Nagyriport Budapest hősi harcáról

Szignál

Hogyan történt, mióta tart, hogy áll a helyzet? Kedves hallgatóink, félórás nagyriportunk következik arról, hogyan kezdődött a nagy forradalom, és milyen drámai események játszódtak és játszódnak le Budapesten. A vidéki lakosság számára, a határokon belül és kívül élő hallgatóság számára összefoglaljuk a hősi áldozatos harc mozzanatait. Tudják meg a kis magyar falvak vagy Kolozsvár, Kassa, Párizs, Róma és a távoli földrészek magyarjai, hogyan pereg a dráma, amely új korszakot indított Kelet-Európa történetében.
Kedves hallgatóink, ismertetjük Vasvári Gergely nagyriportját Budapest hősi harcáról.

Szignál

Nem várunk, nem félünk, megyünk előre. Aki gyáva, az álljon félre! Nem, senki sem áll félre. Nem marad le senki. A tömeg nőttön-nő. A diákok zászlói magasba feszülnek, és az egyre dagadó sorok mámorosan vonulnak a Bem-szobor felé.
A Bem-szobor felé! A Petőfi-szoborhoz! A lengyel követséghez!
Október 23-a. Budapest utcáin a diákság tömegei özönlenek. Nagy dolgok vetik előre árnyékukat. Az egyetemi fiatalság elszánta magát a nagyobb szabadság kiküzdésére. Ma délután, október 23-án, ezen az aranyló meleg októberi napon kitárjuk a szívünket, elkiáltjuk kívánságainkat. Mindenki lázban van. Csepelre diákküldöttségek mennek. Jöjjön a munkásság is! Tüntessünk a lengyelek mellett! A gyárakban diákok és munkások ölelkeznek. Megmozdul a gyárak népe. Leállanak a gépek. A munkások leteszik a kalapácsot. De nem! Nem! Inkább vigyük magunkkal! Kalapács, hidegvágó, szerszám legyen mindenkinél. Változást akarunk! Szabadságot! És ha nem adják, ha el akarják sikkasztani, akkor, akkor a történtekért feleljenek azok, akik az ifjúságot, a népet, a munkásokat, Budapest és az ország magyarjait be akarták csapni.

Szignál

Így kezdődött, így indult a nagy harc. Először csak tüntetésnek indult. Az előzmények már hónapok, hetek óta lázba hozták az ifjúságot. Pont egy héttel ezelőtt a szegedi egyetemisták megbontották a rendszer gyűlölt ifjúsági szervezetét, a DISZ-t. 3000 diák kilépett a szervezetből, és önálló ifjúsági szervezetet alakított. Forradalmi cselekedetet volt ez, mert hiszen a párt még kezében tartotta a hatalmat. Az orosz csapatok az országban voltak. A párt nem tűri a szervezkedés szabadságát. Mi lesz most? Nem lett semmi. A párt meghunyászkodott, elismerte az új szervezetet. Ezzel kezdődött. Szegedről indult el. Mint a láng, csapott át a lelkesedés a többi egyetemre is. A budapesti egyetemisták sorban kiléptek a DISZ-szervezetekből, és mindenütt megalakították a MEFESZ-t. Pécs diáksága is csatlakozott. Követelések, pontok születtek. A diákok 1848 márciusának mámorát érezték. A párt, a hatalmas, félelmetes erejű párt elképedt, tétovázott, elgyengült, ígért és fogadkozott. És megbomlottak a párt sorai is. Sokan, akik még odahúztak, elszakították az utolsó szálakat is. Az ifjúság közé álltak, és minden magyar szívében ott viharzott az érzelem a moszkovita elnyomókkal szemben. A diákok követeléseitől visszhangzott az ország.

