Isten áldja a tisztes ipart!

Kedves hallgatóink, most kisiparos rovatunk következik! Címe: Isten áldja a tisztes ipart! Ebben a műsorszámunkban minden héten ugyanebben az időben rendszeresen foglalkozunk a kisiparosok problémáival. Bíráljuk a rendszer politikáját, és hangot adunk a kisiparosok követeléseinek. Időnként tájékoztatunk a külföldi kisipar helyzetéről és fejlődéséről, minden hónap utolsó szombatján pedig szórakoztató és kulturális műsort közvetítünk kisiparos hallgatóink számára.
Mai adásunkban a hazai belpolitikai élet fejleményeit világítja meg kisiparos szempontból Vasvári Gergely most felolvasásra kerülő kommentárja.

A hazai belpolitikai élet legjelentősebb eseménye kedves hallgatónk, kétségtelenül Nagy Imre megjelenése és rehabilitálása. Ez az esemény már hónapok óta a levegőben lógott, és a magyar kisiparosság is nagy érdeklődéssel várta. Sokan talán túl sokat is várnak Nagy Imrétől, még többen pedig nyugodt kétkedéssel és óvatossággal figyelik, hogy visszatéréséből származik-e valami jó a kisiparosság számára. A reménykedésnek az ad tápot, hogy 1953-ban Nagy Imre miniszterelnöksége hozott javulást a kisiparosság helyzetében. Az addigi pusztításhoz és keserűséghez mérten javulás volt ugyan, de egészében tekintve mégsem jelentette a kisiparosság által áhított teljes vállalkozási és kereskedelmi szabadságot. Akkor is csak jobb híján üdvözöltük, és legfeljebb kiindulópontnak tekintettük a Nagy Imre-féle engedményeket. De csalódással kellett látni, hogy Nagy Imre még miniszterelnöksége idején is kapitulált a kisiparosság ellenségei előtt, és programpontjait nem ültette át úgy a gyakorlatba, ahogy azt az ország társadalma várta. Végeredményben a kisiparosság helyzete a kezdeti reménykedés után visszasüllyedt a régi reménytelenségbe. Többek között ez a múltbeli tapasztalat is oka, hogy most tartózkodóan figyeljük Nagy Imre megjelenését. De vannak egyéb okok is, amelyek óvatosságra intenek. Az első ilyen ok, hogy minden jel szerint Nagy Imre egyelőre csak személyében egyezett meg Gerő Ernővel és garnitúrájával, és még hátravan, hogy elfogadják és újra szentesítsék azokat a programpontokat, amelyeket Nagy Imre kormánya 1953-ban bejelentett, és amelyeket részben még az ő miniszterelnöksége idején semmisítettek meg. Azt sem tudjuk még, hogy Nagy Imre hajlandó lesz-e ezeket a pontokat, köztük a magánkisipar támogatását ma is hirdetni és harcolni érte. Reméljük, hogy Nagy Imre belátja, a helyzet ma épp olyan katasztrofális, mint 1953-ban, mint előtte volt. Ha talán nem is jószántából, de a fenyegető objektív tények következtében Nagy Imre akkoriban belátta, hogy a virágzó magánkisipar nélkül az élet számos területén súlyos bajok vannak, az emberek háza tája, ruhája tönkremegy, mindennapi sok apró szükséglete és problémája megoldatlan marad. Ezért programjába vette a magánkisipar visszaállítását, és kétségtelen, hogy azokban az időkben 10 ezrével adtak ki iparengedélyeket, és egy ideig komoly törekvések történtek az anyagellátás, a műhely, a kisiparos hitelproblémáinak a megoldására. Most, amikor Nagy Imre – mondjuk így – visszatérőben van, és az ország társadalma reményeket fűz a megjelenéséhez, most a kisiparosság azt várja, hogy az 1953-as programnak minden egyes pontja napirendre kerül, és az új kisiparos politika alapját és kiindulópontját képezi. Mindenesetre okosan tesszük, ha kétkedve és óvatosan nézzük a fejleményeket. Egyelőre úgy látszik, hogy Nagy Imre és Gerő Ernőék között kompromisszum jött létre, és ha volt, amiben Gerő engedett, volt olyan is, amiben Nagy Imre