Reflektor

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítjük. "Vigyázat, magyarok!" - ez a címe Reflektorunknak.

Szignál

A hegyről alászakadó lavina, amely mindent elsodor és összetör útjában, nyomorult csiga az események viharló áradatához képest hazánkban. Te tetted ezt, nemzet? Egyedül, puszta marokkal, meztelen kebellel? "A puha dolgok erősebbek, mint a kemények! - mondotta a kínai bölcs - A víz eloltja a tüzet, a szerelem megöli a gyűlöletet!" Te tetted ezt? Eszméiddel győztél a páncél felett? Öntudatod erősebb volt, mint a halált okádó acélmadár? Langyos, ömlő véred lebírta a zord világhatalom szörnyű erejét? Kis magyar diák, aki felkúsztál a hernyótalpas masztodon tetejére, hogy elhulljál a szabadságért, te egyedül erősebb voltál, mint a zsarnoki birodalom száz és száz divíziója? Még gyermeknyi hajadon, immár a sír mélyén - [ott Miskolcon] - gyenge izmoddal megdöntötted a legelszántabb tiránnia inkvizíciós erejét. Te tetted ezt egyedül? Míg csak az örök századok be nem fejeződnek, neved halhatatlan lesz, magyar nép! Nem enmagadért vállaltad a mártíriumot, nem önnön szabadságodért, hanem az egész emberiségért és az egyetemes szabadságért. A világ ott hajlik előtted, boldog rajongással és múlhatatlan hálával. Az orkán tehát tombol, az orkán, amelyet egy nagyon kicsi nemzet óriási lelke vert fel. Mintha valami tündérmesét élnénk, kívánj hármat édes fiam, forgasd meg ezt a gyűrűt és mindjárt teljesül. Kívánunk hármat, megforgatjuk a gyűrűt és tényleg teljesül. Nem is három, hanem rögtön hat. Marokkal méri, puttonnyal osztja a történelem az ajándékot. E pillanatban például mindenféle kósza hírek szerint, nem tudhatjuk még, mi igaz belőle és egyáltalában igaz-e valami belőle, a megszálló seregek elvonulnak honunkból. Összekulcsoljuk-e a kezünket imára? Nem kulcsoljuk össze. Hitetlen Tamásokká váltunk, s ezen ne csodálkozzék senki. Nem is csudálkozik senki, mert hitetlen Tamások vagyunk mindahányan. Ugye, milyen esztendők vannak mögöttünk! Mennyi megalázottság, mennyi gyalázat, mennyi vér, mennyi gyász! Lám, még csak az imént is 15 ezer ifjú magyar hullott el kövezeteden édes és szomorú Budapest, és 15 ezrek, akiknek most meg kellett volna nyomunkba lépni, immár őszbeborulóknak, azok hullajtották és azok hullajtatták el, akik most a szabadság és emberség serlegéből a nedűt kínálják nekünk. Kétkedünk hát, hogyne kétkednénk, hiszen a tündérmeséket is embere írják. És akik megírták a nemzet részére a poklokat, megírják-e, megírhatják-e a nemzet részére a mennyeket? Mi inkább úgy gondoltuk volna, és úgy gondoljuk most is, hogy a szabadság kapujába nem Plútó, hanem Szent Péter fogadja és bocsátja be az idvezülés pitvarába a szenvedőket. A kétség tehát elönti keblünket, s ezen nincs mit változtatni. Ámbár nagyon fennen hirdetik, hittetik, hogy feleslegesek aggodalmaink. Nincs már többé szegény magyar nép, kit ellenség jaj miképp szaggat és tép, csak testvér van, ki együtt és egy céllal győzött a barikádokon. Miért tehát a félelem, miért a bizalmatlanság, el a fegyverekkel, jöjjön a megnyugvás, a béke, a teremtés korszaka! Így mondják. És hozzáfűzik, hogy térj vissza egyszerű polgárként, enyhe lakodba, magyar. Mi mégis úgy gondoljuk, pedig tudjuk, hogy de jó visszatérni abba az enyhe lakba, mégis úgy gondoljuk, hogy vigyázz forradalom, elveszítheted a fegyvernyugváson azt, amit a fegyvercsörgéssel világraszólóan megkerestél! Mert győzni ugyan már győztél, záporszerűen ostromolnak a