Rendkívüli műsor az 1848-as márciusi napokról - 1848 márciusa és 1956 októbere

Zene (Marseillaise)

Kedves hallgatóink, fiatalok, öregek, nők és férfiak!
Rendkívüli riportot közvetítünk az 1848-as márciusi napokról. Vasvári Gergely most következő félórás műsorszáma párhuzamot von a mostani és a márciusi forradalom között, és ismerteti a 48-as események történelmi előzményeit.

Zene (Marseillaise)

1848 márciusa és 1956 októbere. A hang, a lelkesedés, a szív, az érzelem amely tegnap Budapest utcáin viharzott, ugyanaz volt, mint ami száz-egynéhány évvel ezelőtt csapott magasba Pest-Buda utcáin. A polgárok, a nemzetőrök, az asszonyok, az iparosok, költők, a fiatalok, úgy lángoltak, úgy terveztek, úgy dobtak félre minden tervet, és úgy alkottak pillanatról pillanatra újabbat, nagyszerűbbet, mint most történt, ezeken a tavasszá változott októberi napokon. Amit nekünk éveken át a kommunisták '48-ról, Petőfiről, Kossuthról hazudtak, abból semmi sem volt igaz. Az meggyalázása és álnok kisajátítása volt annak a nagy márciusnak, az olyan volt, mint amikor az ördög angyal ruhában díszeleg. Az gyalázat volt, ferdítés, képmutatás. Az igazi március az volt, '48 márciusa azt hozta, amit az elmúlt napokban Pest, Szeged, Pécs diáksága mutatott. Az igazi március szelleme az, amelyet tegnap és ma láttunk. Az, amely az egyetemi falak között ma éppúgy szent cinkossággal konspirált, mint annak idején a Pilvaxban. És akkor is ugyanaz a szent tűz vitte barikádokra a mámoros ifjúságot, amely ma átjárta az ifjú pesti szíveket. És most, tegnap és ma hetek óta és még hosszú hetekig itt él szívünkben Petőfi, Jókai, Vasvári Pál, Sükei és a többi márciusi ifjú minden lelkesedése és minden nagyszerű érzelme.

Zene (Marseillaise)

Ó, hány azonos mozzanat van e két forradalom között. Mintha '48 fiataljai menetrendet készítettek volna '56 ifjúsága számára. Mintha a nemzetközi események akkor azért alakultak volna úgy, hogy száz év után újra megismétlődjenek. Akkor is, mint most, az ifjúság lelkesedését kormánybérenc kucserák akarták csitítani. Akkor is, mint most, a rendszer ügynökei maguk akarták megnyergelni az ifjúság követelését, és el akarták sikkasztani azt. Akkor is, mint most, a Pilvaxban még haboztak a fiatalok, először csak jámbor ökörsütést terveztek. A Rákosmezőre tervezték a gyülekezést, nem március 15-ére, hanem csak március 19-ére. És akkor az ingadozás a várakozás pillanatában, úgy ahogy ma, megérkezett a varsói hír, akkor megérkezett a bécsi hír. És ez egyszerre meggyorsított mindent. A Pilvax kávéház kávégőzös forgatagába berobbant a Bécsből jött hajó utasainak kiáltása, hogy Bécsben kitört a forradalom. És abban a pillanatban eldőlt a kérdés, az ifjak határoztak, és másnap felvirradt március 15-e úgy, ahogy megismertük, és ahogy most, száz év után Pest fiataljai megismételték. Hogy nőtt akkor is a tábor! Hogy kovácsolódott a nemzeti egység! Ahogy ma is, a fiatal katonai akadémikusok, akik az elnyomó hatalom egyenruhájában vannak, magyar szívükre hallgatnak, úgy akkor is '48 mámoros hónapjaiban a nemzetőrség, a fegyveres alakulatok mind-mind csatlakoztak a pest-budai egyetem fiataljaihoz. A történelem dicsőségesen ismétli önmagát, és a Lánchídnál, a Baross téren, mindenütt Budapest terein ma az a halálra szánt lélek harcol a nemzeti szabadságért, amely Petőfivel az élen nyomult be a Heckenast nyomdába, amely a Nemzeti Múzeum lépcsőjén kiáltotta a magyarság és a nagyvilág felé a Nemzeti dalt.

