súgta a nevét és megkapta az asztala számát, amely mellett ülni fog. Percek múlva egy 3 éves kis angyal, nagyobb virágbokrétával, mint saját maga, jelent meg a küszöbön. A szeme tele volt ijedt könnyel. Az ősz úr lehajolt hozzá és megmagyarázta neki, hogy Madame Peron nem harap, nyugodtan átadhatja majd neki a bokrétát. Ekkor egy hatalmas sárga Alfa Romeo, fehér-kék argentin zászlóval az orrán siklott a hotelkapu elé. Madame Eva Maria Dualta De Peron lépett ki belőle kíséretével. Madame Peron a milánói polgármester karján bejött a hallba. Ahogy elment mellettem, el kellet ismernem, hogy szép asszony. Aztán hirtelen dühös lettem önmagamra. Elhatároztam, hogy csúnyának fogom látni, de akárhogy is igyekeztem, nem tudtam ezt az elhatározásomat keresztülvinni. Eva Peron szép volt. A ruhája az olasz trikolor színeiből volt összeállítva és egyetlen nagy briliáns brosst viselt a keblén. Úgy látszik, tudta a jó kirakatrendező titkát, egyetlen gyönyörű ékszer a kirakatban többet mutat, mint száz. És az arcán állandóan ott volt egy kis bocsánatkérő mosoly. Talán ez a titka a nagy befolyásának a tömegekre – gondoltam. Hátam meglett egy ősz hajú angol diplomata suttogva mondta a feleségének:

Olyan, mint a többi … nem ad kölcsönt addig, amíg be nem veszik a társaságba.

Eva Peron …tartott. Könnyedén siklott el az élő sor előtt, a mozi statiszta biztos járásával, amit argentin filmstúdiókban tanult még, amikor a karrierje legkezdetén párszavas szerepeket játszott dél-amerikai filmekben. El kellett ismernem, hogy ügyes diplomata. Tökéletes hallgató volt. Úgy figyelt minden szóra, amit a vendégek feléje suttogtak, mintha az élete függött volna tőlük. Ez a tehetsége, a legjobb diplomata fogás életében sokszor átsegítette megmászhatatlan akadályokon. Ezt is filmstúdiókban tanulta, ahol mosolyt erőltetve, érdeklődő arccal kellett végighallgatnia a nagy sztár hosszú beszédét, akit egyébként gyűlölt. Ricci is ott állt a sorban. Amikor Madame Peron a … során odaért hozzá, Ricci mélyen meghajolt és kezet csókolt neki. Pár szót mondott, az asszony hangosan felnevetett és visszafordult a kíséretéhez, és megismételte Ricci szellemes szavait. Erre mindenki hangosan nevetni kezdett. A … befejezése után a vendégsereg asztalhoz ült a lezárt bálteremben. Mi, földi halandók a rendes étteremben ettünk. És ekkor történt meg először, hogy a kiszolgálás rossz volt a Villa D’Estében. Pancho háromszor is üvöltött, hogy sajt, sajt, sajt! De egyetlen pincér se volt a láthatáron, aki teljesítette volna parancsát. Pancho dühösen nézett körül. Lemászott a párnáiról, odament a sajtos büféhez és a csöpp kezével személyesen vett le egy darab sajtot az asztalról. Az arcán rajta volt a megdöbbenése, hogy egy világ dőlt össze benne. Mire a bankett véget ért, már egy felzászlózott kirándulóhajó állt a Villa D’Este csöpp kikötőjében, a bankett után ugyanis Madame Peron sétahajózásra vitte a vendégeit a Comoi-tavon. 4 óra után Madame Peron feltűnt a parkban, s mint a méhkirálynő, alattvalóitól követve, elindult a kikötő felé. A kíséretében egyetlen ismert alak volt, a zsakettes Ricci. Amikor a hajóra vezető hídra lépett, Eva Peron megcsúszott. Hirtelen egy erős, napbarnított kéz kapta el a karját és a feljárathoz segítette. A kar Ricci zsakettjéhez tartozott. Eva Peron mosolyogva nézett vissza rá és a férfi újra mélyen meghajolt. A hajó kürtje felbőgött, a gépek elindultak és a kirándulók eltávolodtak a Villa D’Este kikötőjéből. A messzelátómon utánanéztem a hajónak. Madame Peron a parancsnoki hídon állt és Ricci ott volt közvetlen közelében. Egy perc múlva a hotel lakói elszéledtek a parkban, csak egyetlen alak állt még mindig mozdulatlanul a kikötőben, Rosita. Állt, és bámult a hajó után, ahogy az vékony csíkot vágva a kék vízen, Belaggio felé siklott. Odamentem hozzá. Az arca könnyben úszott, az orra vörös volt, a szeme dagadt a sírástól. Mi baj, Rosita?