Szabad sajtót akarunk! Töröljék el a halálbüntetést! Jobb életet, több kenyeret, nyugati kultúrát, szabad utazást! Engedjék ki Mindszentyt! Küldjék el az oroszokat! Szabadságot akarunk, teljes szabadságot! Szabadságot, szabadságot, szabadságot!
Az egyetemi ifjúság ezeket követelte, és felszólította a kormányt, hogy 14 napon belül teljesítse a kívánságokat, különben az utcára vonul és tüntetni fog. De a 14 napot senki sem várta meg. A rendszer rádiója és a Szabad Nép című pártlap nem volt hajlandó kihirdetni és kinyomtatni, teljes egészében közölni a követeléseket. Nem adtak helyet annak a követelésnek, amely így hangzott: Az orosz csapatok vonuljanak ki az országból! Ez a makacsság döntött. Az ifjúság vezetői elhatározták, hogy nem várják meg az ultimátum lejártát, hanem már most, azonnal, 1953./!/ október 23-án, kedden délután felvonulnak Bem és Petőfi szobrához.

Szignál

Déli 12 óra. Péter Gábor utódja, Piros belügyminiszter közleményt bocsát ki. Tilos felvonulni, tilos tüntetni, a megmozdulást nem engedélyezik. Senki sem hallgat rá. Senki sem habozik. A tömegek áradása megindul, és a nép hömpölyög Budapest utcáin. A belügyminiszter újra felszólal. Feloldja a gyülekezési tilalmat, engedi a tüntetést. A rendszer meghátrált. Visszahőkölt a nép merészsége előtt. Amerre a tömeg vonul, kitárulnak az ablakok, piros-fehér-zöld zászlókat lengetnek lenn és fenn. A lengyel követség előtt, Bem szobránál, a Duna-parton, a Parlament előtt felhangzik az ütemes kiáltás: Bem apó és Kossuth népe együtt megy most, kéz a kézben! Az ifjúságra villanyozólag hatnak a varsói hírek. Táviratok százaiban üdvözlik a lengyel népet. Mindenki tudja, hogy Hruscsovék megszégyenültek takarodtak vissza Varsóból. Mindenki tudja, hogy Lengyelország népe izzóan tüntet az oroszok ellen. És itt, Budapest utcáin ezen a keddi délutánon egyre magasabbra csapnak a szenvedélyek lángjai. Először új kormányt követelnek. Távozzék Gerő Ernő, Rákosi utóda! Sokan azt várják, hogy Nagy Imre, Rákosi ellenfele alakítson kormányt. Sokan ennél is többet várnak. Nem elég Nagy Imre, nem elég az új kormány. Szabadságprogram kell, és teljes szabadság! Az esti órák felé a tömeg már elsöprő, forró szenvedéllyel követeli az orosz csapatok távozását. A felvonuló tömeggel együtt masíroznak külföldi laptudósítók és budapesti lengyel diákok. Az amerikai újságírók elfúlva diktálják jelentésüket: együtt megyek és együtt sírok a tüntetőkkel! A megrészegült fiatalság túlszárnyalja a szónokok hangját is. Utcasarkokon, tereken, szobrok talapzatán fiatalok pattannak fel, és itt is, ott is kiáltva, mámorosan hangzik fel a Talpra magyar.
"Talpra magyar, hí a haza. Itt az idő, most vagy soha. Rabok legyünk vagy szabadok. Ez a kérdés, válasszatok!"
És nyomában szenvedélyesen jön a válasz.
"A magyarok istenére esküszünk. Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!"

