Hangya Jani különműsora

Magyar fiatalok, kedves Hallgatóink! Most Hangya Jani különműsora következik.

Szignál

A pesti fiatalok, fiúk és lányok, munkásfiúk és diákok régi barátja, Hangya Jani áll a mikrofon elé, hogy köszöntse a hősi harc összes ifjú katonáját.

Zene

Adj isten, fiúk, lányok! Fiúk, barátaim, kicsiny fiúk, de nagy magyar hősök! Ti édes pesti srácok, ti, akik máról holnapra hősök lettetek, akik gyenge vállaitokra vettétek egy egész nemzet gondját, engedjétek meg, hogy Hangya Jani lélekben átöleljen benneteket, hadd szorítsa meg a kezeteket, hadd beszéljek hozzátok, és hadd beszéljek most rólatok! Beszélni fogok, igen, rólatok az egész világnak, beszélek, írok, agitálok, belekiáltom az egész világ lelkiismeretébe, hogy Budapest fiataljai, a pesti srácok ott harcoltak és ott harcolnak az élvonalban.
Most nincs olyan nagyszerű szó, ami frázis volna. Ma a legnagyszerűbb jelző is egyszerű igazság. Igen, ti most történelmet írtok, évtizedekre és évszázadokra szóló történelmet. Ti most olyan nagyszerű tettet vittetek véghez, amely meglássátok, megfordítja Magyarország, és megfordítja az egész rab Európa sorsát.
Fiúk, ti nagyszerű hősök, ezekben a napokban az egész világ a pesti srácok elszánt harcáról beszél, a nyugati iskolákban, a német, francia, olasz egyetemeken, az összes német, francia és olasz srácok csak tirólatok beszélnek. Olaszországban, ezt meg kell tudnotok, az iskolákban a történelemórán tegnap már tirólatok beszélt a tanár, és az olasz gyerekeknek elmondta, hogy ti, 17 és 16 éves magyar fiúk, ti is bátran kiállottatok a barikádokra, mert szent ügyről van szó, a nemzet szabadságáról van szó.
Emlékeztek még, ugye, fiúk és lányok, hogy meséltem nektek római utamról, és onnan most Rómából máma érkezett a távirat az olasz srácoktól, hogy mondjam el nektek, üzenjem meg tinektek azt, hogy ők, akiknek érdekében valamikor magyar katonák harcoltak, most lelkesedéssel figyelnek rátok és könnyeznek tiérettetek. Ismeritek ti is azt az olasz történetet, amely a kis olasz zászlótartóról szól, arról a 16 éves fiúról, aki elment a harcoló katonákhoz, és gyenge kezével is tartotta a zászlót, fel a magasba, hogy el ne veszítse hitét a harcoló regiment. És a harci dobokat azokban az időkben, amikor még lóhátról harcoltak, az olasz hadak mögött az olasz srácok pergették, verték, pergették a dobot, fújták a harci riadót.
Igen, srácok. Ti hős, nagyszerű barátaim, ti történelmet írtatok tegnapelőtt, tegnap és ma, a harmadik napja folyó hősi felkelés óráiban. És ó, hogy fáj a szívem, hogy elszorul a szívem, ha a halottjainkra gondolok, az édes, drága testekre, a sok kinyíló életre, amelyet kioltott a szovjet golyó, akiket eltaposott a szovjet tank. Gyászoljuk meg, fiúk, a halottainkat. Sírjunk, ó, sírjunk keservesen, mert az idegen zsarnok hatalom belegázolt a magyar fiúk soraiba, és szomorúságot okozott az édesanyáknak. Temessétek el őket, fiúk, borítsatok majd virágot a sírjaikra, és ha elcsitul a harc, fogadjuk meg szent esküvel, hogy akkor Magyarország legszebb sírhantjait emeljük egyszer őnekik, az ifjaknak, a gyermekeknek, a 16 éves hősöknek, akik a szabadságért haltak meg.
És ne higgyék azok, akik a nemzetet erre a véres útra kényszerítették, ne higgyék az elnyomók, ne higgyék a szovjet zsarnokok és a kommunista bérencek, hogy bűnükért nem fognak megbűnhődni. És ne gondolják, hogy a nemzet ellenállását megtörhetik, mert a magyar srácok, ahogy hívatlanul és kéretlenül, senkitől sem híva, maguktól mentek a harcba, mert testvéreik, apjuk, anyjuk szenvedését akarták megszüntetni, ahogy az első szót sem várták meg és rohantak a csatasorba, úgy a magyar fiúk ezután sem szűnnek meg munkálkodni, nem szűnünk meg küzdeni a szabadságért.
