Londoni levelezőnk, Szabó Zoltán telefonjelentése

Londoni levelezőnk legújabb telefonjelentését hallják.

Pénteken este fél nyolckor az angliai United Nations Association, vagyis az Egyesült Nemzeteket támogató egyesület nyilvános ülést hívott össze a szuezi válság és Magyarország fegyveres lehengerlése ügyében. Mielőtt az ülésen történtekre rátérek, ismertetem a gyűlést összehívó egyesület négy fő célját:

Először: dolgozni a különböző államok közötti barátságért és megértésért. Másodszor: Angliában fel kell kelteni azt az érzést, hogy az angol kormánynak kötelességei vannak a világgal szemben. Harmadszor: biztosítani az ENSZ alapelveinek és érdekeinek általános elfogadását az angolok között. Negyedszer: támogatni az Egyesült Nemzetek Szövetségének működését. Vagyis, az egyesület az ENSZ számára a közvélemény hangját szólaltatja meg. A tegnapi ülésen az elnök megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetét támogató egyesületet általában párton kívüli testületnek tartják. Ez a meghatározás azonban nem pontos. Az egyesület nem párton kívüli, hanem minden párt képviselőjét magában foglalja. Ennek megfelelően az ülésen minden egyes angliai párt, a Munkáspárt, a Konzervatív Párt és a Liberális Párt egy-egy képviselője szólalt fel. Rajtuk kívül felszólalt Macartney professzor, Magyarország nagy barátja és jó ismerője.

Az első képviselő a munkáspárti Henderson volt, az a Henderson, aki az angol alsóház magyarországi vitájában állandóan erélyesen kiállt a magyar ügy mellett. Elítélte beszédében Anglia szuezi politikáját, majd ezt mondotta:

"A magyar nép az elmúlt két hét alatt fellázította Anglia és más országok népeinek lelkiismeretét. Bármilyen szomorú is az ENSZ gyengesége, reméljük, hogy a világszervezet erkölcsi ereje elég lesz ahhoz, hogy Oroszországgal megértesse, a magyarországi felkelés az egész világ lelkiismeretét felkorbácsolta."

Henderson szavaihoz azt teszem hozzá, hogy a világ lelkiismerete olyan mértékben mozdult meg, hogy ennek a megmozdulásnak a kifejezésére az ő szavai ezen az ülésen tisztességük ellenére gyengék voltak.
Utána a szabadelvű Violet Bonham Carter azt követelte, hogy Anglia befolyásának, tekintélyének és hagyományának egész súlyát vesse a mérleg serpenyőjébe a magyar ügy érdekében. "Ennek a népnek - mondotta, semmi bűne nem volt, leszámítva azt, hogy szabadságot akart." Azonnali erkölcsi és anyagi segítséget követelt a magyar ügy számára.

Utána a konzervatív Lord Altrincham ezeket mondta:

"A szuezi kérdéssel kapcsolatban sokan azt mondták, hogy hirtelenek vagyunk, és hogy nem vesszük észre azokat a sokkal nagyobb szörnyűségeket, amelyek Magyarországon zajlanak le."

A közvéleménynek ezt a vádját Altrincham igazságtalannak és alaptalannak nevezte.
Utána Macartney professzor szólalt fel. Ő igaz ember módjára az egész igazságot mondotta ki.

"Nekem nem az a feladatom, hogy Szuezról, vagy Angliáról beszéljek. A magam ösztönös reakciója az egész szuezi ügyre egyszerűen az volt, hogy minél több fegyver álljon rendelkezésemre ahhoz, hogy felhasználjam azok ellen, akik a szuezi kérdésről beszélnek. Minthogy ezek, hogy enyhén fejezzem ki magamat, a magyar nemzetről terelték el a figyelmet. Még ha úgy véljük is, hogy az angol kormánynak tökéletesen igaza van a szuezi akcióban, akkor is Angliának az a kötelessége, hogy kormánya egész erejével oda álljon, ahol Anglia népe áll, ahol az egész szabad világ áll. Vagyis, az Egyesült Nemzetek fóruma elé álljon Magyarország védelmére. Úgy érzem, hogy ennek az országnak a közvéleménye ebben a kérdésben tökéletesen egységes és egyértelmű. Szuez ellenére, amióta az eszemet tudom, nem volt olyan pillanat, amelyben ennek az országnak a népe annyira egységes lett volna annak megítélésében, ami más néppel történik. A közvélemény felháborodása az 1938. őszi müncheni egyezmény idején rendkívül mély volt. De a müncheni napokban a közvélemény megoszlott. Most ennek a megosztottságnak nyomát sem látom. Akár professzor társaimmal beszélek, akár a kollégium altisztjeivel, akár a postással, akár a tejesemberrel, semmi különbséget nem fedezek fel abban, amit éreznek. Nincs különbség abban sem, hogy érzelmeiket milyen hangon fejezik ki. Nem is látom, hogy miképpen lehetne kétféle vélemény Angliában erről az ügyről. Mindeddig szükségszerűen ugyanaz az érzés támadt fel annak a hősi küzdelemnek láttán, amelyet a magyar nép, az egész magyar nép tanúsított és tanúsít most is ezen az éjszakán is, folytatva a harcot, ezt a tragikusan egyenlőtlen harcot."