Szignál

Vészesen közeledik az este. Budapest utcáin egyre sűrűbb a nép. Az egész város kint van már. A kalauzok otthagyják villamosaikat, feltorlódik a forgalom, autók és autóbuszok száguldanak zászlót lengető diákokkal. Minden felfordul. A párt nincs sehol, itt csak magyar szív van, magyar érzelem. Jöjjön, aminek jönni kell! De mi az, ami jönni fog? Teljesítik-e a követeléseket? A tüntető tömeg ösztönösen érzi, hogy baljós dolog készül. Gerő Ernő, Rákosi utódja, a párt főtitkára ma reggel érkezett vissza Belgrádból, ahol Tito vendége volt. Mit tesz Gerő? Hozzájárul-e a követelésekhez? Enged-e a nép akaratának? És ha nem enged? De ekkor új szenvedély szállja meg a tüntetőket. Bem szobra után, Petőfi szobra után, a szabadsághősök szobra után elvonulnak. Odavonulnak a másik szoborhoz, a zsarnok szobrához. Felszáll a kiáltás:
Döntsük le a Sztálin-szobrot! Sztálin szobrához! Sztálin szobrához!
A tömeg megindul. Most előkerülnek a munkások szerszámai: vésők, kalapácsok. A szobrot fegyveres őrség őrzi. A tömeg félelmetesen bekeríti a roppant talapzatot és a gőgösen álló bronzfigurát. Elkeseredett kiáltások zúgnak.
Ez kínzott meg bennünket! Ez küldte ránk zsarnok katonáit!
A fegyveres őrség habozik. Egyikük idegesen tüzelni kezd. A tömeg erre szorosabbra fűzi a gyűrűt. Kötél repül a levegőben, és lasszót dobnak a zsarnok szobrának nyakába. Húzzák, vonják, rángatják, nem sikerül. Munkások nyomulnak előtérbe. Az olajos overallba öltözött emberek hegesztő- és olvasztószerszámokat kerítenek, és már pattog a szikra, már olvad az érc, a szobor meglazul, és egetverő ujjongás közepette iszonyatos robajjal ledől fehér talapzatáról.
És akkor, ezen a keddi estén százan és ezren rohannak a heverő szoborra. Mintha az élő Sztálin lenne, iszonyatos dühvel kezdik marcangolni: körömmel, vésővel, kalapáccsal ütik, ahol érik. Zuhog, kong a diktátor bronzteste. Az emberek megvadultan tapossák, rúgják, kövekkel zúzzák, és amikor egy kis kör tágul a tumultus közepén, akkor a szobor, Sztálin szobra, mely előtt, ha nem mosolyogtál, börtönbe kerültél, amelyre ha szitkozódó szót mertél mondani, az ÁVO hurcolt el, ez a szobor most ott fekszik, és nem más, mint egy halom törmelék. Szétverték apró darabokra. És amikor a szobor már szilánkokban hevert, a tömeg elözönlötte az óriási fehér talapzatot, és egekig szállt a kiáltás:
A templomot akarjuk! Építsék fel újra a templomunkat!
Az álnok rendszer a Regnum Marianum templomot bontatta le annak idején, és az Isten háza helyére emelte a zsarnok bálványát. És most a pesti ég alatt tízezrek kiáltották ki a nemzet kívánságát, amely a hazug bálványok helyére újra a templomot akarja állítani.

Szignál

Az est már régen leszállt, a napnak vége volt, és mégis mindenki tudta, hogy még nem jött el a lenyugvás ideje. Tömegek szállták meg a Parlament előtti óriási teret. Egy másik tömeg a rádió épülete elé nyomult. Egy harmadik óriási tömeg a párt gyűlölt lapjának, a Szabad Népnek hatalmas épülete elé menetelt. Futótűzként terjedt el a hír, hogy Gerő Ernő, a Belgrádból visszatért főtitkár rádióbeszédet mond. És akkor, amikor megszólalt Gerő hangja, amikor beszélni kezdett, kitört az iszonyatos keserűség, és az áradat áttörte az összes gátakat. Gerő Ernő az elnyomatást hozta, a testvéri Szovjetunióról beszélt, a kolhozzal fenyegetőzött, és heves káromló szavakkal támadta a szabadságáért tüntető ifjúságot. Gerő Ernő az összetört Sztálin-szobrot akarta feltámasztani. És akkor a tömegben fellángolt a gondolat, hogy Gerő Ernő rendszerét is össze kell törni. Mint a Sztálin-szobrot, apró darabokra.

