Lássunk tisztán!

Lássunk tisztán! Összehozhatnak-e Kádárék olyan pártot, amely nem csupán a szovjet tankokra támaszkodik? Ez a kérdés a most következő megjegyzéseink témája.

Bátran elmondhatjuk, hogy ennek a felkelésnek eszmei és szervezeti vezetői, előkészítői a ti soraitokból kerültek ki - hangsúlyozta Kádár János a Magyar Dolgozók levitézlett pártjának utolsó központi első titkára abban a nyilatkozatában, amelyet a szabad Kossuth adóban november 1-én este a volt párttagokhoz intézett. Azután a kommunista írókhoz, újságírókhoz, egyetemistákhoz, a Petőfi kör fiataljaihoz, a kommunista munkások és parasztok ezreihez szólva azzal büszkélkedett, hogy a fegyveres felkelésben, annak vezetésében becsülettel helyt álltak. Vitathatatlan, hogy az MDP gúlája fölött mondott gyászbeszédének ezekben a megállapításaiban Kádár akarva-akaratlanul ráfanyalodott az igazságra. Köztudomású tény, hogy az október végi történelmi napokban a kommunista párttagok jelentékeny része is, különösen a munkásság, az értelmiség és a hadsereg fiatalabb nemzedékéből bekapcsolódott a nemzet szabadságharcába a moszkovita önkényuralom ellen. A nemzeti forradalomnak már a tavasszal megindult eszmei szakaszában az öntudatos párttagok zöme is azonosította magát a néptömegek törekvéseivel és követeléseivel, sőt, többnyire maga fogalmazta meg azokat. Így a szabadságharc az egykori MDP tagjainak többségét is elsodorta a Kreml budapesti bizalmasainak táborából, az új szovjet erők bevetése pedig véglegessé tette a szakítást a megátalkodott muszkavezetők és a volt párttagok zöme között. Kádár úgynevezett kormánya kizárólag Moszkva bizalmából a szovjet tankokra ültetve jött létre, még nem is a november 1-én Magyar Szocialista Munkáspárt cégér alatt jelentkezett csoport határozata alapján.
Most vasárnap délelőtt mondott rádióbeszédében Kádár János csak úgy mellesleg tett említést a párt állítólagos intézőbizottságáról. Azt, hogy ez az intézőbizottság kikből áll, hol székel, és mit csinál, senki sem tudja. Vagy ki a megmondhatója annak, hogy mi van legalább azzal az előkészítő bizottsággal, amely Kádár november 1-i szózata szerint a Magyar Szocialista Munkáspárt alapító országos kongresszusának legsürgősebb összehívása céljából ugyancsak állítólag megalakult. Még annak a héttagú bizottságnak a tagjai is mindeddig homályban rejtőzködnek, egyedül Kádár kivételével. Szóval a Magyar Szocialista Munkáspártnak elnevezett kommunista párt valójában nem létezik. Nyilván még előkészítő vagy ideiglenes intézőbizottsága sincsen. Az új párt elpusztult, mielőtt megszületett volna. Elvetélte a nép szabadságharca, rothadt magzatját pedig szintén széttaposták a szovjet tankok. Ezek után lehet-e még komolyan szó a kommunista párt feltámadásáról, bármilyen változatban? Pláne arról, hogy a muszkavezetők klikkje számottevő és megbízható tömegbázist szervezhessen diktatúrája alá, a szovjet harckocsik legalább részleges pótlására. A szabadságharc lángolásának fényében minden értelmes és önérzetes egykori párttag bizonyára felismerte, hogy nem állhat többé Moszkva pribékjeinek és porkolábjainak oldalán. Nem állhat, már csak azért sem, mert azok, miközben gazdáikhoz menekültek vagy a szovjet szuronyok mögé bújtak a párt tagjait, sőt, legodaadóbb híveiket is odadobták a nép jogos haragjának vagy megvetésének. A volt párttagok a közelmúlt hetekben bizonyára rájöttek, hogy a Marxizmus-Leninizmus összes tanaiból csak az maradt érvényben, amely szerint a nép a történelem alakítója. Következésképpen pedig nem ajánlatos olyan rendszer szolgálatába szegődni, amely a nép ellen a nemzeti akarattal szöges ellentétben próbál kormányozni. A kommunista pártot hazánkban végleg megbuktatta a nép. Ezután már legfeljebb csak mint muszkavezető, gyászvitézek talajtalan csapata szerepelhet, amíg a szovjet páncélosokba kapaszkodhatik.

Megjegyzéseinkben arról beszéltünk, összehozhatnak-e Kádárék olyan pártot, amely nem csupán a szovjet tankokra támaszkodik.