Tíz perc sport

1956. október 23. 18:10 ● 09:16

Borbándi Gyula
00:00 00:00

A műsor leirata

Tíz perc sport

Szignál

Kedves Hallgatóink! A közvélemény felháborodással fogadta az olimpiai bizottság és az OTSB döntését, amely szerint a százhat tagú olimpiai versenyző gárdával hatvanhat hivatalos és kísérőszemély utazik Melbourne-be. Minthogy ezt a határozatot nemcsak a sportkedvelő közönség, de a sajtó és a rádió is szigorúan megbírálta, az illetékes vezetők nem térhettek az elől a kínos feladat elől, hogy az elhangzott kritikára válaszoljanak és a döntés indokait előadják.

Indokolásuk nem győzött meg senkit arról, hogy helyesen cselekedtek. Az egyik vezető arra hivatkozott, hogy a múlt tapasztalatai indokolják az aránytalanul nagy létszámú kísérői had kiküldetését. Azzal azonban adós maradt, hogy milyen tapasztalatokra gondolt. A múltban elsősorban azért küldtek sok kísérőt a külföldre utazó sportolókkal, hogy ezek ellenőrizzék őket, beszámoljanak minden lépésükről, óvják őket, nehogy külföldiekkel és külföldön élő magyarokkal közeli kapcsolatba kerüljenek, nem utolsósorban pedig azért, hogy külföldön ne maradjanak. A sok kísérőre annak idején, a rossz emlékű Rákosi-politika korában ezért volt szükség. Nem a sport és a versenyzők érdekei követelték meg a versenyzők körül hemzsegő civilek kiküldetését, de az úgynevezett államvédelem, a politika érdekei. Az egész világban különös szemmel nézték a Nyugatra utazó magyar sportolókat. A nyugati sportrajongó sehogyan sem értette meg, minek kísérik annyian a magyar versenyzőket. Egyes naiv lelkek azt hitték, hogy ezek a kísérők jeles sportoktatók, a sportág elismert szakemberei, esetleg különös feladatokra hivatott edzők vagy orvosok, akiknek talán nagy részük van abban, hogy a magyar sport oly rohamosan fellendült. Sokszor azt is hallottuk, hogy ennek a különös gondnak és segítésnek köszönhetők a magyar sikerek. De ha a külföldiek ezeket az állítólagos szakértőket és sportvezetőket közelebbről szemügyre vették, azonnal kiderült, hogy legtöbbjüknek halvány fogalmuk sincs arról a sportról, amelynek művelőivel külföldre utaztak. Egyes magyar sportkísérők, delegációvezetők és egyebek már-már hírhedt személyekké váltak, akikre nemzetközi sportviadalokon ujjal mutogattak: íme a magyar sportvezetők, akik nemcsak arról híresek, hogy anyanyelvükön kívül egyetlen emberi nyelven sem tudnak megszólalni, de akikkel még az általuk képviselt sportágról sem lehet értelmes szót váltani. Mi is ismerünk egynéhányat ebből a fajtából, akik nem tudni, milyen címen vezetik a sportküldöttségeket, de annyi bizonyos, hogy a sporthoz semmit sem értenek. Persze a csapatoknak ők voltak a vezetőik, övék volt a politikai felelősség, ők irányították, parancsoltak, tőlük függött, ki mehet külföldre, ki nem. A versenyzők állandó félelemben éltek, nehogy a vezetőknek nem tetsző dolgot cselekedjenek, nehogy külföldön élő magyarral, emigránssal beszédbe elegyedjenek. A múltban a kísérők feladata a figyelés, a jelentés volt. Sajátosságuk az avatatlan beleszólás és a nagyképű gőg, amellyel tudatlanságukat leplezték. A sportolók elvégezték a maguk feladatát, felkészültek, lejátszották mérkőzéseiket, a trénerek ügyeltek a versenyzők edzésére, ellátták őket tanáccsal, és gondoskodtak erőnlétükről. Mindenki megtette a magáét, akinek köze volt a sporthoz, és a sport érdekeinek egyébre szükségük sem volt. A vezetők nem sportszempontból, hanem más céllal utaztak külföldre. Sőt, legtöbbször olyan céllal, amely a sport érdekeit nem nagyon szolgálta.
