Reflektor

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítjük.
Az ifjúság, a nemzeti szabadságküzdelem élén - ez a címe mai Reflektorunknak.

Szignál

Az írók után a fórumon áll és messze hallatja szavát a magyar ifjúság is. Meg ne tévesszen bennünket az az időbeli meghatározás, hogy az írók után - mert tudjuk, hogy az ifjú nemzedékek harca nem ma és nem tegnap kezdődött, hanem messze az évek mélyén, rögtön akkor, amikor az önkényuralom kinyújtotta horgas kezét a még ki nem bontakozott értelmek, szűz lelkek után. Amint az írók küzdelme sem akkor indult meg, amikor a Petőfi körben elhangzottak a szellemi Poznan első igéi. Harcolni, költőként, hallgatva is lehet. Vagy jelképi beszéddel, szívszorító parabolákkal. Árva gólya áll magában, egy teleknek a lápjában. A viadal, amely zajlik nem mai, csak formájában új. Ezúttal nyíltan, felhúzott sisakrostéllyal, a nemzeti élet pásztáján, kard ki kard!
Tehát az írók után az ifjúság. S miként az írók, ők sem oszlanak meg társadalmi, ideológiai, származásbeli vagy párt-hovatartozandósági szempontok szerint. Együtt, nemzeti egységben, a nemzeti célokért.
"A porszemet, mely csak magában áll,
Elfújja egy kis szellő, egy lehelet,
De hogy ha összeolvad, összenő,
Ha a porszemekből szikla alakul:
A fergeteg sem ingathatja meg!
Fontoljuk ezt meg, elvált magyarok..."
- Igy tanította ezt, jó századévvel ezelőtt, minden magyar ifjak legnagyobbja és a mai ifjak nem felejtették a fejéregyházai halott örök leckéjét. Együtt állják tehát a vártát a szellemi barikádokon, nemcsak az egyetemek fiatalsága, hanem a gyáraké és a falvaké is. Nem is lehetne ezt másként elképzelni, nem is lehetne ezt a tornát külön-külön megvívni. Hiszen a célok, amelyeket maguk elé tűztek, nem valamely osztály, valamely párt vagy csoport céljai, hanem az egész nemzeté, sőt az egész történelemé. Tekintsük csak például, miféle pontokba szedték össze óhajaikat tegnap a főváros fiataljai. Először egyenrangúságot követelnek minden népek viszonylatában. Ki érthetné félre ezt az óhajt akkor, amikor tizenkét éve szabja létünk törvényeit térségeinken az idegen szurony? Oldják fel bizonyos nyelvoktatás kötelező mivoltát! Mi más ez az igény, mint harsány tiltakozás a magyar értelmeket és érzelmeket mérgező kultúrdespotizmus ellen. Nem az orosz nyelv szépsége, zenéje, kultúrája ellen lázad a magyar ifjúság, nem Dosztojevszkij, Tolsztoj, Turgenyev, Puskin eszméit és idiómáját utasítja el magától, hanem azt a moszkvai nyelvjárást, amely testi mivoltunk mellett rabságba igyekezik ejteni bennünket szellemi mivoltunkban is. Március 15-e legyen nemzeti ünnep - hangzik a harmadik követelés. Március 15-e és nem április 4-e, mert az ifjúság a szabadságnak és a függetlenségnek, nem pedig a szolgaságnak és az elnyomásnak akar hódolni. Szabad sajtó, szabad szervezkedés, szabad nemzetgazdálkodás, szabad egyetem, szabad munkásság! Mintha a Pilvax-kávéház ifjai támadtak volna új életre az 1956-os ifjakban, és mintha a vértanúk diadalmasan ott léptetnének az új generációk élén. Nem a díszsírhelyek vértanúi, hanem a névtelen sírokban a magyar nép vértanúi.
