Reflektor

1956. október 22. 13:10 ● 09:08

Mikes Imre
00:00 00:00

A műsor leirata

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítjük.
Rákosi képviselő úr visszahívásáról szól mai Reflektorunk.

Szignál

Alapjában helyeslendő ötlet, ámbár groteszk ötlet, hogy Rákosi Mátyást hívják vissza választói az országgyűlésből. Nem is az ötlet groteszk, hanem az a tény, hogy ennek az ötletnek egy újságíró agyvelejében és lelkiismeretében kellett megszületnie. Hát a parlamentben még senki se gondolt rá, senki nem érezte feszélyezőnek, hogy Rákosi változatlanul a hon atyja és a nemzet képviselője? Tessék csak elgondolni, ennek a férfiúnak az áldozatait ássák ki a bitó alól és temetik el, vértanúkként a Kerepesi úti díszsírhelyekbe. A rendszer végül meglelte mártírjait, akiket oly lázasan keresett. Először Szamuely Tibor állítólagos maradványait hantolták ki holmi burgenlandi rögök alól, véle akarván felszentelni a vörös Pantheont. Szükségmegoldás, mert nem a néphangulat, de még a párthangulat is némi borzadállyal fogadta a gondolatot. Most azután, ámbár Belgrád kegyelméből, megfelelő holtak adódtak. Mily patetikus volt a kései temetés! A külföldi lapok öles rajzokat közölnek róla, a ravatalon ott látható a párt koszorúja ezzel a felírással: "Mártírjainknak, egyelőre örök részvéttel!" Tehát egyelőre nem áldozataik, hanem mártírjaik és egyelőre nem örök megvetéssel, hanem örök részvéttel. Ezek az egyenlőresített vértanúk szinte kivétel nélkül a parlament tagjai voltak. Sok más országgyűlési áldozattal együtt, akikről még nem szól a frissen ásott sírhelyek krónikája. Előttünk az előző parlament névlistája. Körülbelül 50-60 tagját küldötte Rákosi másvilágra. Arányszám szerint saját képviselőtársai között végezte a legkönyörtelenebb nagytakarítást. S mégis egy újságírónak kell eszébe jusson, hogy ezt az urat esetleg meg kellene fosztani mandátumától? Mondjuk, az ötlet groteszk. Szívszorítóan groteszk. De azért nem kevésbé helyeslendő. A visszahívásnak semmi akadálya nincs. Az alkotmány 9. fejezetének 62. cikkelye úgy rendelkezik szó szerint, hogy "A választópolgárok a megválasztott országgyűlési képviselőket visszahívhatják". A 66. cikkely pedig ezt azzal toldja meg, hogy "Az országgyűlési képviselők választásának és visszahívásának részleteiről külön törvény intézkedik." Tehát alaptörvényi és köztörvényi lehetősége van annak, hogy a választók, mármint az úgynevezett választók megfosszák Rákosit honatyai méltóságától. Ez a megfosztás, az előbbi értelemben és az előbbi jogformában annál üdvösebb lenne, mert végül, ezúttal először megesnék, hogy valaki törvényszerű feltételek között veszíti el mandátumát. Ugyan eddig is sokan elvesztették, nemcsak mandátumukat, de életüket is. Tekintet nélkül azonban a 9. fejezet imént idézett 62. és 66. paragrafusaira. Sőt, tekintet nélkül az alkotmány 11. fejezetének 2. paragrafusára, amely így hangzik: "Országgyűlési képviselőt az országgyűlés hozzájárulása nélkül letartóztatni vagy ellene bűnvádi eljárást indítani, tettenérés esetét kivéve, nem lehet." Hát tetten ugyan nem értek senkit, viszont úgy hurcolták el őket az országgyűlés hozzájárulása nélkül, ezzel szemben csendes hozzájárulásával, hiszen a latin jogelv szerint "qui tacet concentire videtur", aki hallgat, beleegyezni látszik, szóval úgy hurcolták el őket, mint a szállóigebeli cigány a lóbőrt. A férfiút, aki az elhurcolásokat foganatosította, szabatosabban foganatosíttatta, Rákosi Mátyásnak nevezték. És még mindig a parlament tagja? Egy újságírónak kell azon mórikálni, hogy netán mégsem ő a legérdemesebb a népet képviselni? Az embernek az a benyomása, hogy a Duna-parti gyülekezetben a méltóságérzeten kívül elhalványult az életösztön is. Ám akárki vetette is fel a gondolatot, a lényeges az, hogy megszületett, nyilván utat is tör, és valóssággá válik majd. Gondoljuk, nagy