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

És száz évvel ezelőtt is, ahogyan ma, 1956 októberében találkozott a magyar és a lengyel nép szabadságharca. Akkor is, mint most, az oroszok ellen felkelt lengyel nép hősi példája ragadt át miránk. Lengyel tábornokok siettek hozzánk, beálltak a magyar hadseregbe. Lengyel tájakon állomásozó magyar garnizonok rohantak haza, hogy élére álljanak a harcnak. Ahogyan ma Poznan véres elnyomatását is meg akarták torolni Budapesten, ahogyan ma az orosz vezetők arcába vágott lengyel "nem" növelte nálunk is a lelkesedést. Akkor is, Petőfiék korában is a lengyel mártírok példája volt az, amely nem szolgaságra, nem megadásra, hanem harcra, nagy szent szabadságharcra buzdított. És amiként akkor együtt vérzett lengyel és magyar, úgy ma is határtalan, végtelen szeretettel tekint egymásra a két nép, és jóban-rosszban, szenvedésben és diadalban egyek vagyunk. Most is, amikor a magyar egyetemek ifjúsága értesült arról, hogy Hruscsov, Kaganovics, Mikojan és Molotov hiába utazott Varsóba, most a lengyel példa lelkesítőleg hatott. Ezért küldtük százával a táviratot Varsóba, ezért merült fel a gondolat, hogy tüntessünk Bem apó szobránál, és a budapesti lengyel követség előtt. Most is örökre egybeforrott a két nép, és most is mámorosan kiáltotta Budapest ifjúsága, szovjet szuronyok árnyékában is bátran kiáltotta: "Bem apó és Kossuth népe együtt megy ma kéz a kézbe."


Zene (Rákóczi-induló)

1848 márciusa és 1956 októbere. Ez a két dátum történelmi dátum. És nem jöhet esemény, nem jöhet idő, nem történhet olyan katasztrófa, amely e két nagyszerű cselekedet fényét elhomályosítaná. És ahogy ma Petőfi, Jókai, Vasvári neve halhatatlanul él, úgy támadnak új nevek az elmúlt hetek és a mai hősi harc forrongásaiból a mártírok, a hősök, a bátrak, az áldozatkészek nevei. 1956 októbere, ma visszatekint 1848 márciusára. Hogyan is volt csak? Hogy kezdődött? Hogyan folyt le, milyen indulatok szárnyaltak akkor? Hallgassuk meg most, Magyarország népe hallgassa meg most az egykorú leírást, a szemtanú bizonyságtételét. Idézzük most Jókai barátját és tanítványát, idézzük Mikszáth Kálmánt, aki örök életű írásban, nagyszerű riportban örökítette meg, mi is történt '48-ban, mi volt, és hogyan kezdődött.

Zene (Marseillaise)