engedett. Mármost az a kérdés, hogy a kisiparos problémában a kettő közül melyik engedett. Nagy Imréről tudjuk, láttuk, hogy engedélyezte a magánkisipart. Gerő Ernőről tudjuk, hogy személy szerint is ellensége a szabad vállalkozásnak, és ő volt a gazdasági szakembere annak a korszaknak, amikor Rákosi politikailag, Gerő pedig anyagilag tette tönkre az országot. Ami minket ebben a pillanatban leginkább aggaszthat, az a Szabad Népnek nemrégiben, október 9-én megjelent cikke. A kisiparosság problémáival foglalkozik, és bár ebben sok javulást követel, van egy pontja, amely a Gerő-féle felfogásról sokat elárul. Ez a pont foglalkozik az 1953-as Nagy Imre-féle kisiparos politikával is, és azt mondja, hogy hiba volt a magánszektor nagyméretű engedélyezése. Ez a megállapítás tehát a Nagy Imre-féle akkori programnak pont azt a részét kifogásolja, amely a legfontosabb, és a kisiparosság számára a legalapvetőbb volt. Hasonló értelemben foglalkozott pár nappal a Szabad Nép előtt a Magyar Nemzet is a kisiparos kérdéssel. Ez utóbbi úgy is, mint a Hazafias Népfront hivatalos lapja, vezércikkben jelentette be, hogy elszegődik a kisiparosság ügyvédjének. De az ügyvédúr, illetve az ügyvédlap is céloz arra, hogy a kisiparos-engedélyek korlátlan kiadása hiba lenne. Abban különben mind a két lap egyetért, hogy meg kell oldani a hitel, anyag, műhely, árképzést, végül az adózás kérdését. Ennek alapján úgy látszik, hogy a vita a kérdés magva, a magánkisipar nagyarányú visszaállítása körül fog kiéleződni, és Nagy Imrének elsősorban majd ezért kell harcolni, ha – legyünk óvatosak –, ha még mindig hajlandó harcolni, és ha ma ugyanazzal a Nagy Imrével van dolgunk, akivel 1953-ban volt. Mert azt előre megmondhatjuk, hogy a kisiparosság és az egész magyar társadalom is végtelenül csalódnék, ha Nagy Imre megelégednék saját személye rehabilitálásával, és nem ragaszkodnék programja rehabilitálásához is. Azt is tudni kell Nagy Imrének és minden hívének, hogy 1953-as programját a magyar nép akkor is csak kezdetnek tartotta és nem végnek, első lépéseknek és nem utolsóknak. Az 1953-as Nagy Imre-program kommunista részről talán maximálisnak tűnt, a nép részéről azonban minimálisnak. A program elvei jó irányba mutattak, a program gyakorlati megvalósítása azonban erősen bukdácsolt. Nagy Imrének mindenesetre olyan erkölcsi tőkéje lehet a nép felé, amilyen egyetlen kommunista politikusnak sincs, nem is volt soha. De Nagy Imrének nem szabad magát illúziókba ringatnia, mert érezni fogja, hacsak egy jó jottányit is feláldoz a nép követeléseiből, akkor ez a tőke úgy elpárolog, tekintélye és időleges népszerűsége úgy szétfoszlik, mint egy színes szappanbuborék. A sztálinista korszaknak nemcsak az erőszakosságához nem ajánlatos visszakanyarodni, hanem a képmutatásához és félrevezető trükkjeihez sem. Ha Nagy Imre csak nemzeti színű cégér lesz a Kommunista Párt homlokzatán, és ha Nagy Imre maga is megelégszik ezzel, akkor rehabilitálása annyit ér, mint a rossz suszter által felvert rossz cipőtalp, amely az első latyakos időben szétmállik.
A magyar kisiparosság nagy érdeklődéssel, de nagy óvatossággal tekint Nagy Imre működése elé, és a kisiparosság együttműködési készsége oly mértékben javul, amilyen mértékben a rendszer ezt kiérdemli.

Kedves hallgatóink, kisiparos rovatunk hangzott el! Adásunk keretében a Nagy Imre-ügy kisiparos vonatkozásaival foglalkozott Vasvári Gergely kommentárja. Minden héten ugyanebben az időben jelentkezünk Isten áldja a tisztes ipart! című kisiparos rovatunkkal.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.