Magyar versek

"Őrzők, vigyázzatok a strázsán!"

Ady Endre írta ezt a sort, s az őrzők, akikhez üzent, akikre gondolt, akkor is ugyanazok voltak, akiknek ma kell vigyázniok a strázsán. Az őrzők a magyar lelkiismeret félelmes és megvesztegethetetlen alabárdosai, az őrzők ma is a magyar írók.

"Őrzők, vigyázzatok a strázsán!"

A forradalom, a szabadság nagy megmozdulása körülbelül egy évvel ezelőtt indult el a magyar írók köréből. Azóta ők tartották fenn a parázs izzását. Azután pedig viharos órák lelkes hevületében ők lobbantották lángra a parazsat. A nagy magyar forradalmi fordulatot ők indították el. Azok robbantották ki a nemzeti megmozdulást, akiknek ez örök történelmi hivatásuk és feladatuk, a magyar írók. Bátran és büszkén kiáltottak. Szellemi és emberi, lelki és testi kiállás és kockázatvállalás volt az övék. Az egész magyar nép, a magyar dolgozók, a magyar parasztság, az értelmiség forradalmi akaratának követei voltak. Az ő szikrájuktól gyúlt meg az a gyutacs, amely aztán Pest utcáin és valamennyi magyar város és falu utcáin, és terein a forradalmi töltényhez ért.
A magyar írók vállalták a nagy szabadságharc megindításának dicsőségét. Ezt a dicsőséget a történelem osztatlanul megadja nekik. De a felelősség is osztatlanul az övék azért, hogy a forradalom nagyszerű eredményei el ne sikkadjanak, hogy a magyar vér kiömlése ne lett légyen hiába.

"Őrzők, vigyázzatok a strázsán!"

Magyar írók, vigyázzatok, nehogy az ellenség alattomos cselfogásokkal kicsavarja a diadalmas forradalom kezéből a fegyvert, és a szovjet jelvénytől megtisztított zászlót. A forradalom learatta az első győzelmet, de most kezdetét veszi a második szakasz, amelyben a konok moszkoviták minden eszközzel és minden agyafúrtsággal, minden csalással, és minden becstelenséggel megkísérlik majd, hogy a számukra végzetes forradalmi győzelmet a forradalom vereségévé alakítsák át.

Magyar írók, itt kezdődik második feladatotok. Itt kezdődik a nagy történelmi őrszolgálat, annak minden felelősségével. Félelmetes következetességgel ismétlődik meg nemzedékről nemzedékre a magyar végzet kiteljesedése. Ma őrültek és bűnösek volnánk, ha nem értenénk meg a múlt komor tanulságait.
1848-ban ugyanilyen felelősségérzet töltötte el a szellem vezéreinek, s közöttük a legnagyobbnak, Petőfi Sándornak lelkét. Alig néhány héttel a nagy március után, már meg kellett kondítani a vészharangot, mert alattomos erők kezdték elsikkasztani a nagyszerű március idusának történelmi eredményeit. Konduljanak meg a vészharangok, írta a költő a szent düh kitörésével.

Konduljanak meg a vészharangok!
Nekem is egy kötelet kezembe!
Reszketek, de nem a félelemtől;
Fájdalom és düh habzik szivembe'!

Fájdalom, mert düledék hazámra
Uj viharnak közeledtét látom,
És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert
Nem szakad le szemünkről az álom.

Pillanatra fölriadt e nemzet,
S szétnézett, mi zaj van a világban?
És a másik oldalára fordult,
S mostan ujra aluszik javában.

Ébredj, ébredj, istenverte nemzet,
Aki ott az elsők közt lehetnél,
S kárhozatos lomhaságod által
Mindig hátul és alant hevertél!

Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed,
S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak,
Míg nevedet sírkövedre vésed!

Föl, hazám, föl! százados mulasztást
Visszapótol egy hatalmas óra,
"Mindent nyerni, vagy mindent veszítni!"
Ezt írjuk föl ezer lobogóra.

Oly sokáig tengődtünk mi úgy, hogy
Volt is, nem is a mienk az ország;
Valahára mutassuk meg már, hogy
Senkinek sincs semmi köze hozzánk.

Vagy ha végzés, hogy el kell enyésznünk,
Irtsanak ki hát ezen világból!...
A haláltól, nem tagadom, félek,
De csupán a becstelen haláltól.

Haljunk meg, ha nem szabad már élnünk,
Haljunk meg oly szépen, oly vitézül,
Hogy azok is megsirassanak, kik
Eltörölnek a földnek szinérül!

Legyen olyan minden ember, mintha
Zrínyi Miklós unokája volna,
Harcoljon ugy minden ember, mintha
Egyedül rá támaszkodnék honja!

Oh de akkor, akkor nem veszünk el,
Akkor élet és dicsőség vár ránk,
Akkor saját örök birtokunk lesz,
Ami után eddig csak sovárgánk.

Föl hazám, föl nemzetem, magyar nép!
Lépj a síkra gyorsan és egyszerre,
Mint a villám oly váratlanúl és
Oly erővel törj ellenségedre.

Hol az ellen, kérdezed? ne kérdezd,
Mindenütt van, ahová tekintesz,
S legnagyobb és legveszélyesebb az,
Ki mint testvér símul kebleinkhez.

Köztünk van a legnagyobb ellenség,
A cudar, az áruló testvérek!
S egy közűlök százakat ront el, mint
A pohár bort az egy cseppnyi méreg.

A halálos itéletet rájok!
Százezerszer sujtson bár a hóhér,
Bár a házak ablakán foly is be
Az utcáról a kiáradó vér!

Könnyü bánni külső elleninkkel,
Ha kivesznek e belső bitangok...
Félre most, lant... futok a toronyba,
Megkondítom azt a vészharangot!

Magyar írók! Hozzátok szól ez a félelmetesen dübörgő váteszi riasztás. A belső ellenség azok, akiket Petőfi belső bitangoknak nevezett, az árulók, a moszkoviták bosszúért lihegő hada, az ÁVO bérgyilkosai, az idegen hatalom fegyveres és fegyvertelen szolgái, ott vannak ma is körötökben, s lesik, hogy miként döfjék le a szűzi és ragyogó tisztaságban megszületett magyar szabadságot. Magyar írók! Ki ne eresszétek kezetekből az irányítást! Ne engedjétek, hogy lecsillapuljon a forradalmi hév, hogy kialudjék a szent láng, ameddig a forradalom eredményei, a szabad népi akaratmegnyilvánítás, az ávós pribékek megsemmisítése, a szovjet megszállók távozása valósággá nem vált. A magyar katonákra, a magyar hősökre, a magyar szellem fegyveres védőire, a szabadság igazi hadseregére támaszkodva őrködjetek a forradalom kiteljesedésén. Tiétek volt az indulás dicsősége, de tiétek a befejezés felelőssége is.

Magyar Írók! "Őrzők, vigyázzatok a strázsán!"

Szignál

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!