"Párizs felől fújt a szél, onnan jöttek a divatok, az olvasmányok, az eszmék. Mire már a maga nagy mámorát kialudta a roppant világváros, a sutba dobott frígiai sapkához való fejek más országokban kezdtek nőni. A magyar társadalom nagy átalakuláshoz fogott. Lázas készülődés indult meg a szívekben és elmékben. Egy láthatatlan szellem fúr, farag, olt és idomít. A Marseillaise-t fújja a Tóth Gáspár inasa, aki az új ruhát vitte haza Nyáry Pálnak, rá a Carmagnole híres dallamával felelt az Arany Sas csaposa. A Jókai asztalán Hugó Viktor, Michelet, Béranger, Louis Blanc Sue hevertek. Petőfi szobája falain ott lógtak Mirabeau, Danton, Marat, Robespierre és a többiek, a forradalom izzó tüzében istenekké vált szörnyetegek. A nagy francia kultuszban még a szakállát is franciásan hagyta meg. Kedves, feledhetetlen tél volt az, melynek egy még felejthetetlenebb március vetett véget. A szokott langyos tavaszi fuvalmakba a szabadság illata vegyült. Valami titkos sejtelem lappangott a szívekben. Reméltek. Sőt vártak - lázasak voltak és mámorosak, mintha a rügyfakadás izgatná őket. Pozsonyban ott könyökölt a diéta, az utolsó rendi országgyűlés, de az ólomlábon járt. Igaz, hogy efölött már Kossuth volt az úr, s a reformokra nézve az összes tekintetes karok és rendek meg voltak már puhítva. Deák, Eötvös, Széchenyi szónoklatai előkészítették a talajt, idelent nincs akadály többé, sőt elméletben már meg is vannak az összes nagy reformok, a felelős kormány, a népképviseleti rendszer, a szabad sajtó, de a hatalom még habozik s még hosszú küzdelmek, nagy huzavonák lesznek, míg a megérett gyümölcsökhöz hozzájutunk. Mert nem elég, hogy a fa meghozza, a napsugarak megérleljék, még az is kell, hogy a csősz a leszakításukat megengedje. De míg az országgyűlés piszmogott, a felsőtábla pláne még habozott és morgott is, maga sem bízván eléggé a jövőnek ebben a zenéjében, addig Párizsból megérkezett a párizsi forradalom híre.
Az ifjúság már eddig is türelmetlen volt a januári olasz forradalmak hatása alatt, s már januárban kimondta, hogy az országgyűlési halasztásokkal elégedetlen. E nyilatkozatra akkoriban visszhangot adott a pesti fiatalság, amely a Pilvax kávéházban tartott gyűléséről együttérzésre és cselekvésre hívta fel a pozsonyiakat. A párizsi forradalom híre március elsején ért Pozsonyba, éppen nyolc egész nap kellett ehhez az útjához. Kossuth rögtön kifeszíté hajója vitorláit, hadd hajtsa őket a forradalmi szellő, s megtette híres indítványát a felelős kormányról, melyet a követek többsége március 4-én elfogadott. A főrendek akarata tehát megtört, elfogadták a javaslatot, és március 15-én külön küldöttség vitte a királyhoz Bécsbe. Ami Pozsonyban főtt, ugyanaz forrt Pesten is. Csakhogy Pesten nagyobb tüzet rakott a fazekak alá a sajtó. Az ifjúság magára hagyatva, türelmetlen szenvedélyességgel tárgyalta a reformokat s elhatározta a Pilvaxban, hogy egy nagy népgyűlést és lakomát rendez a francia forradalmi lakomák mintájára a Rákos-mezőn, ahová meghívja az egyetemi ifjúságot, a népet és még nyolcvan meghívót küld szét egyleteknek, intézeteknek. A programot is megtervezték. Lesznek beszédek. Lesz ökörsütés. Petőfi egy verset ír erre a napra, amit maga fog elszavalni. Végre pedig a nép megállapodik a kívánalmak iránt, és pontokba önti azokat. A pontozatok, melyeket Jókai az Irinyi szövegezéséből öntött át népszerűbb alakba, gyorsan szivárogtak ki a lakosság közé. Pest még kisváros volt; az intelligencia úgyszólván egy csomóban élt és mindjárt értesült mindenről. A lateinerek lelkesedtek, a bennszülött polgárok mint látványosságot fogták fel a tavaszi napfényben özönlő ujjongó tömegeket. Megéljenzik az utcákon mutatkozó Petőfit vagy a szép Herr von Vasvárit, kinek gyertyaszál termetét, nagy homlokát, élénken villogó fekete szemeit de sok úriasszony és kisasszony nézi nagy epekedéssel.