A fegyverek majd elhallgatnak, igen, de nem hallgat el szívünkben az örökké kiáltó vágy a szabadságért. Nem szűnik meg, ha más eszközökkel is, nem szűnünk meg szembeszegülni elnyomóinkkal. Mitőlünk ezek a muszkavezetők nem kapnak semmi támogatást. A gyárakban a mi kezünk dolgozik, és az idegen szolgák számára nem fog dolgozni. A földeken a mi derekunk hajlik, és az idegen szolgák számára nem termel kenyeret. A mi karunkban izom feszül, de a mi izmaink nem feszülnek meg a moszkvai szolgák szolgálatában. Más módjai is vannak a harcnak, és mi, magyar srácok férfivá lettünk ezekben a forró pesti napokban. Mielőttünk ott lebegett Petőfi példája, és ott fog lebegni a 48-as szabadságharc utáni korok példája is, amikor a magyar megvetés, kicsinyek és nagyok komor pillantása, amikor egy egész nemzet megtagadott együttműködése végül is térdre kényszerítette a zsarnok hatalmat.
Mert van értelme, srácok, a népek szabadságharcának. Gondolta-e volna két nappal ezelőtt a hitvány Gerő, a keselyű képű szovjet ezredes, ez a moszkvai tejen nőtt renegát himpellér, gondolta-e volna, hogy a főtitkári székből úgy hajítják ki a saját elvtársai, hogy a lába se éri a földet?
Gondolta-e volna Nagy Imre, mikor tegnap reggel még statáriummal fenyegetett, hogy ma délután már kétségbeesve kell a rádión keresztül ígérnie, hogy nem használja a statáriumot, és megígéri, hogy nem lesz bántódása a harcosoknak? Gondolták-e azok a hitvány, utolsó kommunista fenegyerekek, akik tegnapelőtt éjjel gyáva módon a szovjet csapatokat hívták a nép ellen, gondolták-e, hogy három nap után sem tudják a szovjet tankok leverni a magyar szabadságharcot?
Ó, nem, elmúltak már azok az idők, amikor az ávós szemrebbenése minket megijesztett. Az egész világ látja, micsoda hősi cselekedet a pesti harc, és látja azt a mérhetetlen hitványságot is, ahogy a kommunisták viselkedtek. Ezek a gyáva fráterek képmutató módon azon siránkoztak, hogy hány magyar, hány ifjú magyar élet esik áldozatul. Hát miért esett áldozatul? Ki okozta? Ki gyötört minket kora gyermekségünktől kezdve? Ki vette el apánk és anyánk szájától a kenyeret? Miért kellett látnunk éveken át édesanyánk görnyedt, beteg testét, ahogy lázasan is munkába kellett mennie, és vérzett a szíve, hogy nekünk, gyerekeknek nem adhat eleget enni, és rongyokban kell járnia gyermekeinek? Miért kellett kétségbeesve látni édesapánkat, miért kellett éveken át rettegni egy csengőtől? Miért izgattak minket, fiúkat arra, hogy eláruljuk a szüleinket, és spicliskedjünk saját apánk után, hogy jár-e a templomba? Hány magyar ifjú életet tettek tönkre a bányákban, börtönökben? Hogy kínoztak, hogy pusztítottak bennünket egy évtizeden át, és most, amikor betelt a mérték, amikor utolsó csepp is kicsordult a pohárból, amikor már nem bírtuk a keserűséget, amikor kirobbant az iszonyatos szenvedés. Most, most, amikor harcra került a sor, akkor sajnálnak bennünket saját hóhéraink?
Ó, mi szabadságharcot vívunk, mi az évtizedes szenvedéseknek akarunk véget vetni, mi még fiatalok vagyunk, 15-16 éves pesti srácok vagyunk, de mi azt akarjuk, hogy az apáink ne szenvedjenek tovább, hogy édesanyánk gyötrelme végre véget érjen. Mi azért harcolunk, hogy szabad legyen ez a nemzet, újra szabad, mert mirólunk nem mondhatja el az utókor Petőfi szavaival, hogy kárhozottak ősapáink. Nem, nem. A mi unokáink áldólag emlékeznek rólunk és halottainkról, az ifjú hősökről, és most, most egyesült erővel, áldott cinkossággal dolgozunk azon, hogy elrejtsük, megvédjük, ne áruljuk el a menekülő hősöket. Ne legyen, srácok, ne legyen senki, aki megszegi fogadalmunkat, aki segít a rendőrségnek, ne legyen senki, akire azt mondhatja az utókor, hogy áruló az, áruló a neve, verje meg a magyarok istene!
Itt az éjszaka, srácok, és akárhol ér benneteket az éj, a barikádok tövén vagy otthon szorongva, most imádkozzatok, srácok. Imádkozzatok egy röpke fohásszal, imádkozzatok a mi eljövendő szabad hazánkért. Szervusztok, srácok, viszlát. Isten veletek!

Kedves Hallgatóink! Hangya Jani különműsorát hallották.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!