Vasárnapi krónika

1956. október 22. 9:30 ● 09:29

Márai Sándor
00:00 00:00

A műsor leirata

Szünetjel

Márai Sándor vasárnapi krónikája következik.
New York-i otthonából minden vasárnap mondja el krónikáját, a Szabad Magyarország Hangjának hullámhosszán.

A fényképen előtérben fiatal katona áll, díszruhában, rohamsisakkal, fehér kesztyűsen. Jobbján és balján két polgári ruhás kommunista. Oldalt díszőrség, rohamsisakos fiatal magyar katonák feszes vigyázzban. A két polgári ruhás kommunista arca komor, egyikük a börtönből jött elő, hogy odaálljon a koporsók elé, melyekben Rajk László és kivégzett társainak csontjait helyezték a dísztemetésen örök nyugalomra. A másik polgári ruhás kommunista egyféle szellősebb, irgalmasabb alvilágból lépett a koporsók elé. Mindketten a Rajk-perrel kapcsolatos tisztogatások során tűntek el egy időre a kommunista magyar közéletből, és onnan léptek most elő tisztelegni a rehabilitált és kivégzett kommunisták díszsírhelye előtt. Mit gondol a fényképen ábrázolt két polgári ruhás kommunista, nem tudhatjuk. De ez a fénykép mutat egy arcot, amely még sokkal inkább zárkózott és fegyelmezetten komor. A fiatal, népi demokratikus magyar katona arca ez, aki díszőrséget áll társaival az exhumált kommunisták koporsója előtt. A fényképen nem lehet felismerni a rangjelzést, sem a fegyvernemet, de bizonyos, hogy fiatalember, mint társai mind a népi demokratikus hadsereg díszőrségébe kivezényelt katonák. 11 év előtt, amikor azok az emberek, akik most a koporsóban feküsznek, társaikkal, a kommunista vezetőkkel átvették Magyarországon a hatalmat, ennek a fiatalembernek még nem volt fogalma a kommunizmusról. Gyermek volt vagy kamasz. És a kommunista vezetők 11 év előtt tudták, mint ahogy tudják ma is, hogy sok minden azon múlik, mit egy gondol egy évtized múltán ez a kamasz. Megmagyarázták neki és szüleinek, hogy az új világban egy fiatalember számára csak két választás van, kommunista lehet vagy katona. Fegyvert adtak a felnövekvő fiatalember kezébe és megmagyarázták neki, hogy ezzel a fegyverrel egy új világrendet véd, és ez a fiatalember feszes vigyázzban, rohamsisakosan és fehér kesztyűsen most ott áll a fényképen a koporsók előtt, százezernél több honfitársával együtt. Mit gondol 11 év előtt, amikor ennek a fiatal magyar népi demokratikus katonának kiképzői a Vörös Hadsereg osztagai magyar földre érkeztek, egy falusi házban egy éjjel bekopogtatott egy szakállas, fegyveres, fáradt orosz katona. Szállást kért, ételt, jámbor fajta volt, nem okozott bajt. Éjfél felé tolmács segítségével megkérdezte, mivel foglalkozik az idegen házban a családfő? A családfő én voltam. És amikor látogatóm, a vörös katona meghallotta, hogy foglalkozásom szerint író vagyok, komolyan ezt felelte, az jó. A kérdésre, mi van ebben jó, vagy rossz, megint csak a tolmács segítségével aggályosan válogatva a szavakat ezt válaszolta: Mert, ha te csakugyan író vagy, akkor meg tudod mondani azt, amit mi gondolunk. Hajnal felé elment, de az írói feladatkörnek ezt a meghatározását nem felejtettem el. Ez a kis szakállas orosz katona nagyon pontosan meghatározott egy feladatot, és most amikor a kommunista magyar írók és értelmiségiek fennszóval és nyomtatásba fogadkoznak, hogy nem írnak soha többé hazugságot, mindig, mindenben csak az igazat írják, a Rajk temetésen díszőrséget