- A császár kezei hosszúak - mondják a budai spíszbürgerek -, ebből még baj is lehet. A helytartótanács öreg tagjai Ódry, Nyéki nagyságos urak, kik lejártak kávézni Budáról a Török Tsászárba, fitymálva mosolyogtak: - A császár kezei be vannak csukva; nem lesz abból a dologból semmi. De a közönség fittyet hány a százados történelemnek, a hagyományos bécsi kéznek, a keserű tapasztalatoknak. Csodálatos, erős hit férkőzött a szívekbe, hogy valami nagy dolog sziluettje rezeg a levegőben. Senki se látta, de mindenki érezte. Mindenki arcán öröm ült. A pipere-üzletekben nemzeti színű kokárdákat varrtak. A Pilvax reggeltől estig tele volt, mint egy búcsújáró hely. Az emberek azt mondták, hogy egy kis szabad friss levegőt mennek oda szívni, pedig ott csak pörköltkávészag volt, de az is jólesett a tüdőnek e nevezetes helyen.
Az ifjúság március 14-én ülést tartott az Ellenzéki Körben. Vasvári állott fel. Gyönyörű atléta alak, a szépség, ifjúság minden varázsával, s azt indítványozta szépen, folyékonyan, nemes méltósággal elmondott beszédében, hogy a petíciót egyenesen a királyhoz kell elvinni. Frenetikus tetszészaj tört ki a bátor szavakra, amelynek végét alig lehetett kivárni. Vasvári első felszólalása oly rokonszenveket csalt ki a szívekből iránta, aminőkre alig van példa e napokból, mikor az óriások olyan szaporán termettek, mint a gombák az erdők harasztja közt. - A te karriered meg van állapítva pajtás - mondá a szónokhoz lépő Székely József, akit olyan nagy talentumnak tartottak akkoriban, hogy a prognosztikonok szerint Kossuth Lajost fogja elérni. Bevárva a roppant hatás elhalványulását, Klauzál Gábor emelkedett szólásra, kifejtvén, hogy a petíció súlyát mindenekelőtt emelni kell, hogy az ne mint egy töredék, de mint az egész nemzet kívánsága mehessen a királyhoz; nem szabad tehát elhamarkodni. Véleménye szerint közlendő az országgyűlés ellenzéki értekezletével, és ha az elfogadja, akkor ki kell vinni minél szélesebb néprétegekbe és több ezernyi aláírással ellátva bocsátani szabályszerű útjára. A jurátusok nyugtalanul feszengtek. Kellemetlen, lehűtő beszéd volt, mint a hideg zuhany. Imitt-amott csípős ellentmondás tódult a szónok ellen. Morogtak, zavarták a terem túlsó oldaláról. - Furfangos halasztás! - ordítá egy mérges hang. - Ki vagyunk játszva! - ismétli egy másik. A jurátusok nagy csörtetéssel hagyták el a termet, és átvonultak a szomszédos Pilvaxba, ahová az írók is gyülekezni kezdtek nagy dérrel-dúrral. No szépen vagyunk! Naiv balekok vagyunk! A formákkal agyonütik a lényeget! Elkedvetlenedés és lehangoltság mutatkozott. Vacsora után eljött Petőfi is. Mogorva volt és Klauzált szidta. Teljes depresszió uralkodott az ifjú óriások barlangjában, már éppen szétszéledni készültek tíz óra tájt, midőn egy szürke ruhás ifjú lépett be az ajtón, akit senki sem ismert. Könnyen elvegyülhetett volna az apatikus mogorva közönségben, melyet semmi sem érdekelt most, de ő ezt éppen nem akarhatta, mert egyenesen felugrott a biliárd asztalra. No, erre aztán csakugyan észre kellett őt venni. - Pozsonyból jövök - szólt lelkendezve, mohón. Az ifjúság küldötte vagyok. Bécsben kitört a forradalom. Metternichet elkergette a nép, és most barikádokat emel. - Csak a Gábriel harsonájától fog így megelevenedni mégy egyszer a sokaság. Forradalom van Bécsben? Micsoda ostorpattogtatás ez az erekben folydogáló magyar vérnek. Elkergették Metternichet! Ah, tehát őt is, nemcsak Lajos Fülöpöt. Istenem, milyen szép a világ e jámbor Lajos Fülöp és a furfangos Metternich nélkül! Az emberek egyszerre rózsaszínnek láttak mindent. Az ifjak egymást ölelgették. Hát már a bécsiek is dolgoznak, csak mi vagyunk tétlenek? Pokolba a formákkal! - Cselekedjünk, uraim! Ne tétovázzunk tovább, polgártársak! - Ez a Petőfi fanatikus hangja volt. Az ifjak felugráltak. Úgy van, cselekedjünk! Munkára fel! Vezessetek bennünket!. Ezalatt folyton nyíltak a kávéház ajtajai és új alakok jöttek új hírekkel. Csodálkozást