Katonapolitikai kommentár

Most Bell ezredes röviden összefoglalja azokat a katonai okokat, amelyek miatt a kommunista kormányzat nehézségeket gördít a Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi tevékenységének útjába.

Amikor a Kreml kifőzte és kitálalta a koreai háború baktériumvádjainak ostoba meséjét, a nemzetközi közvélemény inkább mulatott, semmint háborgott a kommunista együgyűségen. Felháborodásra csak akkor került sor, amikor Moszkva a Nemzetközi Vöröskereszt páratlan és pártatlan szellemű szervezetét is gyanúsítgatni kezdte. Erre a magatartásra most ráduplázott Kádár János kormánya. A legnemzetárulóbb valamennyi csatlós között. Amikor a vérző és éhező országnak szánt vöröskereszt küldeményeket fegyver- és embercsempészés vádjának ürügye alatt az osztrák-magyar határról feltartóztatta, majd nagy kerülővel és késéssel Jugoszláviának irányíttatta. Kádár elvtárs csak a belgrádi határőrök éberségében lát szavatosságot arra, hogy a vérkonzerves dobozok nem tartalmaznak dinamitot, és az ápolónők nem álruhás Horthy-tisztek. Arra persze már nehéz feleletet találni, hogy ezt az ellenőrzést miért ne végezhetnék el a magyar kommunista határszervek Hegyeshalomnál vagy Szentgotthárdon. Az értelmi ellentmondást valószínűleg Budapesten is érzik. Ez lehet az oka annak, hogy 15 kocsiból álló vöröskeresztes oszlopot mégis átengedtek vasárnap az osztrák-magyar határon. A jelek szerint a nyugati segélyszállítmányok különböző jogcímekben való feltartása és késleltetése egyébként sem annyira a magyar kommunista cselédek, mint inkább moszkvai parancsolóik ötlete és kívánsága. Az okokat nem nehéz megmagyarázni. A csempészett fegyverek és az álruhás katonatisztek együgyű meséjére elsősorban a szovjet haderő reputációjának megmentése végett van égető szükség. Ki kellett találni valamilyen rejtélyes forrást, amelyből a szerencsétlen, magukra hagyott szabadságharcosok újabb és újabb erkölcsi, valamint anyagi erőt meríthetnek. Micsoda hadsereg lenne egyébként az, amely 5000 nehézpáncélosával tíz nap alatt sem tudta megtörni néhány ezer, tíz körmével harcoló munkás és paraszt, fiatal fiú és leány ellenállását?
A nyugati segítség szándékos megnehezítésének második oka lélektani. A szabad országok közvéleménye elemi erővel állott a magyar ügy oldalára. Segítőkészségük páratlan arányokban bontakozik ki. Ha egyszer megindulnak Bécs irányából az élelmiszer- és ruhaszállítmányok, hiábavaló fáradság lesz hazug adatok felsorakoztatásával elkendőzni, hogy a magyarság, a magyar nemzet igazi, önzetlen barátait hol kell keresni. Azoknak, akik azt bizonyítgatják, hogy a szovjet páncélosok a magyar jövő és az úgynevezett szocializmus biztosítása érdekében gyilkoltak le ezer és ezer fiatal magyar életet, akik azt kívánják elhitetni, hogy a szovjet bombázók pusztításai nélkül a nyugati tőkések felfalták volna a magyarságot, ez a nagylelkű segítség persze nem kellemes.
A szovjet vezérkar számára azonban a harmadik ok a legfontosabb. Fegyveres beavatkozásának minden vonatkozása felháborító és szégyenteljes volt, de ami most várhat rá, az esetleg mindennél szégyenteljesebb kudarc. A magyarság, a magyar munkásság passzív ellenállása, a nagyon lassan forgó termelési gépezet egyszerűen áthúzhatja Moszkva minden számítását, a brutális fegyverek eredményeit. Ez ellen a halálos ellenség ellen kíván Kádár János a szovjet tábornokok parancsára kiéheztetéssel védekezni. Csak az, csak annak a gyermeke kap enni, aki munkában áll, aki vakon engedelmeskedik a rendszernek. A többi pusztuljon éhen. Ki is tudna a gyermeke sírásának ellent állni? - okoskodnak a magyar kommunisták. Mivel a Budapest és az ipari vidékek megsegítésére szervezett nyugati élelmiszer-szállítmányok esetleg hetekig, hónapokig erőt adhatnak az erőszak nélküli ellenálláshoz, minden lehető módon akadályokat kell gördíteni e szállítmányok útjába. Ilyen alapon tervezett és intézkedett Kádár János, a szovjet kormány parancsára kirendelt kommunista miniszterelnök.

Bell ezredes azokról a katonai okokról beszélt, amelyek miatt a budapesti kormány megnehezíti a nyugati segélyszállítmányok átvételét.