Semmi!

Valami történt Panchóval?

Nem Panchóval.

Hanem?

Az apja megjött Montevideóból és elvitte autókirándulásra és egészen egyedül vagyok ebben az átkozott hotelben.

Miért olyan tragikus ez? Örüljön, hogy végre egyedül van és kipihenheti magát.

De ő sincs itt.

Kicsoda?

Ricci.

Óh!

Te… tegnap este megegyeztünk, hogy elmegyünk együtt víkendre. Hónapok óta vártam erre a napra. Eddig soha egy percem nem volt szabad. Nem mertem Panchót egyedül hagyni és… és most mindennek vége.

Mindennek?

Nem látta? Elvitte magával az a… az a…

Óh!

Másodszor tette tönkre az életemet.

Kicsoda?

Eva Duarte, az a Madame Peron.

Másodszor.

Mind a ketten statiszták voltunk egy argentin filmstúdióban. Egy nap aztán a rendező szeme megakadt rajtam és adott egy kis szerepet. Nem volt nagy szerep, 10 jelenet mindössze, de három nagy ruha, s mind a két jelenetben a férfisztár lett volna a partnerem. Boldog voltam. Végre egy sansz, hogy észrevegyenek, hogy elinduljak a karrier útján. Megtanultam a szerepet és lepróbáltuk. A rendező meg volt velem elégedve, a férfisztár is. Behívott a próba után az öltözőjébe és… és megdicsért, és megjósolta, hogy lesz belőlem valaki. És… és estére vége volt mindennek. A rendező felhívatott az irodájába és… és tudtomra adta, hogy sajnos el kell vennie tőlem a szerepet. Könyörögni kezdtem neki, de hasztalan. Már egy másik lány próbálta a jelenetet a sztárral. Eva Duarte. Hisztérikus görcsökbe estem a rendező szobájába, doktort kellett hívni, és… és másnap reggel megtudtam, hogy mi történt. Peron ezredes, akkor még nem volt elnök, beüzent a stúdióba, hogyha… ha Eva nem kapja meg a szerepet, bezáratja a stúdiót. Így tudtuk meg, hogy Eva Duarte Peron barátnője volt. Persze… persze Peron üzenete parancs volt. A rendező kapitulált és nekem bele kellett törődnöm a változtathatatlanba. Pár hónapig még statisztáltam, aztán annak is vége lett. Eva Duarte volt az új sztár és ő nem tűrte, hogy többé akármelyik filmjében is munkát kapjak. Más kenyér után kellett néznem, így lettem nevelőkisasszony. És most… most Riccit is elvette tőlem az a… az a…

Ugyan, Rosita! Ne túlozzon! Ricci estére itt lesz újra és…

Nem lesz itt! Ezt a levelet küldte egy lift boy-jal. Olvassa el!