nehézségek nem fognak adódni, mert Rákosi Mátyás annak idején 300 választógyűlésen jelöltette magát, ámbár végül bölcs önmegtartóztatással csak négy mandátumot fogadott el: Budapesten, Békésben, Borsodban és Zalában. Most csupán afelől kell dönteni, hogy melyik hívja vissza. Csöppet sem fogas probléma. Mert a 300 jelölés és a 4 mandátum nem téveszthet meg senkit. Valahány voks esett rája, annyi átok szállott rája! - mondhatnók a Kossuth-nóta időszerű travesztációjával. A probléma ilyenképpen nem az, hogy a nép visszahívja-e Rákosit és miképpen hívja vissza, hanem az, hogy ha már élhet, végre élhet visszahívási jogával, miért álljon meg Rákosinál? Mi nem felejtettük még, hogy ezt az országgyűlést a Függetlenségi Népfront nevében választották meg. Amikor ez az országgyűlés először összeült, 1953. július 4-én, a kormányelnökként bemutatkozó Nagy Imre így szólt a honatyákról beszédében: "Bizton mondhatjuk, hogy ezzel az országgyűléssel fejlődésünkben új szakasz veszi kezdetét, amelyben fokozottabban kifejezésre kell jutni a nép szuverenitásának, a parlament nagyobb szerepének az állami élet törvényes irányításában, a felelős kormányzás alapelveinek és célkitűzéseinek meghatározásában, valamint az országgyűlés alkotmányos jogainak gyakorlásában." Lehet, sőt fel is tételezzük, hogy ezt Nagy Imre őszintén gondolta. Ám ez az országgyűlés, miután híven megtapsolta és kiszolgálta Nagy Imrét és új szakaszát, épp oly híven kiszolgálta és megtapsolta a visszatérő Rákosit és ó szakaszát. Ennek a parlamentnek, ámbár a nép szuverenitását kellett volna kifejeznie, semmi kifogása sem volt az ellen, hogy újból béklyóba verjék a parasztságot, vagy ahogyan éppen ma vallotta meg a budapesti rádió, a "legelrettentőbb módszereket alkalmazzák velük szemben", és az ellen sem volt kifogásuk, hogy nemzeti jövedelmünket ismét beleöljék a Moszkva-parancsolta hadiiparba, ámbár csak a félkegyelmű nem tudta, hogy ez az út kikerülhetetlenül a romlásba vezet. Ez az országgyűlés egyetlen hanggal sem igényelte a fullasztó szovjet megszállás megszüntetését, noha ennek Ausztria kiürítése után be kellett volna következnie, amint nem óhajtotta azt sem, hogy - a vasfüggönyön belüli nyelvezeten szólván - a szocializmus építésének valamilyen sajátos útját, kissé független, kissé magyar útját járhassuk, noha erre a belgrádi nyilatkozat módot és lehetőséget nyújtott számunkra. Az állítólagos népképviseletnek még a szellemi fölkelés legforrongóbb napjaiban sem volt, máig sincs semmi óhaja, semmi zokszava, semmi követelése. Az íróknak és költőknek kellett kiállaniok a barikádokra, amely könnyen tragikus barikádokká változhattak volna, míg a Duna-parti atyák poltronmód hallgattak. Azt ismételgetik, hogy a néma képviselőket a magyar népmilliók ajándékozták meg mandátumaikkal. Az imént ugyan azt mondották a pesti rádióban a dombóvári parasztok, hogy még azt sem tudják, ki a képviselőjük. De fogadjuk el, hogy mégis ők ajándékozták a mandátumokat. Ha pedig ők, hadd nyilatkozhassanak ezek az ajándékozó kedvű proletárok, a nyomorult falvakban és a füstös gyárnegyedekben, ki érdemelte meg és ki nem érdemelte meg bizalmukat? Elvégre az országgyűlés a magyar államrend első intézménye. Ez az első intézmény pedig múltjával és mai összetételében teljesen anakronisztikus. Ne Rákosi rongyot sem érő mandátumát vessék oda a forrongó népmillióknak, hanem adjanak nekik módot arra, hogy független választás útján azokból a láncait törő nemzeti erőkből keresse ki képviseletét, amelyek az ország sorsát, a roggyanó önkénnyel szemben, jelentős részben már úgyis irányítják!

Szignál

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítettük.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-22 13:10
Hossz0:09:08
CímReflektor
MűsorkategóriaKommentár
Ismétlések
1956-10-22 13:10
SzerkesztőMikes Imre
Műsor letöltése MP3