Macartney professzornak ezt a mondatát egyhangú helyeslés és taps fogadta a teremben.

"Hogy ebben a harcban az egész magyar nemzet egységes, ahhoz ugyancsak nem férhet kétség - folytatta a magyarbarát professzor. - Ezt kétségbe senki sem vonja. A magyar forradalom az egész nép teljes és egyöntetű talpra állása volt. Egy-két szovjet szóvivő és a magyarországi bábkormány egy-két tagja megpróbálta, hogy ezt a forradalmat reakciós elemek munkájának állítsa be. Felteszem a kérdést. Miféle reakciós elemek lehettek a forradalom kezdetén Magyarországon? Ebben az országban voltak reakciós elemek a háború alatt és a háború előtt. Voltak olyanok, akik a régi, feudális rendszerrel rokonszenveztek, és voltak, akik Hitlerhez húztak. Ezek azonban 1944-ben és 45-ben elhagyták az országot. Ezután is sokan hagyták el az országot, ezek azonban nem reakciósok voltak, hanem szabadelvűek és demokraták. Azért hagyták el hazájukat, mert a helyzetet már akkor teljesen kibírhatatlannak érezték. Azok, akik ott maradtak, állandó tisztogatásnak és átnevelésnek voltak alávetve. Ma Magyarországon csak olyan idősebbek vannak, akiket a kommunista taktika nem szitált ki és olyan fiatalok, akik gyermekkoruktól kezdve kommunista nevelésben részesültek. Maga Nagy Imre, a tragikus sorsú miniszterelnök egyike volt annak a hat embernek, akiket az oroszok küldtek 1944-ben Debrecenbe abból a célból, hogy Magyarországot bolsevizálják. Ez a Nagy Imre egész felnőtt életét a kommunista párt szolgálatában töltötte. Ez a Nagy Imre kommunista mivoltáért börtönbüntetést is szenvedett. Ezt a Nagy Imrét Moszkvában képezték ki. A forradalom vezérkari főnöke, Maléter Pál maga is kommunista volt, és a háború alatt a szovjetbarát partizánokkal harcolt a hitleri hadsereg ellen. És ez a két ember vezette a nemzeti forradalmat Oroszország ellen. Még két ilyen ember is kibírhatatlannak tartotta a szovjet rendszert. Senki sem tagadhatja, hogy ebben a forradalomban a magyar nép egysége tökéletes volt. Diákok, katonák, parasztok, munkások, és elsősorban a munkások a forradalommal tartottak. A legsúlyosabb küzdelem éppen a legfontosabb ipari központokban folyt és folyik ma is. Csepelen, Diósgyőrben, Miskolcon, a nehézipar központjaiban, Győrött és Dunapentelén. Azon a Dunapentelén, amelyet a kommunista rendszer a nehézipar központjának szánt, és amelyet éppen ezért Sztálinvárosnak nevezett el. Itt zajlottak le a legelkeseredettebb harcok az egész országban, és a bányavidéken, Pécs környékén. Ez a forradalom a nép akaratának olyan egyöntetű kifejezése volt, amilyenre az én életemben példa nem volt. Ez volt a leghatásosabb leleplezése annak a hazugságnak, hogy a szovjet a csatlós államokban a háború után olyan rendszereket létesített, amelyek jó akaratúak, vagy jó akaratúnak akarnak maradni. A rendszer velejéig rothadt kellett legyen ahhoz, hogy egy egész nép, a magyarok módjára inkább a halál kockázatát válassza, minthogy továbbra is ilyen rendszerben éljen. A magyar forradalomban a legmegrendítőbb éppen az, hogy teljesen spontán és ösztönös volt. A forradalmat előzetesen senki sem szervezte meg. Csak az oroszok és a pártvezetők egy szűk csoportja tömörült együvé, és viselkedett úgy, hogy ezzel a népből és az egész társadalomból ezt az ellenállást váltsa ki. Olyan volt ez, mint egy erdőtűz, amelyet egy véletlen, mondhatjuk véletlen, szikra váltott ki."