Mily hallatlan erő van az egységben! Negyvennyolc óra rövid idő, de elég volt arra, hogy szinte ökölcsapásszerűen pozdorjává zúzza a DISZ-t, a rendszer oly megvetett ifjúsági szervezetét, amelyet pedig a hatalom tíz éven át épített, erősített, ajnározott, tömött pénzzel és pozícióval, közigazgatási és rendőri segélyezéssel. Ennek az egységnek, ennek a lélekemelő szabadságküzdelemnek pillanatról-pillanatra váltakozó fázisait feszült érdeklődéssel figyeli a világ. De nemcsak a világ, hanem éppen ilyen feszült érdeklődéssel figyelik azok a visszahúzó erők is, amelyek csak az alkalmat lesik, hogy megfordítsák a népakarat sodrását. Kiss Károly például azt mondotta az imént, hogy a bírálat szabadságának ürügye alatt burzsoá aknamunka nyilatkozik meg, amely a maga önös céljaira használja fel a nép szabadságvágyát. Ki ez a Kiss Károly? Vajon nem azonos-e azzal a Kiss Károllyal, aki a nagy mészárlások idején - Kiss szerencséje nagy, - a párt Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke volt, Alapi Gyulával, a főügyésszel együtt. Ennek az ellenőrző bizottságnak, alapszabályszerűen az lett volna a szerepe, hogy a párttagok becsületét, létbiztonságát védelmezze. Ehelyett az áldozatok nyolcas sorokban meneteltek a bitófa alá. Most ugyanez a Kiss Károly a reakció bélyegét igyekezik rásütni a magyar írók, a magyar költők, a magyar ifjak szabadságküzdelmére. Amikor a lengyel proletárok Poznanban felkeltek, az önkényhatalom azt hirdette, hogy a külföldi ügynökök uszítása, lázítása váltotta ki az inszurrekciót. Ma már Gomulka megvallja, hogy szó se efféléről. Nincs olyan külföldi ügynök, aki egy nemzet öntudatát megbonthassa, se jobbról, se balról. A lengyel munkások a szabadságért és a kenyérért ontották vérüket. A magyar szabadságküzdelem harcosai is szabadságot és kenyeret akarnak. Aki ennek a harcnak ezt a nagyszerű értelmét meg akarja hamisítani, az áruló! Amint a népi szabadság ügyének elárulója az is, aki egyetemes és intézményes megújhodás helyett szemfényvesztő engedményecskékkel próbálkozik a nemzeti közóhajt korrumpálni. Ezek a korrumpátorok néha még együtt is lelkesednek, együtt is vivátoznak 1956 szépmíveseivel és ifjaival. Nem hiányoznak az apró elégtételek sem. A Rákosi műveket Csepelről áttelepítik a Kerepesi temetőbe. Kinn a Kádár, benn a Farkas, kint a Mátyás, bent az Ernő. De megtéveszthet-e valakit ez a stratagéma? A Pest-Budai ifjak követeléseit tegnap szinte kormányprogrammá avatták. Ma azonban, amikor ez a fiatalság úgy döntött, hogy rokonszenve és egyetértése jeléül felvonul a budapesti lengyel nagykövetség előtt, máris megjelent a tiltó határozat: "A közrend zavartalan biztosítása érdekében a Belügyminisztérium nyilvános utcai gyűléseket, felvonulásokat a további intézkedésig nem engedélyez - Piros László belügyminiszter."
Ezt a rendelkezést két óra múltán visszavonni kényszerültek. Miért? Mert a rendőri sorfal már eleve meghátrált a szellemi torlasz egysége előtt. De ha meghátrált is, alapjában leleplezte önmagát. A sztálini szervek szervezete, személyzete még arra is képes, hogy a szabadság eszméi előtt hódolattal főt hajtson, de ha teheti, ha tehetné, jönne a belügyi kommünikékkel és karhatalmával. Ám a lényeg az, hogy a sorfal betört és nem merészelte erőpróbára engedni a tornát. Amint a nemzeti egység elől meg kellett hátrálnia Varsóban Hruscsovéknak is. Ezért ismételjük, hogy az egységre, arra az egységre, amelyet megteremtettek a szépmívesek és most megteremtettek a magyar fiatalok félve és áldozatkészen vigyázni kell. A tiránnia nem fogja könnyen feladni bástyáit, megpróbálkozik majd a bomlasztással, kívülről is, belülről is. Hiszen ő is tudja, amit Petőfi énekelt, hogy: "a porszemet, mely csak magában áll, elfújja egy kis szellő, egy lehelet." Ezt kell tudniok az 1956-os ifjaknak is. Akik győzni fognak, feltétlenül győzni fognak. Ha együtt maradnak, és bölcsen maradnak együtt.

Szignál

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítettük.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!