Az OTSB szóvivője, úgy látszik, ezeket a tapasztalatokat akarja átmenteni egy olyan időszakban, amikor a magyar sport minden híve reméli, hogy a tapasztalatokat egy rossz emlékű korszak más jellemző sajátosságaival együtt végre eltemetik. Egyesek azonban más nézeten vannak. Becsukják szemüket, befogják fülüket, nem akarják észrevenni, hogy az utóbbi időben Magyarországon történt egy és más, amely semmiképpen sem egyeztethető össze ezekkel a tapasztalatokkal. A több szabadság, a viszonyok és a légkör demokratizálódása, az emberségesebb állapot és a nagyobb önállóság megköveteli, hogy a sportban is szakítsanak a régi módszerekkel. Bízzanak meg a sportolókban és edzőikben, oktatóikban. Ne rakjanak minden két ember mögé detektívet, aki minden lépésüket figyelemmel kíséri, aki kihallgatja a beszélgetésüket, kikémleli terveiket, és percig sem hagyja nyugton őket. A valódi tapasztalatok egészen mások, mint ahogyan az OTSB-ben elképzelik. A kísérők idegesítik, ingerlik, bosszantják a versenyzőket. Jelenlétük nem segíti elő, sőt megnehezíti versenyzési kedvük fellobbanását és a sikeres szerepléshez szükséges lelki előfeltételek megszületését. A tapasztalatok nem a vezetők mellett, hanem ellenük szólnak. Az OTSB és az Olimpiai Bizottság valóban hasznosítani kívánta volna a múlt tapasztalatait, akkor nem szaporították, hanem csökkentették volna a kísérők számát. Szinte elképesztő, hogy két ökölvívót három hivatalos személy kísér. De más sportágakban is érthetetlen és indokolatlan szempontok érvényesülését látjuk az összeállításnál. Minek például külön vezető annak a vívóegyüttesnek, amelyet olyan kiváló és nemzetközileg is elismert edzők és szakférfiak kísérnek, mint Jekelfalussy György, Bay Béla és Hátszegi József. A küldöttség élén négytagú vezetőség áll, aztán minden sportág versenyzőit újabb vezetők vezetik, a vezetők mellé adminisztratív embereket adtak, sőt még gépkocsivezetőket és szerelőt is beosztottak. Nyilván a vezetők kocsijainak vezetésére és hibáinak kijavítására. Hallgatóink el sem képzelik, mily sok pénzt emészt fel mindez. Ennél bizony jóval olcsóbb lett volna, ha Melbourne-ben bérelnek néhány járművet, avagy igénybe veszik ott lakó magyar honfitársaink szolgálatát, akik felajánlották, hogy kocsijaikon szállítják a magyar versenyzőket és kiküldötteket.
Aztán az is kérdés, hogyan működik majd Ausztráliában az a magyar gépkocsivezető, aki a várost és környékét nem ismeri, sőt az is lehetséges, hogy magyaron kívül más nyelven nem is tud. Még indokolatlanabb szerelő kiküldetése egy olyan városba, amelyben csaknem minden utcában van garázs vagy kocsijavító műhely. De még egy sereg ilyen felesleges kiküldetést találunk, ha alaposan átvizsgáljuk a névsort. A 106 sportoló kísérésére elegendő lett volna egy maximum 30 tagú kísérőgárda. Még ebben az esetben is bőkezűségről beszélhettünk volna, hiszen minden más küldöttségben általában a létszám egyhatoda-egyötöde a kísérők száma.
A legnagyobb baj természetesen, hogy a dolgon már legfeljebb csak keveset lehet változtatni. A felelősök gondoskodtak arról, hogy az egyes vitatott személyek már útra keljenek, és a kritika már csak post festam jellegű legyen.
Nagyon sajnáljuk azokat a kísérőket, akiknek valóban ott a helyük az olimpiai csapatban, hogy egyes vezetők káros döntése, mások nyüzsgölődése, fontoskodása és könyöklése miatt a kísérői gárdát ilyen egyöntetű bírálat éri az egész országban, de az ország határain kívül is. A kísérők elleni kifogások, nem azoknak szólnak, akik valóban sportszempontból és olimpikonjaink helyes felkészülése érdekében vannak a csapatban, hanem azoknak, akiknek a munkája felesleges, akikre a versenyzőknek nincs szükségük, és akik egyszerűen csak vezetnek, tehát semmit sem csinálnak.
Kérjük az edzőket és a magyar csapat más, sportszempontból fontos kísérő személyeit, ne vegyék magukra az elítélő szavakat, amelyek egyes-egyedül az avatatlan és minden további nélkül nélkülözhető, úgynevezett vezetőknek szólnak. Ők igyekeznek majd a felelősséget másokra hárítani vagy a kritikát valamennyi kísérőre értetni és a maguk kiválóságát bizonyítani. Ismételjük: a magyar sportközvéleménynek ezekkel van baja, és őket teszi felelőssé azért a súlyos hibáért, amelyet egy megbukott szellem és gyakorlat átmentésével elkövettek.

Szignál

Kedves Hallgatóink, sportműsorunkat közvetítettük.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-23 18:10
Hossz0:09:16
CímTíz perc sport
MűsorkategóriaIsmeretterjesztő
Ismétlések
1956-10-23 18:10
SzerkesztőBorbándi Gyula
Műsor letöltése MP3