Ezután Macartney ismertette a forradalom kezdetét. Hangsúlyozta, az egész azzal kezdődött, hogy a diákok aránylag kis csoportja követeléseket nyújtott be a Parlamentben. " Politikai rendőrök erre fejüket vesztették. A forradalom hullámverése a politikai rendőrség és a szovjet haderő fegyveres akciója következtében erősödött, és nem fordítva. E fegyveres akció következtében néhány óra leforgása alatt az egész ország lángban állott. A tűz azért terjedt ki az egész országra, mert az ország száraz rőzse gyanánt kész volt arra, hogy tüzet fogjon. És miért harcoltak? Azért harcoltak, amiért ez az egyesület létezik. Ami ennek az országnak, Angliának létalapja. Ami az ENSZ létérdekét adja. Nemzeti függetlenségükért és az emberi jogokért." Macartneynek ezt a mondatát a teremben hosszantartó taps fogadta.

"November 4-től kezdve - folytatta Macartney professzor, a magyar nép rádióin át segítséget kért a Nyugattól. Azokon a rádiókon át, amelyeken még megszólalhatott. Nekem, magamnak, nem lehet nyugalmam, és nem tudok békésen élni, mert azt hallottam, hogy egy ország népének 99 %-a kért segítséget a Nyugattól, és hiába kért. És ugyanakkor ez ország népének egy százaléka, vagy ennél is kevesebb a Kelethez fordult segítségért, és megkapta a segítséget. Ha erre gondolok, nem lehet egy pillanatig sem nyugodt a lelkiismeretem."

Ezután arra tért ki, hogyha a magyar forradalom győzelme győzelem is marad, akkor Európa képe és jövője változott volna meg.

"Ma már rosszabb a helyzet, mondotta, bár a küzdelemnek még nincs vége, a magyar ügy továbbra is az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt van és nekem azaz érzésem, hogy ezen az úton lehet tenni valamit. Nekem úgy rémlik, hogy mindnyájunk számára életkérdés, hogy az, ami megtehető, meg is tétessék. Az emberiség nem nyugodhat meg, a közvélemény hangja nem csendesülhet el, és senki sem csitíthatja a maga lelkiismeretét azzal, hogy valamely segélyalapra adakozik. Természetesen nem akarom ezzel azt mondani, hogy ne adjanak a takarékperselyekbe, azt sem, hogy ne támogassák adományaikkal azt az alapot, amelynek elnöke történetesen én vagyok. De az én véleményem az, hogy a magyar ügyről a figyelmet a szuezi üggyel elterelni tovább nem lehet. Sem akkor, ha ott a dolgok rosszul mennek, sem akkor, ha a szuezi ügy jó menete esetén ott minden lecsillapodik. Ez még nagyobb, ez még súlyosabb bűn lenne. Senki sem állapíthatja meg karosszékében hátra dőlve, jó lelkiismerettel, hogy nem lesz háború, hogy a szuezi válság elsimul. A legrosszabb volna - mondotta Macartney, ha az angol kormány, Anglia népe és szervezetei elhallgatnának, és beletörődnének abba, hogy a szuezi kérdés megoldása után a magyar kérdés megoldás nélkül marad. Tény - mondotta Macartney, személy szerint meg vagyok győződve arról, hogy ez még taktikának is rossz volna, és tudom azt, hogy teljességgel erkölcstelen. Ha a magyarok nem érnék el céljukat, az nem a magyarok hibája volna, és mi mindenesetre Magyarország adósai lennénk és maradnánk. A magyarok életük kockáztatásával bizonyították be, hogy a szovjet uralom tűrhetetlen és kibírhatatlan. A második dolog, amiért adósak vagyunk, hogy ők mutattak példát nekünk, angoloknak, a hősiességben."

A felszólalást hosszantartó taps követte. Ennél a tapsnál azonban több az, amit mi érzünk. Ez a felszólalás a magyar forradalom lényegének, létérdekeinek és hősiességének tökéletes megértéséről tett bizonyságot. És egyben a nyugati hangulat méltó kifejezéséről is tanúskodik. Az Egyesült Nemzeteket támogató szervezet gyűlése után egyhangúlag határozatot fogadtak el, amelyik így hangzik:

"A gyűlés állást foglal az ellen, hogy bármely népnek joga legyen arra, hogy más népre akaratát rákényszerítse, és támogat minden olyan erőfeszítést, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetének tekintélyét növeli, és céljait támogatja."

A Kingsley Hall-i gyűlésnek természetesen nem ez a határozata a lényege, hanem Macartney beszéde. Ez ugyanis nemcsak az ő véleményét, hanem az egész angol népét, az egész angol közvéleményét is kifejezte. A közvélemény kiállása Magyarország mellett egyre inkább növekedik. Erről későbbi tudósításunkban szólunk.

Szabó Zoltán londoni telefonjelentését hallották.