Reflektor

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítjük. Egy óriási bűntényhez egy icipici tettes kerestetik - így hangzik mai Reflektorunk címe.

Szignál

Ha egy pillanatra vitába szállunk most az Egyetemi Ifjúság című közlönnyel, nem azért, mintha ezekben a történelmi órákban időnk, kedvünk, idegünk lenne a disputálásra, hanem azért, mert a megújhodó magyar élet egyik nagy kérdését, talán legnagyobb, sőt bizonyosan legnagyobb kérdését, a közéleti erkölcs problémáját akarjuk tisztázni. Ez az erkölcs, ahogyan a forradalom megteremtette, vakítóan káprázatos. Lám, szolgaságából feltámadt egy nemzet, amelyről azt mondották, még országló urai is, hogy erényeiben megromlott, hogy ifjúsága afféle alvilági generáció, hogy tömegeit durva szenvedélyek, gyűlöletek, faji elfogultságok, a bosszúvágy orkánló indulatai hatják át. Még olyat is olvastunk az egyik párizsi napilapban, az oly előkelő, társutas szellemű Le Monde-ban, hogy Isten ments a magyar felszabadulástól, mert ez a felszabadulás maga lesz a poklok pokla, pernyévé változik minden, lángba és vérbe borul Pannónia. Nos, ez a nemzet szörnyű erővel széttörte bilincsét, de forradalmát oly higgadtan, méltóságteljesen, a legfelsőbb rendű ember önuralmával hajtotta végre, hogy a világ már azt sem tudja, miként leljen szavakat méltatására. Nagy-Britannia vezető politikai gondolkodója azt mondotta tegnap, hogy a magyar csoda nem azért csoda, mert egy kis nép végzett egy nagy zsarnoksággal, egy törpe nemzet hátráltatott meg egy világbirodalmat, mert a puszta hit és a meztelen ököl lett úrrá a páncélszörnyetegeken, hanem azért csuda, mert ez a kis nép, ez a törpe nemzet legyőzte önmagát is. Legyőzte keserűségeit, bosszúvágyát, legyőzte halottainak emlékét és múlhatatlan gyászát, legyőzött minden alantas ösztönt és passziót, csak hogy tiszta arccal, fénylő szemmel indulhasson el a szabadság és az igazság útján.
De vajon az a példaadó élet, amelyet a magyar szabadságharc kibontott, vezércsillagunk maradhat-e, ha csak a nép indul el folttalanul a jövő felé, de a hatalom nem? Ez a kérdés és ezért szállunk csendes vitába, de azért nagyon drámai vitába az egyetemi ifjúság közlönyével. Amely azt írta legutóbbi számában, hogy..., de talán okosabb lesz szó szerint idézni.
"Tévedésen alapult a Szabad Európa adónak az a híre, amely szerint Nagy Imre hívta be a szovjet csapatokat. A szovjet csapatokat ugyanis Hegedüs András hívta kedd éjjel. Ezt ő maga mondta annak az íróküldöttségnek, amelynek többek között Benjámin László is tagja volt. Nagy Imrét a népáruló Gerő-klikk kijátszotta, becsapta. Nevében, háta mögött hoztak intézkedéseket, amelyekről ő nem tudott. Bemocskolták becsületét."
Az Egyetemi Ifjúság, mármint a lap, úgy véli, hogy a szóban forgó klikk agyafúrt csele megtévesztett minket is. Valóban, mi is meghirdettük, hogy a szovjet csapatok behívásának és a statárium kihirdetésének felelőssége Nagy Imrére hárul. A számonkérést Gellért Andor, a Szabad Magyarország Hangja főszerkesztője ejtette meg, a következő szavakkal: "Az új miniszterelnöknek felelnie kell mindenekelőtt, hogy az október 24-ére virradó éjszakán ki folyamodott a Vörös Hadsereg beavatkozásáért, s a szovjet katonákat ki vezényelte magyar ifjak, munkások és katonák ellen? Ha ezt az új miniszterelnök tette, új pályája olyan tehertétellel indul, amely személyét lehetetlenné teszi az élő és az eljövő magyar nemzedékek előtt." Ezt azzal egészítette ki Gellért Andor, hogy a statárium kihirdetése ama történelmi árulások sorozatába tartozik, amelyeket hosszú századokon át emlegetnek, s ez árulásért irgalmatlanul bűnhődni kell. Úgy látszik, tévedtünk. Így vélekedik az egyetemi ifjúság és ma a forradalmi honvédség lapja, az Igazság is. Nem Nagy Imre dobott oda 15 ezer ifjú életet a vörös vérebnek, hanem ő maga is a vértanúk, az erkölcsi vértanúk közé tartozik. Szóval, tévedtünk.
De igazán tévedtünk-e? Elfogadjuk, miért ne fogadnók el, hogy például a statariális rendelet alá, ama véres szerdára virradó éjszakán, odahamisították a nevét. Legyen így. De ugyan mi történt e csalárd szerda délutánján? Ugorjunk csak 6 órácskát. Nagy Imre áll a budapesti mikrofon előtt, ő beszél:

