Vers

Kedves hallgatóink! Hallgassák meg Horváth Béla, az emigrációban élő kiváló poéta A végső ütközetben című versét. Horváth Béla ebben a gyönyörű, szimbólumokban gazdag költeményben az ölhetetlen, halhatatlan, megvíhatatlan Magyarország mellett tesz hitet.

A szégyent és epét az igazak lenyelték
S bűnében boldogan bozsog a nemtelen nép.
Az igazság elrejtezik, a tatárok a Törvényt
megtaposták
És meggyalázva bújdosik a szent latin okosság.
A piacon magasra hág a hóhér
S a vastagon megalvadó vér
Beszennyezi a próféták fehér szakállát.
Akik még élnek, mellükön egy csukhatatlan mély seb,
Mivel hogy kortyok tépik szét az épeket.
Egy börtön a világ! a vaskapu végképpen becsukódott
S nem nyitja ki római anatéma.
A régi község szólani ma néma.
Az ősök sírját megbotozták eretnek utódok
És elfeledte Istenét e gyáva nemzedék,
Mely egyességre lép a porral és hamúval,
A földnek és anyagnak, vérnek és aranynak
parázna ördögével,
Midőn a cirkusz közepén a Vértanú letérdel.
Ilyen világon küszködik egy ezredéve
Szent István ölhetetlen nemzedéke,
Öröklét gyarmata, elévült évadon megzendülő
közösség,
Múlandó korokon Krisztussal örökös nép,
Mely a világnak vadonán
Keresztény álladalmat, égi rendet
Csekély rögön teremtett
S országa földi ország, égi tartomány,
Szentek hazája, Boldog-Asszony birodalma,
Akit romolhatatlan jobb kezével
Örök vezérünk, szent István vezérel.

Örök hazánk! Te égsz örökké, de sohasem égsz el,
Te megküzdöttél minden tűzi vésszel,
Mert Isten benned ég, mint a bokorban,
Te égi csóva vagy e csorda-korban.
Te századokkal szembeszállni bátor,
A te világod mindenütt világol!
Te szent királyok hagyatéka,
Te bonthatatlan birodalmunk,
Dobogni téged egyre hallunk,
Tapintunk lenn a katakombán,
Szíved verését hallva tompán,
És hordozunk négy égi tájon,
Mezőn, bozóton, óceánon,
Pusztán, vadonban, rengetegben
És déltengeri szigetekben,
Vagy lágerekben, drótsövénybe fogva,
S világnak Bábelében bújdokolva,
Börtönbe vetve, senyvedezve rút barakkban,
Ott vagy, ahol magyar van,
Te ölhetetlen, halhatatlan,
Megvívhatatlan Magyarország.
Te nemtelen világon bújdosó nemesség,
E kárhozott koron te zengeted szét
Lelkednek égi dallamát és emberi eszméd.
S ha majd a Város lángra gyúlt határán
Körös-körül lovagol a tatár Kán,
Te szent királyod villogó keresztjét
A főkapun tűzzed ki bátran
A végső ütközetben, Róma ostromában!

Kedves hallgatóink, Horváth Béla A végső ütközetben című verse hangzott el.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!