Szignál

Ekkortól kezdve drámai gyorsasággal indulnak meg az események. 1956. október 23-án este 8 órakor megkezdődik a fegyveres harc. A tömeg közé röplapok ezrei hullanak, és a cédulákon a riadóztató jelszó.
Van fegyverünk! Harcoljatok!
Van fegyverünk - eszmél fel a tömeg, és akinek még nincs, az rövidesen szerezni fog. Van fegyverünk, harcoljatok! - hirdetik a röpcédulák, és eldördülnek az első lövések. Amikor Gerő Ernő belerikácsolta a mikrofonba a végzetes szavakat, végleg betelt a pohár. A keselyű arcú moszkvai bérenc Gerő, a szovjet ezredes Gerő, a szipolyozó gazdasági diktátor újra arcul ütötte a népet. De most utoljára. Kezdődjék a harc!
A középületek előtt hullámzó tömegek még éjfél előtt harci rendbe sorakoznak. Budapest minden pontján megindul a fegyverropogás. Az egyes csoportok a laktanyákhoz vonulnak. Belül magyar cinkosok, áldott cinkosok vannak. Vezetik a népet a fegyverraktárhoz. Katonák, elsősorban a fiatal tisztek csatlakoznak a felkelőkhöz. És megindul a roham a gyűlölt rendszer szimbolikus és valóságos intézményei ellen.

Szignál

A Blaha Lujza téren vagyunk. A Szabad Nép szerkesztőségének üvegbejárata még csillog. Majd egyetlen hatalmas csörömpölés, a tömeg szétzúzza az ablakokat. Be a kapun, fel az emeletre. Fel az első, a második emeletre. Fel tovább, fel a tetőre. A tetőn pillanatok alatt megjelennek a felnyomult fiatalok, nekiugranak a nagy vörös csillagnak, és letépik, ledobják, odavetik az alul tarajozó tömeg diadalmas prédájának.
A legfontosabb stratégiai feladat egy hatalmas nyomda megszerzése volt. Még az éjféli órák körül a felkelők megszállták a Szikra Nyomdát. A rendszer butító szellemének egyik fellegvára a szabadságharcosok kezébe került. A Heckenast, vagy mit is beszélünk, a Szikra Nyomda elfoglaltatott. És most következett a másik fellegvár, a másik hazugsággyár: a pesti rádió bevétele.
Dehogyis következett, már régen folyt. Már az esti órákban körülzárta a rádió épületét az ifjúság. És ahogy 1848-ban az ifjúság küldöttsége bevonult a helytartótanácshoz, és a hivatalos vezetőket az ifjúság programjának átvételére kényszerítette, úgy sietett el most a rádió vezetőségéhez is a küldöttség. Egyik a másik után. Követelték az ifjúság közleményeinek felolvasását. A rádió erkélyére belülről kitették a nemzeti színű zászlót. A vezetőség azonban ingadozott. Nem mert, vagy nem akart engedni a fiatalságnak. Az alul morajló tömeg felzúdult. A rádió fegyveres őrsége, mint mindenütt, a felkelők mellé állt. De akadt egy-két muszkavezető áruló, aki a fegyverhez nyúlt. Néhány államvédelmi katona könnyfakasztó bombát hajított a tömeg közé. A feldühödött tömeg erre megkezdte az ostromot. Kövek, téglák röpültek, és betörik az ablakokat. A sorok mögül kiáltás hangzik. Hozzuk a fegyvereket, fegyvert szereztünk! A nép meglódul és betöri a kaput. A rádió autója, amely a rendszer csitító és félrevezető jelszavait akarta hangszalagon játszani, pillanatok alatt lángokba borult, és az ostrom komoly méreteket ölt. Az ávós pribékek védekező sortüzére innen is sortűz felel. A felkelők felnyomulnak a szemközti házakba, hogy az ablakokból veszik tűz alá a rádiót védő szovjet-bérenc kommunistákat. Pár pillanat még, egy nehéz és véres összecsapás, és a forradalmi ár és a forradalmi fegyverek feltartóztathatatlanul vágnak utat, és birtokba veszik a Sándor utcai stúdiót.