álló fiatal magyar katona fényképe olyan az írók számára, mint egy komor felszólítás. Tízezer kilométer távolból író nem vállalkozhat gondolatolvasásra, de a hazai írók ismerik ezt a fiatal katonát, és időszerű lenne, ha most kimondanák helyette, mit is gondol ez a fiatalember igazában, mert látható az értelmes arcon, hogy gondol valamit. Lehet, hogy ezt gondolja: ha nagyon védem ezeket, akik önmagukat sem tudják egymás ellen megvédeni, akkor végül ki véd meg ezek ellen engem? Ez a fiatal katona május elsejei és másféle kommunista díszmenetekben feltehetően többször parádésan elléptetett Rákosi Mátyás díszemelvénye előtt, mit gondol most arról a világrendről, amelynek védelmére Rákosi feleskette? Ez a fiatal katona olvasta a búcsúzó kommunista diktátor bejelentését. A régi világban a csődbe jutott vállalatok igazgatósági tagságáról mondottak le kormányfőtanácsosok olyan indokolással, mint most Rákosi, amikor bejelentette, hogy visszavonul a hatalom gyakorlásától, mert utóbbi időben emelkedett a vérnyomása. Mit gondol ez a fegyelmezett, értelmes pillantású magyar katona a felelősségről, amelyre felettesei, a szovjet kiképzők nevelték, amikor látnia kell, hogy az a parancsnok, aki bitóra juttatta elvtársait, meggyengült egészségére hivatkozva elhárítja magától a végső felelősséget, a számadást és a következmények viselését. Nagyon sok múlik azon, mit gondol ez a fiatal ember, akinek Rákosi fegyvert adott a kezébe. Mit gondol egy karhatalmi, aztán gazdasági és társadalmi szervezet azokról, akik a történtekért a felelősséget a halottakra hárítják? És mit gondol mindazokról, akik ma azt ígérik, hogy amit Mátyás tegnap rosszul csinált, ugyanazt holnap majd jobban csinálja Ernő, vagy valaki más. Megértette ez a fiatal katona, hogy aki Rákosi helyébe lép, csinálhatja patriarchálisabban a terrort, adagolhatja óvatosabban a kényszermunkát és a szükséget, de amit Mátyás csődbe juttatott, azt végül nem csinálhatja tartósan és eredményesen másként az a kommunista, aki Mátyás helyébe lép, mert a személyeket egy közös parancs mozgatja, a kommunizmus. És megértette ez a fiatal katona, hogy hiába tagadja meg Jóskát Mátyás, aztán Mátyást Ernő, amíg nem akad egy kommunista, aki felelős helyzetben minden következménnyel megtagadja a kommunizmust, amelyből a végrehajtó közegek végzetes felelőssége következik. Megértette, hogy hiába kaparják le a gyár homlokzatáról Rákosi nevét, ha benn a gyárban a szovjet világuralmi stratégiája számára változatlanul nehézipari kényszermunkát kénytelen végezni a munkás. Megértette, hogy a személyek, akiket ő a népi demokratikus karhatalom fegyveres őre védeni kénytelen, tehetetlenül buknak le egymás után abba a tömegsírba, amelyet egymásnak ástak. Ez a pillanat, Rajk és kivégzett társainak dísztemetése, és a fénykép, amelyen minden írói képzelőerőt meghazudtoló tényeket mutatja, csakugyan a történelemé. A névtelen és ismeretlen fiatal magyar katona arca sajátosan ismerős. Az ő számára készül az a jövő, amelyet azok ígérgettek, akik most egymást sorjában a sírba fektetik. Az írók számára komoly feladat megmondani, amit ez a katona gondol.

Márai Sándor vasárnapi krónikája hangzott el.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-22 9:30
Hossz0:09:29
CímVasárnapi krónika
MűsorkategóriaKommentár
SzerkesztőMárai Sándor
Műsor letöltése MP3