Kezembe nyomott egy könnyáztatta, összegyűrt papírost. Kisimítottam, elolvastam: Drága Rosita! Sajnos nem tarthatom be a randevúnkat, meghívtak Madame Peron hajójára. Bellaggioból autón Rómába megyünk és én is velük megyek, mint Madame Peron kíséretének egyik tagja. Ezer köszönet mindenért és ne haragudjék rám! Ez olyan sansz, amit az ember nem hagyhat ki. Ez volt a levélben. Másnap este elutaztam Cernobbioból és soha többé nem láttam se Rositát, se Eva Peront. Hogy a diktátor feleségéből mi lett, azt mind jól tudjuk. Rosita sorsa, mint általában a jelentéktelen embereké, örök titok marad.

Zene

A tudomány számára az ember nem füle nem csak arra jó, hogy Mozart muzsikáját halljuk vele, vagy hogy eljusson rajta keresztül valakinek a szájáról a szívünkig az üzenet, hogy szeretlek. A tudomány számára a fül az emberi szervezet radarja, amelyen keresztül rögtön megtudjuk, ha a testünket valami veszély fenyegeti. És ma éppen úgy reagál ez a radar a vészjósló hangokra, mint sok ezer évvel ezelőtt, amikor a vadember a füle segítségével felfigyelt a közeledő tigris lépteire. De ezalatt a sok ezer év alatt a fül számára a fenyegető lárma tragikusan felfokozódott. Tigrislépések helyett autók kürtölése, rádió harsogása, aszfaltfelszaggató cementkeverő gépek zakatolására, röpülőgép motor fülsiketítő hangjára, minek folytassam, dobhártyát repesztő hangokra hívja föl ez a radar a figyelmünket. És a zaj egyre nő és egyre veszedelmesebb lesz. Végre eljutottunk odáig, hogy legalábbis Amerikában az emberek elhatározták, hogy tesznek ellene valamit. Himlő és kanyaró ellen beoltják a szervezetet, kell, hogy védekezzünk a lárma ellen is. A zaj a fülön keresztül megtámadja a szívet, az idegrendszert és még halált is okozhat, akárcsak egy éles kés, vagy egy ólomgolyó. A tudomány méri a zajt. Például egy motorbicikli zaja 80 erősségű. Egy dízelmotor mély búgása 85, és így tovább. Az utca zajában egyetlenegy motorcilinder 4 ezer robbanást produkál egyetlenegy perc alatt. Egy kisautó 16 ezret. 10 autó 160 ezret. És ha most ehhez hozzátesszük, hogy Amerikában legalább 100 millió autó zakatol az utcákon, be kell látnunk, hogy a lárma legalábbis olyan ellensége a lakosságnak, mint a himlő, vagy a kanyaró. Már Párizsban is és egész Franciaországban elindították a harcot a lárma ellen. Az első lépés: eltiltották az autókürt használatát. De ez csak kezdet. Az amerikai autógyárakban éjjel-nappal folyik a munka, a kísérletezés: konstruálni egy olyan autómotort, ami hangtalan. Addig is azonban, amíg ez elkészül, rendeleteken törik a fejüket a hatóságok, amelyekkel meg akarják védeni a lárma ellen a lakosságot. Ha valaki ellop egy őszibarackot a szomszédja gyümölcsöséből, ezért büntetés jár, de ha valaki éjszakai hangos rádiózással, vagy motorbicikli motorjának puffogtatásával, vagy autótülök harsogó hangjával ellopja a szomszédja álmát és ezzel a pihenését, mindez ellen nincs büntetés. Pedig az emberiség számára fontosabb az éjszakai pihenés, mint egy barackkal több, vagy kevesebb a barackfán. Az amerikai hatóságok ma már megpróbálják a legzajosabb forgalmat, a teherautó áradatot kivinni a városok határába. De még mindig ott vannak a repülőterek és a vásárcsarnokok a régi helyükön. Hajnali óráktól folyik a teherautók érkezése és kipakolása a vásárcsarnokok utcáin és a szomszédos lakosság hajnali 3-tól többé nem tud aludni. A repülőtereken a Jet gépek felszállásukkor és leszállásukkor a közeli házak ablakait törik be lármájukkal, éppen ezért már megindult egy kettős akció: kitelepíteni a vásárcsarnokokat és lakatlan helyekre építeni a repülőtereket. A legsürgősebben szükség van tehát arra, hogy a hatóságok tudomásul vegyék az emberi radart, az emberi fül vészjeleit és megfelelő védekező szisztémát fejlesszenek ki.