"Budapest népe! Közlöm, hogy mindazok, akik a további vérontás megszüntetése érdekében ma 14 óráig beszüntetik a harcot és leteszik fegyverüket, mentesülnek a statáriális eljárás alól."

Ugye hallottuk? Hajnali 6-kor még odahamisították a nevét, de déli 12-kor már teljes közösséget vállalt ezzel a hamisítással és kétórácskányi haladékot adott a szabadságharcosoknak: vagy meghódolnak, vagy jön a sortűz. De menjünk tovább és ugorjunk 24 órát. A véres csütörtöknél tartunk. Délutáni fél négyet harangoznak és ismét Nagy Imre áll a mikrofon előtt:

"Akik nem népi demokratikus rendünk megdöntése szándékával fogtak fegyvert, a harcot haladéktalanul beszüntetik, fegyvereiket beszolgáltatják, a kormány a kiengesztelődés és a megbékélés szellemében messzemenő nagylelkűséget fog tanúsítani, velük szemben nem alkalmazzuk a statáriális eljárást."

Ismét hallottuk. Ekkor már nem volt sem Gerő Ernő, sem Hegedüs András, csak statárium volt, sok-sok halott volt, és Nagy Imre volt. Lehet tehát, hogy tévedtünk. De ha tévedtünk, maga Nagy Imre tévesztett meg bennünket és azok az ifjak, azok a proletárok tévesztettek meg bennünket, akiknek tetemét most fogadja be az anyaföld. E csütörtök délután Kádár János is ott állott a mikrofon előtt. Szólaljon meg most ő:

"Pártunk vezetősége teljes egységben állást foglalt amellett, hogy a népköztársaságunk államhatalma ellen irányuló fegyveres támadást minden lehetséges eszközzel vissza kell verni."

Tehát a pártvezetőség teljes egységben szabadította a nemzetre az idegen martalócokat. Teljes egységben! Nagy Imre ott állt és nem cáfolt egyetlen szóval sem. Sőt éppen..., de szólaljon meg ő maga:

"Azoknak a szovjet csapatoknak a visszarendelése, amelyeknek a harcokba való beavatkozását szocialista rendünk létérdeke tette szükségessé, a béke és a rend helyreállításával haladéktalanul meg fog történni."

Folytassuk-e az argumentálást? Folytathatnók, akár száz más idézettel, száz más bizonysággal. De nem akarunk vitatkozni, és nem akarunk szenvedélyeket kavarni. Inkább visszatérünk oda, ahonnan kiindultunk. Oda ugyanis, hogy ez a megnyomorított, porig alázott, megtépett és gyászoló nemzet, amely puszta kézzel megszabadította önmagát és az egész emberiséget a zsarnokság rémétől, akkor volt a legnagyobb, amikor önmagát győzte le. És felvetjük a kérdést, hogy e kis nép, de nagyon nagy nemzet e halhatatlan erkölcsi diadala után úgy van-e rendjén, úgy felel-e meg az igazságnak és egy tisztább korszak erényeinek, hogy továbbra is azok döntsenek életéről, akik tegnap a haláláról döntöttek?

Szignál

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítettük.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!