Szignál

Amíg az utcákon és a tereken zeng a riadó, és ropognak a fegyverek, a párt vezérei rejtett és védett bunkerükben tanácskoznak. A nagy forradalom legszánalmasabb eseménye zajlik e falak mögött. Az elbújt ügynökök tanácskoznak. Döntenek, és szégyenletes döntést hoznak. Eddigi árulásaik sorozatát egy utolsó iszonyatos árulással tetézik: az elkeseredett, megcsalatott és felkelt nép ellen segítségül hívják a szovjet hatalom fegyveres csapatait.
Ez a remegő együttes még mindig azt hiszi, hogy a népet az első szovjet páncélos elhallgattatja. Eldöntik, hogy Nagy Imre legyen a miniszterelnök. Azt remélik, hogy ő - mert egykor szembeszállt Rákosival - ő fedezheti a moszkovita klikket, és megmentheti számukra a hatalmat.
A kommunista klikknek külön rádióadó áll rendelkezésére, kommunista bemondókat szereznek, mikrofon elé állítják a népáruló Szepesi Györgyöt és hazug közléssorozatot kezdenek meg adójuk hullámain át.
A rendszer rádiója megkezdi a pszichológiai harcot a felkelők ellen. Egymást követik a kommunista hírek: átalakult a Központi Vezetőség, Nagy Imre a miniszterelnök. A párt és a kormány nem készült fel a fasiszta banditák garázdálkodására, és ezért segítségül hívta a szovjet csapatokat.
Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke statáriumot hirdetett ki. Akit fegyverrel a kézben találnak, és aki harcol, a halál fia!
Az országot ezekre a kommunista hírközlésekre jeges rémület keríti hatalmába. Megtörtént. A kocka el van vetve. A szovjet páncélosok megindulnak Budapest ellen. Nagy Imre, akit tegnap még éltettek, első cselekedeteként statáriumot hirdet. Mi a szerepe Nagy Imrének a szovjet csapatok mozgósításában? Nagy Imre népszerűsége pillanatok alatt ronggyá szakad, és amíg az ország népe elszoruló szívvel várja, hogy most mi lesz, hogy most csak pár óra, és az orosz tankok letiporják a harcot, amíg lélegzetvisszafojtva, dermedten várja mindenki a szörnyű véget, akkor...
Akkor a magyar kaszárnyákban megmozdul a magyar katonaság. A néphadsereg tagjai, kötelékei csoportosan kiszivárognak, és segítségére sietnek a felkelőknek. Ez is történelem. Nem, nem. A szovjetszabású egyenruha alatt magyar szív dobogott. Azt nem ölte ki a marxi-lenini téboly, és ahogy '48-ban a kétfejű sas seregéből hazajött Lenkey százada, úgy állt most is a nemzeti szabadságharc oldalára a magyar katonaság és a magyar fiatal tisztek végtelen sora.
Egyetemes, nagy, közös nemzeti üggyé változott a tegnapi tüntetés, és most, amikor Pest felett hajnal aranyozza a világot, most, amikor a felkelő nap fényével a lobogó tüzek fénye birkózik, az egész magyar nemzet áll szemben, a magyar nép és a magyar honvédek az elődördülő szovjet páncélosokkal.
A felkelés kiterjed egész Budapestre. A Vágóhídnál, a Lánchídnál, a Baross téren, a Vörösmarty és a Szondi utca sarkán és mindenütt másutt gyülekeznek az elszánt csoportok. A kaszárnyákból a nép barátai ontják a fegyvert. A párthelyiségeket, ahol csak tehetik, felgyújtják a hazafiak. Félelmetesen erős csoportok szállják meg az Akadémia utca környékét, ahol a párt székháza áll. A szomszédos házak ablakait, emeleteit megszállják a felkelők.
A kommunista rádió hazug híreket közöl arról, hogy egyes felkelőcsoportok kitűzték a fehér zászlót, és megadták magukat. De ez nem ingat meg senkit. A harc folyik tovább. A magyar honvédek szovjet páncélosokra tüzelnek, és levegőbe röpül az első szovjet tank. Első, de nem utolsó. A statárium felhívását senki se méltatja figyelemre. A halálra szántak bátorsága szállja meg a küzdőket. Budapest még a déli órákban is zsibong, a harc változatlan hevességgel folyik tovább.
Már kerek 24 órája, hogy megindultak a forradalmi események. Nagy Imre, a statáriumhirdető miniszterelnök délután 1 órakor rádiófelhívást bocsát ki.
Javulást ígér, de nem beszél arról, hogy visszahívnák a szovjet csapatokat. Amnesztiát ígér, de nem ismeri el a nemzeti harc jogosságát.
A felhívásnak nincs foganatja. Félúton nincs megoldás. Gerő még mindig a főtitkár. Nagy Imre szavainak nem lehet hinni. A harc folyik tovább.
Már másfél napja tart a küzdelem, a szovjet tankok nem tudnak felülkerekedni. Már közeledik a második este, és akkor irtózatos búgással szovjet vadászgépek jelennek meg a város felett. Mi az, mi történt? A küzdő csoportok között rémületes hírek keringenek. A szovjet gépek mélyrepüléssel belepuskáztak a tömegbe.
A Parlament előtt százak halálát okozta a levegőből jövő aljas szovjet támadás. Reménytelen a helyzet, abba kell hagyni.