szárnyaló szavak és ígéretek, de a biztosítékokat nem sokat láthattál, valóságot keveset markoltál még, magyarom. Egyszerűbben beszélve, az útnak elején vagyunk még. S aki beletörődik abba, hogy megállapodjék az elején, nem jut messzire. Aki nem indul, nem is érkezhetik. Tudja ezt minden forradalmár, s legbölcsebben tudják az Akadémia utcai forradalmárok, a moszkovita forradalmárok, mert őnáluk a forradalom nem lángoló erény és szent tűz, mint nálunk, árva kis népnél, hanem hivatás és mesterség. Mondhatnók: tudomány, mint tábornoknál a stratégia. És e hivatásos minőségükben meg is teremtették a forradalom alapvető törvényét, amelynek neve oroszul így hangzik: permanyentnyájá revoljucia, állandósított forradalom. Ez a törvény azt tanítja, ha elértél egy stációig, meg ne pihenj babéraidon, hanem máris előre a következő stáció felé, mert különben minden elvész. Ebből kell tanulnia a diadalmas népnek is, a permanyentnyájá revoljucia bölcs tantételéből. Azt mondják, véget értek ellentéteink, nincs több győztes és legyőzött, elvetheted fegyvered. De ha elveted, már be is fejezted forradalmadat nép! Hiszen ez a forradalom egy volt a fegyvereddel. Gondoljuk csak el, mivel vívtad ki diadalodat? Először persze puskáiddal, mert ha nem lett volna puskád, ott görnyednél máig is abban az igában, amelyet véreddel váltottál meg. Aztán megvívtad másik megsemmisítő fegyvereddel, a sztrájkkal, a termelő élet megdermesztésével. A légűrben még a tiránnia sem élhet. Ha kiürülnek a gyárak és elnéptelenednek a mezők, akkor bebizonyosodik, hogy az anyag önmagában semmi, ha mi nem változtatjuk testté, lelkes ember. És végül megvívtad sziklaszál egységeddel, törhetetlenségeddel, öntudatoddal, a sárból székesegyházat emelő hiteddel. Így történt a győzelem, nem ingyen adták, megküzdöttél érte a magad életével, a gyermeked életével, a szerszámoddal, vak rajongásoddal. Most pedig azok, akik ellen meg kellett küzdened, jobbadán azok azt suttogják füledbe, lágy szerelemmel, hogy véget ért, vessed el magadtól forradalmi handzsárodat. Mi viszont inkább azt harsognánk feléd, hogy ne vessed el magadtól! Hallottad-e az imént a magyar költőket, akik odaálltak a nemzet elé? Hallottad-e Benjámin Lászlót?
"Lánctalpakon, egyenruhában jött a halál értetek.
Szerelem, munka, remény, rossz már tőletek elvétetett."
A hallottátok-e Tamási Lajost?
"A fegyverek szemünkbe néznek,
Kire lövetsz, belügyminiszter?"
És Zelk Zoltán?
"Úgy vonaglanak szavaim,
Mint Budapest kövein a haldoklók,
És oly formátlanok,
Mint az ifjak szétroncsolt holttestei."
Őrizzétek hát meg fegyvereteket, őrizzétek meg a termelő élet megdermesztésének jogát és őrizzétek meg romboló hiteteket, vállaljátok a megnyugvás helyett az állandósított forradalom keserűségeit, míg nem támadhat többé olyan belügyminiszter, aki a puskákat tiszta szemünknek szegezheti! És addig, amíg a szárnyaló ígéretek, zengzetes szavak valósággá, intézménnyé, alkotmánnyá, mai győzelmedből holnapi uralmaddá nem alakulnak át! Nem azt akarjuk, hogy fegyveredet használd, csak azt, hogy fegyveredet ne használtad légyen hiába, gyermeked ne hullott el légyen semmiért a barikádokon. Majd ha nem lesz többé, tényleg nem lesz többé, szegény magyar nép, ellenség, ki téged szaggat és tép, akkor hagyd majd abba az állandósított forradalmat és kezd meg az állandó, szabad és boldog békét!

Szignál

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítettük.
Itt a Szabad-Európa Rádiója a Szabad Magyarország Hangja!