Zene

A napokban egy új filmet mutattak be New Yorkban. A címe: Háború és béke, Tolsztoj nagy regényének filmváltozata. A képet egy olasz producer készítette az amerikai Paramount filmgyár segítségével és egy amerikai filmrendező, King Vidor közreműködésével. Tolsztoj klasszikus regénye 600 ezer szót tartalmaz és az írója 6 évig dolgozott rajta. 150 évvel később ez az olasz-amerikai kombináció 6 millió dollár költséggel egy 3 óra 26 percig tartó filmet készített a regényből. Az első perctől fogva, amikor a filmhez a vállalkozók hozzáfogtak, hollywoodi szakmai körökben a legnagyobb kétséggel néztek a próbálkozás elé. Legtöbben előre megjósolták a szégyenteljes bukást. És a New York-i sajtóbemutató óta mindenki egyhangúan hirdeti, hogy a film az évszázad legszebb és legművészibb produkciója. Túl a kép szórakoztató erényein, kultúrhistóriai érdekessége és fontossága elé meg nem mérhető időtartamot, kis túlzással, örök életet biztosít a filmnek. A felvételek egy római stúdióban és az olasz hegyekben készültek, 6 ezer olasz katona statisztériájával. Dino De Laurentiis, az olasz filmgyáros a Háború és béke sikerén felbuzdulva, máris bejelentette a Divina Commedia, Dante halhatatlan remekműve megfilmesítését. Hogy visszatérjünk a Háború és békére, a siker legfontosabb tényezője az, hogy sikerült Tolsztoj 600 ezer szavát minden intim szépségével és drámai erejével egy 3 és fél órás filmbe átmenteni. A film megőrzi a regény meséjét, de azonfelül Napóleon armadája hatalmasságát, de hömpölygő erejét is megmutatja Borodino és Austerlitz hátterében. A női főszerepet, Natasát, az angol-holland származású Audrey Hepburn játssza. Szerelmi jeleneteiben ellenállhatatlan. Pierre-t Henri Fonda, az amerikai sztár alakítja. Andrét Mel Ferrer, Audrey Hepburn férje. Napóleont az angol Herbert Lom, Anatolt az olasz Vittorio Gassman, Platónt az angol John Mills, Szolokovot a német Helmut Dantine, Lisét az olasz Milly Vitale, Rosstov grófot az angol Berry Jones, Volkonszki herceget az angol Wilfrid Lawson, és Kuragint az olasz Tullio Carminati játssza. S ebből a nemzetközi társulatból az amerikai rendező egy tökéletes együttest varázsolt. A nagy sikerből részt kér az angol Jack Cardiff is, aki a filmet fotografálta. Az ő palettáján ott vannak az őszi pasztell szerény színeik és a nyári virágzás harsogó pirosa és kéke. Győztes és vesztett csaták drámai ragyogása, letargikus szürkesége, paloták arany fehér csillogása, a hómezőkön haldokló katonák fagyos pusztulása, mindez Jack Cardiff filmkockáin, világhírű festők műveivel veszi föl a versenyt.

Szignál

Befejezésül átnyújtok egy mondatot a hallgatóinknak. Benjamin Franklin írta egy levelében: Jó háború és rossz béke – ilyen sohase volt. A viszonthallásra a jövő héten!

Szignál

Kedves hallgatóink! Bús Fekete László beszélt. Idegenből haza.

Zene

Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.