keltett Vahot Imre és Klauzál Gábor megjelenése. A bécsi forradalom híreit megerősítették a jöttek. A szemben lakó Koplánszky kesztyűcsinálónak a fia érkezett meg Bécsből, aki színről színre látott egyet-mást az utcai tüntetésekből. Koplánszky elhozta a Pilvaxba a tanút is. Künn az utcán is gyülekeztek zsibongó, álmélkodó és magyarázó tömegek. A Pozsony felől érkező hajó utasai egy fél óra alatt szétterjesztették a hírt a városban, egész Pest talpon volt és az Ellenzéki Kör meg a Pilvax előtt tolongott. Egymást ölelgették az emberek és pátosszal beszéltek, mintha színpadon volnának.
Bent a kávéházban az izzó hangulat ereje alatt Irinyi kezdett beszélni, kire nehezteltek egy kicsit, mert az Ellenzéki Kör titkos emberének hitték, aki együtt keverte a kártyákat a Klauzállal. - Polgártársak! - szólt Irinyi -, Petőfinek igaza van. Ne hagyjuk magunkat a formák korlátai közé szorítani, most már én is azt mondom. A délutáni népgyűlés határozata fölöslegessé vált. Mondjuk ki, hogy a tizenkét pont rögtöni életbeléptetését követeljük. - Úgy van! Mondjuk ki! - Izgalmas vita fejlődék ebből. Klauzál, aki azért jött, hogy ismét mérséklőleg hasson, elkezdi érvekkel bizonyítani, hogy nem volna ildomos a Népgyűlés határozatát ily rövidesen megváltoztatni. Többen helyeslőleg bólintgatnak. Így Jókai, Emődi, a Tisza-fiúk nevelője, Vahot. A jurátusok nagy része gondolkozóba esik. Némi zsibbadtság, habozás volt érezhető, mikor Sükei Károly beleszólt az ő hebegő modorában - Nem kell most az ok-ok-okos ember! - Zajos derültség tör fel s elmossa a Klauzál felszólalásának hatását. Utána Petőfi szól s újra felpezsdíti egy-két szóval az ingadozókat. Irányi Dániel fölkiált - Fogjunk fegyvert! - Nagy összevisszaságban gomolyog az ifjúság. Tízen is szólni akarnak. Klauzál látja, hogy nem boldogul, elhagyja a kávéházat.
Az ifjúság most már magára marad, de a jelenet még jobban fölveszi a káosz jellegét. Már egymás szavát sem értik. Vasvári a stilétás botjával hadonász és fenyegeti a gyávákat. Az óramutató az éjfél felé közeleg, néhányan távozni készülnek. Jókai is. - Aludjunk rá egyet - mondja. - Ne aludjunk, Marci! - mennydörgi Petőfi. Határozzunk előbb! - Vajda János az ajtóhoz rohan és becsukja. - Uraim, addig innen nem mennek ki, míg nem határoznak! - Ez döntött. Az ifjúság vezetői most már hamarosan s egyetértőleg határoztak, hogy holnap reggel az egyetemi ifjúság bevonásával tüntetést rendeznek s a tizenkét pontot, amennyire lehet, mindjárt életbe léptetik. Semmi körülmények közt nem tágítanak, sőt ha kell, szembeszállnak a szuronyokkal is. Kiosztották egymás közt a szerepeket; Irinyi Petőfit kívánta megbízni a tizenkét pont proklamálásával. Petőfi szabadkozott, hogy ő egy verset fog felolvasni, hanem egy kis népszerű bevezetéssel Jókai terjessze elő a pontokat. Vahot Imre már az ajtóban volt, mikor eszébe jutott, hogy be kellene venni a pontok közé a rab Táncsics Mihály szabadon bocsátását is, mire ebben is megállapodtak és megint módosították a pontokat.
A katonaságról szóló tizedik és tizenegyedik pontot összevonván a tizenegyedik helyére a politikai államfoglyok szabadon bocsátását szúrták be. A szövegezéssel Jókai bízatott meg. Két órát ütött a tornyokban a csendes éjben, mikor a 'Közvélemény asztala' eloszlott azzal a jelszóval: Nyolc órakor reggel itt legyünk! Jókai és Petőfi sietve lépegettek Lendvay-köpenyegeikbe burkolózva a Dohány utca felé a közös lakásra. A lámpák bágyadtan pislákoltak az utcákon, mindjárt kiégnek. Nyugat felől szürke felhők száguldottak az égbolton, a Hold sietve bújt a felhőrongyok alá. Holnap talán megint visszatér, de az öreg Magyarországot nem találja itt többé. "

Zene (Marseillaise)

Kedves hallgatóink! Rendkívüli riportot közvetítettünk az 1848-as márciusi napokról, párhuzamot vonva a mostani és a márciusi forradalom között.

Zene (Rákóczi-induló)

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!