Nem hagyjuk abba! Nem hagyjuk abba, amíg a rendszer nem enged! Nem törődünk a statáriummal!
A küzdelem folyik tovább. Megkezdődik a harc második éjszakája. A kommunista rádióban felhívás hangzik el : Még három perc! Még két perc! Még egy perc! Aki most nem adja meg magát, halál fia!

És senki sem adja meg magát. A felkelők küzdelme új és új erőre kap. A kommunisták azt kürtölik, hogy egyre több csoport teszi le a fegyvert, de aztán újra kénytelenek bejelenteni, hogy fellángoltak a harcok. Este 8 órakor erős felkelő kötelékek veszik körül a Károly-laktanyát. A szovjet csapatok és bérenceik a magas falakon belül védve, kívül pedig az elszánt szabadságharcosok. És a kommunisták kitörő és megsemmisítő harcai nem sikerülnek. Már közeledik a második hajnal. A Károly-laktanya körül és mindenütt másutt még mindig áll a harc.
És beköszöntött most a harmadik nap reggele. A fegyverropogás elhalkul, majd újra felerősödik. Bata honvédelmi miniszter felszólítja a katonákat, térjenek vissza kaszárnyáikba déli 12-ig. Déli 12-kor újabb felhívás: hogy térjenek vissza éjfélig. Az ország felfigyel. A katonák még most sem adják meg magukat. A kommunista rendszer már ötödször ígér kegyelmet, és mindig újra és újra kénytelen ígérni és kérni, hogy szüntessék be a harcot. A felkelők elszánt magatartása óráról órára puhítja a kormányt. A kommunisták kezdenek hajlékonyabbak lenni. Most, ma, a felkelés harmadik délutánján a klikk feláldozza Gerő Ernőt és kibuktatja a főtitkári székből. Az első siker.
Hírek jönnek, hogy Győrben, Szegeden heves tüntetések zajlottak le, és Mindszenty szabadon bocsátását követelték. Ezek a hírek új erőt adnak a pesti küzdőknek. A késő délutáni órákban újra a mikrofon elé áll Nagy Imre miniszterelnök. Beszédéből kiderül, hogy a kormány nem számított a felkelés ilyen erejére és hosszan tartó elszántságára. Egyezményfélét ajánl. Megígéri, hogy a harcok elülése után felkéri a Szovjetuniót, vonja ki a csapatokat Magyarországból.
Óráról órára érik be a felkelők követelése. A harc nem volt hiába. A nagy nemzeti szabadságharc harmadik éjszakája borul fölénk ezekben a percekben. Budapesten még mindig kattognak a gépfegyverek, és egy egész ország, és az országon kívül magyarok százezrei, és a világ minden táján idegen népek és idegen fiatalok figyelik visszafojtott lélegzettel, hogyan harcol szabadságáért a hősi Budapest.

Szignál

Kedves hallgatóink, Vasvári Gergely riportját közvetítettük a budapesti felkelésről.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!